Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1917-04-22 / 17. szám
Telefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 35 Előfizetési dijak : •*4m évre 8, félévre 4 korona. Postatakarékpénztár! csekkszámlánk száma 37262. Főszeikesztő: Or. GYÖRGY FERENCZ Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában és az összes magyarorszáe hirdető Irodákban. A nylittér dija soronklnt 40 fillér. Sorstragédiák. A háború kaszája nemcsak a harctéren kaszabol rendre ezernyiezernyi kiváló emberéletet, hanem az itthon munkásai nagy seregéből is iépten-nyomon a megsemmisülés örvényébe taszít olyan egyéniségeket, akiknek életben maradása, munkakészsége és szeretete a jövendő Magyarország kiépítésében hathatós tényező lehetett volna. A háború bőséges alkalmat nyújtott jóra és rosszra egyaránt. Az állam gépezetének egyes szervei kivonatván az itthon munkájából, kevesek kezében maradt a műnk avégzés nehéz gondja, akik, ha lelkiismeretes kötelességgel akartak megléteim a reájtík háramlót! feladatoknak és elég erős fizikummal nem rendelkeztek a fokozott energiát követelő munkavégzéshez, idő előtt megroppantak testileg és lelkileg. Voltak, akiknek a háború nyújtott átkaimat az agyukban forrongó sok terv, nemes eszme és nagy gondolat mégvalósitására. Ezek véghezviteléhez a megfelelő akaraterő sem hiányzott belőlük. Munkába álltak, dolgoztak s a legjobb reménységgel nézhetett mindenki a fáradhatatlan szorgalommal végzett munka bizton elkövetkező szép eredményei elé ! De utjukba kerültek apró göröngyök, amelyek akadályozták a biztos elő- haladást s a helyett, hogy a nem dolgozó, de bírálni szerető embervilág, ezeket elhárította volna a munka végcélja felé tekintő s emiatt talán nem elég figyelmes szemmel haladó munkás ember utjából, becsmérlő kárörömmel hegyekké halmozta ösz- sze s lekicsinylő gúnyolódással kisérve a talán legnemesebb indulatból, a közjó teljes megértéséből és munkálásából fakadt cselekedeteket, letörte a nagy energiákat s kárhozatba döntötte azokat, akik egy jobb jövendő alapjának biztos pilléreivé vállhattak volna. Ezeknek a sorstragédiája méltán vonhatja magára minden objektiven gondolkozó ember figyelmét. Akadtak persze olyanok is, akik a békés időkben nem boldogultak. A háború módot adott nekik, hogy könnyű szerrel milliókat halmozzanak össze. A sors keze rájuk csapott, nem maradt el méltó büntetésük. Ezek sorsa is szánandó, -mert nem lehetetlen, hogy bűnre való alkalom nélkül sohasem lépnek a vétek útjára. A háború a bűnök és az erények melegágya volt. Ezernyi sok itthoni áldozatának keserű végzete csak fokozhatja bennünk a háború folytán amúgy is nagy mértékben felgyülemlett keserűséget. Különösen fájlalni kell azok sorsát, akik a jövendő világ megjobbulá- sában, uj célok felé való törekvésében eredményesen működhettek volna közre, ha több szeretettel bánik velük a világ és nagyobb igazságossággal bírálva el cselekedeteiket, szilárdítja s nem kiöli a munkakedvüket és utál tatja meg velük az életet. Ezekben még a kisebb hibákat is el kellett volna nézni, mert nagy munkaerők, a jövő szép kilátásai semmisültek meg általuk. A gyilkos fegyverek amúgy is temérdek emberértéket semmisítettek meg, ha ezekhez még az itthon is dúlt, az észbontó szépség rabjává lett. De hisz bennünket nem érdekel Paris, én sem onnan ismerem, s bizonyára olvasóim sem, pedig tudom, hogy többé kevésbé mindenki ismeri. Kis történetünkben egy még kisebb időközön átsiklunk, midőn ismeretlenünk hódító szépségétől elbizakodva a keleti expressz vonaton München felé robog. A bájos szépség, a szende istennő nem egyedül utazik. — Paris elegáns világának egyes tagjai kisérik, kik szépségének rabjaivá lettek. Stuttgartban egy fiatal, előkelő államhivatalnok száll fel, s ismeretlenünkkel szemközt foglal helyet, szeme megakad az istennőn, bemutatja magát. — Állomás állomás után marad el s az ifjú égő arca, a szépség hóditő mosolya sejtetni engedi társalgásukat. Az ifjú boldogságot, meny- nyei üdvöt igér ... a vonat megáll. — „a nevét bájos angyalom !“ „Incognitóban utazom,“ s a szépség eltűnik München népes utcáin. Nemsokára ismeretlenünk Becsben van s a jámbor bécsi polgár, a kedélyes Bécs elveszti fejét a most már nem szénFÉiUÉsi Hírlap eredetitárcája Egy ismert szépség. Írta: Mihelic* Károly. Parisban vagyunk. — Az elegáns íranczia nemzet crémje és salakja özönölve tódul a Theatre francaise Dejáratai- hoz, s az ezer tneg ezer lángoktól csillogó nézőtér hullámzik a sötét és világos színek chaotikus vegyülékét feltüntető közönségtől. A szigorú tekintetű, vasakaratu kor- mányférfiu, a Quartier Latin derült hom- loku diáklakója, a méltóságos marquisnők, s az örökké mosolygó grisettek, a gaz- , dag, elbizakodott gyáros s a napi munkájától szurtos inasgyerek, öreg és fiatal, hatalmas és koldus, páholyban és kakas- iílőn egyenlő feszültséggel várja Sardou, koronázott dráma iró egyik darabjának premierjét. A függöny emelkedik és Sardou zengzetes nyelvezete rémes gyilkosságot ecsetel a hallgatóság előtt Szt Pétervá- rott, a minden oroszok cárjának székvárosában. A meggyilkolt fiatal arája bosszút esküszik s a megmenekült gyilkost Pá- risban keríti hálójába. Frenetikus tapsok hangzanak, a hatás óriási. Izgatott várakozással lesik a drámai csomó megoldását s ekkor — belibben a Gratiakhóz méltó elegantiá- val és grandezzával egy túl világi szépség a színház egyik páholyába, A szigorú tekintetű, vasakarata diplomata tőle telhető gyengéd tekintettel vizsgálja a bájos megjelenést, a szegény diák néma áhítattal csodálja az előtte mennyei tüneményt, a méltóságos marquisnők ajkairól a meglepetés „Ki az?“ kérdése száll, a mosolygó grisettek ragyogó szemekkel csüggnek a szende istennőn, 3 gazdag gyáros elmerül a teremtés kincsének szemlélésében, s a szurtos inasgyerek nem mer a nap hevébe tekinteni, az öreg vére felpezseg, a fiatal lelkesül, a^batalmas ereje lágyul, a koldus a szépségnek egy tekintetéből gazdagnak képzeli magát, páholyban és kakasülőn a kíváncsiság tetőpontra hág s a színdarab megbukik. A következő napokon Paris felfor-
