Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1906-11-21 / 24. szám

Felsőb An yai Hírlap. Színház. Színházunk van. Ez pedig úgy értendő, hogy a nagybányai színház tagjai, Szabadhegyi Aladár társulata, hetenkint 2-szer, 3-szor nálunk Felső­bányán tart előadást. A társulat első előadása is nálunk volt F'elsöbányán f. hó 10 én s másnap, vasárnap este volt a nagybányai bemutatkozó elő­adás. Sajnáljuk, hogy mindjárt jelentésünk legelső szavainál kedvezőtlen észrevételt kell hangoztat­nunk a külömben érdemesnek látszó társulattal szemben. Semmikép sem lehetünk mi felsöbányaialc megelégedve egy színtársulatnak ilyesszerüműkö­désével, mikor t. i. a színtársulat nem falaink között tartózkodik, hanem esténkint, egy egy előadás alkalmára rándulnak át hozzánk fiakkeren a színészek Nagybányáról. Tudjuk már, hogy szokott az efféle történni: átrándulnak jóformán díszletek, ruhatár, minden nélkül, átrándulnak a kocsikázás költségeire való tekintetből a szereplők lehető minimális számával, többnyire kar nélkül s végül, hogy mielőbb haza lehessen utazni a sötét éjszakában, rendesen jól »meg is húzzák« a darabot. Ilyen alakban jut tehát Felsőbányának a színház s azért lehet-e csodálkozni, ha ilyen eljárás mellett közönségünk egyáltalában nem tudja amolyan igazinak tekinteni a színházat, és ez az álláspont a pártolást illetőleg kifejezésre is jut a közönség részéről. Régi kifogás ez már a felsöbányaiak részéről s a »közös ló» hátáról szóló példabeszédet juttatja eszünkbe. Eddig két előadást láttunk Szabadhegyiék- töl: f. hó 10-én, szombaton ment Smólen Tóni énekes bohózat dr. Guthy Somától, 16-án. pénteken pedig a Kazaliczky-féle érdekes színmű, a Te­temre hívás. Nem dicsérhetjük az igazgatót választásáért, midőn jónak látta Smolen Tónival, ezzel az agyon • csépelt, aktualitását elvesztett és ízetlenségekkel teljes bohózattal állítani be hozzánk. Szinte hal­lani véljük az okoskodást az igazgató részéről: tetszik az efféle a »vidékieknek« s éppen ezért számosán mintegy megbántva érezték magukat a feltevés által, mert hiszen tudnia kell az igazgató­nak, hogy elvégre egy vidéki kis város közön­ségének is van egy olyan része, mely müizlését s a műveltség fokát tekintve természetesen éppen olyan, mint pl. a budapesti Nemzeti Színház közön­ségének átlaga, vagyis hozzánk is bátran és nyugodtan jöhet a társulat a Nemzeti Színház vagy Vígszínház repertoárjával.A darabont-korszak, mint amelynek jelenségeivel a bohózat foglal­kozik, letűnt, s azért a mai változott politikai viszonyok között a »Smolen Tóni« a maga pattogó hazafias szólamaival, bécsi lakájával, a Kossuth- nóta eléneklésével bizony nem csak hogy nem gyönyörködtette publikumunkat, hanem inkább egyenesen bosszantónak találta minden jó ízlésű ember, hogy a hazafias felbuzdulás ledér orfeumi tánczosnö, meg Buzelka-féle táncziskola vissza­taszító képének milienjében s fokosos, garázda magyar ember alakjával való kapcsolatban jelenik meg. Mondhatjuk, hogy szerintünk sokkal jobban teszi vala a társulat, ha Smolen Tóni helyett inkább akármelyik becsületes vén operettel, pl. akár a Kornevilli harangokkal, vagy Boccacció- val, Koldusdiákkal, Szegény Jonathánnal kezdte volna meg a saisont. A darab kiválasztásának elhibázott voltát még az is igazolja, hogy-Smolen Tóni látványos darab, a mi színpadunk pedig látványosságok előadására kicsiny méreteinél fogva teljesen alkalmatlan. Zenéje igen csinos a Smolen