Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-12-07 / 48. szám
ü-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. december 7. bizotsra vehetik, hogy aránylag u- gyanolyan erednményeketfoguak elérni, mint a milyeneket a németek elértek. Ezt vegyék fontolóra iparos, gyáros és publikum. A szent ünnep közeledik, a rósz gazdasági viszonyok ellenére is a vásárlási kedv jóval fokozottabb mint máskor, mert az embereket egy bizonyos belső magasabb ösztön vezéreli a vásárlásaiban. Karácsony jön, egy ünnep csupa szent áhitattal, vallásos és nemesen emberi érzésekkel. Ne hagyjuk ki belőle azt a nagy érzést sem, hogy itthoniakat támogatni, itthoni munkásokat kenyérhez juttatni, nagy és nemes cselekedet. A lejtőn. (Folytatás.) Gazdasági nehéz viszonyaink miatt a legmeredekebb lejtőre jutottunk s ezzel szenved, pang, bukik az ipar és a kereskedelem is. Az idők nehéz súlyát érzi a lateiner is: a tisztviselők minden fokon, mert drága az élet s vékonyan csepegnek a fillérek, ritkulnak a koronák. Mintha süllyesztő nyelte volna el a pénzmagot, nincs sehol felraktározva; a hivatalnokok alig várják az elsejét s ha megjött, olyan hamar elkopik a pénz, mintha a föld nyelte volna el. Már a hónap első felében a hónap utolsó napját jelzi az üres zseb, a felszaporodott kontók. Igen sokszor ennek magunk vagyunk az okai, mert nem akarunk tanulni, nem akarjuk elismerni a takarékosságot erénynek, mint már ezt a müveit, A liget leánya. Irta: Zöldi Márton, Szűcs Katinak hitták. Az anyja után kapta a nevet, mert törvénytelen gyerek volt. A szülők, akiknek árubódójuk volt a városligetben, feleslegesnek találták törvényes házasságot kötni. Kati tizenegyóves volt, mikor teljesen árva maradt. Ugyanazon a tólen halt meg apja, anyja. Valami távoli rokona, kinek a Herminauton kertészeté volt, vette magához. Ez az ember, ki durva és részeges volt, becsületesen gondolkozott és érzett. Ennek köszönhette Kati. hogy a koraztilöttség még nem fojtotta idő előtt az iszapba. Az öreg kertészt Kaszab Jánosnak hitták, zordon szigorral kezelte Katit. Ha ez alkonyatkor nem volt otthon, áztatott kötéllel verte el. Kati rémes sikonyásai ilyenkor felzavarták a Liget éjjeli csendjét. De abban az időben, a múlt század hetvenes éveiben, őjelen- kint nagyon sokat sikítottak a Városligetben. Főleg azok, kiket annak az apasai megbicskáz- tak. Az ellen Kaszab Jánosnak, a nevelő apának semmi kifogása sem volt, hogy már-már a ha- jadonná serdült Kati egész nap a Ligetben kószáljon. Az öreg kertész emlékezett rá fiatal korából, hogy az erkölcsökre az éjjelek veszedelmesebbek, mint a nappalok. És Kati reggeltől estig élvezte a szabadságot, veszedelmesen flörtölve bohócokkal, kigyóemberekkel, panoptikumi kikiáltókkal, ringlispile»ekkel és hintáslegényekkel. Ezek összemarakodtak, összeverekedtek rajta, S Kati büszke volt, akár csak egy primadonna hódításaira, sikereire. Legbüszkébb azokra a daganatokra, kék foltokra, miket érte kaptak udvariéi. És egyre veszedelmesebben szépült, idomai megteltek, orcái pirosodtak s kontyba kötött duplafonatos fekete haja kékesen csillogott. munkás nyugodt népei már régen felismerték. A takarékosságot utálatos fösvénységnek szeretjük nevezni. Pedig! „Nem úgy van már mint volt régen, nem az a nap süt az égen“ Legalább reánk nem süt oly melegen, oly aldást- hozóan a nap, mint eddig sütött. Az ősi kúriák pusztulóban vannak, egymásután mennek a szép nemesi birtokok a földet kizsákmányoló bérlők, vagy kis vártatva idegen kezekre. Szivem-lelkem fáj látni a magyar fentartó közép nemes osztálynak tengődését, pusztulását; állami függetlenségünk legfőbb alkotó elemei mennek tönkre anélkül, hogy megmentésükre valamit is tehetne az állam. Jó nemes földes uraink pusztulnak, a kis gazdák élni nem képesek, a nép jobb része is (eddig csak a selejtesei vándoroltak ki) megy már az Újvilágba kényért keresni. Nemzeti, faji jellegünk lassanként elhomályosul a lelkekben, kiáltjuk a cosma- politismus zsarnok hirdetői a szivekből, elfeledtetik a jámbor hívőkkel a hazát, a jó Istent; kioltják egész emberi valójukból a becsület, tisztesség szentérzetét is; a nagyobb darab kenyér megbillenti a jobb érzésű embernek a lelki meggyőződését s nem álmodik már szép magyar hazájáról, nem kívánkozik vissza régi családi kötelékébe, hisz ott megtalált mindent, dollárokat, ingatag szerelmet . . . miért vágyódnék hát (mint mondják) vissza szegény hazájukba. Csak az a baj, hogy ott is előbb megtanulják a rosszat, felszívják a tévtano- kat, nincs erejük ítéletet mondani az erkölcstelenség felett, sőt a legtöbb részben felszívják azt magukba s ha vissza is kerülnek, nem tudják azt levetkőzni, mert erkölcsi tulajdonokká vált. Több ízben megfigyeltem, hogy az AmerikáDiadalainak zenitjén érte őt a legsúlyosabb csapás: nevelő-apjának ellentmondást nem tűrő zsarnok parancsára férjhez kellett menni egy mogorva, bamba tekintetű kertészlegényhez, ki eddig soha rá nem nézett, s aki nem is nagyon kívánta ezt a házasságot Szikum Lojzinak hívták a kertészlegényt, ki valahonnan a stíriai határról vetődött a magyar fővárosba és már tiz év óta állott Kaszab János szolgálatában. A házasság szenzációsan hatott a Liget ifjúsági körére. Nagy averzióval tárgyalták mindenütt. És nem is maradt következmények nélkül. Mikor a fiatal házaspár a templomból kijöt és a menyasszony férje karján mirtuszkoszorusan végig haladt a Ligeten, egy elkeseredett hin- táslegény rodhadt narancsot dobott a fiatal férj arcába. A legszomorubb az volt, hogy ezen mindenki kacagott, de legjobb izüen Kati, a fiatal asszony. Sőt Kaszab, az örömapa sem tudta megállani, hogy széles mosolylyal ne honorálja az alávaló durvaságot. A megcsufolt férj pedig egy szót sem szólt. Letörölte a szétfröcscsent narancshulladékot arcáról és egykedvűen ballagott Kati mellett, ki ugyancsak ringatta termetét a fehér menyasszonyi ruhában. A házasélet különőn varázsot tartogatott a fiatal asszonynak. Ő, aki több mint egy tucat embernek volt a szeretője, olyan férjet kapott, ki soha nőt karjába nem zárt, ki soha asszonyt nem csókolt. Ez a dolog egy ideig érdekelte és sokat incselkedett is vele az urával, mig az egyszer hatalmasan képen nem teremtette. Ez a pofon döntötte el Kati élete sorsát. Egy hét múlva megszökött. Jó ideig senki sem tudta hová lett, csak hónapok múlva tudódott ki, hogy egy angol zenebohóocal szökött meg, ki egyenesen Amerikába vitte. A ligeti népek csak olyan háládatlanok, mint a többi emberek: hamar felejtik az eltűnteket. ból haza kerültek többé nem azok a régi egyszerű, józan gondolkozásu emberek. Az uj világ kiforgatta őket egész valójukból. Igen sok községben üres házakra, becsikázott ablakokra találunk. Szomorú kép ez is. Kihalt itt az élet, elköltöztek lakói; fájdalom, nem egy hamar fog az benépesedni! De igen, hisz újra világot latok az ablakokban, csendes pislogó mécs világot. Hát kérdezem, vájjon ki költözött az Amerikások házába ? Azok az oláhok (volt a felelet) kiket az uj bérlő ur telepitett községünkbe azért, mert azok olcsóbban dolgoznak, olcsóbb cselédek is. El sem lehet képzelni, hogy 50—100 év múlva szomorú következménye lesz ennek a magyarságra nézve. Lassan de biztos lépésekkel haladnak az oláh elemek előre, előbb cselédek, később nagy gazdákjs lesznek, a kivándorolt vagy elpusztult magyarok helyét elfoglalják s beteljesedik a költő szava ,más nemzet jött a kidőlt helyére* Az oláhok megtartják faji jellegüket, nemzetiségük aspirációit élesztik, ébren tartják a pópák s jön idő, mikor ők is a magyar nemzet kultur égisze alatt felnevekedve a nagy oláhország zászlóvivői lesznek. A statisztika kérlelhetetlenül bebizonyította, hogy még II. Rákócy Ferencz idejében csak a mostani Szatmármegye déli és délkeleti részein a hegyek között laktak az oláhok, mint pásztorok, nomád életet folytatva, számba sem véve s ma már 120 ezer vármegyénkben a számuk s képesek az egyházak kultusza révén román kultuszt is folytatni s ellene mondani az uj gör. kath. magyar püspökség törvényes intézkedéseinek, a mint ez legközelebb Domahidán és Számos- dobon is történt, Csak egy jó alkalom Lehet, hogy egy-egy kikiáltó vagy körhintás lelkében mélyebb érzések is megmozdulak Kati szökésének hírére, de a legtöbb ligeti alak inkább kárörömöt érzett és mulatott a cserben hagyott férj felett. A furcsa nevű fiatal férj, Szikunj Lojzi, egy élő szóval sem említette soha fiatal feleségének gálád szökését. Mintha ez a dolog egyáltalában neru tartozott volna rá. Még apósa, az öreg Kaszab is csodálkoz< tt a rettenetes közömbösségen. — Hát nem szeretted a Katit? — kérdezte egy alkalommal, mikor együtt gyomláltak a veteményes kertben. — De igen, szerettem — hangzott a válasz Szikum Lojzi ajkbáról. — És nem sajnálod, hogy elhagyott? — firtatta az öreg. A kertészlegény vállat vont. — Szerethetem igyis — mondotta minden emberi logika ellenére. És kerek tiz esztendeig hírét sem hallották a Liget leányának, a hires szépségű Katinak, 'gyszerre csak itthon termett ijesztően vastag karrokkal és dézsára emlékeztető mellekkel. De nem ez volt a feltűnő, hanem a sok ékszer, ami kezén-mellén-nyakán és fülében csillogott, ragyogott. Csupa brilliáns . . . Mikor végigment zöld napernyő alatt az árubódék között, olyan csődület támadt, aminőt külföldi fejedelmi látogatások alkalmával tapasztalunk az élénk úttesteken. Egy hétig nem beszéltek másról a Ligetben, mint a meggazdagodott Katiról. Kalandos, ellenőrizhetetlen hirek keringet arról, hogy kebelében rejtegetett bugyelárisban legalább százezerforint van. Ha nem több! Azt is tudni akarták, hogy honnan szerezte a tömérdek pénzt, ügy kapta a kaliforniai gyémántmezők egyik szerencsés kutatójától, ki szerelemre gyuladt iránta. Azt mint bizonyosat emlegették, hogy Kati Amerikába akrobata-
