Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1903-08-19 / 17. szám

Felsőbányái Hír la p

Minden város haladásának, virágzásának alap- és létfeltétele az anyagi és értelmi erőkön kívül a vidék közgazdasági helyzete és az a körülmény, hogy mennyire képes valamely város magát — bármily kis körben — a környéknek ipari és kereskedelmi központjává tenni és e kis em- poriumban a keresletet és kínálatot élénkíteni, fejleszteni, szóval: fellenditeni.

Vegyük el példának okáért Szatmártól, vagy hogy közelebbről vegyem a példát, Nagybánya városától a fentebb említett tényezőket és helyezzük át városunkba, legott meg fogunk győződni, hogy a közgazdasági élet súlypontja, a forgalom központja azonnal Felsőbányán lesz

Nagy hátrányunk nekünk a testvérvárossal szemben az egymáshoz való közeliek vés is. Vagy közelebb, vagy távolabb volnánk egymástól, vagy egyesülve volnánk egymással.

Nem lehet tehát czélunk, hogy látszólagos előnyökért önkezűleg foszsz.uk meg magunkat azon jellegtől, melyet elődeink a közelmúltban igazán szorongatott viszonyok között is megtartottak és nem adtak fel s amely jelleget — ha esetleg nem felelne meg a nagyközség — később nehezebben szerezhetnénk vissza, amint azt több sze- pességi város példája igazolja.

Felsőbánya város existentiája mai közigazgatási szervezetében örökidőkre biztositva van.

Szilárd alapra helyezte az államtól kapott veszett fejszének a nyele: a 400.000 koronát kitevő bányakárpótlás. Enélkül városunk, elvitathatatlan tény, csak vegetálna s elvégre is indokolt volna a vis major előtt meghajolva — nagyközséggé alakulnia. — De ma már erről a kérdésről beszélni túlhaladott álláspont.

E város ugyan eddigelé is megfőtt a maga zsírjában, habár el is csepegett valami, a 400.000 korona bányakárpótlási összeg kamata nélkül is, mert bevételei fedezték a kiadást; de épen hogy csak fedezték szűkén, megszorításokkal. Felesleg azonban, amelyből az újabb, a haladó kor igényeinek megfelelő közszükségleti reformokat, évtizedes mulasztásokat lehetett és kellett volna pótolni, nem maradt.

Most — hála Istennek — feleslegről is beszélhetünk. nem sokról, de valamiről mégis; mert a 400.000 korona kötményezett tőkének 4J/2%-kal kamatozó, 18.000 koronát kitevő ösz- szegéből jut a közigazgatás költségeinek javítására is és marad még a közszükségleti igények I fokozatos kielégítésére is. Vagyis a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

Az igaz, hogy a közelmúltban a hanyatlás I lejtőjének utolsó fokán vergődtünk már. De a | Gondviselés keze — hol legnagyobb a veszély, ott közel a segély — az örvény széléről visszarántott, mintha csak az Ur azt mondta volna: eddig és nem tovább; mert neked, óh hon, élni kell és örökké, mint tavasz, virulni!...

És élünk s félreismerhetetlenül a haladás utján vagyunk. Bárha a haladás nem oly igen szembeszökő is, de elvégre mégis csak haladás, mert nem tespedtünk, hanem életjelt adtunk magunkról, amit lehet lótás-futásnak gúnyolni, de nem helyes, mert méltánytalanság.

Aki e város emelésére irányuló önzetlen tevékenységünket nem látja, aki ennek elismerése | elöl ridegen elzárkózik; az vagy szinvak, vagy elfogult, vagy mind a kettő együttvéve.

Ne feledjük a kritika gyakorlásánál, hogy | nekünk, az újabb kor nemzedékének, a közelmúltban szerepelt szűk látkörü, a sine cura puha pamlagán elszunnyadt, eltespedt elődöknek patriarchális közönyéből kifolyó évtizedes mulasztásait kell helyrehoznunk. Eddig is tettünk valamit, amit az adott viszonyok között megtenni lehetett, i Nem szó, hanem eredmény hirdeti tetteinket, i

Nem charlatanság beszél belőlem, hanem csak a való, félreismerhetetlen tényt konstatálom, hogy az újabb nemzedék köréből való tisztviselői kar — hivatásának magaslatára emelkedve — felfogva hivatását, már megkezdette e város lejlődésére czélzó helyes, czéltudatos, összhangzó | működését.

A tisztviselői karban levők nevéhez fűződik, j hogy az időszaki sorrendet kövessem: a helyi lap létesítése, az idegen-forgalom emelése érdekében a nyaralók ide vonzásának eszméje, ennek j megtestesítése czéljából a kifejtett széleskörű agi- táczio, propaganda, a bányakárpótlás kinyerése czéljából szükségelt okiratok felkutatása, a hitelszövetkezet létesítésének támogatása, a városi múzeum létesítése, az utczák és terek eine- j vezése, a külső csin szempontjából szegélyfákkal való ellátása, a piacz nyugati irányban folyó patakának szabályozása, a piacz kővel történt ki- burkolása, a városháza hivatalos helyiségeinek renoválása, a kezelési épületek belső és külső tatarozása, a Zazar patak partjának kővel való majorlása, a partvédelem czéljából az akáczfák ültetése. A tisztviselők nevéhez fog fűződni a czélbavett vasút, a vízvezeték, a közfürdő, az {

uszoda, a csatornázás, a villamvilágitás, a közvágóhíd sat. létesítésének támogatása.

Az alkotásokhoz azonban idő és pénz kell. Pillanatok alatt csak rombolni lehet. Lassan, fokozatosan sorát ejtjük valamennyi hiányzó közszükségleti alkotásnak ; de valamint a mindenható Úristen nem egyszerre, hanem 6 napon át teremtette meg a világot, nekünk, szegény és gyarló teremtményeinek sem lehet módunkban minden eddig mutatkozó — a tormába esett féregként élt elődöket terhelő mulasztásokat egyszerre — mintegy varázsütésre — pótolni; mert ezt pénz nélkül megcselekedni, tisztán bűvészet volna. Ehhez pedig, fájdalom, nem értünk; de szívesen veszszük, ha valaki reá magtanit.

Áttérve kérdöpontjaira czikkiró urnák, aki borús szemmel, aggódó lélekkel néz. Felsőbánya város jövő látképe elé, kijelentem: hogy városunknak igenis, van olyan biztos anyagi alapja, hogy magát, mint város, a kor színvonalán — ettől óriásilag el nem maradva — jövőben is fentarthatja, akár népének adózási képességét, akár a közvagyont tekintjük.

A 2. kérdöpont ez: »Nyujt-e városi mivolta a lakosságnak olyan előnyöket, melyek az áldozatnak megfelelnek ?«

E kérdésre mielőtt felelnék, azt kérdem czikkiró úrtól, hogy a nagyközség — mint ilyen — ugyan micsoda előnyöket nyújtana a lakosságnak ?

És továbbá azt kérdem: mi az az áldozat, amelyet a lakosság a városi háztartás oltárára tesz ?

Mert áldozatról beszélni akkor, amidőn a városnak községi pótadója nincsen, ha nem is helytelen, de mindenesetre korai dolog.

Ismétlem, hogy a városnak községi pótadója nincs. Igaz, hogy van itt 9°/0-os pótadó. De ez nem bir községi pótadó természettel; mert ezt nem lehet a háztartás költségeinek fedezésére fordítani.

Ez a pótadó, nevezzük hát nevén a gyermeket, a házankinti koldulás megszüntetése czéi- jára van kivetve és fordítva is. De ne feledjük, hogy ezen kivetési összeg sohasem folyik be teljes egészében. A közsegélyre szoruló aggokat, özvegyeket és árvákat azonban — mert helybeli illetőséggel bírnak — segélyezni kell és azt a különbséget, amely be nem folyik, a város egyéb jövedelmeiből fedezi, amint fedeznie kellene az egész közsegély összegét, ha ezen pótadó nem vo'na törvényesen rendszeresítve.

Tessék czikkiró úrnak felütni a statisztikát és rámutatni: hol van az országban ma még egy olyan község, amelynek községi pótadója nincsen. Vagy ha a 9°/0-os pótadót is ide számítjuk, melyik városnak vagy községnek van csak 9°/0-os pótadója ?

A valóság az, hogy ma már úgy a városok, mint a községek pótadója átlag a 70—80% között mozog s valósággal boldog az a község, amelynek csak 40—50° 0 pótadója van. Hol áll Felsőbánya ezektől a százalékoktól? De ebben csak egyetértünk s örvendünk, ugy-e, hogy hátra vagyunk maradva ! °

De hadd álljon itt egy jellemző példa: Kisbánya község.

Ez több mint másfél évszázadon át Felső- Bánya város telepitvcnye volt. Azonban 1888-ban gondolt egy merészet és nagyot s rátette életét: önkezűleg eltépte azon köteléket, amelynek szálai a szülöanyához fűzték — önnálló községgé alakult.

Az elszakadás alkalmával Kisbánya a közös vagyonból arányosítás utján földekben és erdőségekben olyan tekintélyes értéket képviselő osztályrészt kapott, amely kélszer annyi telekszámmal biró kisközségnek is még mindig elég.

Csak három lustrum forgott le még azóta s Kisbánya ma már ott tart, ott halad, hogy köz ségi pótadója nem kevesebb mint 66% és szives örömmel hajlandó visszatérni bármely perczben az édesanyai kebelre, melynek emlőin gondtalanul ringott és táplálkozott: Felsőbánya védő szárnyai alá.

Pedig Kisbánya lakosai Felsőbánya lakosaival szemben — az értelemnek alacsonyabb színvonalán ugyan, de anyagiakban — csekélyebb igénynyel bírván — viszonylag gazdagabbak, a jóllétnek magasabb fokán állanak. De mit ér mindez, ha a forgalmi központoktól távol, az összekötő kapocsnak : a jó közlekedési közutnak - - mely a vasútnak tápláló ere — híjával, túltermelésüknek helyi fogyasztó közönsége nincs; ha különválva, elszigetelve állanak Istentől, embertől egyaránt!?

Kisbánya példája is csak azt igazolja, hogy a jóhiszemüleg tett előre való lépés vagy oldalugrás a valóságban nem előrehaladás, hanem hátramaradás.

Azt mondja továbbá czikkiró ur, hogy »népünk szegény, amellett kevesen is vagyunk.«

Hát ez szomorú, de igaz !

De hát azt véli czikkiró ur, hogy azon esetben, ha nagyközséggé fokozzuk le önmagunkat, népünk talán gazdagabb lesz és többen leszünk ?

Az én meggyőződésem az, hogy a jelzett | esetben még inkább szegényebbek lennénk ; megmondom : miért ? — azért, mert jelentékenyen megapadna a föfogyasztó elem: az intelligentia, a forgalom hiányát legott megérezné az iparos, a kereskedő, az őstermelő egyaránt. Ezek is — létfeltételüket nem látván biztositva — csakhamar kiköltöznének innen. Végre elérnők azt, hogy szegény sem volna itt, mert lassan-lassan elnépte- lenednék a város.

Az ám, igy lennénk. Bizonyos vagyok benne !

Azt mondja még czikkiró ur, hogy: »a közvagyon nem sok. Felemészti az administrationális

költség.«

Hát az a »nem. sok<& nagyon relativ fogalom.

Van egy sophistiku; bizonyítás, mely azt | állítja, hogy egy buzaszem nem rakás, 2 sem, 3 sem, tehát millió sem; és megfordítva: azt állítja, hogy egy buzaszem már is egy rakás.

Elég szép és sok a mi vagyonunk.

Nem lehet azt keveselni.

Igaz, hogy épen milliókkal nem dicsekedhetünk. De amely 4 --5 ezer lélekből álló városkának, az összes alapokat is ide értve, 1.066.991 K tehermentes, — különös nyomatékkai hangsúlyozom — leltári vagyona van, az — azt hiszem —- épen szegénynek talán mégsem mondható ! ?

De már az határozottan téves, hogy ne mondjam: tendentiosus állítás, mely mintha a ! vagyonkezelést illetőleg némi vádat involválna, hogy a közvagyont felemészti az administrationális költség.

A közvagyon tudvalevőleg törzsvagyont j képez, amely, mint ilyen, nálunk is, máshol is kötményezve van.

A törzsvagyon tehát átlagában teljesen érintetlenül, csonkitatlanul megvan. Azt a képviselőtestületi közgyűlés tudta és beléegyezése, a vármegye és belügyminisztérium hozzájárulása nélkül elherdálni nem lehet, nem szabad.

Distingváljunk tehát a közvagyon és a közvagyon kamatjövedelme között.

A közvagyon kamatjövedelmét, igenis, lehet és kell is felhasználni kezelési és közigazgatási czélokra, mert az erre való. Különben miből lehetne fentartani a háztartást, akár városi, akár nagyközségi legyen is az ?

Vissza kell térnem még cikkíró urnák ama megjegyzésére, hogy a lakosság szegény. Elismerem ezt magam is és sajnálom, hogy szegény.

De tessék nekem megengedni, a lakosság szegénysége nincs összefüggésben a városnak, mint erkölcsi testületnek, sem gazdagságával, sem szegénységével.

A szó szoros értelmében vett szegény — nem lévén adófizető —- nemcsak egy fillérrel nem járul hozzá a háztartás költségéhez, sőt el- lenkező'eg, a városnak kell adnia alamizsnát a | szegényeinek. És ad is annyit, amennyit adhat. De a közvagyon, akárminő gazdag legyen is valamely város és bármily szegény a lakosság, nem arravaló, hogy a szegényeknek kiosztassék. így is körülbelül 6000 koionára rug a városi szegényügy ellátása. Ennél többet bizonyára j a nagyközség sem áldozna!

Es vájjon mi lehet az oka annak, hogy a lakosság —értvén ezalatt az alsóbb néposztályt — szegény ? Azt is megmondom. Azért szegény az alsóbb néposztály, mert hiányzik belőle a más- ( hol és másoknál tapasztalható munkaszeretet, a szorgalom, a számitó okosság, az erkölcsös élettel párosult takarékosság, és ezenkívül a túlnyomó rész az ivás szenvedélyének is mértéktelenül hódol, mint a népdal szárnyára vett kisszekeres. nagyszekeres, mind megissza, amit keres. All e vád főleg a férfiakra, de itt-ott a nő sem irtózik az italtól.

A mi köznépünk a részegségben a szó szoros értelmében vezet; de ám őket is vezetni kell, tántorogván, nehogy elessenek. Talán sehol any- nyi ittas férfit nem lehet látni, főleg vasár- és ünnepnapokon, mint nálunk.

De hadd említsek mégegy jellemző példát.

Itt épül most a Máramarosba vivő állami útvonal. Több száz munkás dolgozik ott, de valamen iyi más nyelvű és más nemzetiségű. És tessék ' megállapítani: hány felsőbányái ember keresett és talált itt munkát, annak ellenére, hogy a munka helyben is van és a munkásnép szegény.

A mi népünk — viszonyítva a fóldmives népekhez — sokkal jobb anyagi helyzetben van. A fóldmivelö népnek — ha azt a kis földjét, melylyel bir, melyet megszánt és bevet — elveri a jég vagy más elemi csapás éri termését: eltörik a kenyérbotja; de a mi bányásznépünknek, ha jég, ha csákányesö esik is, minden napra megvan a maga csekély, de biztos keresete. Ez tény.

A mi népünk a ruházkodásban sem követi a takarékosság elvét, hanem utánozva az urakat,

I kamgarn ruhában, bolti czipőben járnak, órát