Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1907-08-14 / 17. szám

Felsőbányái Hírlap és méltányos dolog lenne, ha a részleges meg­oldás helyett a már többször említett vonatjára­tokra nézve Felsőbánya egyszersmindenkorra vég­állomásul tétetnék. A városi vizmü-bizottság f. hó 3-án ülést tartott, melyen egyhangúlag elvetették a vizdi- jak kivetése ellen beadott fellebbezéseket. Ugyan­akkor a tanács is hasonlóképen határozott. Gr. Károlyi István halála. Gróf Károlyi István, a nagykárolyi kerület orsz. képviselője julius hó 31-én elhunyt Nagykárolyban 62 éves korában. Augusztus 2-án temették el a kaplonyi családi sírboltba. A halott beszentelését dr Bo- romissza Tibor szatmári megyés püspök végezte. Az utcai árkok tisztántartására nézve egy igen érdekes s általában a közönséget közvet­lenül érdeklő határozatot hozott a belügymi­niszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg egy konkrét esetből kifolyólag. Az eset a kö­vetkező : Nagykároly város hatósága eddig szi- ' goruan megkövetelte a háztulajdonosoktól, hogy a házaik előtt elvonuló utcai gyepet kivágassák és az árkokat egyébként is állandóan tisztán :artassák. Akik ezt nem tették, azokat minden egyes esetben megbírságolták. Szokolovszky bajos szatmárvármegyei árvaszéki nyilvántartó egy erre vonatkozó hatósági meghagyás ellen 'ellebbezéssel élt, amiből kifolyólag a belügy- niniszter a kereskedelmi miniszterrel egyetér- őleg megállapította, hogy az árkok tisztántar- ása kizárólag a város kötelessége. A takarítás­ul felmerült költségek a közmunkaadó alapból édezendők. Utolsó határidő. Figyelmeztetünk minden­eit, akinek még esetleg régi 5 és 50 forintos lankjegye van, siessen azok beváltásáról idejé­ben gondoskodni. Ma már csak az Osztrák dagyar-Bank cseréli ki e régi bankópénzeket, le csakis f. hó 31-ig, azontúl értéktelen papir­ongyokká válnak. A nagybányai cionisták 1907. évi augusztus ó 18-án délután 4 órakor tartják az úri casino .isztermében I. diszünnepélyüket a magyaror- zági cionista szövetség nagybányai »Hatikvah« soportja. Az ünnepélyre belépő-dij nincs. Az nnepélyt este 8 és fél órakor táncestély követi, oelyre belépő-dij: személyjegy 2 K, család- sgy (3 személyre) 5 K. Jegyek kizárólag a pénztárnál kaphatók. Felülfizetéseket köszönet­éi fogadnak és hirlapilag lesznek nyugtázva. meghívó kívánatra előmutatandó. Programm: . Megnyitó: Dr. Köves Miklós ügyvéd (Nagy­lánya), 2. Szavalat: Wieder Ella k. a. (Nagy­lánya), 3. A cionismus és a zsidóság állásfog- alása a jövőben: Dr. Dömény Lajos ügyvéd, magyarországi cionista szervezet A. C. tagja Budapest), 4. Szavalat: Karczag Marcsa k. a. • Thália Társaság« művésznője (Budapest). 5- hon dalok. Hegedűn játsza és énekli Veisz 1. IV. o. t. és Ernszt J. I. gymn. t. (Márama- os-Sziget). Az állami csemetekert megvizsgálása végett árosunkban járt e hó 5-én Molnár István mi- iszteri tanácsos, orsz. gvümölcsészeti főfelügyelő, agybányáról elkísérték dr Makray Mihály pol- ármester, Stoll Béla ügyvéd és többen. Molnár lin. tanácsos alaposan megvizsgálta a csemele- ertet, a további kezelésre utasítást adott, Gá- or Sándor főerdésznek pedig teljes elismerését yilvánitotta az eddigi kezelés irányításáért és a sakszerü felügyeletért. A vizsgálatnál a város íszéről Farkas Jenő polgármester és Münnich ándor gazd. tanácsos vettek részt. Bónis Sándornak tyukszemirtó és láb- zadás elleni szerekre vonatkozó hirdetését ánljuk olvasóink szives figyelmébe. Egyházi birtokok Magyarországon. Nem ér- üklelen most tudni, hogy mennyi birtokuk van agyarországon a róm. kath püspököknek s ér- ikeknek. így sorakoznak egymás után: Nagyváradi püspökség 187,393 kát. hold Esztergomi érsekség 95,983 » Kalocsai érsekség 87,433 Veszprémi püspökség 65 618 * Egri érsekség 42,397 » » Szatmári püspökség 30,032 » B.