Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-03 / 9. szám
9_ szám. 1903. írLáijus Q_ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona . Egyes szám ára 20 fillér. ! Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. 3 A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére 3 Felsőbányára küldendők. | HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Magyar értelmiségi cenzus. Az 1848: V. és az 1874: XXXIII. t.-cz. Magyarország polgárainak cselekvő választóképességét vagyoni vagy értelmiségi alapon adja meg. Nem czélunk itten sem egyik, sem a másik cenzust részletesen magyarázni, csupán annyit kívánunk kiemelni, hogy az értelmiségi cenzus eddig úgyszólván az okleveles férfiak kiváltsága volt, de ezeknél sem volt és nincs is annak magyar jellege. Más szóval: nem kívántatik meg azoktól, kik vagyoni állapotukra való tekintet nélkül, csupán képzettségek után ruháztattak fel képviselői választói jogosultsággal, hogy a magyar nyelvet is tudják szóban és Írásban , a vagyoni cenzus alapján szavazóknál meg egy- átalában szó sincsen nemcsak a magyar nyelv bírásáról, hanem valami elemi műveltségről sem. Hogy a törvény e tekintetben hiányos, azt régen érezték azok, kik előtt a haza anyagi és erkölcsi felvirágoztatása elsőrendű kérdés. Belátták, hogy a hivatalos államnyelv közhasználatúvá csak úgy válhatik, ha a legkiválóbb politikai jogok gyakorol- hatásához előfeltételül kívántatik meg annak bírása. Belátták azt is, hogy bizonyos áta- lános elemi műveltségre a haza minden polgárának szüksége van, de ezen szükséget sokan vagy nem érzik, vagy nem akarják megérteni. Ezen műveltség elsajátítására azonban ezideig tísupán anyagi kényszer által, az átalános tankötelezettség utján próbálták a népet rászorítani, nem ügye- keztek reá erkölcsileg is hatni. Erezték a hiányokat, de orvoslásról számukra nem gondoskodtak. A törvény hiányainak pótlását czélozza azon közelebb megindult mozgalom, melynek lényegét röviden e szavakban foglalhatjuk össze: »Magyar értelmiségi cenzus,« amely üdvös mozgalomhoz remélhetőleg az ország minden törvényhatósága rövid időn csatlakozni fog. Ismeretes a lapokból, hogy Druisner György kir. segédtanfelügyelő a lőcsei tudományos és irodalmi értekezletek egyikén felszínre vetette a magyar értelmiségi cenzus eszméjét s az értekezlet azt egyhangúlag magáévá tette. Későbben dr. Ritoók János szepesolaszi-i főorvos és megyebizottsági tag indítványt nyújtott be Szepes vármegye törvényhatósági bizottságához aziránt, hogy e nagyfontosságu eszme meg- valósitása érdekében felirattal forduljon a képviselöházhoz és átiratilag kérje fel az összes törvényhatóságokat hasonló tevékenység kifejtésére. Az indítványt elvileg egyhangúlag elfogadták s bizottságot küldtek ki, hogy e tárgyban kimerítő memorandumot készítsen. Ezeknek előrebocsátása után lássuk röviden, mit kell értenünk a magyar értel- ! miségi cenzus alatt s micsoda üdvös kö- [ vetkezmények várhatók annak megvalósulásától. A magyar értelmiségi cenzus célja, hogy a mostani vagyoni cenzus helyét fokozatosan elfoglalja, circa 15—20 év alatt. Más szavakkal: ne lehessen Magyarországon választó, bárminő vagyonnal rendelkezzék is, ha bizonyos fokú átalános műveltsége nincsen s a magyar nyelvet nem bírja. Eszerint a jövőben, »amennyiben az illetők a megfelelő középiskolai alsó osztályokba nem jártak, csak azok bírjanak szavazati joggal, kik a teljes népiskola, vagyis a hat elemi osztály és a gazdasági ismétlő, vagy az iparos és kereskedő-tanoncziskola elvégzését a közoktatásügyi minisztérium által újabban kiadott »Értesítő könyvecskék« hez hasonló bizonyítványokkal igazolják és magyarul beszélni, vagy legalább írni, olvasni és számolni jól tudnak. Az értelmiségi cenzus szerint szavazati jogot nyernének továbbá az okleveles és önálló nők, úgyszintén az állandó dijnokok és Magyar remekírók. A Franklin-társulat e korszakos vállalatából megjelent a harmadik sorozat. Ma már, midőn a »Magyar Remekírók« diszes és becses köteteinek ezrei, sőt tízezrei forognak az országban, fölösleges lenne ennek a klasszikus gyűjteménynek akár a kulturhistóriai, akár a nemzeti fontosságát hajtogatni; az a közönség, melynek Ízlésében, műveltségében és hazafiságában bízva a kiadó-társulat, e nagy vállalkozásra elszánta magát, fényesen bebizonyította, hogy érti és érzi a »Magyar Remekírók« nagy jelentőségét s nem azt a könyvet veszi meg, amelylyel legügyeseben kinálgatják, hanem azt, amelyiknek belső értékéről is helyes ítélete van. Egy szóval: nem Maecenas többé a müveit magyar közönség, hanem — müértö: nem adózik, hanem vásáról, nem csak adni akar, hanem élvezni is. Ebben pedig bő része lehet, ha a »Magyar Remekírók« köteteit forgatja; mert lassao-lassan, amint