Felsőbányai Hírlap, 1902 (7. évfolyam, 1-16. szám)
1902-04-06 / 7. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadó : Nánásy István könyvnyomdász czimére Nagybányára küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Szabad kir város vagy nagyközség ? Mielőtt e fogas kérdés tárgyalásába belefognánk, az eszmék tisztázása szempontjából legyen szabad egyet-mást előrebocsátani. Mi a falu? A modern felfogás szerint oly község, a mely 100—5000 lakossal bir, e mellett van legalább egy temploma, egy elemi iskolája, óvodája, mint pl. Giródtótfalunak. Ha a lakossága ennél nagyobb s az említett közintézeteken kívül van még legalább is polgári iskolája, mesterséget és kereskedelmet űző polgárai, akkor az ilyet nagyközségnek vagy mezővárosnak nevezhetjük. Ha pedig a lakossága ennél is több és az említett közintézeteken kívül vannak még közép- és szakiskolái, kórháza, múzeuma stb., akkor az ilyen község megérdemli a szab. kir. város nevet. Már most nézzük meg, hogy ezek közül Felsőbánya melyik kategóriába illik ? Világos, hogy az elsőbe, tehát csak fala. Felsőbánya most csak névleg és csak a múltban volt tényleg »szab. kir. város«, a midőn is az akkori kívánalmak szerint birt azon kellékekkel, a melyek a névhez megkivántattak, t. i. ha nem is voltak középiskolái, de volt törvényszéke, voltak kitűnő iparosai: asztalos, lakatos, rézműves, bádogos, késes, varga, csizmadia, fazekas, szabó, ács, kőmives; kereskedése pedig éppen nagyon virágzó volt. Azonfelül volt a városnak kertésze üvegházzal, faiskolával, gyümölcs tenyésztése, földmivelése stb. Mindebből a jelen időre nem maradt fenn egyéb nehány fazekas és czipésznél, akik alig bírják a mindennapi kenyeret megkeresni. Az asztalosok munkája koporsócsinálásra zsugorodott össze. A kereskedelem liszt, pálinka és sörárulásból virágzik. Ahol eddig próbálkoztak a régiek szántani, vetni, ott a falusi juhász (pokulár) legelteti juhait, kecskéit. A lakosság száma is folyton apad. Az 1870-ik évben még volt 6000 körül lakossága, 1890-ben 4800 és 1900-ban a megejtett nép- számlálás szerint csak 4500 lelket számláltak és 58 üres házat, a melyeket a tulajdonosok ott hagytak, kivándoroltak. Eddig a városi polgárságnak birtoka volt (szőlők, rétek, gyümölcsöskertek) egész Szinér- váraljáig s körös-körül a szomszéd falvakban. Most ellenkezőleg a szomszéd-falvak lakosai vásárolják össze a város földjeit s rétjeit. Nyegre- és Laczfalu határától 'már behatoltak a felsőbányái határba mintegy 2 kilométernyire. Hasonlóképp Kisbányától és Giródtótfalutól szorítják összébb a gyűrűt. S ha azt még tovább is igy, összetett kézzel fogjuk nézni, a proczesz- szus tovább fog haladni, mig egy napon arra ébredünk fel, hogy »Felsőbánya sz. kir. Lánya- város«-nak a belsőségeken kívül nincs egy talpalatnyi földje; a mi volt, az mind a falusiak birtokába ment át. Már pedig kié a föld, azé j az ország, azé a halalom. De itt nem pusztán abban van a veszedelem, hogy pl. Török Sándor rétjét megvette Salamonár Nuczu, hanem főképp abban, hogy Salamonár Nuczunak nem kell semmi Kultúra, mert ő ősi szokás szerint betereli oda juhait és kecskéit, a melyek aztán a szomszéd rétekre is átlátogatnak, a hol esetleg gyümölcsfa-ültetvények vannak s ott aztán kertészkednek. Tehát ! ezek az emberek a kultúrának egyenesen útját állják, úgy, hogy mások