Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-11-21 / 24. szám
I IXLI- évfolyam. S4. szám. 1906. November TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czin Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. A polgári iskola. — Irta: KÁRPÁTI ENDRE. Hát bizony annak épen 36 éve. Mikor azt a kis kedves fészket odahagytam, hogy más léren szolgáljam édes hazánk tanügyét, csak ott kóborolt az én lelkem, azok között az egyszerű, jólelkü emberek között és folyton szemeim előtt lebegett az a . . . hogy is mondjam ... nyomor, amely a természet moslohasága folytán a város lakosain ült. El-elgondolkoztam, miképen lehetne rajtuk segíteni . . . elgondolkoztam én ... egyszerű, semmis ember, akit már csak a családi kötelék és az édes emlék kötött oda. De azért megmozdultam. Egyik szünidőben hazavittem a hirt, hogy találtam vállalkozókat, akik hajlandók volnának olt gyárat, fából dolgozó gyárat alapítani ... és az illetők, akiknek ezt elmondtam . . . kinevettek. Később, 30 év előtt, a »Nagybánya és Vi- déké«-ben czikksorozatot indítottam meg, melyben tehetségemhöz képest előadtam, hogy kis városunkban iparra, iskolára van szükség, polgári iskolára, amely az ifjúságot kiképezi, hogy majdan a bányászatnál kedvezőbb sorsra jusson, egy kissé nagyobb darab kenyeret szerezhessen. Czikkeimre az én kedves kenyeres pajtásom, Tomasovszky Imre, válaszol! és. . . buzdított, hogy csak rajta, ő is segítségemre áll, czélhoz érünk. Mi volt eredménye? Ajkbigyeszlve azt sütötték ki reám az illetők, hogy a magam malmára hajtom a szelet ... én szeretnék igazgató lenni . . . én, aki akkor már állásban, rangban jóval fölötte álltam a polgári iskolai igazgatóknak. Emberek vagyunk: boszantott a dolog.. . abbanhagytam az egészet . . . vártam, mikor indul meg a város, mikor gondol arra, hogy a bányászaton kívül más mód is van, mely az^em- bernek kenyeret ad. Most, hogy a nyáron azokat a kedves napokat ott töltöttem, örömmel láttam, hogy élet pezseg ott. Láttam a füstölgő kéményt, Igaz, hogy én nem olyan gyárat óhajtanék ott, melyből magának a városnak ugyan kevés haszna van . . . sőt az én gyarló eszemmel úgy gondolom, hogy még helyrehozhatatlan kár is háromlik reá, mert idővel elfogy a fája, az egyedüli mentőeszköze, és akkor hiába lesz minden jó akarat *) Hanem ezt csak az én gyarló eszem diktálja. Mások, az intézők bizonyosan jobban tudják. Nem is ez adta kezembe a tollat, hanem az a rég várt hir, amelyet e lapból olvastam, hogy t. i. Felsőbánya polgári iskolát állít. Tehát megértem ezt az időt is 1, Szivem mélyéből üdvözlöm a tervet; adja Isten, hogy már a jövő nyárou az épületet és a berendezést js megláthassam. Addig azonban nem mulaszthatom el, hogy a polgári iskoláról egyet-mást el ne mondjak, úgy, amint a dolog van. Mert hiába lesz ám az intéző körök fáradhatatlan munkássága; hogy az iskola megerősödhessék, virágzásra jusson és a város, a vidék, sőt az ország javára, boldogitására munkálkod- intézet iránt teljes bizalommal viseltessenek, *) Ettől nem lehet és nem kell félni, mert a város évenkint nem vágathat több fát, mint a mennyit a rendszeres üzemterv évenkint megenged; s a szerződés szerint az évi fatermelésből is a város csak azt a mennyiséget tartozik a városi gőzfürészgyár bérlőinek átengedni, a mire a városnak s a lakosságnak szüksége nincs. így meg fog történhetni, hogy a fűrésznek nem lesz elég fája, de az erdő pusztulni nem fog és sem a város, sem annak lakossága nem lesz fahiányban. hassák: szükséges, hogy a szülők, a környék az annak az életre való fontosságát elismerjék és azt gyermekeik részére igénybe is vegyék. Mert nézzük, miképen gondoskodott eddig a szülő gyermeke jövőjéről. A tanuló bevégezte a népiskola 4-edik osztályát . . . úgy, ahogy . . . sokan be sem végezték, mert a szegény bányász alig várja, hogy gyermeke annyira megnőjjön, hogy a bányáknál, azért a csekély hetifizetésért, alkalmazást nyerjen. Tehát mély fájdalommal szemléltem, még az utóbbi időben is azt a szegény, fiatal gyermeket, akinek még csak a játék volna napi foglalkozása, amit a nap égető sugaraiban tesz-vesz, dolgozik reggeltől estig, hqgy kenyerének egyrészét megkeresse. . . . Készítik, előkészítik arra a nehéz életre, melyben szülei századok óta élnek. Nem is gondolnak arra, hogy másféle kenyérkereseti mód is lehetséges. A jobbmóduak a 4-ik osztály végzése után átküldik gyermekeiket a gimnáziumba . . . mert hát, ki tudja, mily fényes jövőt hord a fiú táskájában . . . alkalmat kell neki nyújtani, hogy az onnan napfényre kerüljön. Mert hát napjainkban minden szülő azon töri fejét, hogy miképen nevelhetné gyermekét úrrá, azaz tisztviselővé. Ehhöz csak a középiskola révén juthat el a fiú. Beadja tehát fiát, akár van annak kedve, akár nincs ; akár van ahhoz észbeli tehetsége, akár nincs. Mert csak nem lehet abból a csinos, eleven gyermekből holmi, kézimunkája után élő közönséges ember. Sőt, mondjuk meg őszintén, hogy a mi hivatalnokaink, iparosaink, kereskedőink lealacsonyító, méltóságuk alatti dolognak tartanák, hogy gyermekeikre csak saját állásukat, merő ónjukat, gyalujukat, vagy méterrudjukat hagyják örökségül. Nem: mindenképen urat és nem iparost vár gyermekéből, aki ne a keze, hanem esze után keresse meg kenyerét. És ez a szerencsétlen, ferde felfogás következménye aztán, hogy hazánkban az ipar, a kereskedés oly alacsony fokon áll. Miképen is fejlődhetnék főleg az ipar, mikor erre a pályára a szegény ember, már mint a bányász is, alig gondol ... de székében az országnak csak azok a gyermekek jutnak ipari pályára, akik vagy földhöz ragadt szegénységük, vagy szellemi tehetetlenségük miatt a népiskolát csak keservesen gázolják át, tovább meg épen nem tanulhatnak. Nagyon természetes, hogy az ilyenekből válandó iparosok nem versenyezhetnek a külföldi iparosokkal.Mert külföldön máskép áll ám a dolog! Nem is kell Amerikába, a munka, az ipar hazájába fáradunk; nézzük csak a németet, vagy az angolt. Ott nem röstefi, még ha millióm os js, az iparos, hogy ő becsületes munkájával, az olló, a kalapács vagy a gyalu segítségével jutott megelégedett, gondnélküli napjaira ... és a világért sem jutna eszébe, hogy fiát más pályára nevelje, mint amely őt oly boldoggá tette. A jóravaló apa már kiskorában előkészíti erre gyermekét és azon van, hogy annak a legnagyobb mértékben megadhassa életpályájára szükséges ismereteket... Sőt többet! Vannak iparosok, akik az egyetem falai közül léptek atyjuk műhelyébe, hogy annak remegő, már elgyengült kezeiből átvegyék a gyár, vagy csak az egyszerű műhely kezelését. Külföldön jártamban nem egygyel találkoztam, tapasztalatból mondom ezt. Dehogy gondol az ilyen szülő arra, hogy gyermeke a hivatalnoki pályára lépjen! Sőt a szellemi munkásokat valóságos napszámosoknak tekinti és szánakozva nézi őket, hogy azok — ő hozzá képest — mily lelket- és les ölő munkával tengetik életüket. És igazuk van. Nézzük, miképpen állunk a szellemi m kásokkal. V v,w / V- - ,, Az egész országban van mintegy 50.1 állami és ugyanannyi községi, megyei és mag tisslviselő. Ezeknek alig egytizedrésze örvend — nem fényes, de legalább kedvezőbb, elvi; helőbb anyagi viszonyoknak ; a többi élete, < kély fizetése mellett, valódi czifra nyomorúság Sőt annak, akit Isten több gyermekkel áldott n igazi gyötrelem, mártiromság. Egy kis száraz; tavaszi fagy, rossz termés már fölbillenti a h tartás mérlegét; sőt óriási csapást mér a, ki rólag csekély fizetéséből tengődő, szegény csalái Mily másképpen áll a dolog a képzett, sz galmas, munkás kereskedőkkel, iparosokkal! E a gazdasági viszonyok változását, a piacz hullá zását alig veszik észre, és ha észreveszik, hí több kettőnél ; »Szeget szeggel« elv szei cselekesznek és a hiányokra nézve kárpótol magukat. De még milyen végheletlen külömbség i a hivatalnok, a szellemi munkás és az ipái között arra az árra nézve is, amelyen béi családi tűzhelyet megszerezheti, amely őt biz kenyérhöz juttatja. Az a szegény szellemi munkás lb eg esztendeig bújja a könyveket; 16 egész észt dőt tölt a munkaasztalnál, mig kezébe kapja az írást, amely őt a szellemi munka végzés képesiti. Erre jön aztán több évi tiszteleti fizetésnélküli, meg ki tudja miféle czimíi ál amelyen munkát ugyan kap eleget, de fize nem és magát más forrásból kell eltartania, h érdemet szerezhessen a fizetéses állásra, fi elérhesse azt az időt, mikor saját asztalál ahhoz a sovány kenyérhöz ülhet. És az iparo Rövid évek alatt megtanulja a szükségeseket ha hivatottsága van, ha kellőleg előkészült, Istenben vetett bizodalommal és a változó kör ményekben való megnyugvással áll műnk mellett; gondnélküli, megelégedett, függet élet vár reája. Most az ipar bánya, valósá aranybánya; de csak az ahhoz értő bány tudja azt kiaknázni. Látjuk ezt mindnyáj Én tapasztalásból tudom ... de azt is tudi hogy ha én mint egyszerű iparos annyit k döttem, tanultam volna, mint amennyit pályán fáradtam, mily hasonlíthatatlanul más any jutalom lett volna osztályrészem ! Nézzük csak körül a nagyobb városok é létéit. Azok közül a szép házak közül, amel gazdájuk jómódjáról, kedvező anyagi helyzeti tanúskodik, hány van olyan, amely egyik-má kereskedőt, vagy iparost vallja gazdájának . és ha találunk egyet-egyet, amely szellemi m kásé, ne felejtsük el, kérdezzük meg, hogy vette a hozzá való pénzt. Mert mig a keresk- meg az iparos összekuporgatott fillérjei ér során tekintélyes tőkére, egy-egy díszes há: sőt nem ritkán terjedelmes földbirtokká nö kednek ... a hivatalnok kiszabott havi fizi sével már a hónap első napján elszámol és n szerencse, ha fődözetlen tétele nem marad. Csakhogy az ilyen iparosok, keresket nem azokból a gyermekekből válnak, akik iskola salakjai voltak, akik csak azért lép az iparos, a kereskedő pályára, mert gyö elembeli tehetségük, vagy tűrhetetlen magavi lete miatt semmiféle iskola padjaiban helyet n kaptak. Hogy valaki jó kereskedő, jó ipa
