Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-08-01 / 16. szám
ZX.I. évfolyam.. 16_ szám. ?7l906_ A-Tj-g-iasztias 1. IIIRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czinn Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Társadalmunk betegsége és orvossága. Súlyos — mondhatni idült — betegségben szenved magyar társadalmunk. Lesz-é orvos, ki betegségéből, — addig mig nem késő — kigyógyitja? Ki tudna hamarosan e kérdésre felelni. A testi betegen segíteni kész orvos, aggodalommal áll meg régóta szenvedő nagy betege előtt: visszafojtva lélegzettel mondja : itt már csak a jó Ég segíthet! A lelki orvos látva a bűnök lejtőjén mind lejjebb hatolót, ki az intésre, dorgálásra megsike- tült: bánatos lélekkel szól: Van Isten kegyelme még csudát tehet a szegény, magáról elfelejtkezett halandóval? Mint a minden részében metsző fájdalmat érező beteg azt se tudja, hol kellene az orvost kérdeni, mi idézte elő a válságos állapotot? úgy vagyunk magyar társadalmunk betegségével is. Mint a nagy beteg azt hiszi, hogy minden fájdalmas jajjal megkönnyebbül valami bajjal: úgy a társadalom is forrong, elégedetlenkedik, panaszkodik, zúgolódik. Sérelmének illetékes és illetéktelen helyen ad most gyengébb, majd erősebb hangon kifejezést. Mintha csak egyik a másikat akarná tulliczitálni. A panasz a tróntól le az utolsó kunyhóig, vagy a szegény napszámostól a királyi palotáig ér. Avagy miért kellett pár évvel előbb a királyi udvartartás költségét évi 2 millió koronával emelni? ügy látszik, ott is megnövekedett a kiadás, pótlékkal kellett az egyensúlyt helyreállítani! A királynak se elég az övé. A társadalom külön osztályai üzennek hadat a másik osztálynak, felmondják a szolgálatot mint sem kevesebbért dolgoznának, mint a mennyit ők igényelnek. Nem A Bóditó tündére. Irta: Kárpáti Endre. Régen . . . régen, mikor az ős hitrege szerint az óriások, a törpe manók, meg a tündérek uralkodtak a földön; a mi vidékünket a tündérek foglalták el: birtokukba vették a hegyeket, völgyeket, patakokat, tengerszemeket; teleszórták a földet tarka virágokkal, a patakok szélét beültették vizinövényekkel, a tengerszemeket sáslevelekkel, nympheákkal ; az egész vidéket benépesítették a madarak tarka seregével, a czifra lepkék és tündöklő bogarak millióival. Szép volt minden, valóságos paradicsomi élet folyt mindenfelé. A Feketehegy lábánál egy égszínkék tengerszem terült el. Területe, mélysége folyton változott. A legkisebb szellő fuvalatára hullámok támadtak szine felületén; ha vihar volt és az ég zengése visszhangzott a bérezek között, az ő keblében is háborgás állt be, kristálytiszta vize fölkavarodott és hullámaival korbácsolta a partját. Ebben lakott a vizitündérek királya egyetlen leányával és nagyszámú udvarával. A tengerszem partjain, a tarka-barka virágokkal behintett pázsiton aranyhaju tündérleánykák futkostak, játszottak, énekeltek, koszorút kötöttek, úgyhogy az egész környék betelt a nagy zajjal, melyhöz nagyban hozzájárultak a madarak is, mikor a tündérek égi zenéjét meghallván, azokkal versenyre keltek és gyönyörű dalukkal föléjük kerekedtek. Örömben, vidámságban, zavartalan boldogságban élt a tündérnemzetség évszázadokon, évgondolja a máson bosszút állni akaró, valóban pedig magát megcsaló, hogy a gyomor dolgozik akkor is, mikor az ö keze hever, nem gondolja meg, hogy éhező gyermekei nem laknak jó! az ő sztrájkolásával, nem gondolja meg, hogy ha a munkára rendelt drága időt elhenyéli: majd eljő az éjszaka, mikor senki sem dolgozhatik. Tagadhatlan nehéz az élet azokra nézve, kiknek munkájokkal kell fenntartani magukat, családjukat. De éppen ez az, mi ket- tőztetett szorgalomra kell hogy indítson mindenkit. Lelkiismeretes munkával, okos előrelátással a jövedelmet fokozni, takarékossággal a kiadást apasztani a reánk váró nehéz feladat. Az élelmiczikkek folyvást drágulnak, arra készen kell lennünk, hogy azok beszedésére szükségesekről idején gondoskodjunk. Le ,kell mondani az u. n. fényűzésről azért. De hát mi az a fényűzés? Az-é, mikor valaki háztartásában, öltözködésében imponáló elegantiát mutat ? Nem az Akinek jövedelme azt megengedi, akinek módja van benne, tegye, teheti. Abból nemcsak kára nincs senkinek, sőt haszna van belőle iparnak, kereskedésnek stb. Az a fényűzés, mikor valaki jövedelmére nem számítva, mikor társadalmi állására nem nézve, jóval többet- ikar mutatni, mint a mennyit előbbi megengedne, a másik pedig igényelne. Tessék p. o. egy idegennek Felsőbányán egy ünnepnapon az utczán végig menni, s tessék a járó-kelők öltözeti- bői megmondani, hogy azok egyikének s másikának mennyi az évi jövedelme, hogy azok egyike s másika minő társadalmi állású emberek gyermeke? Az már igazán fényűzés, mikor a nagyon is szükes anyagi viszonyok közt nyomorkodó túl akarja szárnyalni azt, kinek gond nélkül telik bőven a költekezésre, a kinek jut is, marad is. Hányszor látjuk, hogy ugyanolyan társadalmi állású, ugyanolyan műveltségű emb rek közt az egyiknek jövedelme sokk több, mint a másiknak s hányszor megtö ténik, hogy a jóval kisebb jövedelműnek rendes nélküíözhetlen kiadásai sokkal fel haladják amazét. S ha már a szegényes' díjazott előáll nagy igényeivel, s azt né mint költekezik az ö tiszttársa, tehát ar neki is méltó jogigénye van: nagyon te mészetesen következik, hogy mig van h tele, addig úszik, merül az adósságcsin; lásban, mikor már hitelét elvesztette, oc lett legfőbb kincse : becsülete. A sok sil kasztás, csalás, mind a túlköltekezés vág fényűzés következménye. Munkátlanság, tulkövetelődzés, féri) üzés egyik osztálynak a másikat kizsarol akarata van ma felszínen, ezek léginkül azon okok, melyek társadalmunkat betege teszik. E társadalmi betegségeknek legföt orvosai a társadalom legelőkelőbbjei lehe nének. A szellemi és vagyoni magaslaté állóknak lehetne jó példával előljárni, megmutatni, hogy Isten nekik a sok j< azért adta, hogy azzal jót is tegyenek. N; gyón sokat tehetne a műveltebb világ ; erkölcsi élet mezején is. De: ^ha a só me± Ízetlenül’ mivel sózalik meg.* A világtörténelem sokra tanithatr minket. Tudomány, műveltség még eg nemzet jólétének, emelkedésének nem elé biztosítéka. A zsidó nép szétszóratott, me nem becsülte meg az Ur szent nevét, hatalmas római birodalom müveltségéne fénypontján hanyatlott oda, mert erkölcsei ben megromlott. Egyesek, nemzetek törté nelme igazolta a klasszikus irót: »a ki tv dományban, műveltségben előre halad, de et kölesükben marad: többet marad hátra, mit megy előre.* Vájjon erkölcsi érzületeiben beteg tát sadalmunk — gyógyulást várván — szá ezredeken át; a fájdalmat, szomorúságot nem j ismerte senki; azt hitték, hogy boldogságuk örökké fog tartani. Hanem idők folytán a föld lakói: emberek jöttek a vidékre, elfoglalták a hegyeket, völgyeket, azt ásni, fúrni kezdték és mindig közelebb jutottak a tündérek boldog birodalmához. A tündérek királya aggodalommal nézte a Feketehegy tetejéről, hogy mint épülnek mindig közelebb-közelebb a föld lakóinak házai; maga köré gyűjtötte udvarát és kedves leányát és szomorúan beszélgetett velük a nagy változásról és borzadva mutogatta nekik, ha egy-egy embert a távolban megpillantott. Ettől kezdve a tengerszem is csöndesebb lett; remegve várta mindenki azt az időt, mikor az ember ősi birtokukat hatalmába keríti. És ez az idő elérkezett! Egy gyönyörű tavaszi reggel, amint a tündérkirály leánya, kíséretével a tengerszemből kiemelkedett, hogy reggeli sétára menjenek, borzadva látták, hogy a parton egy ismeretlen óriás áll. Alig volt annyi idejük, hogy észrevétlenül a viz alá bukjanak. Az ismeretlen óriás egy fiatal vadász volt, aki kóborlása közben a tengerszemhöz jutott. Meglepetve, mintegy magánkívül csodálta a vadász azt a gyönyörű képet, mely előtte elterült. A sötét tölgyek, az illatos virágok közt ékeskedő tengerszem, az erdővel koszoruzott hegy tövében minden képzelődését felülmúlta, összejárta az egész környéket, de a mindig változó kedves képek szemléletében elfelejtkezett mindenről, elfelejtkezett arról is, hogy vadászni jött ide. Délfelé fáradtan tért vissza a tóhoz, hogy ott megpihenjen és éhségét lecsilapitsa. Csak nehezen tudott megválni a kedve helytől; de föltette magában, hogy azt ige sokszor fölkeresi. Ettől kezdve majd mindennapos volt a tóná bármerre járt, a delet ott töltötte, ebédjét ol fogyasztotta el, végtelenül jól érezte magát csöndes magányban, ahol öt senki sem zavarj; eltelhetik a természet pompájával, gyönyörköd hetik a Mindenható gyönyörű alkotásában. Pedig csalódott! A tündérkirály leánya megfigyelte mindé lépését. Naponként látta a gyönyörű férfiú amint a tó partján gondolatokba, szemlélődésb merülve sétálgatott; figyelemmel hallgatta, miko az csudálkozása közben önkénytelen dicsér szavakra fakadt; legnagyobb boldogsága volt mikor a kedves férfiú egy-egy szivhöz szóló dal énekelt 1 Mily nagy különbség volt ezen és tündér társai dala között! A királyleány híven ott várta mindennaj a tó sása között a kedves idegen megjelenéséi Amint megpillantotta, alig tudta megállani, hog; örömében föl ne kiáltson. De szomorúan nézte qiikor a tótól eltávozott. Szomorúságát mindij magával vitte. Otthon napról-napra szomorubl lett; kedvetlenül hallgatta az udvar dalait, melyek ben pedig ez előtt oly nagy gyönyörűségé találta. Most csak ö, az ismeretlen, kedves idegei forgott szüntelen eszében, csak akkor vidult föl ha öt láthatta. így tartott ez heteken, hónapokon át. Egy forró nyári napon fáradtan, eltikkadv; érkezett a vadász a tóhoz. Minden teljes disz ben pompázott; a virágok illata betöltötte ; levegőt; a madarak kedves dala hallatszott min denfelöl; a nap a felhőtlen égbolton szokatlar
