Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1906-11-21 / 24. szám

lehessen, annak nemcsak testi ügyességre, ha­nem megfelelő szellemi képzettségre is szüksége van. Ezt pedig csak az iskola adja meg. De hát melyik iskola? A népiskola kevés; a gimnáziumot, meg a reáliskolát nem minden gyermek bírja meg; sok elesik már ott az első évben, mert gyönge tehet­ségével és a családja körében neki jutott viszo­nyok között nem képes az eléje szabott kötele­zettségeknek megfelelni. Hozzájárul még a gim­náziumban a német, latin, görög ... a reál­iskolában a német, franczia nyelv, úgyhogy nap­jainkban ugyancsak Istentől megáldott képesség, szorgalom kell ahhoz, hogy valaki a középiskolát némi sikerrel végezhesse. Pedig csak a jeles képesség várhat boldogulást. Mit tegyen hát a gyermek, honnan sze­rezze meg azon szellemi képzettséget, amelyre legalább mint iparosnak, szüksége van? Erre való a polgári iskola. A polgári iskola 4., esetleg 6. osztályában a gyermek mindazon ismereteket elsajátíthatja, amelyek nélkül első sorban mint derék, szak­avatott iparos meg nem állhat. Megtanul raj­zolni, megtanulja a mennyiségtanból, a természet- tanból, a földrajzból, stb. mindazt, amire majdan mint önálló iparosnak szüksége lesz, úgyhogy nem kell majd minden kicsiségért másnak segít­ségére szorulnia: önmaga tervez, önmaga végez minden munkájában. Az idegen nyelvek közül csak a némettel kell vesződnie, amely nyelvre, országunk sajátságos viszonya miatt okvetlenül szükségünk van. De annak megtanulása nem jár nehézséggel: segítségére lesz abban a család, a társadalom ; mindenütt hallja, tehát könnyen meg is tanulja. De nemcsak az iparosnak, kereskedőnek adja meg a polgári iskola a kellő alapot; az azt végzett ifjú előtt még sok más pálya is nyitva áll. Mehet az: gazdasági intézetbe (a magyar­óvárit kivéve, ahová középiskolai érettségi kell); mehet az erdészeti pályára ; lehet vasúti és táv­írói kezelőtiszt; lehet a megyénél, városnál segéd- és kezelőtiszt; lehet (elekkönyvvezető; a minisz­tériumokban is kaphat hivatalt mint segéd- vagy számtiszt; lehet bankhivatali vagy fogyasztási adóhivatali tiszt; átléphet a festő-, szobrász­vagy rajztanárképző intézetbe; átléphet a keres­kedelmi- vagy a hadapród iskolába; a tanitó- képezde is nyitva áll előtte; lehet végre torna­tanár, vegyész és színész is. Persze egyik-másik hivatal elnyerésére még különféle szakvizsgá­latot kell tennie, de azokat a polgári iskolában szerzett ismeretek alapján könnyen kiállja. És még ezzel sincs vége. Ha esetleg a fiú, mint egy franczia köz­mondás tartja »Étkezés közölt jön meg az étvágy« — a polgári iskolában kedvel kap a tanulásra és azon meggyőződésre jut, hogy ő a tudomá­Nagypaládi temetőben . . . Nagypaládi temetőben Hervadoz egy rózsa. Minden szirma egy sirdombra Hulldogál le róla, Minden szirma, mintha egy-egy Tört imádság lenne, Mintha egy-egy égő könycsepp Peregne le benne. Esti szellő szállj el oda Lassú, könnyű szárnyon, Vidd el oda alkonyaikor Az én imádságom. Tedd le annak a rózsának Hulló levelére, Hadd boruljon édesanyám Sirhalinára véle! Ladányi Zoltán. Ladányi Zoltán költeményei. Ajánlva a bírói kar figyelmébe. Kissé szokatlan dolog: a költőt a bíróság figyelmébe ajánlani. Midőn ezt teszem, meg van rá az okom. A költő, ki önálló kötettel szándé­kozik közelebb a nyilvánosság előtt megjelenni, mint törvényszéki albiró, a bírói testülethez tar­tozik, csak természetes tehát, hogyha irodalmi vállalkozásának támogatására kartársait hívom fel első sorban, nyos pályán boldogulhat: az iskola bármelyik osztályából átléphet a gimnázium — esetleg a reáliskola — felsőbb következő osztályába, csak pótló vizsgálatot kell kiállania azon tantárgyak­ból, amelyeket a polgári iskolában nem tanult, de a gimnázium vagy reáliskola megfelelő osz­tályában tanítottak. Rendesen, ha a gimnáziumba lép át, a latin nyelvből, ha reáliskolába lép át, a franczia nyelvből tesz pótvizsgálatot. Hogy pedig e tekintetben se legyen hiány, a fölállítandó polgári iskola iskolaszéke gondos- kodhatik arról is, hogy a latin nyelv mint nem kötelező tantárgy tanitttatik. Végére jutottam, mit ez alkalommal mon­dani akartam. Nem taglalom tovább, nem ma­gyarázok tovább. Aki e sorokat figyelemmel el­olvasta, az megértette, hogy mily megbecsülhe­tetlen fontosságú az Felsőbányára, ha polgári iskolát állít. Hány szegény bányászfiuból lesz tekintélyes állású férfiú, aki különben a bányá­szatnál maradt volna és fiatal korában elpusz­tult volna . . . hány szegény vidéki gyermek keresi föl a csöndes várost, ahol szerény viszo­nyok között folytathatja tanulmányait . . . Hány falusi gyermek kerül ide a falusi légkörből és itt magát kiművelvén, egészségesebb, hazafiasabb szellemet önt családja, majd rokonai, sőt az az egész község tagjaiba . . . Szinte látom, amint a polgári iskola növendékei megtöltik az utczá- kat, fölélenkitik a hegyeket-völgyeket, játszó­tereket . . . Látom, amint a deáktartó családok mind jobb-jobb anyagi viszonyok közé jutnak . . . látok sokat, igen sokat ... azt is látom, hogy a kis bányaváros iparos várossá fejlődik, az egész vidék ide húzódik, hogy szükségletét kielégítse ... ott füstölögnek a gyárak kéményei, melyek sok-sok munkásnak adnak kenyeret . . . és ha egyszer elkövetkezik az idő, hogy a bá­nyászat megszűntével a gyárak, meg a kézmű­ipar adja meg a lakosoknak a kenyeret ... ha eljön az idő, hogy úgy a fiú, mint a leánynevelő- inlézetek növendékeinek dala harsog a hegyek ormain : akkor boldog lesz az a kis város. Erről gondolkoztam ez előtt 36 évvel . . . most is mindig ez motoszkál fejemben; de hát én nem tehetek ez irányban semmit, hanem bí­zom a jövőben, mert ... az első hangok már elhangzottak, a munka kezdetét velte és esak akarat kell hozzá. Hogy nem csalódom-e, azt a jövő mutatja meg. Adja Isten, hogy ne csalódjam! Felsőbányái Hírlap ________ A társadalom a tanítókért. Harmincezer ember forrong Magyarorszá­gon. Harmincezer tanító követel tisztességes munkája után tisztességes fizetést, melyet immár 3(5 éve csak úgy mutogatnak ennek a számra és intelligentiára nézve tekintélyes tábornak a Ladányi Zoltán szatmármegyei ember, szü­lei a nagypaládi temetőben aluszszák a pihentető álmot, melyről már fiók is vágyva-remegve ir, az élet sorvasztó küzdelmeiben megtört testére és gyámoltalan kicsiny családjára gondolva. Az ideális lelkű poéta a tüdövész rettenetes rémével viaskodva, szellemi kincseit bocsátja áruba, hogy azok által szerezze meg a lehetőséget: délvidé­ken keresni roncsolt testének gyógyulást. Szivet inditóan mondja el életének megrázó tragikumát »Ködbe borult« czimü gyönyörű költeményében. Mert Ladányi még fiatal ember, szelleme friss, szivében tettvágy buzog, szeretne élni kisded családjáért. De a sors kegyetlen hozzá, a halál sötét alakjával rémiti a vele gyermekkorától kezdve férfias küzdésben álló embert, ki az ön- fenntartás keserves harczát még a gyermek­szobában megkezdette. Ladányi Zoltán már régi munkása az iro­dalomnak, költeményei közül a fővárosi lapok is többet közöltek, azoknak nagyobb része azonban csupán az ö asztalfiókjának rejtegetett kincse maradt mostanáig. Most leküzdve szerénységét, szárnyukra bocsátja azokat. Félve kérem az olva­sót a megrendelésére, ismerve a versírás terén a tultengést, mégis bizalommal vagyok mert a L. Z. versei nemcsak versek, hanem valóban szive vérével Írott, közvetlen hatású költemények, aminőket még azoknak is élvezet olvasni, kik a költészet gyáripari produktumaitól megcsömör- löttek. Tudom, hogy ajánlása miatt pirulni soha nem fogok. Ebben a hitben ajánlom uemcsak biró tár­hatalom emberei, mint egykor a Jehova mu­tató Mózesnek a Nébó hegyéről az ígéret földjét. Ámde Magyarország harmincezer tanítója torkig van már az ígéretekkel. A mérték betelt és most alamizsna helyett fizetést követelnek, amely képzettségüknek, szakmabeli és társadalmi munkájuknak megfeleljen. Azt akarják, hogy szűnjék meg végre az a szégyenletes állapot, mely példátlan a kulturállamokban, hogy a ta­nító anyagi ellátása igen sok esetben messze alatta állanak, amit az életben olyanok élvez­nek, kik a népiskola által nyújtott szellemi kin­csek után nyertek tanítóikhoz mérten fényes jövedelmű hivatalt, hogy ne is szóljunk a közép­iskola négy vagy nyolcz osztályát végzettekről, akiknek előhaladása, tisztes megélhetése minden pályán jobban van biztosítva, mint a felellök vagy velők egy színvonalon álló tanítóé. A tanítók ez abnormis állapotok megvál­toztatására mindent megtesznek, ami módjukban áll és ezzel sok van mondva. Minden újságolvasó tudja, hogy a napisajtó elismerésre méltó mó­don küzd igazaikért, a mi szintén nagyfonlos- ságu tényező ebben a társadalmi forrongásban. Megtörténhetik azonban, hogy ezen inten­zív küzdelem dacára az eredmény vagy egészen elmarad, vagy ha lesz is valami, a tanítók me­gint csak alamizsnát kapnak jogszerű fizetés­rendezés helyett. Mi lesz akkor? Ismeretes a közelmúlt po­litika küzdelmeiből a passzív resistencia. Erre helyezkedik a keserűség és a bizalmatlanság hatása alatt a tanítóság is. Elvégzi úgy a maga kötelességét, hogy fegyelmit ne lehessen a nya­kába akasztani és nem is tesz az egyebet. És ki fogja ennek kárát vallani első sor­ban ? A társadalom s abban a szülők, kiknek gyermekei nem részesülhetnek többé a nevelés­oktatás oly mérvű áldásaiban, minőt a kor szel­leme tőlük megkövetel. Szóval: a tanítóság nap­számos bér mellett robot munkát fog végezni. Adja Isten, hogy erre ne legyen szükség, ezt kívánja haza és nemzelszereteiünk, de ha meg kell lennie, fájó szívvel bár, de ettől nem fogunk visszariadni. Hogy ez a szomorú jövő be ne következ­zék, a tanítóság küzdelmét magán a tanítóságon és a sajtón kívül egy harmadik tényezőnek is támogatnia kell és ez a harmadik tényező maga a társadalom. Udvarhely vármegye törvényhatósága fé­nyes példát adott erre, midőn felirt az ország­gyűléshez a tanítói fizetések méltányos rende­zése tárgyában. Tegye meg ezt minden törvény­hatóság. Sőt tovább megyünk: tegyék meg a rendezett tanácsú városok, a nagy- és kisköz­ségek. Mert habár felirati joguk csak a tör­vényhatóságoknak van is, de a kérvényezési jo­got megadta a törvény mindenkinek. A tanító a társadalomban él, tehát a tár­sadalom ismeri legjobban munkája értékét, a társadalom tudja legjobban mily hitványul van azért fizetve, legnagyobb sulylyal fog tehát a mérlegbe esni a most folyó országos küzdelem­ben, ha maga a társadalom mozdul meg az egész országban, kérve, követelve a tanítói fize­téseknek a kor kívánalmaihoz mért egyöntetű rendezését. i/nre sainak, hanem az egész müveit közönségnek, hogy költeményeinek kiadását megrendelésükkel lehe­tővé tenni igyekezzenek. Imre Károly. Ködbe borult . . . Ködbe borult a hegy orma, Ősz van újra. Kopár a rét. Zöld fa lombja Mind lehullva. Kék párázat, mint valami Bus sóhajtás száll a légben, Panaszos szél sir a földön, Felhő borong fent az égen. Megrezdül a szivemnek egy Fájó húrja. Virul-e még az a zöld lomb Nékem újra ? Hiszen olyan beteg vagyok. Fáradt vagyok én már régen, Jobb is lesz tán, ha a tavaszt Soha többé meg nem érem. Csakhogy akkor kevés vón’ a Rét virága ! Mind letépné a síromra Két kis árva! Két kis árva . . . Én Istenem Vedd le ezt az érzést rólam! Ezt az utat betegen is, Fáradtan is csak hadd róvjam! Ladányi Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom