Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-22 / 13. szám
Felsőbányái Hírlap. együtt érkezzünk meg s ott kocsik várnak reánk A gyűlésre jönni szándékozók postai utón okvetlenül jelentkezzenek e hó 25-ig nagvt. Nagy Lajos felsőbányái lelkész urnái. Csak igy lehet mindenkiről gondoskodni. 29-én d. u. 3 órakor gyülekezés a lelkészlakon, hol a kirándulásokat s egyéb dolgokat is megbeszéljük. Junius 30-án 1 órakor közebéd a Nagyvendéglőben. Sinka Lajos elnök. Rendkívüli közgyűlést tartott Felsőbánya képviselőtestülete folyó hó 12-én d. e. fél 11 órakor a város tanácstermében, melyben 15 pont intézteiéit el következő tárgyakban: — A 120 ezer koronás kölcsönt, minthogy a minisztérium csak azon feltétel mellett engedélyezi, ha az a város részéről fölmondható, addig, mig ezen jóváhagyás a takarékpénztár újabb kötvényére kieszközölve lesz, a közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a vasút építésére megszavazott összegből esedékes részleteket eme kölcsönök terhére felvehesse. A vízvezetéki és fürdői építkezéseknél engedélyt ad a közgyűlés a tanácsnak arra, hogy a helyszínén a forrásokat Knuth czége vagy ennek mérnöke megvizsgálja, erre a költséget előlegezi a város pénztárából addig, mig a kölcsön rendezve lesz. — A sörházbérlet Valdek Ferencz eddigi bérlőnek adatik ki 334 K évi bér mellett. Fogéi Mihály és társai részére a telepedési dij 20, 50 és lOO koronában az illetők társadalmi állásához képest állapíttatott meg a telepedési szabályzat értelmében ; a községi törvény alapján pedig fbányai illetőségüeknek kimondattak. A gyámpénztári és az 1902. évi városi zárszámadások tudomásul vétettek. Az erdőkezelési szab. rendelet meghirdettetett. A dülőutakat a közgyűlés 3 osztályba sorozván, t. i. a gyalogutakra, másodszor olyan dűlő utakra, melyek magán birtokon mennek keresztül és harmadszor olyanokra, melyek a magán birtok határain vezetnek el, ezek kijelölésével a tanácsot bízta meg. A városi határok, bejárások tekintetében 5 részre lesznek osztandók és minden egyes rész évenkint bejárandó úgy, hogy 5 év alatt az egész városi határt a kiküldendő bizottság bejárni és meghatározni köteles. A szegényügyi bizottság kiegészítéséül abba Nagy Lajos választatott be. Kandó István és Bakó János által kért földbérfeladás előbbinek dij nélkül, utóbbinak 25 négyzetöl terület az alsó hid mellett adatik meg 2 korona éven- kinti jogelismerési dij mellett. Annak bejelentésére, hogy a Heinrich-féle pert harmadfokban a város megnyerte, a közgyűlés Stoll Béla tiszti ügyésznek köszönetét szavazott azon utasítással, hogy Heinrich ellen a biztosítást azonnal foganatosítsa. A Korona-vendéglő lépcsőházának áthelyezésére s ezzel járó átalakítások csak az esetben lesznek végrehajthatók, ha ezekre a f. évi költségvetésben fedezet van. A Ludmilla zúzó megvételére és a téglavető áthelyezésére tett tanácsi indítvány folytán a zúzó megvételére kötött szerződést a közgyűlés elfogadta, a téglavetésre használandó helyül pedig a Hegyeshegy melletti limpegyei agyagos területet felhasználni határozta. Beiratások a nagybányai áll. főgimnáziumba. A nagybányai m. kir. áll. főgimnáziumba az 1904—5-i'k tanévre szóló beiratások a következő- képen fognak eszközöltetni: A felsőbb osztályokba minden akadály nélkül fellépő s az I. osztályba jelentkező tanulók 1904. julius hó L, 2., 3., 4. és 5-ikén vétetnek fel naponkint délelőtti 10—12 óráig az intézet egyik földszinti tantermében (Görög pótló tanterem), s pedig oly formán, hogy a felvétel két első napján csakis a helybeli haladó, a többi napokon a vidéki haladó tanulók jelentkezzenek. Minthogy az intézet szökés helyiségei kötelességemmé teszik, hogy a tanulmányokban való könnyebb haladás biztosítása czéljából a rendtartásilag megállapított tanulószámot (68 tanuló egy-egy osztályban) túl ne lépjem, figyelmeztetem különösen azon t. szülőket s gyámokat, kik fiaikat, illetőleg gyámoltjaikat az I osztályba akarják beíratni, hogy a júliusi behatásokat el ne mulaszszák, minthogy szeptemberben csak annyiban lesz felvételnek helye, a mennyiben ezt a megállapított szám meg fogja engedni. — Javító vizsgálatot tett és ismétlő tanulók csak szeptemberben fognak beiratni. A felvételi dij a vegyes dijakkal együtt (10 kor. 80 f.) a felvételnél fizetendő. A felvétel alkalmával a tanuló iskolai bizonyítványának átadása után, felvételi jegyzéket kap, melylyel szeptember hó három első napján az illető osztályfőnöknél tartozik jelentkezni. Ha a felvett tanuló szeptember hó 4-ig nem jelentkezik, a belépésre való jogosultságot, valamint a befizetett dijat is elveszti. Nagybánya, 1904. junius 16. Jurkovich Emil, i. igazgató. Meghívó. A nagybányai m. kir. áll. főgimnáziumban 1904. évben érettségezett ifjak folyóévi jul. 2-ikjnapján, a nagyszálló disztei mében a főgimnáziumi *segélyegylet javára zártkörű érettségi bált rendeznek. Rendezők : Áchim Sándor, Almer Lajos, Berényi István, Brán János, Czelder Orbán, Demjén Endre, Gavallér Géza, Gerdemts László, Gózsa Sándor, Grillusz Jenő, Harausz Gyula, Kalauz Illés, Kaucz Gyula, Károly Béla, Kirlig Ágoston, Koltó Demeter, Kopasz Bálint, Kornreich Fülöp, Marosán Demeter, Marosfy Gábor, Ossán Gábor, Pap Simon, Rákóczi Sándor, Rónai Ferencz, Surányi Virgil, Szabó István, Szabó János, Szelezsán János, Szerbák János, Székely Dezső, Szokol Edgár, Szopkó Lajos, Takács Sándor, Troplovits Imre, Ürmösi Zoltán, Vágó Károly. Belépő dij: Személy-jegy 2 kor. Család-jegy (3 személyre) 5 korona. Karzatjegy 3 korona. Kezdete este nyolcz órakor. Jegyek előre válthatók Kovács Gyula és Hoffmann Árpád üzleteiben. A megváltó. Cenzor: Ki volt az emberiség megváltója? — Gyermek; Az emberiség megváltója volt Kossuth Lajos . . . Pályázati hirdetmény. A cs. és kir. közös hadseregbeli hadapród-iskolában magyar honos ifjak részére fentartott és az 1904—905. tanév kezdetén betöltendő magyar állami alapítványi, magán alapítványi és tandijfizetéses helyekre vonatkozó és a »Budapesti Közlöny« hivatalos részében is közzétett »pályázati hirdetmény« megjelent. Ezen pályázati hirdetmény kiterjed nemcsak azon magyar állami alapítványi helyekre, melyek a közös hadsereg hadapródiskoláiban az 1897. évi XXII. t.-cz. által már rendszeresitve vannak, hanem azokra is, melyeknek rendszeresítése végett benyújtott tötvényjavaslatban, a törvényhozástól csak most kérelmeztetik. A cs. és kir hadseregbeli hadapród iskolákba belépő magyar ifjak épen úgy fogják emelni a magyar tisztek számát a közös hadseregben, mint azok, akik a hadseregbeli alreáliskolákba lépnek be s a magyar ifjaknak ezen hadapród-iskolákba való belépése elő fogja mozdítani azon általános nemzeti óhajtás teljesülését, hogy a hadsereg magyar csapatai magyar honos tisztekkel elláttassanak, a mi a fentebb emített törvényjavaslatnak is czélját képezi. A közös hadsereg hadapród-iskoláiban számos, részben egészen ingyenes, részben aránylag csekély tandíjfizetéssel egybekötött hely áll a magyar ifjak rendelkezésére. Szükséges, hogy az említett hadapród-iskolába betöltés alá kerülő helyekre mennél többen pályázzanak. Különösen kiemelendő még, hogy a hadapród-iskolák I-ső évfolyamában már az 1904—905-ik tanévtől kezdve az oktatás részben magyar nyelven fog tartatni s a felvételi vizsgák is magyar nyelven tehetők le. Az iskolából. Milyen volt a kis Jézust Mondja a gyermek a karácsonyi éneket: »E mai nap egy kis gyermek, Szűztől született ti néktek. A gyermek szép és oly ékes, Vigasságra kellemetes . . .« Azonban az »ékes« szót sehogysem tudja megérteni, azért a két utóbbi sort igy alakítja át: »A gyermek szép és oly étkes, Vigasságra kellemetes.« Felelős szerkesztő : Imre Károly. Kiadótulajdonos: Nánásy István. ültessünk minden~jház mellé és kertjeinkben föld-és homoktalajon. Erre azonban nem minden szőlőfaj alkalma s (bár mind kúszó természetű) mert nagyobb része ha megnő is, termést nem hoz, ezért sokan nem értek el eredményt eddig. Hol lugasnak alkalmas fajokat ültettek, azok bőven ellátják házukat az egész szőlő érés idején a legkitűnőbb muskatály és más édes szőlőkkel. A szőlő hazánkban mindenütt megterem s nincsen oly ház, melynek fala mellett a legcsekélyebb gondozással felnevelhető nem volna, ezenkívül más épületeknek, kerteknek, kerítéseknek stb. a legreme- kebb dísze, anélkül, hogy legkevesebb helyet is elfoglalna az egyébre használható részekből. Ez a leghála- datosabb gyümölcs, mert minden évben terem. A fajok ismertetésére vonatkozó, színes fény- nyomatu katalógus bárkinek ingyen és bérmentve küldetik meg, aki czimét egy levelező-lapontudatja. —- - = Czim: — --■■■ -= Érraelléki első szólőoltvány-telepe Nagy-Kágya _________________u. p. Székel yhid. _________ E& y jó családból való 12—13 éves fiú tanaiéul felvétetik Nánásy István könyvnyomdásznál N.-Bányán. K mg* mmm FÚRIŐ-IDÉNY MEGNYITÁS ’Sztojkai Gyógyfürdőben junius hó 15-én. Fürdő-idény: Junius IOJ£ Szeptember !5-!i Junius 10-tö1 Julius l->9. = Augusztus 25-w| Szeptember l5->9 = szoba-árakból 30% engedmény adatik. Gyógy-tényezők: beíéíegzőVgyógSymód. + * + Van hidegvizgyógyintéret és savó-kúra. svsvé Ivwí Sztoika-íürdö idegbajosok és üdülők részére legalkalmasabb klimatikus gyógyhely, fenyves erdők- --------J kel borított hegyekkel körülvéve, 360 méter magasságban a tenger színe fölött A, e . lugos-sós ásványvize orvosi tekintélyek állitása szerint kitűnő SZtOJKai gyogytorras haiásu gyógyvíz és mint közkedvelt természetes ásványvíz, — országszerie ösmeretes. .....—------------------—===== Cs odahatásu mindennemű gyomorbajoknál! $$ Czukorbetegségnél speciális gyógyszer! !!Női bajoknál a sztojkai ásványvíz páratlan!! A SZtoikaí ásványvíz mint élvezeli ital, borral és gyümölcs-szörppel vegyítve igen Qi -------------a " kellemes és egészséges.----------- ----- ™ A vendéglő kezelését egy jó hirnevü vendéglős vette át. Kitűnő magyar és franczia konyháját személyes felügyelete alatt fogja vezetni; valamint a betegek részére a fürdőorvos rendelete szerint külön gonddal, gyógymód szerinti ételeket készít. Gondoskodva vaiyvüódi tisztán kezelt borokról. Az étel- és italnemüek árára és jó minőségére felügyel, valamint kívánatra bővebb felvilágosítással szolgál s fürdőprospektust díjmentesen küld a Sztojkai Gyógyfürdő és ásvánvviz-forrás bérlet-igazgatósága SZTOJKÁN, [Szolnok-Doboka megye.] — Posta: Sztojkafürdö. Vasut-állomás: DÉZS, GALGÓ (Szolnok-Doboka m) NAGY-BÁNYA (Szatmár m.) 'tmmm Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.