Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-04-19 / 16. szám
Fehérgyarmat, III. évfolyam. 16. szám 1914. április 19. FEHERGY ÄRHÄT x. Társadalmi hetilap. Egész évre .... 8 kor. Félévre ................4 kor. El őfizetési árak: Negyedévre. . 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. A szerkesztésért felelős: mATyAS ADOLF. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. Megjelenik minden vasárnap. A hiteltudósitás reformja. Hazánk üzleti élete és annak megnyilvánulási formái, még ép oly kezdetlegesek, mint gazdasági ágazatai. Ezzel kapcsolatosan üzleti politikánk is erélyes revízióra szorul és egyáltalában nem káros útmutatásokat, utbaigazitázokat adni, egyszóval megjelölni ama irányelveket, amelyeken a rationális üzleti politika felépülhet. Ezen cikk is e cél szolgálatában íródott, mert egyrészt rámutat azon összefüggésekre, amelyek a bankok és kereskedők hitelnyújtási módozatai között fennállanak, másrészt el óhajtja hárítani azon akadályokat, amelyek a fejlődő magyar üzleti é- let kerékkötőinek bizonyultak. Ma, amikor a hiteltudósitó irodák megrendszabályozása iránti mozgalom hatalmas hullámokat ver, nem érdektelen vizsgálat tárgyává tenni azt a módot, ahogyan a kereskedők, vagy a pénzintézetek vevőinek, il- letye feleiknek a hitelt adják. Ha a kereskedők és pénzintézetek között a hiteladás módja tekintetében párhuzamot vonunk, akkor sok e- setben a kereskedő hitelnyújtásának alapját reálisabbnak és helyesebbnek kell tartanunk, mint a pénzintézetek hitelnyújtási módját. És pedig azért, mivel a kereskedő rendszerint ugyanazon szakmabeli, kisebb üz- letkörü kollégájának, a fővárosi a vidékinek, vagy a nagykerekedő a kiskereskedőnek nyújt hitelt, mig a pénzintézetek mindé szakmabelivel szembe gyakorolják ezt. Természetes tehát, hogy a kereskedő, aki szakmáját jól ismeri és utazójának, ügynökének személyes tapasztalata révén alaposan tájékozódbatik vevőjének üzleti forgalmáról, eljárásáról és vagyoni viszonyairól, a hitelnyújtásnál biztosabb támpontokat nyer, mint a pénzintézet, amely nem ismeri, mert nem ismerheti úgy mind a szakmákat és bs van is bizonyos fokú szakimeretük a vezetőknek, az mégis hiányos és nem lohet olyan alapos, mint azé a kereskedőé, aki egy olyan szakmabelinek hitelez, a- mely szakmában ő maga is benne van, abban él. A pénzintézetek tehát kénytelenek tudásuknak ezt a fogyatékosságát pótolni s elárasztják a fővárost és a vidéket tudakozódásaikkal. Ezek a tudakozódások szolgálnak azután a hitelnyújtás alapjául és bizony igen gyakran többet ártanak a kereskedőnek, illetve a kereskedelemnek, mint használnak. Igeu sokan éppen azért óvakodnak pénzintézettel összeköttetésbe lépni, mert tudják, hogy a hitel kéréssel kapcsolatban szükségszerűen informálódni fognak cége felől és a kereskedő nem akarja, hogy konkur- rense megtudja, hogy ő hitelt akar igénybe venni. És hogy mennyire igaza van ennek a kereskedőnek, azt éppen azok tudják legjobban, a kiknek alkalmuk volt egy pénzintézet információ osztályának üzemvezetésébe betekintést nyerni. Mennyi rosszakaratú, hazug, elferdített információ ! Egy helyen a jó barát az é- gig magasztal, másikon az ellenfél a sárga földig letipor és titkon örül konkurense balszerencséjének. Mindezen visszásságoknak elejét lehet venni. Minek az értesítés ? A hitelt igénylő mutassa be a mérlegét, mutassa meg a könyveit. Ha látjuk, hogy mennyi a költsége, házbér, személyzet, háztartás, hogy mennyiért vásárolja az árut, hogy adja azt el, kinek és mennyit hitelez stb. a legalaposabb tájékozódást szereztük és akkor nem kell értesítés, akkor beszélhetnek amit akarnak a nem beavatottak. A mérleg és könyvnek megvizsgálására ajánljuk a német „Treuhandbank“-ok mintájára alakult Bizalmi bank intézményeit, melynek revizora ép oly felesküdt egyén kell hogy le gyen, mint például a közjegyző. Természetes, hogy ezen intézménynek általánosan elfogadottnak kellene lennie és a kivánságokak és fölmerült igényeknek megfelelő alakuláson kellene keresztül mennie. Nem kételkedünk abban, hogy a hitelt igénylő, akinek rendben Tan a szénája, az meg is mutatja a könyveit a hitelező kívánságára, csak az fél, aki gyenge. A gyenge cégek támogatásának problémája más lapra tartozik. Ez az egyetlen helyes mód, ahogyan a hitelezés alapját biztosabb bázisra lehetne fektetni és megakadályozhatnék azt a sok kellemetlenséget, amely azáltal származik, bogy rosszakaratú mende-mondák alapján a hirtelen megvont hitel hiányá folytán, fizetési nehézségekbe, fizetés- képtelensége sodortatnak cégek. Úgy a kereskedőknek, mint a pénzintézeteknek ajánlatos, hogy ilyen előforduló eseteknél, mielőtt megvonnák, személyesen győződjenek meg egy rossz hir alaposságáról és akkor úgy magukat, miht a kereskedelmet sok kártól fogják megóvni. E sorok írója is azon véleményen van, hogy előterjesztései az alkotó és reformáló munkának csak vázát képezhetik. Ez az új jászervezés feltétlenül fontos, mert elengedhetetíen; mert a dolgozó kereskedők tömérdekeivel és létfeltételeivel forrot össze és igy a hitelnyújtási módozatok megjavítása csak eszköznek tekinthetők azon célhoz, amely a kereskedők, életstrandjának emelésében áll. De hát minek is van tényleg stilisztika?! A „Szamos* áprilisi .áradása“ ismét felszínre vetett egy cikket, amely cikk elsősorban bennünket érdekel. Meggondolandó volt, hogy érdemes-e reá válaszolni, mert alapjában véve semmit sem mondott a cikkező ur, a ki ne vegye rósz néven, ha megállapítom, hogy a stilisztika létezéséről teljesen megfeledkezett. Igaza van neki, amikor azt Írja, hogy ő nem tud elképzelni tompa élt, mert ami él, az nem tompa. Én sen tudom elképzelni azt, hogy, hogy lehet botéle valaminek, mégis nap-nap mellett haljuk az ilyen kitételeket. Az világosan megérthető azonban, hogy él és él között külömbség van. A jó él az vág,
