Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-10-26 / 22. szám
öö_ szám. 1904. Október Ö6. évfolyam. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. ! Hirdetések és előfizetések Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro a ! Nagybányára, Náuásy István könyv- . Egyes szám ára 20 fillér. t nyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Gondolatok az Ínség idején. Vármegyénk inségügyi bizottsága minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy a nagy szárazság miatt bekövetkezett takarmányhiány és egyéb — a föld népét sújtó — bajok enyhítésére munkát adjon a szükséget szenvedők kezébe. Ez a nagy körültekintést igénylő akczió a humanizmus zászlaja alatt indult meg és czélja a köznyomor enyhítésén kívül a szocziális bajok orvoslása is. Ha napjainkban bárminő csapás ér eg) es vidékeket, vagy pláne az egész országot, szokásba jött mindjárt az állam segítő kezét venni igénybe. És ez rendén is van, csak visszaélések ne származzanak belőle. Mert hiszen micsoda hatalom volna hathatósabb a segítségre, mint az államé? Meg aztán méltányos dolog is, ha az adó- pénzekből befolyó milliókból valami visszatérül a szükséges munkák díjazása fejében abba a forrásba, ahonnan eredt, t. i. az adózó nép zsebébe. A vármegyei inségügyi bizottság azon határozatát, hogy pénzsegélyben csupán a munkára képtelen egyéneket részesíti, csak helyeselni lehet. Dolgozzék mindenki, akinek fizikuma arra képes és ne várja senki, hogy a sült galamb a szájába repüljön. A pénz-segély sokszor többet árt, mint használ és aláássa a nép erkölcsi érzetét. Erre vonatkozólag csak egy példát említek. Városunkban is fennáll és áldásosán működik, mint sok más helyen, a sze- gény gyermekeket felruházó-egyesület. Sok érdemes és reászorult gyermeknek teszi lehetővé ez az egyesület az iskola látogatását. Az ilyenekre nézve valóban áldás a segítség. De midőn látjuk, hogy vannak munkabíró szülők, kik szinte megkövetelik a jótéteményt, amit ők nélkülözhetnének, vagy pedig vannak olyanok, akik csak addig járatják iskolába gyermekeiket, mig azok a ruhasegélyt megkapják; vagy viszont, ha látjuk, hogy vannak szülök, akik keresöképességök daczára is szinte követelik gyermekeik számára az ingyen tankönyvet és mig képesek arra, hogy segély nélkül gyermekeiket elvonják az iskolától, addig egy-egy névnap vagy családi ünnepély alkalmával rücső számra hordják haza a bort, üvegekkel a pálinkát, — igazán el kell hinnünk a példák nyomán, hogy az ingyen adott segélynek demoralizáló hatása van. ügy látszik, hogy némely ember az igy nyert gyámolitás fejében a szeszipart támogatja csupán sa korcsmából hazakerülve, hetvenhétszeresen lerombolja azt, amit társadalmi utón gyűjtött segi'séggel gyermekének erkölcsiségén az iskola javított. Az inség-munka: lömegmunka, melyen aprólékos felügyeletet gyakorolni nem le- hetes valljuk meg az igazat : az ilyen mun - kában, mint mondani szokás, senki sem öli meg az ördögöt. Mivel ez a munka államsegély számba megy, sokan nem is tartják kötelességüknek, hogy azt lelkiismeretes szorgalommal végezzek'. Mi következik ebből? Az, hogy a magánmunkálatokra alig lehet embert kapni Ínség-munka idején, vagy ha lehet is, horribilis árakat követelnek és inkább megy valaki 1 korona napszám mellett utat csinálni, mint hogy egyes gazdánál vállaljon munkát drágább napszám mellett, mert az inség-munka állandó és könnyebb. így történik aztán meg, hogy bár az Ínség-akcziónak a legnemesebb szándékai vannak is, mig a napszámos-elemet talpra állítja, addig akaratán kívül ártalmára van az Ínség által szintén sújtott többi osztályoknak No, de ez igy szokott lenni. Minden fénynek árnyéka is van. Hála Istennek! városunk szegényebb néposztálya az Ínséget egyátalán nem érzi, Itt, ahonnan cselédlányok másfelé is elmennek szolgálatot keresni, most átlag magasabb béreket követelnek a cselédek, mint normális esztendőkben szoktak. Ünnepnapokon foly a dinom-dánom, hangzik a heje- huja, hangosak a korcsmák s vígan dörzsölik tenyerüket a korcsmárosok. Ez az állapot azonban inkább a hagyományos, könnyelműség rovására irható. Mostanában mellékkeresete mindenkinek volt és van, aki dolgozni bir és szeret. A vízvezeték és vasút számára kellett és kell ma is a munkás kéz. Sajnos, hogy kevesen tudják megtakarítani keresményüket, ennélfogva betelik a közmondás rajtok: egyszer hopp, másszor kopp! Aki megéri a tavaszt, egészen máskép tárul majd szeme elé, mint a mostani. Bizony, bizony, aki nyitott szemekkel jár az emberek között, sok olyan tünet öt- lik szemébe, amelyet jó, hogy nem lát az inségügyi bizottság, mert különben erős próbára lenne téve emberszeretete, melylyel egyformán gondoskodik a jókról és rosz- szakról . . . Felsőbánya sz kir. rendezett tanácsú város vásár- tartási és helypénzszedési szabályrendelete. 