-Bán.yai püspökség 28,825 » Váci püspökség 27,582 » » Pécsi püspökség 26.332 » Szepesi püspökség 26.332 » Győri püspökség 18,874 Nyitrai püspökség 16.769 » Csanádi püspökség 12,293 » » Erdélyi püspökség 11,872 » » Kassai püspökség 9,037 » » Sz.-Fehérvári püspöks . 7,656 Szombathelyi » 7.417 ■» » Rozsnyói püspökség 7,187 » » Zágrábi érsekség 7,154 » » Összesen. 861,542 kát. hold római katholikus káptalanok birtokainak ter- ielme 494,439 hold; a legnagyobb az egri ptalané : 116,138. a legkisebb a rimaszombatié : 107 hold. A szerzeteseknek 145,225 hold földjük van, az apátságok, prépostságok pedig 148,323 hold föld fölött rendelkeznek. Magyarország ösz- szes területének 4.90%-a, vagyis 2 403,332 hold egyházi birtok. Ez a terület az egyes felekezetek közt a következőképpen oszlik meg: Római katholikusoké 1.673,849 kát. hold 74 10°|n Görög » 281,980 » » 12.40°|o Görög keletieké 95,394 » * 4.21% Reformátusoké 146,005 » » 6.46% Ág. h. evangélikusoké 50,062 » » 221% Unitáriusoké 10,600 » 0.47% Izraelitáké 1,383 > » 0.06% Összesen 2.260,344 kát. hold 100 00% Állami csemeték közvetítését ígérte meg Molnár István min. tanácsos a nagybányaiaknak. A gazdasági egyesület most felhívja a gazdákat, hogy akiknek ilyestnire szükségük van — kü­lönösen szilvafa csemetékre — igyekezzenek minél rövidebb idő alatt Nagybányán Molnár Antal üzletében előjegyeztetni, mert kedvezmé­nyes áron csak bizonyos mennyiséget fognak ki­utalni. A tanítók államsegélye. A nem állami taní­tók fizetésének rendezéséről szóló 1907. évi XXVII. t. c. végrehajtása tárgyában 76.000. miniszteri szám alatt, a közeli napokban kiadott utasítás alapján, a nem állami tanítók fizetését kiegészitőN államsegély már kérelmezhető. Ezen államsegély elnyerése azonban a többek között azon felté­telhez is van kötve, hogy a kérvényező iskola­szék igazolja, miszerint a tanító a miniszteri, vagy miniszterileg jóváhagyott tanterv alapján készült és a kir. tanfelügyelőség által láttamozotl tananyagbeosztás és órarend szerint végzi az iskolai munkálkodását. Az igy általánosan köte­lezővé váló tananyagbeosztásoknak és órarendek­nek könnyeb és egyöntetű minta szerint való kiállítása céljából Gyerkes Mihály székelyudvar­helyi igazgató-tanitó a miniszteri és külön a róm. kath. népiskolai tantervnek megfelelő szer­kezetű bármilyen osztálybeosztás érdekeit kielé­gítő és az együtt tanítandó osztályok anyagának egy tantárgyból ugyanazon lapon való elrende­zésére szolgáló Részletes Tantervnyomtatvány (sajtó alatt); az osztályonként csoportosított be­osztás számára pedig, már miniszterileg is en­gedélyezett Tananyagbeosztási nyomtatvány fü­zeteket készített és ad ki. Minthogy ezen órarend űrlappal is ellátott, füzetek a tantervben felvett anyag elrendezésnek igen jó segédeszközei és útmutatói, melegen ajánljuk azokat úgy az állami, mint a közs. felekezeti és más jellegű is­koláknál mükődő tanítók figyelmébe. Megrendel­hető bármelyik füzet az egy tanító vezetése alatt álló