Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-04-08 / 8. szám
XLIII- évfolyam. 8. szám. 1908_ »Á-prilis 8, HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Eélévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : : DR MOLDOVÁN FERENC j. Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lí j. szellemi részét illető köz'emények a szerkesztő cimére Fels hányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Ill________________ Feministák. Az idők folyamán gyökeres átváltozásokon megy keresztül minden. Megváltozik életmódunk, megváltozik világnézetünk és teljesen átalakul a társadalom is. Ha ezelőtt még csak néhány évtizeddel is valamelyik nőapostol a feminizmus jogosultságát hirdetni, avagy a feminizmus tanait megvalósítani akarta volna, alighanem, mint közveszélyes egyén, megfigyelés alá kerül, vagy a legjobb esetben a közönség gunykacajának lett volna kitéve. De nem úgy van ez ma ! Folyton erősebb és erősebb hullámokat ver az az áramlat, hogy a nőt igenis megilletik mindazon jogok, amelyek ezidőszerint a férfit megilletik. A régebbi időben a feminizmus tanait nem hirdették és nem is ösmerték, de meg sem valósíthatták, mert észszerűden dolog lett volna jogokat adni olyanoknak, kiknek semmiféle kötelességük sincs. A régi nő a külvilág ügyes-bajos dolgaival nem törődött, mert egyedüli teendője az volt, hogy otthon ülve, vigyázzon a házra, gondozza a gyermekeket és hűséges szolgája legyen férjének. A mai világban az egész társadalom átalakulásával, fontos szerep jutott a nőnek, ki minden tekintetben ép oly kenyérkereső, mint a férfi. Most, midőn fiatal leányaink százával tódulnak az egyetemre, ellepik az irodákat, tanítanak és mindenütt egyenrangú munkát végeznek a férfiakkal, most, midőn a roppant nehéz megélhetési viszonyok között szinte rá van utalva a család, hogy úgy a férj, mint a feleség kenyérkereset után nézzen, most időszerűnek tartják, hogy a férfi munkát végző nő, akire csupán már a nehéz lét- fentartás is — nem is szólva a család fen- tartásáról — kötelességet ró, — kötelessége ^arányában az őt megillető jogok részesévé legyen. A feministák immár világszerte ösmert tanát nem teszi minden nő magáévá, mint ahogy joggal nem is tehetné. Mert jelenleg a nők nagyobb része nem veszi ki részét a keserves kenyérkereset munkájából és igy nem is méltányolhatja a nehéz munkában görnyedő nőknek jogos kívánságait. De nap nap után többen csatlakoznak a lelkes feministák táborába, minthogy napnap után többen vannak olyanok, kik kenyérkeresetre vannak utalva. Ezek pedig keresetük után ép úgy fizetik a jövedelmi adót, mint azt a férfi fizeti meg. A reális élet szemüvegén keresztül kell nézni az eseményeket és látni fogjuk, hogy a nőben manapság az ideális nőt keresni csak luxus dolga lehet már és kevés férfi engedheti meg magának, mert az emberiség nagy része, a középosztálybeli férfi, rá van utalva arra, hogy kenyérkereső társat véve maga mellé, az életet gondtalanabbá tegye és a kettős erővel megszerzett keresményből gyermekei neveltetésére nagyobb gondot fordíthasson. Csakhogy a mi — speciálisan magyar — feministáink abba a groteszk hibába estek, hogy az angol harcoló feministák — az úgynevezett suífragetták — összes allur- jait utánozzák. Már épenséggel nem valami épületes látvány a rendőrökkel veszekedő hölgyek bekisértetése, a kik structollas kalappal diszitve indulnak az előkelő államférfiak nézeteinek megváltoztatására s aztán tépett ruhával, sárosán, szétzilált, lelógó hajjal, mint a részeg csavargók, a rendőrség előtt felelnek szánalmasan komikus harcmodorukért. Sokkal nagyobb és intenzivebb harcot kell végig küzdenie a feministáknak, mint az a pár hónap, amit eddig csupán beszélgetésekkel eltöltöttek. Hosszú társadalmi evolutiónak kell eljönnie, — amig az eszír általános lesz, általános és az egész embi riséget átható és akkor ha máraz eszme meg érett, akkor kell bekövetkeznie a küzdele korszakának és ha majd nem lesz külömbsé az erősebb és gyengébb nem között se a felső néposztályban, sem a nép legalsói: rétegeiben és ha akkor is azon a hiten les nek a nők milliói, mint ma egynéhány szik; vén kisasszony, — akkor jogokhoz fogna jutni a nők is, mert a férfi csak örüni főj ha komoly baj társat nyer az élet neh harcára. Vallási kérdések. A Felsőbányái Hirlap legutóbbi szí mában, a „felsőbányái ev. ref. egy tu történetéből“ cimű cikkelyben, mi, ezt lapnak olvasóközönsége azt voltunk kén telenek olvasni, hogy mikor az ugyneveze reformatio idején egyesek az egyház ta< jai közül reformátusokká, az uj vallás ta jaivá lettek, akkor azok evvel visszatért« volna a Jézus Krisztus tanaihoz. Vagyis szerint a kiknek soraiból egyesek refo málusokká lettek, — értsd: a katholiki egyház — el voltak térülve a Jézus Kris tus tanaitól. És ez úgy van oda állítva, mi: objectiv igazság, holott tudjuk, mily solu vannak a Felsőbányái Hirlap olvasóközö ségének, valamint Felsőbánya város lakó ságának körében, a kik nem reformat vallásuak s azért azt, a mit a mondc cikk Írója kifejezett, nem hiszik. Éppen azért én meg most viszo: ezennel azt fejezem ki, hogy a kik ne lettek reformátusokká, azok csak megm; radtak a Jézus Krisztus egyházában és í ő tanítása mellett. Különben pedig a katholikusok igazi A völgyi kolostor. — Irta: Gereblye. A hegytetőn még ég a napsugár, Még tűzben áll a szirtes hegyorom : A völgyre az alkony lassan leszáll, Ott ül már árnya a kolostoron. Parányi cella négy fala közé, Ahol komor barát kulcsol kezet S imára térdel feszület elé: Magát belopja az emlékezet. Az emlék ez: ott küzdött künn, a harc Dicső porondját vérrel festve be; Hátát sohasem látta ellenarc, Nagy vezér volt: tanúja sok sebe. Akkor utána ezrek törtető Vészes hulláma vitt rémes halált, Ha leborult elé kéztördelő Özvegy, ha kért, kegyelmet nem talált. Akkor szavára ha megnyílt a mély Tüzes pokolnak örvény-kebele: Hadtestekre borult le szürke éj, Ellenségek hullottak el bele. Akkor kezében gyilkot hordoza . . . És most e kézbe szent arcot temet, Mert, hogy szabad lön a féltett haza: Barátnak állt ő . . . igy emlékezett. S hogv most felnéz a kulc-.olt kéz felett És Jézusának látja sebeit: Önönmagától mindent elfeled, A harc, a múlt dicső emlékeit . . . Amint igy ring a szent hullámokon, A múltnak elfeledve mindenét: Mégis, mégis egy tépett lobogón Felejti két imádkozó szemét. A zászlóm ! felkiált s a köny Fürösztni arcát gyorsan ellepi; A drága zászló! — és a nagy öröm Szent tengerén fűtődnek érzeti. Kitárja karjait, mikéntha ott Látná lerongyolt harci zászlaját, Mintha ölelné az átlyuggatott Hű társat ... az emlékező barát. Egy hadsereg megyen a völgyön át. Vezérkarával az agg fővezér A vén kolostor tornyos ajtaját Benyitja s megpihenni im betér. Egy páter néki sorra nyitogat Könyvtárt, képtárt, ősrégi templomot; Mesél a múltról szaporán, sokat, Mutat sok régi, szép emlékromot. A vendégeknek sorra bémutat Apró cellákban agg barátokat, Mindnek kijár őszinte bámulat, Mert mind kiváló, mind tud oly sokat. Megállnak végre egy ajtó előtt A vén prior meg a vendégsereg. Így szól a páter: most nézzétek őt! Belépnek ... az némán rájuk mered. Urak, nézzétek, itt egy áruló, A hadseregtől csalfán elszökött. S hogy meg ne büntesse halálgolyó. Közénk jőve, barátnak öltözött. S mert elhagyá a zászlót hűtelen: Vezeklő lelkét most kin tépdesi; Lefojtott jajja helyt uj jajj terem S megváltóul végpercét itt lesi . . . Felnéz a vádlott, kiegyenesül; Arcát a szégyen pírja önti el, Már felkiált: hogy ilyet el nem tűr, Tagadni készül izmos öklivel. Szeme kigyul, mint forró krátere A felkavart hegy felfőtt méhinek . . . De a keresztre intve pátere: Szétfolynak arcán a meggyűlt színek . . Keresztre rakva ernyedt karjait Lehajtott fője mélyen földre néz: Imára nyitja sápadt ajkait . . . Megvetve néz a sok vendég vitéz. Magára hagyják cella csöndjibe . , . Künn szól a páter: Tudjátok, ki ez? Kilenc csatának bátor győztese, Barátcsuhája nagy vezért fedez . . . S az árulás? — ámulnak az urak; — Hamis beszéd, csak vád s alaptalan! Csak mutalám: a tiszta öntudat S a keresztnek mily nagy hatalma van. Szemére lobbanlám előttetek A hadfi legnagyobb gyalázatát: Már-már kitört, de im a feszület Előtt magát megadta a barát . . . Lassú morajjal tűnt el a sereg, Utána mentek némán tisztjei. Akit tekintetük bent megvetett, Most már azt mind csodálva tiszteli .
