Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-04-12 / 8. szám
XL_ é-vfolyaim.8_ száma. 1905. Április IS, TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS V EGY EST ART ALM IJ LAP.-tM MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. < Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro ia jj Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. |í A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cziméré* Felsőbányára küldendők. 1 ... HI RDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK IWELLETT KÖZÖLTÉINEK. Virágvasárnapra, Pár nap múlva ismét megérjük a szép, a kedves virágvasárnapot, az első tavaszi ünnepet a zordon, rideg tél után. Ha megszólal a hívők ajkán az örökszép templomi ének: „A nagy király jön, Hozsánna, Hozsánnát“ szinte odaképzeljük magunkat a kétezer ég.. §l<£>tti jeruzsálemi országúira, hol az emberek jíieláthatatlan serege örömmá- nröjrban u^ítfa üdvözlé egykor a földi királynak- vélt Megváltót, ki a maga egyszerűségében ügyekezett a szent városba, a husvét ünnepére, hogy a törvényt betöl- tené és hogy betelnék rajta egyszersmind a próféták jövendölése. . . Ha csak felületesen nézzük az első virágvasárnapot, a maga impozáns pompájával megragadja lelkünket annak emlékezete s nem tudunk szabadulni attól a nagyszerű hatástól, melyet az exaltált tömeg önmagára is gyakorolt, midőn az Isten fiát királyhoz illő tisztelettel kisérte Jeruzsálembe amaz első virágvasárnapon. . . Azt gondoljuk: ime a tömeg kezdé megérteni a váltság nagyszerű munkáját-, melyért az Istenember e földre küldetett, lehullik szeméről az erkölcsi hályog, melyet a farizeusok és papi fejedelmek önhaszonleső ámításai borítottak rá s megismeri végre emberi magasztos rendeltetését, azért ez öröm, azért e tisztelet. . . Dehogy, dehogy! Ilyet hinni s az első virágvasárnap jelentőségét ilyen szempontból méltányolni óriási tévedés! E nagy pompával karöltve járó ragaszkodás távol áll a lelki világ rajongásától. E tény csupán a könnyen értékelhető világi javak megszerzésére irányuló tüntetése Izrael szolgaságba jutott népének. Itt- ott még beléjátszik talán a hála érzelme is. Azok, kik nemrég, mint szerencsétlen vakok, sánták, sjjketek és bélpoklosok, megvetett párjáFvoltak az emberi társadalomnak, most pedig, mint épkézláb emberek vannak szétszórva a tömeg közt, csak azok itt az őszinte emberek, csak azoknak fakad szivök mélyéből az ajkaikra feltoluló „Hozsánna“ kiáltás. A többi közönséges hypokrita, aljas érdekhajhász, vagy a legszelídebb értelemben véve: számitó politikus. A szolgaság járma töri a nép nyakát. De szolgaságáért nem okolja önmagát, csak egyszerűen szabadulni szeretne tőle. Nem jutnak eszébe rettenetes bűnei, melyek kiölték belőle a vitézségnek, összetartásnak, az érdem méltánylásának erényeit, melyek nélkül szabad, független nép nem létezhetik, csak azt tudja, csak azt érzi, csak azt látja, hogy nincs: aki nagy tettekre vezérelve, megszerezze szamára az eljátszott függetlenséget, a sokszor megsiratott sza * badságot. A názárethi Krisztusban ilyen szabaditót tisztel a tömegnek tisztességesebb része, a söpredék. pedig a kormányváltozás folytán remélt konczoknak örül, mások a papi befolyástól remélnek általa megszabadulni, melynek zsibbasztó hatását élénken érzik, de nyíltan fellépni nem merészelnek ellene. Nem is csodálhatjuk tehát, ha már nagypénteken igy ordít a tömeg : „Feszítsd meg! Feszítsd meg!“ Hiszen reményei hiú ábrándoknak bizonyultak csupán. A Megváltó azt mondta: „Az én országom nem e világból való.“ Mit várjanak attól, ki mennyei koronáért küzd csupán? Az nem oszthat kincset, vagyont, méltóságot. Keresztfára vele! Csak a hála könyei áztatják a Golgothát, a csalódott hiúság nem sir, átkozódik csupán. Még itt is jeleket várnak tőle. „Ha te vagy a Krisztus, szállj le a keresztről.“ Oh, mily megbotránkoztató mindez! Ezért küzdött hát a Krisztus? Ezért küzdenek ma is a jók, a nemesek, a dicsők, hogy pályabérök a Hozsánna után a Keresztfa legyen ? Igen ! Ami az Isten fiának végzete volt, az ismétlődik napjainkban is, csakhogy nem oly durván, sokkal finomabbul, hisz a felvilágosodás korát éljük. Emészd el lelked tüzét a közjóért való munkában, még szerencsés vagy, ha megéred a Hozsánnák napját. De utána feltétlenül elkövetkezik a nagypéntek. Küzdöttél önzetlenül egy teljes életen keresztül 2 Mig munkád után hasznot remélt a tömeg, melylyel telhetetlen falánkságát kielégítheti, addig beczézett kedvencze valál a társadalomnak, korifeusoknak és plebejusoknak egyaránt. De ha érdekeiknek szolgálatot többé nem tehetsz, vagy ha belátják, hogy eszményi törekvéseid nem a húsos fazekak felé irányulnak, félredobnak, mint kifacsart vagy éretlen czitromot. „A mór megtette kötelességét.“ „Élhetetlen fráter.“ Ennyi a halotti búcsúztatód, s ime, anélkül, hogy virágvasárnapja lett volna küzdelmeidnek, elédbe mered az iszonyatos keresztfa. . . Én Istenem ! Miért hát küzdeni, ha az erkölcsi világrend nem méltányolja a becsületes munkát? Hisz jobb eszerint nem lörődve semmivel, élni bután baromi életet. .. Nem és ezerszer nem ! A rettegett káplán. Hallottam már rettegett plébánosról, kihez senki sem ment szívesen káplánnak, mert korlátozni akarta a káplánok szabadságát. Este vacsora után p. o. unatkozott otthon s szerette volna, ha a káplánok is otthon maradnak s vele beszélgetnek, azután rossz volt a koszt, rossz a kiszolgálás stb. Féltek tőle az egész egyházmegyében. De rettegett káplánról, kitől a plébánosok féltek volna, még nem igen tud a világ. Pedig volt egy ilyen káplán az x-i egyházmegyében. Beteges, ideges fiatalember volt s onnan magyarázható különös viselkedése. Követelései alapjában igazak voltak, csak a módban tévedett, ahogy azokat előadta. Amint valahová megérkezett s a szobában nem talált elég rendet, azonnal behívta a cselédet s szigorúan rászólt. — Itt takarítson ki mindent tisztára s előre is megmondom, hogy mindennap le legyen törölgetve. Tudom, hogy sok plébánián csak ép kiseprik a kápláni szobát s bevetik az ágyat. Nekem ez nem elég, megkívánom, hogy minden tiszta s fényes legyen: a mosdó, a lámpa, a czipő, asztal, szóval minden. A cseléd persze mindjárt elmondta ezt a szakácsnőnek, a szakácsnő a házvezetőnőnek, az pedig a plébánosnak A plébános szólt ugyan, hogy a cselédnek sok dolga van, nem ér reá; de a káplán azt mondta, nagyon sajnálja, de ő ezt megkö veteli, mert ehhez joga van s ebből nem enged. Ha csak valami nem volt szép tisztán le- takaritva. már hallatszott a lárma, amint a cselédet korholta Ez persze szörnyen bosszantotta a házvezetőnőt, mert az azt hitte, hogy csak ő meg a plébános parancsolhat a cselédnek. Ha a koszt nem volt jó, csak ennyit mondott: — Ha én plébános volnék s káplánom volna, szégyellenék leülni ilyen asztalhoz Ha magában van. ehetik, amit akar a plébános, de ha káplánja van, tessék kellő ételekről gondoskodni Hivatásának kötelességeit pontosan teljesítette s azért a plébános nem adhatta vissza e téren a sok szekirozásért a kölcsönt. Ellenkezőleg, még itt is ő húzta a rövidebbet. Mert ha valamit nem tett helyesen, a rettegett káplán mindjárt figyelmeztette: — Mint paptárs, figyelmeztetem főtisztelendő urat, ez és ez nem helyes, tessék ezt máskép tenni a jövőben ; ellenkező esetben jelentést fogok tenni a püspöknek. — Mit, ön akar rólam jelentést tenni? hisz a plébánosnak kell a káplán viseletéről jelentést tenni! — Kétségtelenül igaz, de a káplán, ugyanazon papi méltóságon áll, mint a plébános, egyik is, másik is áldozópap, nincs különbség a papi méltóság tekintetében s ha az egyik az eilen vét, a másik teljes joggal figyelmeztetheti s ha akarja, be is jelentheti. A káplán ép úgy bejelentheti a plébánost, mint ez őt. — Majd gondoskodom, hogy eltegyék innét tisztelendő urat. — Csak tessék megpróbálni s ha sikerül, nem bánom, csakhogy az nem a plébános úrtól függ, hogy ki legyen a káplánja. A házvezetőnőnek sohasem köszönt, mint a többi káplánok, mert azt mondta, hogy neki, mint papnak, köszönjön a házvezetőnő: Di- csértessékkel, ő nem fog neki kisztihandozni. Ilyen hasonló követelései voltak a rettegett káplánnak. A plébánosok féltek tőle. A püspök csak olyan helyekre küldte, hol valami panasz volt a plébános ellen s ezzel mintegy büntette az illetőt s ott hagyta a nyakán, mig meg nem javul. Azért nevezték el a plébánosok ezt a káplánt a püspök ostorának. Szerették volna, ha mennél előbb belőle is plébános lett volna. De a rettegett káplán nem akart plébános lenni. Azt mondta, hogy igy sokkal jobb dolga van. Mint káplán, ugyanazon papi ténykedéseket végzi, amit mint plébános végezne: ha valaki születik, azt megkereszteli; ha meghal, eltemeti; misézik, tanít stb. S emellett nincsenek olyan gondjai, mint a plébánosnak; a felelősség sem őt terheli. Leül a terített asztalhoz s nem törődik azzal, hogy vajon van e a kamarában liszt, zsir, czukor ? Hogy nincs-e baja a sertésnek, tehénnek, lónak? Hogy a szakácsnő, a hetes és a szoba- leány bére ki van-e fizetve? Egyszóval mint káplánnak, sokkal kevesebb gondja van. Elvégzi a papi teendőit s a többi idejét önképzéssel és szórakozással tölti. Emellett városon lakik, mint plébános pedig valószínűleg falura kerülne. így a rettegett káplán sokáig megmaradt a plébánosok rémületére, a püspök ostorának, Gyertyánosy.