sem tehetnek semmit. Ezek tények. De ez még nem minden, hanem a legfőbb és helyrehozhatlan baj az lesz, hogy a város örökre megszűnik a n\aqyarság védbástyája lenni, éppen úgy, mint a többi szomszédfaluk t. i. Laczfalu, Magyar-Kékes, Sándorfalu stb., ahol még a múlt század; (1700.) végén minden | házikóban magyar szó hangzott; most pedig csak a családi nevekről lehet tudni, hogy ezek az emberek egykor mind magyarok voltak. Ezek is tények. Ha a város leiek könyvét figyelmesen átvizsgáljuk, arra a szomorú tapasztalatra jutunk, hogy a lakosság 90—950/0-ának ma már nincs semmije. A bányáknak, a melyek eddig a város lakosságának főjövedelmi kutforrását képezték, nagyobb része be van szüntetve s a munkásnép elszéledve, kivándorolva. A 70-es években az ezüst ázsióval együtt 150 frt körül járt, most 50 frt körül. Tehát az ezüst értéke Vs-ára devalválódott. Miután pedig a felsőbányái bányáknak a főterménye az ezüst, azokat deficzit nélkül nem lehet mivelni. Ezen állapot következtében aztán nyomultak be az angolok, akár csak az afrikai kolóniákba magukkal hozván a világ minden tájáról összeszedett legalsó fokú exisztencziákat, I hogy a mi munkásainkat is (amelyek még megvannak) végkép demoralizálják. A kapniki Rótabánya, a zserámpói, meg a tótosi bányák már mind az angolok kezén vannak. Már pedig azok nem azért jöttek ide, mint azt sokan hiszik, hogy kultúrát, közművelődést s jólétet terjeszszenek, hanem, hogy a bányákat az úgynevezett »rablófejtéssel« minél hamarább kimiveljék s értékét saját hazájokba elszállítsák s aztán hátat forditnakjK/ országnak. A szerencsétlenségben csaK^a szerencse, hogy több tudást nem tudtak idehraflfa miénknél, csak több pénzt. De a következmények itt is beigazolták, hogy a pénz még nem pótol mindent. S midőn alaposan megbuktak, összeszedték sátorfájokat s odább állottak — legalább egyidőre. A múlt századokban rengeteg pénz fordult meg itten a verkesek kezén, de abból semminemű maradandó becsű emlék nem maradt fenn a jelen korra; mert a verkesek igy éltek, igy gazdálkodtak: rendesen két hétig dolgoztak s a következő két hétben (7-től 20-ig) ettek-ittak, mulattak, dorbézoltak. S ez igy ment fölváltva minden hónapban, minden évben s az egész életen keresztül. Még a 70-es években is minden szombat és vasárnap délután tele volt minden lebuj (pincze) mulató emberekkel, ahol egy vagy két czigány reszelő muzsikája mellett éjfél utánig, vagy reggelig eldorbézoltak. Hogy mennyi rengeteg pénz ment ennek a népnek a kezén keresztül, fogalmat alkothatunk magunknak arról a tényről, ami az absolutizmus alatt történt. Ugyanis a Hunyady János, mint erdélyi fejedelem által a róm. kath. templomban levő orgonáért ajándékozott ur- burából (tizedből) az 1850-ik évig az akkori kezelők egyetlen egy fillért sem bírtak meg- gyüjteni. Ekkor jött az abszolutizmus, a mely az urbura kezelését a csász. kir. aerariumra, vagyis a nagybányai bányaigazgatóságra bízta, a mely nem egészen 18 év alatt oly tőkét gyűjtött, amelyből felépült a monumentális r. kath. templom, a díszes ref. templom, meg a zárda fiúiskolával együtt s ezenfelül maradt még vagy 200 ezer frt tőke. Ha tehát mindezeket összeadjuk, kikerül belőle majdnem 1 millió frt, ami az itteni bányák tiszta jövedelmének Vio-edét teszi. Miből következik, hogy az itteni bányák ezen idő alatt mintegy 9 millió irtot jövedelmeztek, ami évenként átlag fél millió frt tiszta jövedelemnek felel meg. All az, hogy a műveltség emelkedettségével arányosan emelkednek az emberek igényei és szükségletei is. A műveletlen nép igényei és szükségletei tisztán a testiség kielégítésére szorítkoznak. Minél műveletlenebb az ember, annál közelebb áll az állathoz és annál Intés. — A Felsőbányái Hirlap eredeti tárczája. — Oh! a költőt ne bántsátok. Ha elrejti kínját baját, Utálja az a nagy ;ilág Üres fényét, hitvány zaját. A természet nyílt kebelén, Csak ott van az ő hazája, Hőn sóvárgó lelke ottan Minden vágyát feltalálja. Ha a hajnal biborfényét Széjel hinti a vidéken, És miliő harmat cseppben Fürdik a nap égi kéjben, Mig közötte összeolvad Virágillat, és madárdal, Lelke ismeretlen vágyak Szép honába messze szárnyal. Nem irigylem dús paloták S czifra termek fényes szennyjét, Értük ,soha nem cserélem, Kicsiny kunyhóm szelíd csendjét Alnok külszin, rideg önzés, S rut kapzsiság mit ott láthatsz, Itt a néma természetben Szépet és jót feltalálhatsz. Te! ki undok — vakmerőén Mindig csak felfelé nézel. Halld mit mondok! Vedd eszedbe S tekints magad körül széjjel! Térj magadba büszke ember! Gőg omolj a porba itten! Minden virág, minden fűszál Azt suttogja: itt az Isten! Ifj. Báné István. Egy lap Tisza Kálmán életéből. A két hete meghalt uagy államférfiuról bőven megemlékeztek a napilapok. Minekünk nem feladatunk az ő politikai pályáját méltatni, ezt terünk se engedné. Van azonban Tisza Kálmán életében egy lap, melyet a mi olvasóinknak is meg lehet szívlelni, amely öt nemcsak mint a magyar református egyház vezérét, hanem mint a magyar alkotmányos szabadság egyik bajnokát tünteti fel. 1859. szept. 1-én egy császári nyílt parancs — patens — adatott ki, mely a protestáns egyház önkormányzati jogát akarta eltörülni. Gróf Thun Leó volt akkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A magyaroknak éppen olyan jóbarátja, mint ahogy szerette a protestánsokat. A patens természetesen forrongásba hozta a protestáns közvéleményt. Az abszolutizmus igája alatt nyögő magyaroknak csak az kellett még, hogy vallásos lelkületűk is sértve, támadva legyen . . . ti A támadottak elhatározták, hogy Őfelségénél orvosolják a sebet. Tisza Kálmán, az ifjú kálvinista világi vezér ekkor már atyja örökében a nagyszalontai ev. ref. egyházmegye gondnoki székében ült. Olyan egyházi méltóság, mely viselőjének évenként belekerült nehány százasába, de amelyet az olyan kiváló .egyházias érzületü férfiak mindig büszkeségüknek tartottak s tartanak ma is elfogadni, ha a közbizalom arra méltatja őket. S különös véletlen ! Egyházkerületünk helyettes püspöke (akkor úgynevezett superinten- dens) a nagyszalontai egyházmegye esperese Balogh Péter volt, ez a puritán jellemű, ritka bátorságu, határozott gondolkozásu egyházi férfiú. Az egyházkerület egyházi s világi vezetői Debre- czenben tanácskoztak, egyebek között, mit tegyenek a pátenssel ? Tisza Kálmán vezérszerepet vitt. Fel kell világosítani Őfelségét a nyílt parancs sérelmes voltáról. Követelni kell visszavonatását. S csakugyan, a tarthatatlan rendelet már 1860. május t-én hatályon kívül helyeztetett. Érdekesen jellemző, hogy a gyűlést vezető egyházi elnök, mikor a »császári biztos« Őfelsége nevében be akarta tiltani a gyűlés megtartását, igy szólt ;
