Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-07-22 / 15. szám
VIII. évfolyam. Iß. szám. 1903. jvilivLs 99TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések éa előfizetések Nagybányára, Naná *y István könyvnyomdájába .'küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkrc*.*y*$C. Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. XIII. LEO. 1810-1903. Napok óta Róma felé irányult az egész világnak figyelme, hol a legnagyobb emberek egyike, korunk fejedelmeinek legidősebbike haldoklott. Rendkívüli ereje, szellemének fényessége haldoklásában is nyilvánult. Halálos ágyán is költeményt irt a lenyugvó napról. [Sol oritur vespro cedens sua regna rubenti stb] Reá illik a vers, mert úgy hunyt el, mint a csendesen leáldozó nap. Julius 5 óta volt beteg s julius 20-án d. u. 4 órakor halt meg. A világegyház jóságos atyját veszítette el benne. Szeretettel intézte körleveleiben fiaihoz atyai intelmeit. Szociális pápa volt, mert a világ legnagyobb kérdésének, a szocziális kérdésnek megoldására irányt s elveket jelölt, melyek nem Marx és Lassalle-féle ábrándok, hanem megvalósítható igazságok. Az egyház jogainak megvédésében szilárd, tántoríthatatlan maradt egész életén át s haldokolva is azt ajánlotta utódjának, hogy az egyház jogait ne adja fel, hanem szilárdan óvja meg. Az egyház elterjedésére is sokat tett, egyes helyeken, hol csak apostoli vika- íáátus volt, rendes egyháztartományokat szervezett, régi érsekségeket, püspökségeket keltett fel s egészen újakat is állított. Az elszakadt gör. kel. egyház és az anglikánok visszatérésén is sokat fáradozott, körlevelekben, müvekben, beszédekben hívta őket vissza az atyai házba, Másrészt az egyesült gör. katholikusokat bölcs tapintattal ellatinosodni nem engedte, hogy annál inkább visszatérjenek az elszakadtak, látva, hogy szertartásaikat, hagyományaikat megtarthatják s maga az egyház őrködik fönmara- dásuk fölött. Mint ember is nagy volt ő. Ifjúkorában megszokta a munkát s még aggkorában is kora reggeltől késő éjjelig dolgozott. Naponkint misézett s utána j még egy misét hallgatott s délután a ve- csernyén is megjelent. Az üdülés óráiban latin és olasz verseket irt. Úgy az olasz, mint a latin nyelvet mesterileg kezelte. Az olasz nyelv bája s a latin nyelv klasszikus stílusa tükröződött verseiben. Lírai költeményeket, ódákat, I himnuszokat epikus és tréfás verseket j egyenlő könnyedséggel irt. Életmódja nagyon egyszerű volt: oly kevesett evett, hogy orvosa, Lapponi azt mondta róla, hogy ő egyetlenegy étkezésnél is többet eszik, mint a pápa egy hét alatt. Talán ennek köszönheti hosszú életét, mert mint Hufeland is mondja s Makrabiotikájában bizonyítja, aki sokáig akar élni. annak kevés és egyszerű ételeket acII ennie, j j színpadban ia szeretett időzni, a Vatikán kertjében sétált, kocsizott vagy hordszéken vitette magát. Két fehér őzike is kisérte ilyenkor, melyeket gyakran megsimogatott. így töltötte életét a Vatikán foglya. A gondviselés megengedte, hogy oly sokféle jubileumot tartson, mint talán egy pápa sem. Egyszerre ünnepelt ezüst-, arany- és gyémánt-jubileumot, pápaságának 25 éves, püspökségének 50-éves és papságának 60-éves évfordulóját. Nem hagyhatjuk említés nélkül, azt hogy nagyon szerette a magyarokat: ismerte névszerint is hazánk katholikus mozgalmainak vezér-férfiait s rendkívüli szeretettel fogadta őket, midőn előtte megjelentek. Kedves véletlen vagy a Gondviselés intézkedése folytán történt-e, de tény, hogy magyar zarándokokat fogadott és áldott meg utoljára. Midőn Szegedet az árvíz, Zágrábot a földrengés tönkretette, nagyobb összegeket küldött a szegény lakosoknak. Többször intézett körlevelet Magyar- ország püspökeihez, buzdította kitartásra s bölcs tanácsaival irányította őket. Nagy veszteség érte halálával úgy a világot, mint édes hazánkat. S azért méltán gyászoljuk a nagy pápát. Elköltözött, hogy mint Krisztusnak hű szolgája, elvegye méltó jutalmát az Úrtól, de emléke örökké fog élni. Csókás Vidor dr. Város-e vagy község? Nehéz kérdés. Felsőbánya társadalmi életében sokszor felmerült, gyakran beszélt ügy. Érdemlegesen azonban soha nem tárgyalták. falán nem is fogják, majd csak akkor, mikor a szomorú valóság fogja felébreszteni a messzibb vagy közelibb jövőben á jobb sorsra érdemes város akkori lakosait, Nem csodálkozhatni rajta. Nem. Mert igen sok nehézséggel kellene megküzdeni annak, ki a nehéz kérdést érdemleges megoldás elé akarná vinni. Hiúság, közönyösség, előítélet, féltett önérdek mind előtérben állanak, mint kerékkötő gátak. Hogy legyünk község, mikor város lehetünk? Miért mondjunk le ősi jogunkról, mikor úgysem fizetünk pótadót? s aztán ami a város jövedelme, úgyis csak ott költik azt el, nem kap abból a város lakossága egy fillért sem. Csak maradjunk úgy tehát, ahogy régen volt. Ugyan mit mondana a világ reánk, ha mi önkényt adnók fel jogunkat, önkényt A vetélytársak. — Epizód a magyar szabadságharczból. — Mély sötétbe borult a tájék. Ama névtelen hősök egyike, akik véröket és életöket a haza védelmére felajánlották, a bozót között botorkált. Fiatal csinos legény volt ez a káplár. A koromsötétség, az útjába kerülő akadályok daczára is hetykén lépdegélt. Sietett, mert szive választottját, a kis Elizt akarta felkeresni, aki a határszéli falu legvégén lakott nagynénjénél, az Ausztriából ideszakadt öreg asszonynál. Már-már elérte czélját, amikor a házból kihatoló lámpafénynél legnagyobb csodálkozására szeretett Elizét egy osztrák tiszt bizalmas társaságában vette észre. — Oh, te hamis! — mormogta, megcsaltál. Sohasem fogom ezt neked megbocsátani. Oh, én oktondi, aki egy német lány esküjében bízhattam ! A lány hirtelen megfordult és arrafelé nézett, ahol a káplár a másik kettő által észre nem véve állott. — Mintha valaki itt volna a közelben, — susogta. — Ugyan ki merne minket zavarni? — Nem, bizonyára senki. Talán tévedtem, Róbert. A férfi megölelte és megcsókolta a leányt — Ugylátszik nagyon hevülékeny vagy, kincsem. A tulnan táborozó honvédektől való félelem izgathat. De majd megtanítom én azokat a »rebellis« kutyákat! — Igazságtalan vagy, Róbert; azért, mert hazájokat védelmezik, nem lehet őket annyira becsmérelni, Oh. mily szerencsés volnék, ha né; zeted megváltoztatására bizhatnálak! A tiszt újból gyengéden megölelte a leányt, miközben a lesben álló honvéd szive hevesen lüktetett, vére forrt. — Sohse fáradj. A nézetemet meg nem változtatom. Valamennyien kutyák, gyávák és semmirekellők, kivétel nélkül. — Alávaló jött-ment! — pattant fel ekkor a honvédkáplár, ki tovább nem türtőztethette magát. — Kálmán! — sikoltozott a leány, a két férfi közé vetve magát. Kérem az Isten szerelmére, térjen vissza táborába — nem gyanítottam, hogy a közelben van. — Oh, te hamis kígyó! — szakitá félbe a káplár komor, zord hangon, — igy játszol őszinte érzelmeimmel, igy szeged meg esküdet, melyet szentnek hittem. Megvetlek. —- Gazember! — harsogta a tiszt, pisztolyát övébőFkihuzva, — mondd el utolsó imádságodat! — Kettőn áll a vásár! — válaszolt a honvéd, lövésre készen, — nekem is volna belészólásom tán! — Oh, ne, a mindenható Istenre! rimánkodott Eliz, »Ne bántsátok egymást! Ez a férfi — ez a tiszt. —« , Mielőtt befejezhette volna, elsült a pisztoly. A leány jajveszékelve rogyott a földre. A tiszt golyója ballábába fúródott. Megdermedten, mintha kővé vált volna, állt ott a honvéd, amikor a tiszt felkiáltott: — Szent Isten! Mit miveltem? Eliz, kedves húgom, hol sebesültél meg ? — Bocsásd meg gyanúsításomat, drága angyalom, — esdekelt a káplár, — nem vagy tehát hűtlen, ez a tiszt a bátyád ! — Igen, az vagyok! Ha [van szive, vigyük be nővéremet a házba, majd aztán számolhatunk egymással ! Kálmán gyorsan felkapta a leányt s egymaga vitte be a házba. Itt megvizsgálták. A golyó nem okozott ugyan nagyobb veszedelmet, de nagy fájdalmat mégis. A két férfi azután távozott. — Káplár ! — Szólította meg a tiszt ellenfelét, most már leszámolunk! Nem fogok megnyugodni, mig meg nem bosszulom magamat. Ki a karddal! Egyikünk a helyszínén marad holtan! A megszólított legott kihúzta kardját. — Weiden hadnagy ur, — válaszolt, — ön Eliz bátyja és kívánnám, hogy meg ne történnék