10. §. Ugyanazon iparos egymás mellett, vagy egymással szemben egynél több sátrat vagy árulási helyet nem állíthat fel; ha többet kívánna felállítani, azt csakis a sor végén teheti. Sem iparosoknak, sem kereskedőknek házhoz való járás utján árulniok nem szabad. 11. |v Laczikonyhák, italmérési bódék, vagy sátrak helyét és számát a városi tanács jelöli 'ki, illetve állapítja meg, a szabályozott helypénzszedési jog épségbentartásával. Az állatvásártéren az állatvásár napján csak szíjgyártók és kö- télverök árulhatnak s állíthatnak sátrakat, ott Magyar regényírók.*) Nem szükséges az arzenálba mennünk, hogy lássuk gyöngülésünket; elég, ha benézünk a bibliotékába- Azoknak a süni nyomású, vaskos köteteknek a láttán elálmélkodik a mai iró: ugyan mikor Írták ezt mind össze. Úgy kell lennie, hogy a jó öregek bezárkóztak a szobájokba és sem nem ettek, sem nem ittak, csak éjjel-nappal szakadatlanul Írtak. A mai iró kiválasztja a nyomdában a legritkább betü-fajt, a legvastagabb papirost, hogy kevésből is jó kiadós legyen ; de még igy is alig egy ujjnyi a kötetje és ráírja a czimlapra, hogy: »regény egy kötetben.« Azok a jó öregek pedig kiválasztották a legapróbb betűket, legvékonyabb papirost, még a margóra is sajnálták az üres helyet, aztán mikor együtt volt egy ujjnyi kötet, akkor kiírták a czimlapra: »beszélyke«. Az írásban is úgy vagyunk, mint az ivás- ban. A régi ivó is csal és a mai ivó is. Csakhogy a régi mindig úgy csal, hogy ő mentői többet ihassék, a mai pedig úgy, hogy mentői kevesebbet kellessen innia és mégis úgy lát- szódjék, mintha sokat innék. Hát persze, mi egy kissé megfeledkeztünk róla, amit a régiek olyan nagyon jól tudtak, hogy a jó regény mégis csak a legnagyobb dolog a világon. Szép egy uj tudományos igaz* »Magyar Regényírók«, szerkeszti Mikszáth Kálmán, mintegy ezer eredeti illuszlráczióval díszítve ; kiadja a Franklin-Társulat, ság, egy uj szobor, kép, építészeti alkotás, mert mindez egy uj világnak egy-egy tégladarabia. De a legszebb mégis egy uj regény, mert ez maga egy egész uj világ. Csakhogy aki egész világot akar csinálni, az maga is egész ember legyen ám. Olyan, aki merjen belékezdeni a munkába és ha már belékezdett, hát ne is fáradjon el, amig be nem végezte A mai iró többnyire olyan, mint a lelkii-meretlen apa : könnyelműen szaporítja ivadékait, aztán a maguk sorsára hagyja őket. Bezzeg a régieknek volt gondjok a legapróbb kreatúráikra is. El nem hagyták őket az utolsó pillanatig és addig le nem tették a pennát, amig nem gondoskodtak rótok, holott a mai iró legfölebb egy csomó gondolatjellel rakja meg hősei iszákját és ezzel ereszti útnak. Mikszáth Kálmánnak támadt az a gondolata, hogy visszaszáll a múltba és összegyűjti, közös könyvtárba foglalja a magyar regény- irodalom érdemesebb alkotásait. A »múlt!« szinte komikusán hangzik ez a szó Hiszen «tegnap« még Széchenyi István keserű kétségbeeséssel irta, hogy ha műveltebb ízlésű ember finoman akar diskurálni, kénytelen idegen nyelven beszélni, mert a magyar nyelv tulon-tul durva, bárdolatlan. Hát történt valami e »tegnap« és a ma között, hogy immár múltról beszélünk ? Bizony történt! És pedig olyan történt, amilyen nem fog többé megismétlődni sohasem, semmiféle nácziónái. Egy emberöltő alatt iro- ; dal mi múlt színes geológiai rétegei rakodtak le i művelődésünk történetében. Annyi idő alatt, amennyi jóval kisebb egyetlen szervezetű külföldi iró élettartamánál, nálunk uj és uj talentumok bukkantak föl, irányzatok indultak meg, domináltak és lehanyatlottak. íme, hatvan kötetre tervezte Mikszáth Kálmán a »Magyar Regényírók* első sorozatát, és szinte kegyetlen szigorúsággal kellett válogatnia, hogy beérhesse ezzel a hatvan kötettel. Pedig csak a java irók java munkáját válogatta ki. Az ember elálmélkodik, hogy ugyan mikor termett ez a sok talentum és ha már termett, ugyan mikor volt ideje ily változatosan, ily készen kiformálódnia. Kemény Zsigmond komoly és alapos, mint egy megnemesedett Walter Scott! Jókai bájos és lebilincselő, Gyulai Pál klasszikusan egyszerű ; Jósika Miklós kifogyhatatlan romantikáju, Pálffy Albert formás és derűs; Degré Alajos francziásan könnyed; Vas Gereben magyaros és folyékony beszédű, mint csuron-méz ; Vad- nai Károly szelíd és érzelmes. Aztán ott vannak azok, akiket hálátlanul elfelejtettek, akik fiatalon haltak meg és igy nem jutott idejök hozzá, hogy kivárják a halhatatlanságot. Ott van Beöthy László, a kitűnő humoru elbeszélő és Iványi Ödön, a mélyen látó jellemfestő. Aztán ott vannak a fiatalok, akik még élnek, bála istennek, de már is érdemesítették magukat az öregek sorába: Mikszáth Kálmán, Her- czeg Ferencz, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza stb. íme, ennyi és ilyen emberekből telik ki az a hatvan kötet; olyan könyvtár, amely