Tóninak, de dalból ez este vajmi keveset hallottunk. Ami aztán magát az előadást illeti, azt már szívesen elismerjük, hogy az előadók általában teljes színjátszó képességet tanúsítottak. E. Nánási Juliska, valamint Képes Laura, a primadonna határozottan tetszettek s hangjok és énektudásuk kielégített. Igen jó volt Szigethi A. is a czimszerepben. Egyáltalában tapasztalni lehe­tett már ezen első első este, hogy igen jó erők­ből összeállított társulattal van dolgunk. A második, a pénteki előadáson (Tetemre hívás) derekas munkát végeztek színészeink, teljes mértékben érvényre juttatva Kazaliczky Antal nagy hatású, szépen megépített színmüvének, a budapesti Nemzeti Színház repertoir darabjának szépségeit. Külön kiemeljük N. Bodroghy Linát, a börtönbe került hivatalnok hitvesének ábrázolóját, ki jól átgondolta szerepét s kinek játéka művészi fokon is állott. Az igazgató, Szabadhegyi, nehéz szerepét (Gyalán Cyörgy) szintén elfogadhatóan játszotta meg. Ugyanezt Szigetiig A. (Radányi) diszkrét játékáról is elmondhatjuk. Megemlékezünk még Óváry Rózsiról is, aki élethűen mutatta be az atyjához gyermekileg ragaszkodó leányka alakját. Mindkét este jó közepes ház volt. Legközelebb éppen ma este fogjuk színészein­ket viszontlátni és pedig hallomás szerint a Gül Babában. Arakszyn. Különfélék. Vargha Kornél p. ü. számellenőr f. hó 13-án városunkba érkezett, hogy az adóhátralékokat a városi adóhivatalnál rendezze. Munkája egy he­tet vesz igénybe. Uj telekkönyvvezetők. Az igazságügyminisz­ter Károly Imre nagybányai járásbirósági és Kul­csár István szatmárnémetii lir. törvényszéki se- gédtelekkönyvvezetőket telekkönyvvezetőkké ne­vezte ki. Szolgabiró; helyettesítés. Vármegyénk főis­pánja a választás folytán megüresedett erdődi szolgabirói állásra dr. Jékey István közigazgatási gyakornok, tb. főszo'gabirót helyettesitette. Joggyakornoki kinevezés. A debreczeni kir. Ítélőtábla elnöke Homola László végzett joghal- gatót a nagybányai kir. j irásbirósághoz joggya­kornoknak nevezte ki. Uj vármegyei tiszteletbeli ügyész. Dr. Fa­lu:-sy Árpád főizpán dr. Fuchs Jenő mátészalkai gyakorló ügyvédet vármegyei tb. ügyészszé ne­vezte ki. Elöléptettjárásbiró. A király Horváth György mátészalkai járásbirót a VII. fizetési osztályba kinevezte. Amerikai lelkészválasztás. A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjének fennható­sága alatt álló s az Északamarikai Egyesült álla­mok területén levő Prokaholxi ref egyházközség Nagy Emil szatmárnémetii segédlelkészt választotta meg lelkészéül. Meghívó. Az Orsz. magy. bányászati és kohászati egyesület nagybányavidékí osztálya folyó évi deczember 1-én, délután 4 órakor," Nagybányán a kir. bányaigazgatósági tanácsterem­ben osztálygyülést tart. Tárgyak: 1. F'olyö ügyek 2. Indítványok. 3. Előadások. Gyűlés után társas estély hölgyek részvételével a Casino termeiben. — Vendégek szívesen láttatnak. Nagybányán, 1906. évi november hó 18-án. Neubauer Ferencz elnök, Szellemy Geyza, titkár. Házasságkötés, llarácsek Vilmos nagy­bányai nagykereskedő, a llarácsek Vilmos Utódai czégnek főnöke Sümegen (Zalamegyében) folyó hó 17-én tartotta esküvőjét Eitner Zsigmond országgyűlési képviselő leányával, Emmával. Merénylet egy mérnök ellen. Kunay Ede déli vasúti osztálymérnök november 15-én Pak- ráczon Pozsegamegyében néhány órai kínos szen­vedés után 31 éves korában meghalt. A fiatal mérnök, ki nagybányai születésű, igen szorgal­mas hivatalnok volt, állandóan Budapesten tar­tózkodott, nyáron azonban hosszabb tartózkodásra rendesen Horvát-Szlavoniába küldötték ki. Pak- ráczon végzett műszaki teendőket ez idő szerint. Csütörtökön a déli vasút pakráczi vonalán egy hid építéséhez rendelték ki. A hid már befejező­ben volt s e miatt negyven munkást el kellett bocsátani a munkából. Az elbocsátott munkások aztán bosszúból a sineket kavicshalmazzal tor­laszolták el, hogy az éjszakára Pakráczra haza­térő Kunay és a vele lévő munkások szerencsét­lenül járjanak. Tervük sikerült. A hazatérők pályakocsin haladtak a meredek lejtőn. Elől, mint mindig, Kunay mérnök ült. A pályakocsi egy­szerre kavicshaimazba ütközött és kisiklott s maga alá temette a szerencsétlen Kunayt és hét munkását. Kunay halálosan megsérült, de erős lélekkel akkor sem a maga bajával törődött, hanem a munkásait igyekezett megmenteni. El- takarittatta a sínekről a kavicsrakást s amikor már minden rendben volt, hevítette magát a pakráczi kórházba. De már nem lehetett meg­menteni az életét. Súlyos sérülésébe másnap belehalt. Kunay holttestét november 19 é), Nagy­bányán helyezték örök nyugalomra. Gyászolják: Kunay Gizella, Kunay Anna testvérei. Kunay Ede unokatestvére. Smaregla Mihály, Csipkés Jenő, Marcsán Piroska sógorai és sógornője. Smaregla Sarolta, Kunay Adél, Kunay Jolán unokahugai. A felsöbányavidéki gör. kath tanítók f. hó 17-én tartották rendes köri gyűlésüket a helybeli gör. kath. iskolában Nistor János plébános, kerü­leti esperes elnöklete alatt. A gyűlésen kebelbeli ügyeket intéztek el és az esetleg megtartandó országos tanítói gyűlésre Lupán Athanász felső­bányái tanítót küldték ki. Gyűlés után közebéd volt Lupán Athanász házánál, hol a társaság tagjai a késő délutánig együtt maradtak. Rezső Gyula nagybányai órás és ékszerész lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. Felügyelő bizottsági ülés. A helybeli áll. óvoda ujonan kinevezett felügyelőbizottsága f. hó 8-án ülést tartott Süssner Ferencz elnöklete alatt. A bizottság tagjai letették az előirt esküt, majd a tisztviselők választása következett Má­sod elnök Farkas Jenő polgármester, gazda Ber- novits Emil városi ellenőr, jegyző Imre Károly ev. ref. tanító lett. Ezután az elnök bejelentette, hogy az óvodában október 17-töl fogva szüne­tel a foglalkozás az építés miatt, mivel az ép: kezés befejeztetett, szükséges megállapítani óvoda megnvilhatásának idejét. Ennek foganat sitására elnök vezetése alatt Farkas Jenő polgi mester, másodelnök, Bernovits Emil gondm Baumerth Károly biz, tag, dr. Csausz Károly tis főorvos és Imre Károly jegyzőből álló bizotfs küldetett ki, hogy a szemlét 9-én teljesítse. Özv Gábor Józsefné biz. tag kérdést intézett iránt, nem lehetne-é az óvoda karácsony ü nepélyét az óvoda költségvetésének keretéb anyagilag támogatni. Miután ez nehézségekbe i közik, kimondta a bizottság, hogy a karácso ünnepélyt ezután is társadalmi utón eszközlen gyűjtés utján fogja rendezni. Anyakönyvvezetöi székhely áthelyezés. Lelügyminiszter az ulsóhomoródi anyakönyvi 1 rillet székhelyét Szinfaluba helyezte át a kerü elnevezésének megfelelő megváltoztatása melle A földmivelésügyi miniszter ingyenes kia ványai. Hogy a gazdaközönség teljes erővel rét vehessen a hazai állatállományunkat károsi száj és körömfájás ellen való védekezésben, földmivelésügyi miniszter népszerű utmutat; adott ki a ragadós száj- és körömfájás ell való védekezésre, a mely