a kötetek egyre-másra gyűlnek, a magyar irodalom kodifikálása lesz ez a gyűjtemény. Egymás mellé sorakoznak a könyves polc/okon a magyar nemzet nagy szellemeinek alkotásai s mire mind az ötvenöt kötet megjelenik, — nem lesz mit irigyelnünk a nyugati nemzetektől: — a mi irodalmunknak is vannak oly gyöngyei, aminőkkel más nemzetek nem kérkedhetnek. A »Magyar Remekírók« első két sorozatának tíz kötetében ugyanis Aranyjános, Csiky, Garay, Kossuth Lajos, Reviczky, Szigligeti és Tompa müveit kaptuk, vagy teljesen, vagy részben: a most szétküldött uj sorozatban pedig Vörösmarty harmadik kötetén kívül Czuczor, Kazinczy, Kölcsey és Vajda egy- egy kötetét találjuk. A magyar szellemi élet pangása, nemzetünk fásult közömbössége sohasem ,voit szembetűnőbb, mint a Kazinczy föllépésének idejében. Herder szavait, hogy »a magyarnak nincs többé mit keresnie a földön« akárhányan néma fájdalommal olvasták és igazoltnak hitték.Ez a «Kun Lászlóénál is mostohább idő«, — a hogy Vitkovics Írja — kétségbe ejtette a nemzet legjobbjait, a kik semmi vigasztalót sem láttak a haza sorsában. A hazafias irói törekvéseknek szárnyát szegte a czenzura és szellemi életünknek néhány szórványos nyilatkozása is inkább csak a végvonaglás tusá- járól lebbentette föl a fátyolt. .. Egyedül Kazinczy nem csügedett: — a múlt dicsőségének sírján a föltámadás lehetőségét hirdette, — se hitének apostolaként, szinte egymaga vállalkozott a gigászi föladatra, hogy a tetszhalott magyarba uj életet önt, a fásult szivekbe pezsgő vért ereszt és fölrázza dermedtségéből az alvó társadalmat. »Illő, hogy aki erőt érez magában, ellene ugyanily gyári munkások is. kik a megki- vántató értelmi fokon állanak.« Mielőtt a magyar értelmiségi cenzus törvénybe iktatásának üdvös hatásáról szólanánk, egy pár megjegyzésünk van még annak lényegi részéhez. A magyar államiság érdekéből határozottan ki kellene fejezni a megalkotandó törvényben azon szigorú követelményt, hogy bizonyos meghatározott ideig a magyar nyelv tudásából annyi is elegendő, ha valaki legalább Írni és olvasni tud, de azontúl mindenkitől meg- követeltessék a magyar nyelvnek szóban és Írásban való bírása. — A választó jognak a nőkre leendő kiterjesztését pedig nem helyeselhetjük. Eléggé elvonja őket családi kötelességeiktől úgyis a hivatalviselés, ne adjunk még a politikába való bevonás által is alkalmat a női finomabb lelkűiét eldurvulására. A nő maradjon a családi szentélyben, legyen az ö politikája családi béke és boldogság munkálása. A magyar értelmiségi cenzus törvénybe iktatása és annak végrehajtása két szempontból ígérkezik felettébb üdvösnek. Az első szempont a magyar nyelvnek, mint az állam hivatalos nyelvének a nemzettest minden rétegében való elterjedése, amit eddig óhajtandó mértékben elérni nem lehetett. Es hogy ez a magyar értelmiségi cenzus törvénybe iktatása után be fog következni, nagyon valószínű. Mert nem lehet feltételezni, hogy bármely nemzetiséghez is tartozzék valaki, a saját anyanyelvének megőrzése mellett ne ügyekezzék gyermekeinek megadni a módot arra is, hogy a magyar nyelvet teljesen elsajátítsák s ezáltal a jövő nemzedék jobban összeforrjon hazájával s ne legyenek idegenek előtte annak törvényei és hatóságai. A magyar nyelv elsajátításának előfeltétele, hogy a gyermek a családban is hallja a magyar beszédet. Ezáltal az államnyelv az idegen nyelvű nemzetiségeknek úgyszólván második anyanyelvűkké fog válni s fokozatosan szegezze magát a reánk törő szörnyű veszedelemnek«, — Írja Vida Lászlónak; s ő maga jár jó példával elül. Izgató szenvedélye egy perczig sem hagyta pihenni az aczélos lelkű, lángoló szivü reformátort: — de a czélt elérte; élete végére megérhette azt az örömet, hogy eszméi az egész nemzet életét megtermékenyítették. O volt az irodalom és a közélet Széchenyije: — a nemzetébresztő legnagyobb magyar abba a földbe vetette el politikai reformjainak magvait, amelyen a Kazinczy tolla szántott barázdákat. »Szellem vala ö, — Írja róla Kölcsey, aki legbuzgóbb tanítványa volt, — mely a tespedő egészet oly sokáig csaknem egyedül elevenité; s lépcső, melyen egykorúi magasabbra hághassanak s a szerencsésebb maradék tetőre juthasson ...« Az az egy kötet, amelyet Váczy János. Kazinczy leghivottabb kritikusa válogatott össze a nagy agitátor munkáiból, egész képét adja irodalmi újjászületésünk e buzgó apostolának és munkásának. Ami eredetit versben irt, azt mind fölvette a kötetbe; eredeti prózai dolgozatai közöl pedig a legfontosabbat, a Pályám emlékezetét Egy egész könyvet töltenek meg Dalai és ódái, kettőt a Tövisek és virágok, egyet-egyet az Epigrammák, a Vegyesek és az Epistolák: s e hat könyv után következik a Pályám emlékezetének négy könyve. Megelőzi pedig Kazinczy Írásait a