Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1987-10-10 / 21. szám
a szoló czukrosodását., erősen visszaszorítja. — Kitüntetés. Vásárhelyi Gyula nagybányai jóhirii gyümölcstermelő és kereskedő a hamburgi nemzetközi gyümölcskiállitáson kis aranyérmet, ezüstérmet és pénzbeli jutalmat is nyert. E kitűnő képzettségű gyümölcstermelőnek, ki már több hasonnemü kiállításon is ki volt tüntetve, ez ujabbi kitüntetése alkalmával a gratulálok csapatához mi is őszintén csatlakozunk. — Sziríy Vilmost a nagybányai városi takarékpénztár köztiszteletben álló pénztárnokát és családját súlyos csapás érte, amennyiben forrón szeretett Etelka leánykájukat a pusztító járvány, illetve a kérlelhetlen halál élte 8-ik évében elragadta az élők sorából. — A vörheny, difteria, szórványos tífusz oly mérvben lépett föl pár hét óta a gyermekek között 3—16 év körül, hogy a hatóság az összes nyilvános elemi és magániskolákat, óvodákat kénytelen volt bezárni, s azokban az előadást e hó 13-ig beszüntetni, de mint utólag értesültünk újabb betegedés már a héten nem történt. — Ekszhu- tnálás. A íolyó évi augusztus hó 10-én tartott Kárpát-egyesületi kirándulás alkalmával baleset folytán szerencsétlen halált halt Nyirö Sándor tiszti-ügyész hulláját, a baleset biztositó két intézet, melyeknél a szerencsétlenül járt baleset ellen biztosítva volt, ez év szept. 30-án a reggeli órákban ekszhumáltatta, a szomorú ténynél, melynek egyik förugója a kapzsiság és nem fizetni akarás, dr. Pertik Ottó és Ajtai Sándor egyet, tanárok Budapestről, dr. Olsavszky Viktor helyb. orvosok, a város részéről dr. Herczinger Ferencz tiszti fő-, Nagy János városi alorvos, a bíróság rászéröl. mely az ekszhumálást elrendelte dr. Komjáthy Gyula albiró és Bojtner Károly bir. gyakornok mint jegyzőkönyvvezető voltak jelen, a bonczolás a legkisebb részletig kiterjedt, a leg- Jelkiismeretesebben lett végezve, az orvosi szakértői vélemény 8 nap alatt lesz a bírósághoz beterjesztve. A szomorú család mindkét biztositó intézet ellen a biztosítási összeg kifizetése végett a pert folyamatba tétette, ez ügyben a tárgyalás a budapesti váltó és kereskedelmi törvényszéknél még e hó folyamán meg fog tartatni. Sajnos dolog, hogy a biztosítási intézetek még a dijváltók beváltását perrel is végrehajtják, addig szerencsétlenség esetén ők csakis a törvény kényszere alatt fizetnek. Jövőre óvakodjunk. — Hymen. Mátyásy Ferencz a nagybányai »Kegyelet« első temetést rendező intézet tulajdonosa a múlt hó 26-án esküdött örök hűséget Budapesten Kárászy Irma kisasszonynak. Ha a vőlegény ezüst, a menyasszony legyen arany. Mi pedig kívánjuk, hogy a családi élet legnagyobb boldogsága sugározza be életük nem csekély időre terjedő napjait. Városi közgyűlés. — 1897. október 2. — Polgármester üdvözli a megjelent képviselő- testületi tagokat s napirendre térés előtt lelkes szavakban emlékezik meg azon lélekemelő minden igaz magyar szivet őszinte lelkesedéssel eltöltő eseményekről, melyek az ország szivében —- a fővárosban — a közelebbi napokban lefolytak. Midőn őfelsége Európa koronás uralkodóit ;— II-ik Vilmos német császárt, s a romániai uralkodó párt, hazánkban vendégekül fogadta, mintegy visszavarázsolta azt a fényes korszakot, melyben édes magyar hazánk a külföldi fejedelmek találkozási és tanácskozási helye volt. A most elhangzott királyi felköszöntők csak újabb biztosítékai voltak a békének s a jövő veszélyének elsimítása. Megemlékezik továbbá szeretett királyunk őfelségének azon legmagasabb s korszakalkotó kéziratáról, mely- lyel nemzetünk 10 jelesét saját pénztára terhére ércszobrökkal megörökíteni elhatározta, ezen fönséges elhatározása minden magyar szivében a lelkesedésnek s hazafias örömnek árját fakasztotta, s a nemzeti hálának mindenütt ország szerte igyekeznek külsőleg is kifejezést adni, ugyanazért midőn Felsőbánya város közönsége is hazafias hálájának s lelkesedésének méltó kifejezéséül őfelsége névestéjén a házakat világítsa ki és lobogózza fel, s fejezzük ki azon hő óhajtásunkat, hogy őfelségét I. Ferencz József szeretett királyunkat s Erzsébet királynénkat a Mindenható sokáig éltesse. Az indítványt lelkes éljenzésekkel egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, mély alattvalói hódolattal hazafias és lelkesedéssel vesz tudomást a fenséges elhatározást tartalmazó legmagasabb királyi kéziratról s e fölött érzett hazafiui mély alattvalói háláját, örömét jegyzőkönyvileg és midőn megörökíti, őfelsége névestéjén az egész FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP. __ _ ______________ vá ros kivilágítását s fellobogózását egyhangúlag elhatározza. A tanács beterjeszti 2230—1897. kgy. sz. a. a gazd. és pénzügyi bizottságnak, a javadalmak és jogok bérbeadására megtartott árverés eredményéről jelentését javaslatával. A felolvasott tanácsi javaslat alapján a vendéglő emeleti két szobája úgynevezett kaszinó helyiség, az olvasóegyletnek évi 80 írt, a II. I számú piaczi nagy kőbolt helyiség Roth Salamon felsőbányái lakosnak évi 130 frt, — az éreztörő zúzda Smillár György ésTánczel György felsőbányái lakosoknak évi 151 frt 10 kr bér mellett 1898. év január 1-től számítandó három évre bérbe adatnak, mig a többi jogokra s javadalmakra nézve — mivel az elért eredmény az eddigihez mérten igen alacsony, uj árverés tartása rendeltetik el, az árverés határidejéül f. év okt. 20-ika tűzetik ki s az árverés megtartásával pedig a gazd. és pénzügyi bizottság bi- zatik meg, A mezőgazdasági bizottságnak a köztenyésztési czélokra szánt nem állami tulajdont képező és nem állami felügyelet alatt levő mének megvizsgálása körül követendő eljárás tárgyában kelt 41730—1897. sz. földmiv. miniszteri rendelet értelmébeni kiegészítésére nézve í javaslat. A javaslat elfogadásával a mezőgazdasági bizottságba az idézett rendelet 3. §-ához képest Kremnitzky Albert és Szabó Károly képviselőtestületi tagok megválasztatnak. Bernovics Emil felsőbányái lakos kérelme, melyben a felsőbányái 212. sz. tjkvi ingatlanról, mint gyümölcsös kertről az 1894. évi XII. t.-cz. 75. értelmében a kivetett mezőőri j adót törülni kéri. A bizottsági javaslat alapján a képviseleti | közgyűlés a kérelemnek helyt ad ha nevezett kérelmező az 1894. évi XII. t.-cz. 75. §-ához képest mezőőrét felesketteti. Kovács Pál felsőbányái lakosnak utóaján- lgta az Abrahám-féle lakházra, melyben évi 100 frt évi haszonbért ajánl peg. Az elfogadásra ajánló tanácsi javaslattól eltérő bizottsági tárgyalás alá kerülvén, a tárgyalás során felmerült azon vélemény-külömb- ség folytán, hogy az árverések sikere ily utóajánlatok elfogadása által koczkára ne tétessék. — A határozat kimondása végett elnök a fel- álássali szavazást elrendeli s 7 szavazat ellenében 10 szavazattal határozatilag kimondatott, hogy tekintettel a tanácsi javaslatban felhozott indokokra, u. m.: hogy a megajánlott bérösz- szeg az eddiginél jóval magasabb és az eddigi rendes bérlő iránti méltányosságra, az utóajánlat elfogadtatik s az Abrahám-féle lakházat évi 100 frt bér és mellékjárulékok mellett három évre Kovács Pál felsőbányái*!1 lakosnak kiadni határozza. Jelen közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Lengyák Péter, Mikola A. Gyula, Al- másv János képviselők kérettek fel s a hitelesítés ideje f. hó 6-ának d. u. 4 órája tűzetett ki. Amerikaiasan. Az »Amerikai Nemzetőr« a hátralékban levő előfizetőit következő jellemző rövidséggel szóllitja fel: »Lapunk azon előfizetőit, kik tudják, hogy előfizetésük lejárt és tehetségükben áll a fizetés, kérjük, miszerint azt külön felszólítás nélkül sziveskedjenekbeküldeni.« Amerikában nem ismerik az ilyen kifejezést: »azon tisztelt előfizetőinket, kik az előfizetés dijával netalán még hátralékban volnának stb.«, ott az előfizetőnek kötelessége tudni, hogy lejárt-e az előfizetése, vagy hátralékban maradt. Felelős szerkesztő: Pap Márton. Laptulajdonos: Nánásy István. Almafa oltványok. Magas törzsű vadalma-alanyra oltva 1. oszt. 25, II. o. 20,111.0. 15 kr. Különösen erős péld.-ok drbja 50 kr. Körtefa oltványok. Magas törzsű vad-alanyra oltva. I. oszt. 25, 11. o. 20, III. o. 10 kr. Különösen erős péld.-ok drbja 50 kr. Aimafák Féltörpe hollandi duezinra nemesítve. I. o. 35, II. o. 30, III. o. 25 kr. Különösen erős péld.-ok drbja 5okr. Almafa. Egész törpe, paradicsom-alanyra | , oltva, esetleg cserépbe is ültethető. | I. o. 35, II. o. 30, III. o. 25 kr. Külö- ! nősen erős péld.-ok darabja 50 kr. Körtefák. (Féltörpe.) [ I. o. 35, II. o. 3o, III. o. 25 kr. Különösen erős pld.-ok drbja 5o kr. j Újdonság körtefák. Magas és féltörpe. Ára egy drbnak 5o kr. ■ OLTVÁNY EL AD AS Vásárhelyi Gyula gyümölcsfaiskolájából Nagybányán. Gyümölcsfa-iskolámat magam közvetlen kezelésem alatt tartom fenn, az abban előállított fajok szaporítását hírneves szakértők által kipróbált s nagybani termelésre ajánlott fajokból állítottam össze, melyek min- denikéből anyafával is rendelkezem. Ezek által van alkalmam a fajok .valódiságáról is meggyőződni, melyek után az itt jegyzett gyümölcsfákról szóló árjegyzékemet szives figyelmükbe ajánlom. Az árak készpénzfizetés, mellett értendők, a vidéki és helybeli megrendeléseket a legpontosabban, előre meghatározott időben teljesítem. Előjegyzéseket is elfogadok, melyeknél az összeg fele előre fizetendő. Ugyanez áll az utánvételes megrendeléseknél is. Vidéki megrendeléseknél, melyek legalább is 25 darabot tartalmaznak, csomagolásért díjazást nem kívánok, kisebb megrendeléseknél költségeimet felszámítom. Száz darabon felüli megrendelésre 10 drb különféle oltványt adok saját választásom szerint és ingyen csomagolva, a nagybányai vasúti állomáshoz díjmentesen szállitotn ki. Ha azonban 100 darab magastörzsü oltványt valaki rendel és azt saját belátásomra bízza, azon esetben én 10 faj alma és 10 faj körtéből összeállítva, hiteles névvel ellátva 20 írtért szolgálom. Czélja ezen intézkedésnek az, hogy némely része az iskolának most ősszel kiürítendő lévén, hogy inkább oly fajokat árulhassak, melyek ilyen helyekre vannak iskolázva s ezáltal a kiürítést jobban biztosítsam. Különösen magastörzsü almafa az idén igen kevés jön forgalomba, illetőleg eladás alá, ép ezért felkérem a megrendeléseknél egy pár fajjal többet előjegyezni, hogy azt akadály nélkül gyorsan elküldhessem, mert a hosszas levelezés csak idővesztegetés és végül megtörténhetik, hogy időközben mind elkél. Oltógalyak minden fajból kaphatók, de csakis azon esetben, ha azok megrendelése febr. végéig hozzám beérkezik. 10 drb 30 kr, 100 drb 2 frt. Újdonság oltógalyak darabja 10 krajezár. Körtefák. Egész törpe, galagonya-alanyra nemesítve darabja 35 kr. LEGÚJABB ÚJDONSÁG! Féltörpe körtefák drbja I frt. Cserépben nevelt törpe körtefák terméssel 1 drb 5—lo írtig. Törpe cseresnyefák. I. oszt. 1 drb 35 kr. Amsdeni öszibaraczk 25—3o kr. Íűlxít ' Nagybányai házilag főzött szilvaiz 5 kilos dobozban. Nagyid IctLIO lOVdUL/cl. bányai aszalt szilva 5 kilos zsákban. Nagybányai aszalt alma és körte 5 kilos zsákban. Nagybányai dióval töltött szilva 1 kilos dobozban. Nagybányai gesztenye 5 kilos zsákban. Nagybányai dió 5 kilos zsákban, — Mindezen terményekről szives megkeresésre külön árjegyzékkel fogok szolgálni. Czélia ezen 5 kilos posta-csomag valódi nagybányai gyümölcsök elárusitásának az, hogy a mai vi lágban szokásos hamisításoknak a nagybányai gyümölcs, illetőleg aszalványok rovására történt manipülá czióknak egyszer s mindenkorra véget vessünk, mi által alkalmat nyújtunk minden egyes fogyasztónak arra, hogy kevés szükségletét is nem álruhába öltöztetett, mindenfelől összeszedett, hanem valódi nagybányai jó és Ízletes gyümölcsöt megbízható forrásból beszerezhesse. Eladó sajat termésű nemesfaju alma és körte nagyobb vagy kisebb mennyiségben, melyekből 5 kilos postacsomagot bárhova küldök utánvéttel. A fajokról és árukról szives megkeresésre külön árjegyzékkel szolgálhatok. NYOMTATTA NÁNÁSY ISTVÁN NAGYBÁNYÁN.