leírja, hogy mutat! zik a betegség, hogy védekezzünk ellene, ho hogy gyógyítsuk. — Második bővített kiadásb jelent meg« »Vezérfonal a filloxerás szőlőkn szénkéneggel való gyérítésére« cimü füzet Mind a két füzetet ingyen kapják az érdekelt A nagybányai országos vásár és a vas A Mártonuapi országos vásár, mely f. hó 11., : 13-án zajlott le, egyike a legforgalmasabb vás roknak. Nem tudjuk, van-é erről a nagybani felsőbányái vasút igazgatóságának tndomása ehhez képest tutt-é ez alkalomra különleges i tézkedést a forgalom megfelelő lebonyolitásá Annyit azonban tudunk, hogy pl. e hó 12-én esteli személyvonat nem volt képes a vásár haza igyekvőket, csak részben hazaszállítani, i vei nem állott elegendő kocsi rendelkezésé daczára annak, hogy marhaszállitó kocsikat használtak. Egy személykocsiban a kalauz a b jobb akarat mellett sem tudott világítani, m: a lámpa használhatatlan állapotban volt, e kot ban a nagy tolongás miatt életveszélyes volt tartózkodás és csak a csendőröknek köszönhe hogy baleset nem történt. — Kérjük áz igaz; tóságot. terjessze ki figyelmét az ehhez haso esetekre. Az ilyen vásári nagy forgalom eseti egy külön vonat indítását is kifizetné — a a sár estéjén. Az uralkodóház gyásza Ottó kir. bérez királyunk unokaöcscse 41 éves korában elhui Becsben f. hó 1-én, hosszas betegeskedés úti Földi részeit 6-án d. u. 4 órakor helyezték ör nyugalomra a kapuczinusok sírboltjában. Ladányi Zoltán költeményeinek kiadása < dekében a következő felhívást vettük: Ah Írott, mint az igazságszolgáltatás egyik igér télén munkása, mint törvényszéki albiró, hi' tásomnál és hajlamaimnál fogva a jogidolgc kai való foglalkozásra vagyok utalva. Mi azonban egészségi állapotom nem engedi m hogy szabad időmet zajosabb szórakozások k tölthessem, a komoly jogi dolgokkal való fc lalkozás mellett elegendő időm volt arra is mire gyermekségemtől kezdve vágyat érezte a szépirodalommal való foglalkozásra. Szál óráimban papírra vetettem gondolataimat. V seket Írogattam. írogattam csupán azért az vezetért, a mit nekem egy-egy versnek a m írása okoz. Eredetileg nem a nagy közönségi szántam azokat. Látva azt az óriási verseny mit hazánkban a versírás terén az irodai vásár manapság felmutat s nem is merve ér két tulajdonítani munkáimnak, sok ideig ne volt szándékom azokat nyilvánosságra ho; Az idő azonban úgy hozta, hogy verseim váló irók bírálatai alá kerültek. S mivel a rálát minden reményemen felül kedvező v úgy gondolom mégis helyesen cselekszem, azokat egy kötetbe összefoglalva és sajtó rendezve szükebb körben közrebocsátom, kél vállalkozásomhoz jó barátaimnak, ismerőse nek és jóakaróimnak szives támogatását, csak itt-ott akad is valaki, akinek lelkében Iáim visszhangra találnak s ha azok közre csátásával csak egy homokszemet vihetek ahhoz a nagy munkához, a melyet íróink a hazai sajtó édes magyar nyelvünk őserec tisztaságában való fenntartása és fejlesztése rül kifejtenek, úgy elértem czélomat! Verskr tem február havában fogja elhagyni _ a sa körülbelül 10 Ívnyi terjedelemben, szép kié tásban, Egy példány ára diszkötésben 4 köre Az előfizetési iveket és pénzeket deczem hó 5-ig kérem hozzám (Fehértemplom, Vers utcza 53) eljuttatni, hogy a nyomandó pél nyok számáról tájékozva lehessek. Fehértempl 1906. év október havában. Kiváló tisztele Ladányi Zoltán. Megrendeléseket lapunk s; kesztősége is szívesen közvetít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom