Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-07-22 / 15. szám
mondanánk le városi mivoltunkról? mondja másik Haladunk tehát a régi utón — ha döczögős is, — újítani, változtatni nincs kedvünk. Persze aki ilyen kényes ügybe fog, annak anyagilag és szellemileg független embernek kell lennie. Itt együtt beszél a pénz és ész. Akinek több a pénze, mint | esze, épen úgy nem boldogul, mint megfordítva. Közhivatalnoknak sem igen lehet az utat egyengetni. Számolni kell mindenfelől a közhangulattal, az emberek különböző felfogásaival, gyakran igen korlátolt, szűk látkörüségével stb. stb. Sietek kijelenteni, hogy itt semmiféle emberi tekintetnek, sértett önérdeknek, bosszúnak, más mellékes czéloknak nem szabad működni: tisztán a czél szentségének kell dönteni. Akinek szándéka nem tiszta, aki nem oda néz, ahová ütni akar: az nem méltó, hogy e kérdéshez csak hozzá is szóljon. Csekély véleményem szerint 2 főkér- déstöl függ az egész ügy. I. Van-e Felsóbánya városának oly biztos anyagi alapja, hogy magát, mint város, hacsak a legutolsók közt is, a kor színvonalán, attól óriásilag el nem maradva, a jövőben is fentarthatja, akár népének adózási képességét, akár a közvagyont tekintsük? II. Nyujt-e városi mivolta a lakosságnak olyan előnyöket, melyek az áldozatnak megfelelnek ? Azt gondolom, hogy aki csak futólag vizsgálja is az eseményeket, az első kérdésre — bármily szomorú, sajnos is — alig felelhet igennel. Oly rohamosan halad a kor, vele az egyes városok, hogy utánok ballagni sem tudunk. Lehet, hogy egyesek önvesztökre is rohannak, adóssággal terhelve a jelen s a jövő nemzedéket, de végre is haladnak. Sok czélhoz jut, az erős megkapja a győzelmi babért. A majmoló, nagyzoló — mint mesebeli béka — bukik, elesik. Elmaradni j senkinek nem szabad, annak eo ipso semmi reménye, kilátása nincs a jövőhöz, épen úgy, mint nem nyerhet millió koronát, ki sorsjegyet nem vesz. Népünk szegény, amellett kevesen is vagyunk. A közvagyon sem sok. Felemészti az administrationális. költség. Mondják, hogy ilyen vagyonból sokkal több hasznot lehetne produkálni. Ezek nem veszik figyelembe a közvagyon sajátságos természetét. Egészen más az, mint a magántulajdon. Elhiszem, hogy egy spekuláns szellemű üzér Felsőbánya köztünk ez a viaskodás, el akarom felejteni a sértést! — Istenemre mondom, mégis csak igaz, hogy valamennyien gyáva kutyák vagytok! — rivait Kálmánra az osztrák tiszt. — Egy csöpp bátorság sincsen ereitekben! Erre összecsapkodtak a kardok, melyeket mindketten egyforma ügyességgel forgattak; soká tartott a mérkőzés, de egyik sem győzhette le a másikat. Több sebből vérzett mindkettő. Erre j a tiszt hirtelen kirántotta pisztolyát és lőtt. A golyó átfúrta a honvéd sapkáját, egyéb kárt azonban nem tett. Eliz bátyja végleg kimerült, mire Kálmán otthagyta öt. Másnap a két ellenséges csapat közt megtörtént a döntő ütközet. Weiden hadnagy kereste az ellenfelét. Az ütközet hevében Kálmán egy fa gyökerében megbotlott és elcsúszott. Az ellenséges tiszt, mint a tigris rohant a földön heverő honvédre, akire rátérdelt és épen hátba akarta szúrni, amint a káplár egyik figyelmes pajtása lelőtte a hadnagyot. Kálmán sietve felkelt és tovább harczolt egész estig, amikor a csata a magyar szabadsághösök javára dőlt el. — — — Csak kevés hozzátenni valónk van. Eliz teljesen felépült és egy évvel a szabadságharcz lezajlása után nőül ment Kálmánhoz. Boldog házas életet élnek még ma is. Felsőbányái Hírlap. város vagyonából milliomot szerezhetne. Meglehet. De az ellenkezője is. Elbuknék, elvesztené minden vagyonát. Kezdhetné újból. Vagy mehetne koldulni. Közvagyonnal börzézni nem lehet, nem is szabad. Felsőbb fórumok állják az utat. Egy testület kevés, de biztos haszonra számit. Ki vállalhatná el azt az anyagi és erkölcsi felelősséget, mely a lutri balsikeréből származnék? Ilyenre gondolni sem lehet. Aztán az is igaz, hogy egy erkölcsi estület élén álló, annak minden csinyját- binyját ismerő, ügyes, előrelátó, okosan számitó 1—2 vezető sokkal eredménydu- sabban tudná annak ügyeit biztos czélhoz vezetni, mint p. o. egy 60 tagból álló tes- j tület, melynek egy része az ügyek rendes menetének megakasztására is igen alkal- j masnak mutatkozik. De természetesen e nagyszámú testületnek is sok oknál fogva megvan a létjogosultsága, nemcsak a törvénynél, de sok más oknál fogva is. Hiába! ember az ember, mig eleven. Sok visszaélést követnek el, ha nincs meg a minden oldalról nyilvánuló ellenőrzés. S mert jövedelmünket fokozni alig vagyunk képesek, s mert a szükség innen-onnan mindenfelől kiált, az idő feltartóztathatatlanul halad s nekünk is — még ha divathölgyek nem vagyunk is — elmaradnunk nem lehet: úgy gondolom, soká nem bírjuk ki. Legfölebb 2—3 évtized s ujjal mutatnak reánk: íme, nézzétek, itt egy rendezett tanácsú város. Senki ne gondolja, mintha e czikknek éle valaki ellen volna irányulva. Említettem fentebb, hogy nemtelen czélzattal, szentség- j télén kézzel ily életbevágó kérdést tárgyalni nem lehet. Ez szent meggyőződésem. Csak 'városunk jövő' sorsa felett ag- ! gódó lelkem szüleménye e kis elmefuttatás. Kinek hivatásom egy magasabb világ felé terelni sokak földhözragadt lelkét, ki azt tanítom, hogy az embert nem elégítheti ki az anyag, dicsőbb eszményi czé- lokért kell harczolnunk: mégis ott, hol tudom, hogy földiekkel is küzdünk, különben éhen halunk, e világra elveszünk, szeretem reális alapon nézni a világot. S ez az oka, hogy nem látom — lehet: túl pessimista nézőpontból — a megélhetésre szükséges s biztos alapot Különben igen örvendenék, ha majd évek múltán kezébe akadna valakinek e lap s benne olvasná e kis közleményt s megelégedéssel sóhajtana fel, hogy 1903- ban volt oly kishitű ember, ki akkor Felsőbánya rendezett tanácsú várost községgé óhajtotta volna tenni, mert azon téves hitben élt, hogy ez mint ilyen, sokáig fenn nem tarthatja magát. Mig ez megtörténnék, nem tagadom, attól tartok, hogy majdan a kényszerűség hatása alatt kell megtenni a szomorú lépést, mikor közvagyonának csekély volta miatt belső rendezésére épen semmit sem fordíthat. A mostani állapot is — hiába minden ügyekezet, lótás.-futás — alig több a semminél Hiába, máskép nem iehet. Semmi segítségben nem részesülünk. Az a bányakárpótlás csak veszett fejszének a nyele, a közmondással szólva. Hátha még az sem lett volna. Már most is hogy néznénk ki akkor? El volt már sokszor mondva sajtóban, mint közgyűlésen, mik itt a szemmel látható, vagy jobban nem látható hiányok, miket követel ma a nagyon megváltozott kor-igény egy rendezett tanácsú várostól E hiány napról-napra érezhető. Hogy mit tesznek ma a városok fejlődésük érdekében, azt látjuk, olvassuk naponkint. Közelebb olvastam, hogy a gazdag Debreczen városa 16 millió kölcsönnel akarja anyagi ügyeit rendezni, hogy ezzel aztán kulturális czéljai is el legyenek kellően látva. Mi adósságot nem csinálhatunk. Amit égető szükségeink fedezése végett tettünk, az teljesen elég gyenge erőnkhöz viszonyítva. Még akkor is, ha talán felsőbb helyen több csinálásra engedélyt kapnánk — nem követhetnénk el adósságcsinálási bűnt anélkül, hogy a jövő nemzedéknek a legsúlyosabb neheztelését ne vonnók magunkra. A jövő nemzedéknek bizonyosan meglesznek a fokozottabb igényei, szükségei ; mi lenne velők, ha mi évtizedekre szóló adósságokkal terhelnök meg őket? Nekünk tehát meglevő vagyonúnkat lehet számításba vennünk. Ezekből is nemhogy több hasznot látnánk, de a kezelés nehezebbé tétele mellett, mig népünk a neki szükséges fához is alig juthat, egyesek, a más tulajdonát semmibe sem vevő gazemberek, a közvagyon kárára annál többet lopnak, amint erről közelebb is értesültünk. De lenne bár a város közpénztára bármily gazdag, tudná bár a rég érzett hiányokat megelégedésre kielégíteni, képes volna közintézményeket létesíteni, mégis csak félmunkát végezhetne, mint testület, arra nézve, hogy városunk megállja helyét a városok versenyében. Arra kell, hogy a lakosság legalsóbb része is képes legyen a városi jelleg fentartásához hozzájárulni. Bár úgy volna! De mikor lehet itt ilyenről szó ? Hasztalan erőlködés tehát ez csak. Olyan, mint aki salon-kabátban jár s éhes. »Fenn az ernyő, nincsen kas.* Anyagi erőnket odaforditjuk, ahol a sokezer évi kiadás alig látható hasznot hoz, mig annak czélszerübb felhasználásával oly csinos, rendezett község lehetnénk, mely méltó figyelem tárgya lenne. Mig különben akkor kell kényszerűség hatása alatt azzá lennünk, mikor se pénz, se posztó. Különfélék. Papp István helybeli gör. kath. lelkészesperes meghalt folyó 15-én délután. Gyorsan járta be a halálozás után városunkat a gyászhir, hogy a gör. kath. egyház hű és igaz pásztora, Papp István meghalt. Hónapokig tartó betegség után már fenn járt a boldogult, már örvendtek családtagjai, a jó feleség, a szeretett gyermekek, a gondos, pótolhatatlan férj, atya szerencsés felgyógyulásának, egyházi fontos hivatását is végezhette híveinek is örömére, midőn mint villám csapott le a gyors szivhiidés a családi fészekbe, elragadván a szeretett családfőt, az egyháznak is derék pásztorát. A környékbeli gör. kath. lelkészek s városunk lehető legnagyobb számú közönségének őszinte részvétele s fájdalmának érzete mellett 17-én délután 2 órakor kezdődő s 5 óra után végződő szertartás mellett tétetett a romlandó portest az anyaföldbe, mig lelke Istenéhez szállá, kinek szolgálatára szentelte életét. A szomorú esetről kiadott gyászlap ez: Alulírottak úgy a maguk, valamint a rokonság nevében is fájdalomtört szívvel tudatják a forrón szeretett férj, apa, nagyapa, testvér és rokonnak. Papp István Felsőbánya és Nagybánya kerületek gör. kath. esperesének, szentszéki ülnöknek, városi képviselőnek stb. folyó hó 15-én délután 2 órakor, életének 60-ik, boldog házasságának 34-ik és buzgó lelkészetének 34-ik évében hirtelen történt gyászos elhunytát. Boldogultnak hült tetemei f. hó 17-én délután 2 órakor fognak a gör. kath. szertartás szerint a gör. kath. templom melletti sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó hó 21-én fog a helybeli gör. kath. templomban az Egek Uránaic bemutattatni. Felsőbányán, 1903. julius hó 15-én. Béke hamvaira! Leményi Papp Emilia neje. Papp Gizella férj. Husovszky, Papo Lujza férj. Gál, Papp Anna férj. Klimkó, Papp Mária, Papp Irén, Papp László gyermekei. Gál János, Husovszky Lajos,
