Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-11-08 / 23. szám
533_ szám. 1905- November 8. ANYAI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS V EGY EST A RT ALMI I LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korom Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Két dudás egy csárdában. Nem a Bartalus regényét akarjuk itt reprodukálni, de a czime nagyon csábitó. A mi viszonyainkra igy lehetne alkalmazni: Két gözfürész egy erdőben. — Amint hogy a két dudás bajosan fér meg egy csárdában, ép oly bajos dolog lesz a két gőz- fürész helyzete is. Csakhogy mig a dudások egymásban tesznek kárt, addig ezek a fürészmasinák alighanem a mi csárdánkat, respektive: az erdőnket fogják egy kicsit megczibálni, de a jajt mi fogjuk kiáltani. Mindez azonban csak feltételes dolog, t. i. ha. . . A dolog nevezetesen úgy áll, hogy hamarosan két gözfürész fog épülni Felsőbányán. Az egyik a horganygyár helyisé- | gében fa- megmunkálási (hajlított bútor) gyárral összekötve. Építi Reisman Herman kisvárdai ezég. Erre vonatkozólag a telep- engedély tárgyában a helyszíni szemle már meg is tartatott október 26-án. Kifogások nem tétettek ellene, tehát meglesz. Már a fatörzsek szállítását a telephez meg is kezdték. — A másik vállalkozó a Farkas Lipót nagybányai ezég, mely a vizeröre berendezett Mayer E. Ottó-féle fürészgyár jogát vette meg és az említett ipartelepet a Nyireserdö, a vasút és az országút által alkotott szögletbe akarja áttelepíteni, gőzerőre berendezni és ottan egyszersmind faipari szakiskolát is tervez felállítani, ha t. i. államsegélyt kap hozzá, ami legalább mostanában nem valószínű, de lehet, hogy később sikerül, amin mi részünkről csak örülni tudnánk. Ennek ügye az október 28-iki városi közgyűlésen lett letárgyalva, amint következő czikkünkben részletesen olvasható. Farkasék is gyorsan akarnak a munkához fogni. Meglehet tehát, hogy a két gőzfürészt az illető vállalkozók még ez évben üzembe hozzák. Ha valahol életrevaló ipartelepek alakulnak, azokat támogatni hazafias kötelesség, mert nálunk az ilyesmik iránt az érzék még úgyszólván most kezd fejlődni. Mi is Örömmel üdvözöljük e két ipari vállalatot és az azok létrehozásán munkáló tényezőket, különösen pedig a .tervezett bútorgyárat és faipari szakiskolát. De a közérdek szempontjából kötelességünk azokra vonatkozólag egyet-mást elmondani. Tudjuk, hogy a fürészgyárak a közvetlen közelben fekvő erdők anyagát dolgozzák fel. Itt tehát Felsőbánya város erdőiről van szó. E pillanatban nem állanak rendelkezésünkre megbízható adatok, mekkora a városi erdő területe és minő hányad felhasználását engedi meg abból az üzemterv. De meg az üzemterv ellenére erdőgazdálkodást űzni ma már nem is lehet. Hanem van a dolognak egy másik oldala. Szabályszerinti mennyiséget is sokféleképen lehet kihasználni. Pl. a gőzfüré- szek esetleg felhasználhatják a könnyebben hozzáférhető erdörészletek anyagát és akkor a város lakossága szenved rövidséget, mert részint a fa,- rés:int annak szállítása válik tetemesen drágábbá. így aztán amit az ipari munkások foglalkoztatásánál nyerünk, más oldalról elveszítjük, sőt még többet is. Ma is hallik már a panasz, hogy minden köbméter fa 20 fillérrel drágább, a szállítás ugyanannyival. Ez az állapot idővel még rosszabbodhatik. Hová jutunk akkor csak 10 év múlva is ? Tudomásunk szerint a város a feldolgozandó nyers anyag honnan szállithatá- sáért eddig kötelezettséget nem vállalt, ez nem is volna ajánlható. Mindent el kell követnünk arra nézve, hogy a lakosság érdeke minden idegen érdekkel szemben meg- védelmeztessék. Az elmondottak a tűzifára vonatkoznak. Kérdés azonban, hogy leszünk az épüFöltámadt! — Irta: KÁRPÁTI ENDRE. Borzasztó idők voltak azok akkor . . . régen, mikor az ország megtelt az idegenek seregével, akik a hatalom összes birtokában kegyetlenül sanyargatták édes hazánkat. A családi élet föl volt dúlva. Alig találkozott egy-két család, melyből nem hiányzott volna valaki, aki vagy a csatatéren maradt, vagy a katonai törvényszék áldozatául esett; sokan, igen sokan nehéz rabságban sínylődtek, vagy bujdosva tengették szomorú életűket. . Akik az üldöző hatalom kezei elöl menekültek is, nem tudták, mely perezben jutnak szerencsétlen társaik sorsára. Elég volt egy, véletlenül elejtett hazafias szó, elég volt az elitéltekkel való rokonság vagy csak baráti viszony, hogy az nehéz rabságra vagy bitófára juttassa őket. És a hatalomnak sötét munkájában segítségére voltak az árulók, akik gazdag jutalomért hűségesen rávezették azt a szerencsétlen hősök tartózkodási helyére. Borzasztó idők voltak azok ! . . . Este van, Mindenszentek estéje. Munkaasztalánál ül- egy fiatal nő. Arczárói mély szomorúság tükröződik, szivét fájdalom gyötri, szemeiből forró könycseppek hullanak munkájára. — Nincs . . . nincs semmi hir — sóhajt — már egy éve elmúlt és hiába minden kérésem, esdeklésem, kérdezösküdésem: senki sem tudja, mi történt vele, hová hurczolták; senki sem tudja, él-e . . . vagy talán ... óh! még rágondolni is irtóztató ! Pedig nem volt más bűne, csak a véghetetlen hazaszeretet, küzdött édes hazánk szabadságáért. Emésztő fájdalom gyötörte a szegény nőt, folyton előtte volt az a borzasztó, az a vérfagyasztó jelenet. Este volt. A kis család vidáman költötte el vacsoráját. Utána, szokás szerint, a kis gyermekkel játszadoztak, évelödtek. Dehogy jutott volna eszökbe a kétségbeejté jövő, Látja, amint az ajtó kinyílik és azon a zsandárok belépnek; hallja, amint azok egyike »A törvény nevében«; férjét foglyul ejti; hallja férje szavait, gyermeke siránkozását . . . hiába az ö kétségbeesett könyörgése, hiába minden, az apának mennie kellett. Hogy mi történt vele, azt mind ez ideig nem tudta. Csupán annyit hallott, hogy elvitték, nincs a városban. Pedig akit akkor hazafiságáért elhurczoltak, az ritkán került haza. Azóta egyetlen gyermekének él, benne találja egyedüli örömét, boldogságát. Legfájdalmasabb perczei, mikor kis fia apletfákkal? Nem jutunk-e oda idővel, hogy aki építkezni akar, annak valamelyik gőz- fürésztöl kell beszerezni az anyagot, most még nem is sejthető drága áron. . . A lakosság érdekét itt is szem előtt kell tartani. Ismételjük újra, hogy a tervbe vett két ipartelepet örömmel üdvözöljük, mert azokból sok hasznot várunk a munkásnép megélhetésének javítására és általok városunk forgalma is tetemesen fog növekedni. Ezen sorainknak nem is az a czéljok, hogy rossz vért csináljanak akár egyik, akár a másik félnél. Csupán egy kis körültekintést és elő vigyázatot óhajtunk a közérdek szempontjából. Utóvégre is az üzlet azért üzlet, hogy ott szemesnek áll a világ. Csak magunk iránti kötelességünk tehát, hogy mi is tartsuk nyitva a szemünket. Városi közgyűlés. Rendkívüli közgyűlésre jöttek össze városunk képviseletének tagjai október 28-án a városháza tanácstermében. A közgyűlésen Farkas Jenő polgármester elnökölt. Jelenvoltak a tisztviselők részéről Spáczay Gyula jegyző, Pap Márton számvevő, Háder Ferencz pénztáros, Bernovits Emil ellenőr és Stoll Béla tisztiügyész, — a képviselők közöl pedig Likker Károly, Nagy Lajos, Imre Károly, Rettegi Károly, Baumert Károly és Gáspárik Ignácz. A polgármester a szokásos üdvözlés után a közgyűlést megnyitotta, a jegyzőkönyv hitelesítésére Likker Károlyt, Pap Mártont és Imre Károlyt kérte fel, a hitelesítés idejét nov, 1-én d. u. 3 órára tűzte ki. Első'tárgya volt a közgyűlésnek Farkas Lipót és társai kérelme a Mayer E. Ottó-féle vizi fűrész áthelyezése, illetve gőzfürészszé leendő átalakítása iránt, valamint a bérleti feltételek újabb megállapítása tárgyában. E tárgy fontosságára való tekintetből szó szerint ideigtatjuk a reá vonatkozó határozatot: »A közgyűlés — tekintve, hogy kérel- ; mező és társai egy — a fejlettebb gyári viszo- | nyoknak megfelelő — nagyobb berendezésű járói kérdezősködik. Mit szólhat ilyenkor neki ? »Nincs . . . elment . . , messze . . . hanem majd hazajön megint. — Hát nem halt meg? — kérdi a kis fiú — Zsuzsi azt mondta, hogy talán már meg is halt. — Nem, kis fiam. A jó Isten talán megmentette — válaszol ilyenkor a szenvedő anya. Ezek jutnak eszébe a bánatos nőnek, amint munkaasztalánál ül és fia hazaérkezését várja. Mert a fiú a cseléddel a temetőben van, hogy a fényes kivilágítást megnézze. — Jaj, anyácskám — rontott be hirtelen a kis fiú — be sok szépet láttam! Annyi gyertyát, lámpát, koszorút még soha életemben nem láttam, mint a temetőben van. Aztán az a sok bácsi, meg néni! Azok mind itt laknak a városban ? — Igen, kis fiam. Hanem sokáig voltatok. Nem fáztál meg ? — Nem, anyácskám ; még melegem is van, úgy siettünk, hogy még! — Akkor jól van. Most csak pihend ki magadat, aztán vacsOrálunk. Vacsora alatt folyton a temetőbe látottakról beszélt a fiú, anyja nem győzte fölvilágosi- tással, annyi volt a kérdezni valója. — Aztán . . . aztán — szólt a többi között a kis fiú — akik ott el vannak temetve, mind föltámadnak?