hat vagy öt együttes osztály számára pos- tadijjal 2 K, négy oszt. sz. 1.80, három oszt. 1.60, két oszt. 1.40, egy oszt. 1 K. előleges beküldése mellett. Gyerkes Mihály igazgató tanítónál Székely­udvarhely. Az ágy. Henry Lavedan szellemes és me­rész kidolgozásainak gyűjteménye megjelent magyarban is, s ez a fordítás a legérdekesebb kötete az idei könyvpiacnak. A tizenöt párbe­széd mindegyike remek irodalmi gyöngy, tele borsos és még se bántó helyzetekkel, amelyek szinte példátlan raffineriával kendőzik el a pi­kantériákat úgy, hogy megbotránkozni nem, hanem csak mulatni lehet rajtuk. (Óbudavárá­ban a könyvben foglalt 15 párbeszéd közül 11-et hoztak színre s nagy közönség tapsol na­ponta a franczia akadémikus sziporkázó szelle­mének, mely a maga teljes erejével és zamat­jával tükröződik Zigány Árpád sikerült fordítá­sában. A csinos kötet, Schimkó Gyula kiadása s 2 koronáért minden könyves boltban kapható. Nyílt árok. A nagybányai-utcán, ahol a vá­rosi vízvezeték végződik, hónapok óta nyitva van egy mély árok, legtöbbször bőven ellátva vízzel. Itt kezdődik a vasúti vízvezeték, amely szintén hónapok óta készül. E közveszélyes nyílt árokra ezennel felhívjuk a hatóság figyelmét. »Uj Pitavel« címen egy uj irodalmi vállalat indult meg, mely tartalmánál fogva alkalmas arra, hogy az úgynevezett rémregényeket a ma­gyar közönségtől elvonja káros volta miatt és olcsón szórakoztató, igaz bűnügyi történeteivel Ízlést nem rontva a magyar kultúrának szolgá­latot tegyen. Hetenkint egy füzet jelenik meg, ára 20 fillér. Kapható Schimkó Gyula kiadónál és minden könyves boltban. Lóheremagot termelő gazdáknak különös figyelmébe! Azon gazdák, kik akár lóheréből, akár lucernából legalább 50 métermázsa magtermést várnak és arankájuk nincs, tudassák ezt Mauthner Ödön budapesti magnagykereskedövel. Ennek utána Mauthner elküldi egyik tisztviselőjét és a herét még lábán megtekinteti. Ha azon területen aranka nem mutatkozik, akkor az ott termelő luezerna vagy lóheremag 100 kilóját 8-10 koro­nával magasabb áron fizeti, mint az arankás mag akkori napi ára. Akiknél tehát még találkozik aranka, irtsák most erélyesen, hiszen 100 kilóként 8-10 kor. bevételi többlet busán megtéríti az arankairtással járó költséget. Halál a tyúkszemekre! Korunk legújabb vívmánya a *Manifick« tyukszemvesztő, melynek használata által a gyötrő kínokat okozó tyúk­szemek és bőrkeményedésektől megszabadulunk. Egy doboz ára használati utasítással 1 K 50 f. *Contrasudor« csoda gyors hatású láb és kéz- izzadás elleni szer. Meggátolja a kipállást és az azzal járó kellemetlen bűzt. Ára használati uta­sítással nagy dobozban 1 K 20 f, kis dobozban 70 f. Mindkét kipróbált szer kapható Bónis Sán­dor kereskedésében. Felsőbányán. Felelős szerkesztő : Imre Károly. Kiadótulajdonos: Nánásy István. Eladó gyümölcsös. A felsőbányái határban, a vasúti állomással szemben egy gyümöl­csös kert (13 kát. hold) eladó. Értekezni lehet Nagybányán özv. Lipták Józsefnével, — Felsőbányán Ember Péter m. kir. pénztárossal. fi AGRARIA benzinmotorok benzincséplők jlílalomberendezések Eérjen minden gazda árjegyzéket. Levélczim: AERARIA" Budapest, M\4m MII • r 10 tanulóul Mii Hánásg István Inpiplpaii Hitűin. j mérsékelt árakon Aufrecht és Goldschmied fényképészeti oczUIya BUDAPEST, VI.. ANDRÁSSY.UT 17. SZ. Stépviseiok kerestetnek. Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom