Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-11-02 / 43. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. november 2. gedett hajszát folytatnak és az igy megszerzett pénzeket rendes bankszerli keretekbe nem illő módon és alakban helyezik ki. Anyagi és értelmi erejüket messze túlhaladó nagyobb hitelek nyújtásával oly gazdasági egyedeket indítanak üzleteik túlhajtott kibővítésére, melyek erre különben nem is gondolhatnának s mihelyt a pénzügyi viszonyok rosszabbodásának legelső jelei mutatkoznak, a gazdaságilag megokolatlan hitelösszegeket kénytelenek kérlelhetetlenül behajtani, miáltal egész gazdaságl^csoportokat a tőnk szélére juttatnak. Pénzügyi szervezetünk eme káros tünetei a takarékpénztári reform kérdését is mindinkább sürgősebbé teszik, mert bár hive vagyok a gazdasági tevékenység terén is a szabad mozgást lehetővé tevő irányzatnak ós nem tudnék a koncessziós rendszerrel megbarátkozni, mégis célszerűnek tartanám, hogy véget vessünk ama korlátoltságnak, mely a takarékpénztárak és egyéb pénzintézetek által kezelt takarékbetétek miként való elhelyezése körül nálunk jelenleg uralkodik és mely bizonyára nagy veszedelmeket rejt magában. A nélkül, hogy eme nagy- fontosságú kérdés bővebb taglalásba akarnék most bocsátkozni, csak arra kívánok utalni, hogy ilyen takarékpénztári reformnak elsősorban arra kellene irányulnia, hogy megállapítson bizonyos arányt a takarékbetétek és a saját tőkék nagysága között és tüzetesen megszabja azokat a módozatokat, melyek a takarékbetétek miként való kihelyezésére nézve mértékadók legyenek. Asszony az ablakban. Irta: Pakots József. Az asszony és a férfi lent ültek a fürdőhotel tengerre néző teraszán és az alkonyatot nézték. Maguk is az alkonyat éjszakába vesző utján jártak, már kissé hervadtak voltak mint két finom sokat élt, ezüstös hajú ember, akinek lelke tele még a múlt zsongitó ezernyi szép emlékével, vad mámorokkal, lebágyadó hevületekkel, halk kacajokkal, édes felsirások- kal. Ott ültek a kényelmes indiai nádszékeken és szótlanul elálmodozva nézték az alkonyatot. A tenger nagy, fekete mozdulatlanságban feküdt a lábaiknál, itt-ott egy-egy fénypont villant meg a messzeségben, valamelyik tovasik- ló yacht villanyfénye. A tenger főié boruló ég is fekete volt s a csillagok fénye halványan rezgett. Valahonnan, valamely magányos tengerparti sziklán mandolint pengetett egy gyöngéd kéz. Asszony lehetett, mert csak puha, finom, ideges asszonyi ujjak csalhattak ki ilyen légiesen könyed, játákos hangokat. A férfi szólalt meg először. — Milyen isteni szép mindez, kedves barátnőm, milyen isteni szép. . . Az asszony nem felelt. Hosszúkás, finom, bágyadt kezét rátette a férfi barna kezére és egyetértőig mosolygott. Milliók nevelése. A nemzetnevelés s nemzetjavitás korában élünk. A felsőbb tízezrek, a vagyonos középosztály, az állam s az egész társadalom törekszik a pusztulás veszélyének kitett társadalmi szervezet apró sejiecskéit megmenteni. Gyermekvédelmünk, külömböző jótékony egyesületeink, a patronázsok mind e nemes cél érdekében alakultak. És mindazon mozgalmak dacára fájdalmasan kell olvasnunk csecsemő halálozásunk nagy percentjéről, a bönös gyermekek folyton szaporodó nagy szamáról. E szomorú tények, mint a kiáltó vádak hatalmas tömege kell, hogy újabb irányt is adjon gyermekvédő és nevelő munkáknak. Mily könnyen elitéljük azokat az anyákat és apákat, kiknek csecsemői a hibás gondozás következtében elpusztulnak, vagy életben maradt gyermekeik az erkölcsi züllés veszélyébe rohannak. De vajon bünösek-e azok a milliók, kiknek nevelését ily irányban teljesen elhanyagoltuk? Tán mégis csak a polgári társadalom lelkiismeretét mardoshatja a vád azon mulasztása miatt, hogy csakis a müveit középosztály számára gyártotta a sok nevelői munkát, csakis az úri gyermekek szülőit igyekezett megtanítani a nevelés nehéz munkájára?! De megfeledkezett éppen azokról, kiknek erre leginkább szükségük lenne, kik az életnek nyomasztó terhe alatt, a létért folyó fárasztó küzdelemben még csak az iskolával sem oszthatják meg a nevelés és tanitás nagy gondját. Nem is gondoltak arra, hogy tán éppen ez lehet az oka az elhanyagolt népmilliók gyermekei pusztulásának, A férfi sóhajtott és kissé megrázkódott. — Mi baja van ? — kérdezte felriadtan a nő. — Semmi, semmi, kedvesem — felelte a férfi sietve. —De, de! — makacskodott az asszony kedvesen. — Tudni akarom, miért sóhajtott és miért rázkódott össze ? — Oh, hagyja, barátnőm, nem érdemes. Csak egy pici múltbeli emlék jutott eszembe. Ok- tondiság. Az asszony lehunyta a szemét és mosolygott. Aztán szinte muzsikált a hangja, amint kimondta : — Oktondiság? Hiszen akkor nagyon érdekel barátom. Az oktondiságok az élet legszebb emlékei. Ah, milyen szépek ! Hogy szeretem őket! Most már akarom, hogy mondja el. Meséljen. Hátradőlt a széken és várt. A férfi cigarettára gyújtott és egy ideig hal- gatott. Aztán csakugyan mesélni kezdett: — Ötvenéves vagyok, asszonyom, — hiszen tudja, és félennyi idő óta egy fantom üldöz. Husznöt éves voltam és a világot jártam. É- pen ilyen alkonyaton történt a dolog. Tengeren vitt a hajó és gyönyörű part mellett siklottunk tova. Egy sziget merült fel a tengerből, mint valami látomány s a partja tele volt hintve finom, erkélyes kis villákkal, amelyekre 1 lombos növények kúsztak fel s föléjük pálmák vontak ernyőt.. romlásának. A polgári társadalom ezide- ig megvárta a bajok bekövetkezését és csak azután fogott gyógyításukhoz, vártunk a szomorú intő jelekre, hogy impulzust kapjunk gyermekmentő tevékenységünkhöz. Mennyi munkát és anyagi áldozatot pazaroltunk el a kétséges eredményekért! Uj szelek fujdogálnak! A nemzet jövőjét lelkükön viselők kezdik belátni, hogy a nyílt és örökösen kiújuló sebek flastro- mozása helyett a bajok megelőzésének hatásosabb eszközéhez kell fordulnunk. És örvendenünk kell, hogy éppen hazánk egy lelkes társasága, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság az úttörő ebben az irányban, mert megelőzve a müveit nyugat többi országát, a nép millióit gyermekeik helyes nevelésére óhajtja megtanítani. A mozgalomnak első terméke“ A gyermeknevelés kis kátéja*, mely a gyermek gondozás és a nevelés körül mindenre kiterjeszkedve egyszerű, keresetlen szavakkal igyekszik a nép szivéhez férkőzni, meggyőző erővel igyekszik beláttatni a néppel a nevelői munkának, mint gyermekeik testilelki eicse- nevészesedése egyik megakadályozójának nagy erejét. A megelőzés biztosabb hatású munkáját a szülőkkel, mint arra Ieghivatottabbakkal óhajtja végeztetni. Bizonyára átérzi a magyar társadalom e nemzetneelő munka jelentőségét és támogatni fogja a társaságot eszméi terjesztésében. E téren nagy feladat vár különösen a pedagógusokra, orvosokra, papokra, gyermekvédőkre, jegyzőkre s különösen a hatóságokra, kiknek feladata a nép javát gondozni és a melynek agilis működése folytán eljuthatnak a káté — Én megigézve néztem a gyönyörű partot, mikor hirtelen egy fehér villa egészen elbűvölte tekintetemet. A kicsi, kecses épület szinte lebegett az alkonyati homályban s egyik nyitott ablakán egy asszony állott. Nem láttam jól az asszony arcát. Csak alakja bontakozott elém g ezt egészen tisztán láttam. Finom, törékeny virágtestü nő volt, valami virágos japáni köntös ölelte körül alakját és a derekán öv szorította át a köntöst. Az ablak szögletébe húzódva fejére szorított karokkal bámult ki a tengerre, mint egy álmodozó istennő. Nem tudom mi történhetett velem. Ez a kép egyszerre megbabonázott. A szivem olyan hevesen és sóvárgással kezdett verni, hogy majdnem sírva fakadtam. De nem volt szabad sírnom. A könnyek elhomályosították volna szememet s én látni akartam. Látcsövet ragadtam és úgy néztem az ablakra. Az asszony ott állt s most már az arcát is láttam valamennyire. Finom, halvány, nagyszemü, álmatag asz- szonyiarc volt.. De nem ez ragadott meg leg- főképen. Hanem ez a póz. Valami ősasszonyi elomlás, felolvadás, finomság, megadás volt abban a pózban. A finom test hajlékony vonalai összec8uklottak, a vállak leomlottak, a fej alél- tan omlott a villákra, mint egy megtört virágtölcsér, a kar puha, kecsese fonódott a fejre, mint egy remegő folyondár-ág. — Ez a legasszonyibb asszony, akit az életben láttam 1 — gondoltam ájult gyönyörűséggel, — Ez az igazi asszony. r .
