Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-06-03 / 12. szám
Felsőbányái Hírlap nyelem mellett ismertette a szobor történetét lelkes szavai közben lehullott a lepel Kallós de legujjabb műremekéről; e pillanatban a kö- inség részéről önkénytelenül jött a megelege- és és tetszés őszinte kifejezése. A lepel lehullása án Dóczy József nagykárolyi pénzügyi titkár avalta el ez alkalomra irt ódáját a közönség Italános ovációja mellett. A lelkes hangulat után ólait fel a kormány képviselője Günther Antal ;azságügyminiszter, ki magas röptű beszédben mlékezett meg Kossuth Lajos korszakalkotó üködéséről, kérve a'közönséget, hogy a szobor illeméhez méltóan szeressék a hazát. Ilosvay Aladár alispán hazafias beszéd kísértében átadta a szobrot Nagy-Káróly város olgáimesterének, melyre Debreczeni István pol- ármester lendületes szavakkal válaszolva ígérte leg a szobor hű megőrzését; mire a koszorúk helyezése következett. A szoborra a következő testületek és ma- ánosok helyeztek koszorút. A polgári kaszinó, Kossuth Lajos asztal- ársaság, Protestáns társaskör (Nagy-Károly), lebreczen szab. kir. város, Mátészalkai függet- :nségi párt, özv gróf Károlyi Istvánné; Kölesei gyesület; A nagykárolyi kath. főgimnázium; g. hitv. evang. egyház; »Szatmár vármegye« •.erkesztősége és kiadóhivatala; Ref. egyház; olgári leányiskola; Régi kaszinó; A nagyká- >lyi függetlenségi 48-as párt; Felsőbánya város; Főrendiház« ; »Iiajduvármegye« ; »Szatmárme- yei Közlöny«; szerkesztősége és kiadóhivatala; agykároly rend. tan. város közönsége; Nagy- árolyi ipartestület; Zilah város közönsége; A agykárolyi m. kir. posta és táv. hiv. személybe ; Nagykárolyi polg. olvasókör; Domahidy tváo; Nagykárolyi Nőegylet, Nagykárolyi izr. öegylet, Szabolcsvármegye közönsége; Nagy- ároly és Vidéke« szerkesztősége és kiadóhiva- ila; Nagybánya sz. kir. r. t. város; Szilágy ármegye, a nagykárolyi orth. izr. hitközség, zatmár sz. kir. város, A koszorúk elhelyezése után a közönség szózat hangjai mellett oszlott szét. Az ünnepély minden részében méltó volt iossuth emlékéhez. A küldöttségek soraiban ott voltak: Szafmárvármegye élén dr. Falussy Árpád iispánnal és Ilosvay Aladár alispánnal, Hajdu- ármegye: Kovács Gyula alispán, Pákozdy ándor főjegyző, Szabolcsvármegye: Vay Gábor röf főispán, Mikecz Dezső alispán, Sipos Béla >jegyző, Kovács István törvényszéki elnökkel, zilágyvármegye: Kaizler György főispán és 4 taggal. Maramarosvármegye lü taggal. Szat- íárnémeti szab. kir. város, dr. Vajay Károly olgármester, Bartha Kálmán gazd. tanácsos, ‘ankóczy Gyula főkapitány, dr. Veréczy Ernő még 8 bizottsági tag és 8 polgári küldöttségi aggal. Debreczen szab. kir. város: Vécsey mre főjegyző és Oláh Károly tanácsnok, lagybánya szab. kir. r. t. város: Dr. Makray Iihály polgármester, Torday Imre, Bálint Imre anácsosok és Smaregla János jegyző. Felsőbánya áros : Farkas Jenő polgármester és dr. Moldo- án Ferenc tanácsjegyzö. Zilah város: Halmágyi Llbert főjegyző, Takács János rendőrkapitány. Irdőd 5, Fény 5, Genes 10 taggal. Mátészalkai iggetlenségi párt Luby Lajos elnök, dr. F'uchs ;nö titkár és nehány taggal. Érmihályfalvi Kos- ath Lajos asztaltársaság 10 taggal. Bodnár Persze a gondolkozásnak ugyanazok a tör- ényei minden józan eszű ember részére. És tekinteteinkben részint engesztelés" meg imondás, részint buzdítás volt, sót most már íeg kellett szólalnunk is s mindketten önkénte- :nül és azt a szót intéztük halkan egymáshoz, ogy: »tessék.« Erre az egyenlő és egyenes biztatásra ismét gymásnak mentünk, még pedig most már valóággal rohantunk elszántan egymás felé, de persze smét eredmény nélkül, vagyis újra nem volt gyik sem túl az ajtón. S a mit eddig elmondtam, megismételtük nég ötször, mintha összebeszéltünk volna, pedig oha sem láttuk egymást azelőtt. De már egyre zgalottabbak is lettünk s valósággal bosszankodunk. Azt kezdtük belátni, hogy egy szemérmes iri nőnek és egy udvarias férfinak egyáltalában ehetetlen átmenni az ajtón, ha szembe találnak erülni egymással. Végre elszántan megállottunk szemben egy- nással, hogy tárgyaljunk, mert eljárásunk már öbb perc óta teljesen egyező volt. Szónokolni ;ezdtem: — Kérem szépen, végre is csak átjutunk alán az ajtón! — Hiszen én is csak azt szerelném, felelte I s farkas-szemet néztünk egymással, majd pon- osan egyszerre hangoztattuk, mintha jól beta- lultuk volna: — Hát méltózlassék! Ilyen elszánt biztatásra csakugyan megindulunk,demindkelten s igy ujraegymásnakrohantunk. György tanfelügyelő, a pénzügyigazgatóság Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató vezetésével. Államépitészeti hivatal Pünkösti Ferenc közúti kér. felügyelő és Kacsó Károly műszaki tanácsosok vezetésével. Járásbíróság Szabó Pál vezetó-járásbiró, — postahivatal Schnébli János főtiszt vezetése mellett. Adóhivatal, dohánybeváltóhivatal, ipartestület Kinczel János elnök, Kossuth-asztaltársaság Kun István elnök vezetésével. Régi casinó, Polgári Olvasókör, Dalegyesület, Kölcsey-Egylet, az összes egyházak, a két Nőegylet, Vöröskereszt-egylet, Kereskedötestiilet- Kereskedő-ifjak köre, Károlyi Gyula gróf és Károlyi Lajos gróf uradalmi intézősége, a M. Á. V. debreczeni üzletvezetösége stb. A küldöttségek tagjai közzül sokan diszmagyarban voltak. Az ünnepély után 1 órakor bankett volt a »Magyar Király «-ban. Számtalan köszöntő hangzott el. Dr. Falussi Árpád főispán Kossuth szellemét éltette s felolvasta Kossuth Ferenc táviratát, melyre üdvözlő választ küldtek. Papp Béla orszgy. képviselő Günther igazságügyminisztert, báró Vay Gábor és dr. Adler Adolf Kossuth Ferencet, Günther miniszter Nagykároly város közönségét éltette. Debreczeni István polgármester a vendégekre ürítette poharát. A banketten mintegy 500-an vettek részt s csak az esti vonat indulások ritkították meg a lelkes ünneplők sorait. Az alkoholizmusról. Irta és felolvasta (Ír. Tóth Gábor bányaműorvos a felsőbányái kincstári bányamunkásoknak 1908. május 3-án (Vége.) És nemcsak az egyenes átöröklés, hanem az iszákos szülő rossz példája, brutalitása és az iszákosság okozta nyomor mennyire befolyásolják a szegény gyermekek életét mennyire elősegítik elzüllésöket és pusztulásukat! Hiába ápolja és gondozza az önfeláldozó anya forrón szeretett gyermekeit, hiába vigyáz minden lépésökre, hiába tölti keserves munkával még éjszakáit is, hiába óvja őket a rossz társaságtól és őrködik azon, hogy a rossznak, a bűnnek a fogalmát se találják megismerni. Minden kárba vész, ha az apa a korcsmában eliszsza a gyermekek táplálékára és ruházatára való pénzt és vánszorgó léptekkel, vérrel aláfutott szemekkel, az utca sarától piszkosan tör be a nyomorúságos kis lakásba, hol mindeddig ha nem is a boldogság és megelégedés, de legalább béke és nyugalom honolt, rekedt orditozásával és káromkodásával, trágár szavaival fellármázva az alvó kisdedeket. Az álmukból felriadt gyermekek sírása, az elkeseredett anya szemrehányásai még csak jobban ingerük a minden jobbérzés híján levő embert, dühe határt nem ismer és nem egy nyomorék ilyen jelenetekre vezetheti vissza testi szenvedéseinek kezdetét. A jelenetek ismétlésével az anyagi nyomor fokozódik, az atya ha időközben fegyházba vagy elmegyógyitó intézetbe nem került csak a korcsmában ül, vagy az utca sarában fetreng, az anya pedig, hogy gyermekeinek éhségét csillapítsa az utcasarokra áll és koldul. És a gyermekek ? Közülök az mondható szerencsésnek, kinek elgyengült és elfajult szervezete feladja az élettel való küzdelmet, mert megszabadulva a földi kínoktól zavartalanul alussza örök álmát. És az életben maradott ? Ez tovább szenved, ez tovább kínlódik Most már az úri nő sirva fakadt s félig szégyenkezve, félig nevetve a túlsó oldalon a falhoz dőlt, a nagy nevetéstől pedig én is a falnak estem. Így voltunk egy darabig, de észre véve, hogy szabad az ut, örvendve odasiettünk, azonban ezt is ugyanegy pillanatban találtuk tenni. Mikor egymást megpillantottuk, valóságos elkeseredést éreztünk. Majd hangosan kiáltoztuk egymásnak ugyanazon szavakat: — Hiszen kérem, tessék már jönni! Én azonban igy szóltam a hölgyhöz : — Én úgy látom, meg kell állapítanunk, hogy ki jön először az ajtón. Szíveskedjék most félreállani egy kicsit és én ki fogok menni az ajtón. De már ekkor nem igen lehetett félreállani, még mozdulni sem lehetett, mert az alatt, mig közöttünk ez a jelenet lejátszódott, mások is jöt tek oda, akiknek szintén arra volt dolguk. Már egész kis tömeg volt úgy a gyászruhás nő, mint az én hátam mögött s a mögöttünk állók egyre hangosabban kezdtek türelmetlenkedni. Még be sem fejeztem szavaimat, már ugyancsak taszigál- tak hátulról. Úgy én, mint a nő visszafordulni szereltünk volna már akkor s eltávozni onnan valami más utón, de nem lehetett visszafordulni a tolongás miatt. Az ajtón keresztül iparkodó két tömeg valósággal egymáshoz szorított bennünket. Az általunk feltartóztatottak részéről felhangzó sürgetés már-már lármának is beillett s igy eljött a rendőri beavatkozás pillanata. Két és gyűjti az alamizsnát, hogy apjának több jusson a szeszméregre. Ha kis kacsója üres — verést kap, ha filléreket gyűjtött, jutalmul egy-két kortyot a méregből és ezzel eljutott arra a lejtőre, melyen ellenállhatatlanul gördül a mélységbe. Mindjobban züllik és a bűntettől sem riad vissza, lop, rabol és öl, hogy alkoholra pénzt szerezzen, mig végre mögötte is becsapódnak a fegyház kapui. Tehát itt van az alkohol szomorú kísérete: a betegség, a szükség, a nyomor a bűn, a halál. Hiszen elmondtam, hogy nem kíméli meg az emberi test egyetlen részét sem, hogy megfosztja az embert attól, mi őt az Istenhez közelebb hozza, eszétől, hogy állattá lealacsonyítja, hogy előidézi az anyagi pusztulást, megrövidíti az életet, benépesíti a kórházakat, az elmegyógyitó intézeteket a fegyházakat és hogy végül az írás szavai szerint »megbünteti az apák vétkét az utódokban heteeiziglen.« És most lássuk, hogy védekezzünk ez ellen az iszonyú ellenségünk ellen, mely tönkre teszi a testünket és a lelkünket, az erkölcsünket és az anyagi jólétünket, sőt még utódainkat is. Legelőbb is mindenkit fel kell világosítanunk, a mint én is e rövid felolvasásom keretében azt megkíséreltem az alkohol káros hatásáról és lebeszélni a veszedelmes ivási szokásokról. Meg kell nyernünk ügyünknek a tanférfiakat is, hogy ók az iskolákban a gyermekeket igyekezzenek felvilágosítani s az alkoholtól való őrizkedésre reábirni. A szeszes italokkal való visszaélés ellen való küzdelem az emberiség részéről oly régi, mint maga a baj. Hiszen már egyes vallásalapitók megtiltották híveiknek a szeszes italok élvezését, pl. Mohamed is. Nem akarom itt hosszasan megismertetni mindazokat az intézkedéseket és mozgalmakat, miket külföldi államok és azok polgárai már ez ideig megtettek. Csak elmondom, hogy már milliókra megy azoknak az embereknek (keresztyéneknek) a száma a külföldön: Amerikában 10, Angliában 5 millió stb., kik a szeszes italoktól való teljes tartózkodást fogadták fel egész életükre. Nagyobb részük szegény ember, de vannak közöttük bizony gazdag emberek is. Nos, kérdezzük meg ezeket az embereket, hogy hoztak-e áldozatot, hogy nélkülöznek-e valamit f Egyhangúlag azt fogják válaszolni: Mi nem nélkülözünk evvel semmit! Mi nyertünk munkaerőben, életkedvben, boldogságban és örömben! — Ha ez nem igy volna, akkor a tartózkodás példája nem vezetne utánzáshoz. Tényleg azonban szakadatlanul növekszik külföldön, de már Magyarországon is megindult a szeszesitaloktól tartózkodók (az abstinenseknek) száma mindenütt, ahol ilyen egyesületeket alkottak. Az ilyen törekvéseknek hanyatlását még soha sehol sem vették észre. Finnországban (a mi rokon nemzetünknél) valamennyi község kivétel nélkül (azaz 2 millió ember) az alkohollal való kereskedést, sőt az előállítást is eltiltotta. A városokban is egy mindinkább növekedő párt ugyanezt követeli. Finnországban tehát 2 millió ember között az alkoholnyomort tényleg megszüntették és pedig nem a ma uralkodó társadalmi viszonyok eltörlésével, hanem azáltal, hogy a finn népnek meg volt az erkölcsi erkölcsi ereje arra, hogy az önmaga okozta nyomor okait eltávolítsa. Nálunk ilyen egyesület az »Országos Magyar alkoholellenes egyesület«. Ez tagjai számára a teljes tartózkodást teszi kötelezővé és célja az iszákosság terjedésének meggátolása. A lakosság rendőr volt jelen a vasúti állomásnál. Az egyik kinn a pályaudvaron, a másik az utca felöli bejáratnál ácsorgott. Ezek most hozzánk jöttek. Mindegyik rendőr intézkedéseket tett s ma- gyarázgatolt a maga közönségének kétfelől, de az összesen 20—30 főnyi közönség ebből nem sokat értett; nem annyira a zaj miatt, mint inkább azért, mert mindenki a túlsó oldalon tör- ténendők iránt érdeklődött teljes kíváncsisággal. Sok perc telt el, mig a rendőri magyaráz- gatás és kapacitálás után sikerült mindenkinek eljutni a kívánt oldalra, de nekem ott nem volt már akkor dolgom, mivel a hosszas időtöltés közben a vonat, melyen utazni akartam, elindult. No még ilyen furcsán nem jártam, mondottam magamban teljes meggyőződéssel. Visszatértem tehát a városba s csak délután utaztam el. Mikor kimenteni a vasúthoz, nem mutatkoztam a »központi csarnok«-ban, mely olyan rósz hírűvé lett előttem, hanem az állomási épületet megkerülve jelentem meg a pályaudvaron. Mikor pedig nem voltam messze az »indóház«- tól s ennek egyik oldalán egy békésen ballagó vasúti szolga közelített felém, én már messziről a falhoz lapultam, mintha peslises lett volna a szegény ember. Uz pedig csodálkozva nézett reám, sőt mint észrevettem, messziről is visszatekinl- gelelt. S az itt elmondott különös »vonat-lekésés* után napokig eszembe jutott a furcsa eset, valahányszor ajtó felé tartottam. Arakszj'L
