Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-05-06 / 1. szám

4 Felső Szabolcs 1920. május 6., csütörtök. szeritett politikai élet lassankint megindul a Tiszán tűi is. Az országnak a megalkuvást nem ismerő nemzeti alapon, a keresztény erkölcs szellemében történő újjáépítésének munkájára vállalkozott országos politikai pártok segítségére tömörül sűrűén a Ti­szántúl népe. Városunkban az első politikai szervezkedést az országos keresztény (ke­resztyén^) kisgazda és töldmives párt kez­dette meg, megalakítván a múlt hó 21-én a pártnak kisvárdai szervezetét. Az alakuló értekezleten, melyen a hatóság képvisetében Kastaly Ferencz főszolgabíró is részt vett, a párt központi kiküldöttjei Richter Jenő és Pacher Antal ismertették a párt programm- ját, mindketten erőteljesen rámutatván arra, hogy Magyarország túlnyomó részben föld- mivelö ország, amelyben elsősorban tehát olyan politika jogosult, amely a kisgazdák, kisiparosok, s általában a nemzeti szem­pontból megbízható kisemberek érdekének hathatós védelmét célozza. Az értekezlet több felszólalás után egyhangúlag kimon­dotta a keresztény (keresztyény) kisgazda és földmives pártnak Kisvárdán és a kis­várdai választó-kerület községeiben való megszervezésének szükségét, s a kisvárdai pártszervezetét azonnal meg is alakította oly képen, hogy a további szervezés vite­lére Kisvárdából 50 tagú bizottságot válasz­tott. Ez a kisvárdai szervezet vezetőségét a következő képen alakította meg: elnök Neviczky János volt kormány-biztos főispán, társ-elnök Kovács Lajos ref. esperes, alel- nökÖk Tényi Gyula ref. tanító, Makláry Fe­rencz ipartestületi álelnök és Szombathy Kálmán kisgazda, pénztárnok Tutkovics Jó­zsef építő iparos. Az alakuló értekezletről az elnökség üdvözlő sürgönyt küldött ő fő­méltóságának a kormányzó urnák s az ösz- szes kisgazdapárti minisztereknek. Horthy Miklós kormányzó Ó főméltósága megbízá­sából azóta Bartha kabinetirodai főnök táv­iratilag köszönte meg az üdvözlést s tolmá­csolta a kormányzó ur örömét a párt megalakulása felett. Úgy tudjuk, hogy a kis­várdai pártszervezet megalkitása óta a ke­rületnek már több mint 20 községében megalakult a helyi pártszervezet is, ame­lyeknek kiküldötteivel a kerületi intéző bi­zottság 150 tagra fog kiegészíttetni. Ez a kerületi intéző bizottság legközelebb Kisvár­dán alakuló értekezletet tart, nmelyen már a nemzet gyűlési képviselőjelölt személyé­nek kiválasztása is megbeszélés tárgya lesz. SPORT. Bajnoki footbal mérkőzés. A kisvár­dai Testedző Egylet e hó 9-én vasárnap rendezi első bajnoki football mérkőzését, mely alkalommal a Kisvárdai Sport Egylet erős csapata lesz ellenfele. E küzdelemes és irgalmas mérkőzésre felhívjuk a közönség figyelmét. * A mérkőzés vezetésére a Magyar Lab­darugó Szövetség debreceni kerülete küld ki egy debreceni szövetségi bírót. A mérkőzés a K. S. E. vásártéri pá­lyáján lesz megtartva. Közgyűlés. A kisvárdai Testedző Egy­let 1920. május hó 9-én, vasárnap d. e. 11 órakor tartja a református fiúiskolában szokásos tavaszi közgyűlését, emelyre ez­úton hívja meg a tagokat az Elnökség. Egy gyermekkocsi eladó. Cim: a kiadóban. Hirdetéseket fölvesz lapunk : : könyvnyomdája : : Egy kisebb fűszeres boltberendezés azonnal eladó. Cim: Csorba János, Kisvárda, Kossuth Lajos-utca. WMÉRTESÍTÉS. Értesitjük a t. közönséget, hogy törv. bejegyzett kereskedelmi ügynökségi irodánkat 1 Kisvárdán, (Szombathyné-féle üzlethelyiség) meg­nyitottuk. , Tisztelettel : Üeberfelder és Társa.^^| H meghívás. Ü A Kisvárdai Takarékpénztár részvényeseit I! 1920. évi május hó 9-ik napjának délelőtt 11 órájára Kisvárdán, az intézet saját helyiségében tartandó |j| közgyűlésre tisztelettel meghívjuk Az igazgatóság. H Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentéseinek felol­vasása és a felmentvény megadása. 2. Igazgatósági javaslat az évi nyereség hovaforditása iránt. 3 Esetleges indítványok. Kisvárda, 1920. április 21-én. Alapszabályaink 13. §-a: Közgyűlésen csak személyesen megjelenő oly önjogu részvényes gyakorolhat szavazari jogot, kinek részvénye a közgyűlést megelőzőleg 8 nappal a közgyűlési hirdetményben megjelölt helyeken lété- teményeztetett. A részvények letehetők: Kisvárdán, az intézetnél. Budapesten, a Magyar Agrár és Járadékbank R.-t-nál, Nyíregyházán, a Szabolcsi Agrár Takarékpénztár R—t.-nál. Eredmény számla: 1918. évi nyereségből áthozva K 48.258.02, 1919. évi nyereség . . . K 94.052.61 Rendelkezésre álló nyereség: K 142.310.63 melynek hovaforditása iránt a következő javaslatot tesszük: Adassék: 6000 darab részvény osztalékára á K 12 (az 50. sz., szelvény beváltására) K72.000. Tart. tőkének K 10.000. Jótékonycélra K 5.000, a fennmaradó K 55.310.63 irassék a jövő évi számlára. Az ig-azg-atóságf: Halasi Mór, vezérigazgató, dr. Eber Antal, Eszenyi Jenő, dr. Fellner Frigyes, Groák Ödön, Jármy Miklós, Kriston Ferencz, Radó Adolf, Somogyi Kornél, Szántó Frigyes, dr. Vadász Lipot. Megvizsgálta és helyesnek találta a felügyelőbizottság: Kisvárda, 1920. április 28-án. Szalánczy Bertalan, elnök, dr. Czukor Gábor, Hűvös Béla, Nozdrovitzky László, Nagy Benő. „Felső-Szabolcs“ hetilap és a „Szabolcsvármegye Címtára“ kiadóhivatala KLEIN GYULA KÖNYVNYOMDÁJA, KÖNYV ÉS PAPIRKERESKEDÉSE, KISVARDA ••••■••■•■•■•a Elvállal minden e szakmába vágó munkát, u. m.j^ közigazgatási-, kereskedelmi-, gazdasági-, ügyvédi- stb. nyomtatványoknak Ízléses kivitelben való elkészítését, cococococracoco Hirdetések a legjutányosabb árban felvétetnek co coco coco era era Nyomatott Klein Gyula könyvnyomdájában, Kisvárdán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom