Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-08-15 / 17. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimé Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Indítsunk akcziót a husdrágaság csökkentésére! A laikus közönség eddig abban a reményben ringatta magát, hogy a magasra emelt húsárak, tekintettel a jelen gazdasági év kedvező voltára, alább fognak szállani s visszaáll e tekintetben a pár év előtti normális állapot. A dolog azonban nem úgy áll, mint azt természetes észszel sok ember elgondolja. Ez idő szerint ugyanis lehet Magyar- országnak akkora termése, hogy belefullad a saját zsírjába, még sem lesz az befolyással a hus-árak alakulására, sőt kilátás van rá, hogy azok még tovább fognak emelkedni, kárára a fogyasztó közönségnek és a bőriparnak. De hát mi lehet ennek az oka? Semmi egyéb, mint a Szerbiával fennálló vám- háboru. Tudvalevő dolog, hogy Szerbiából rengeteg szarvasmarhát, sertést, baromfit és húst hoztak be évenkint Magyarországba, ma a vámháboru következtében ezen tekintélyes import nélkülözésével kénytelen fogyasztó közönségünk a maga szükségleteit ellátni, természetesen horribilis árakon. Hogy a marhatenyésztéssel nagyban foglalkozó nagy- birtokosokra és bérlőkre ez az állapot felettébb kedvező, azt elhisszük, de talán a fogyasztó kózözönség (mely sokkal nagyobb a termelők számánál) érdeke is valami ! Ez az érdek pedig napról-napra hangosabban követeli a szerb vámháboru megszüntetését! Első sorban a városoknak kel akcziót inditaniok arra nézve, hogy a ma már tűrhetetlen husdrágaság megszűnjön. E végett tömörüljenek Magyarország összes városai és Írjanak fel a képviselőházhoz, kérvén a nemzet képviselőit, hogy ha igazi népképviselők, hassanak oda, még pedig sürgősen, hogy a kormány a nép zömét a leroskaA Bóditó tündére. Irta: Kárpáti Endre. (Folytatás és vége.) Gyönyörű, beláthatatlan sikságon, gazdag buja vetésekkel, évszázados fákkal övezve áll egy tündéri fénynyel berendezett palota. Itt találjuk a vadászt, övé a roppant birtok, itt él szerető hitvesével és 3 éves fiával. Óriási volt birtoka, de házigazdájának, ott, a Feketehegy tövében, erről nem szólt, csak egyszerű vadásznak mondta magát. A nevezetes, holdvilágos este történt eljegyzése után sietett haza; maga sem tudta volna elmondani, hogy minő érzéssel. Hanem, szerető felesége ölelése, kis fiának gagyogása csakhamar elűzte leikéből a múltat, elfelejtette a tengerszemet, a hegyeket, a tündéreket, el tündéraráját is : megint a szerető férj, a gondos apa lett. Á gazdaság még soha sem látott pompában úszott; rendkívüli termékenység mutatkozott mindenfelé, olyan, aminőre még a legöregebb emberek sem emlékeztek. Pusztitó köd, jégeső, vagy ellenkezőleg szárazság és egyéb kár nem rontotta a vetéseket. Ha néha egy-egy fekete felhő mutatkozott is a látóhatáron, mintegy varázsütésre, szelíd bárányfelhővé változott. Felhőszakadás, árvíz, mintha csak eltűntek volna a természet jelenségei közül. A csűrök megteltek, alig tudta a birtokos, hogy hova rakja a sok istenáldást. — Mintha valami tündér őrködött volna fölöttünk, oly nagy áldás mutatkozik mindenben — szólt egyszer a vadász felesége. — Nevezzük ezután is vadásznak. A tündér-szó hallattára összerázkódott a férj. dásig sújtó szerbiai vámháborut haladéktalanul szüntesse meg, illetve a határzárat oldja fel. Nem hisszük, hogy ez a kormány, amely nép vállain emelkedett hatalomra s a nép boldogitásának zászlaja alatt kezdette meg munkásságát, ezt a boldogságot úgy akarná megvalósítani, hogy a." ország lakosságának zöméta vegetárianizmu:,karjaiba erőszakolja, vagy pedig a vámh iborukkal az anyagi tönk szélére juttassa ! Imre Károly. A nőnevelés problémája*) (Folytatás.) Az előbbi értekezésünkben konstatáltuk azon tényt, hogy a mai nőnevelési rendszernek végső eredménye, következménye két tárgyra zsugorodik össze: regények és a divatlapok olvasására. Innen merítik hölgyeink az összes szellemi táplálékukat, a kivételek nagyon ritkák, fehér hollók. A divat-, napi- és hetilapok regény nélkül nem is képzelhetők, mert anélkül bizony kevés előfizetőjük lenne. A mai felfogás szerint a regény azonban csak akkor bir hatással, vagyis csak akkor számíthat hálás olvasóközönségre, ha — mint szokták mondani — érdekfeszitl, vagyis helyesebben mondva : idegrontó, idegbontó. Ha a regény tárgya nem az úgynevezett naturalizmus terén mozog, nem sok olvasóra számíthat. A Zóia-félo irály rendkívül háladatos, mert az az emberi élet legalsóbb régiójában mozog, valóságos állati zónában él, sőt még annál lejebb is sülyed, mintha az emberi életnek nem lennének magasabb regiói. Már pedig mi az irodalmat oltárnak tekintjük, a melyen nem szabad »rothadt gabona vagy dudva kévéket áldozni, hanem hófehér, tiszta s ártatlan bárányt«. Ezek az urak, tisztelet a kivételnek, ha nem is egészen a rendetlen ház körül összegyűlt szemetet, piszkot, de a legjobb esetben az értéktelen köznapi dolgot tálalják az olvasó közönség elé. Csák egy pár példát állításunk igazolására. Néhány évvel ezelőtt megjelent a könyv*) Lásd elap múlt évi augusztus 2-iki számát. T. I. Csak most jutott eszébe, hogy gazdag, minden viszontagságtól ment év lesz ez . . . Hanem a kedves családi kör hamar kiverte fejéből a nehéz gondolatokat; ügyekezett, hogy nyugodtan, boldogan élhessen. Az idő gyorsan röpült. Elérkezett a tél. A kopasz fák, a letarolt bokrok, a puszta, hóval takart föld gyakran eszébe juttatta a vadásznak, hogy közeledik a nagy nap, a menyekzö napja. Ez zavarta nyugalmát; éjjel-nappal ezzel foglalkozott. Egy zivataros délután a kandalló mellett elszunnyadt. Álmában megjelent előtte a kedves tündér; mellette állt borús arczczal, fenyegetően a hatalmas tündérfejedelem és igy szólt a megrémült vadászhoz: — Az év végére jár. Emlékezzél Ígéretedre ! Az alakok eltűntek. Eltűnt velük a vadász nyugalma is. Szótlanul járt-kelt ettől fogva fényes termeiben, az álom kerülte, alig evett valamit, arcza elhalaványodott; soványodni kezdett. Hü felesége, csacsogó fia nem voltak képesek fölvidámitani . . . csak járt-kelt, nem érdekelte semmi, nem látott, nem hallott semmit. — Orvos ur — szólt szivszakadva a hü feleség — segítsen rajta, adjon orvosságot neki! — A baj a szívben van — szólt az orvos, — én rajta nem segíthetek. — Elmegyünk hát innen messze . . . oda, ahol a múlt évben gyógyulást talált . . . oda, vagy akárhová, mert szivem megszakad, ha reátekintek. — Igen, édesem — szólt másnap férjéhez — elmegyünk, ahol a múlt évben voltál. A tiszta, erdei levegő, a gyönyörű tengerszem hullámai, piaczon egy regény, czime : *A kálvária«. Feli ségem, mint afféle vallásos nő, nyomban meg hozatta a könyvet, gondolván, hogy ily magaszU czégér alatt mennyi sok szép és nemes eszn lehet összehalmozva. A könyv megérkezett. Szé díszes kötés, rá volt nyomtatva aranyos betükk a czime : »A kálvária«. Csak úgy sugároztak i örömtől szemei eme szép külső látásán s nyon ban ki is tette a szalon asztalkára. Néhány na múlva azonban feltűnt nekem, hogy a köny letűnt a szalon asztalkáról. Hát hová lett díszes kötésű könyv, kérdém? Mire ő szó nélki megy a könyvtárba s kiveszi a tisztes könyve háta mögül a nevezettet s átnyújtja azzal a rövi megjegyzéssel : olvassa! Már csak csupa kurióz tásból is átolvasom — gondolám magamban - a szép külsejű könyvecskét. Hát minő csalódás valamennyi varrólány, szobacziczus, meg konyhs hölgy van az illető környezetében, hát azokna apró-cseprő, alantas szerelmi viszonyait, kaland jait s azok természetes következményeit min leírta. Hát lehet, hogy mindezek érdeklik a illető irót, de mi köze van mindezekhez a nag; különösen a müveit közönségnek. És mindezeke a bűnöket és azok természetes következményei a tisztelt iró kálváriának nevezi. Furcsa fogaim lehet a t. Írónak a kálváriáról, a keresztén\ morálról, a magasabb aesthétikáról. Vagy vegye például a kezébe a t. olvasó »Magyar Nemzet« czimü lap m. évi deczembe 24-iki számát s olvassa el tárczájának *Kará csonyi ajándéka czimü novelláját. Ez az iró tárgyát a középosztályból és pedig az *uj magyar csoportból merítve, mintaképül állítja az olvas elé. A fiatal asszonyka szájába ilyen kifejezéseke rak az említett szerző: ostoba, szamár, t. i. férje, később pedig a férje fejéhez vág mindent a mi a keze ügyében esik, s végre az állatiassá legalsóbb fokára sülyeszti a hősnőjét, hogy férjé megajándékozza »karácsonyi gyermekkel«. Ez az ember tehát nemcsak a tisztessége nőnemet sérti meg firkájával, hanem sérti kereszténységet is, a melynek köszönheti, hog tud írni. De szerencse, hogy a tisztessége »ómagyar nő« nem veszi kezébe az ily piszkos neveletlen irka-firkaságot. A krajczáros lapokról nem is szólok, a ho magát a néptömeget igyekeznek a legkörmön fontabb módon minden bűnre ráoktatni. A múl nyáron például olvastam egy ily lapban, a ho az erdő lakóinak szivhöz szóló zenéje visszaadj! egészségedet, vidám kedélyedet. A vadász megborzadt felesége szavaira. — Nem tudod, édes, hogy mit mondtál nem tudod, mire kérsz — szólt és sietett ki : szabadba, ki az erdő mélyébe; ott töltötte : napot kétségbeesetten és átkozta azt a helyet amely reá ezt a bánatot, ezt az iszonyú állapo tot hozta. Mit tegyen?... Oda menjen?.. Hiszen mindegy .. . sorsa meg van pecsételve., akár itthon, . . . akár ott: végzete utoléri, foga dását teljesítenie kell. Talán mégsem! Majd a tündér elé vezet feleségét, akivel már összekötve volt, mielőtt őt a tulvilági^lényt megpillantotta volna; elébe ve zeti kis fiát és kéri, hogy oldja föl kötelékéből adja vissza szavát, engedje, hogy nyugodtan él hessen tovább is szerettei körében. Közeledett a tavasz utója. Csomagoltak ; házban. Egy szép veröfényes reggel utrakelt í kis család, hogy ősi fészkét egy időre a Fekete hegy környékével fölcserélje. Csudálatos, tündéri fényben nyugodott épei a nap, mikor az ismert völgyben megérkeztek A múlt évi szállás, az egyszerű faház érintetlenü állt, mintha csak őket várta volna. Az egyszeri munkásnép szives »Isten hozott«-tal fogadta gaz dag vendégeit, eszébe jutott mindenkinek, hog; mily sok szívességben, ajándékban részesített! őket a múlt évben a kedves vadász. A kis fiú édes anyjával együtt csakhama; otthon érezte magát. Az óriási hegyek, belátha tatlan erdők, a gyönyörű völgyek, csörgedezi patakok, a méltóságos tengerszem, a madarai édes zenéje elbájolták őket. Hiszen ilyeneket méj soha sem láttak !
