Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-11-02 / 43. szám
Fehérgyarmat, II. évfolyam. 43. szám. 1913. november 2. FEHERGY ÄRHÄT Társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre .... 8 kor. Félévre ...............4 kor. Ne gyedévre. ... 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona Felelős szerkesztő: Dr. SZŐKE SÁNDOR. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás seeriat és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. Hitelügyünk. Az utóbbi időben gyakran vonnak párhuzamot a jelenleg uralkodó és az 1907. évben fönnállóit pénzszűke között. Nézetem szerint ez mindenképen megokolatlan. Az 1907. év második felében beállott rendkívüli pénzszűke főleg Északamerikából indult ki, a hol az akkor hatalmasan lüktető gazdasági élet, a vasutaknak túlhajtott befektetései stb. igen nagy öszegeket kötöttek le, úgy hogy Északamerika, a mennyire csak lehetséges volt, függő és egyéb kölcsönöket vett föl oly mértékben, hogy a nagy európai bankok a pénznek ezen odairányuló, néha erőszakos kiöaönlését kénytelenek voltak rendkiviili rendszabályokkal megnehezíteni, sőt egyes esetekben lehetetlenné tenni. Ezzel kapcsolatban Európában is pénzszűke állott be, mely, tekintettel a vállalkozások túlkapásaiból eredő egészségtelen hitelmegfeszitésekre, a bizalom megingását vonta maga után és igy a közhitei válságos helyzetét idézte elő. A most Európaszerte uralkodó pénzszűke azonban a mindenütt észlelhető gazdsági föllendülésből ered. Ehhez hozzájárul még valamennyi árucikk megdrágulása, az ipari vállalkozás és az építkezés terén mutatkozó nagy tevékenység, mely nagy tőkéket köt le, nemzetközi forgalom eddig nem tapasztalt arányokban történő fejlődése, továbbá számos európai állam háztartásának kedvezőtlen alakulása, mely tényezők mind a pénzeszközöknek a forgalomból kivonását okozzák. Tehát mig az 1907. évi állapotok nagyrészt Európán kívül fekvő okokból eredtek, addig a jelenleg uralkodó pénzszükség előidézésében az óvilágrész általános gazdasági föllendülése, vagyis egészséges folyamat játszik mértékadó szerepet. Az 1907. óv második felében föllépett kedvezőtlen pénzviszonyok számos apró intézménynek, különösen kis pénzintézetnek létét gyökerében támadták s még élénk emlékezetünkben van még, hogy abban az időben egyrészt az Osztrák és Magyar Bank a lehetőség határáig a hiteleket erősen fölemelte, másrészt pedig a budapesti nagy pénzintézetek bocsátottak a megszorult kis pénzintézeteknek miliókra menő összegeket rendelkezésre. Ha az immár a történelem lapjaira tartozó eseményeket ma utólag higadtlan bíráljuk, akkor — azt hiszen — ahhoz a nézethez jutunk, hogy a budapesti nsgy pénzintézetek akkori eljárása nem volt egészen megfelelő és hasonló jelenségek esetleges megismétlődése esetén nem nyúlnának az annak idején alkalmazott módszerhez. Az 1907. évben Budapesten 42, a sziikebb értelemben vett Magyarországon 279, Horvát-Szlavonország- ban 82, összesen tehát a magyar korona országaiban 408 pénzintézet alakult részben részvénytársasági, részben szövetkezeti alapon; az utóbbiak száma túlnyomó volt, a mennyiben 247-et tett ki. A budapesti nagy pénzintézetek nyilvánvalóan azon nézeten voltak, hogy az 1907. év vége felé beállott válságos helyzet a gombamódra elszaparodott kis intézetek alapítása tekintetében egészséges viszonyokat fog teremteni és ezért törekedtek a bajba került kis intézeteknek segitőakciók utján létföntartást biztosítani, ezzel szemben azonban a statisztika, sajnos, azt mutatja, hogy bár az 1903. év első felében az uj pénzintézetek alakulása visszaesést mutat, aránylag rövid pár hónap letelte után e téren újabb nagy tevékenység kapott lábra, melynek következtében az 1908, 1909. és 1910. években további 837 uj intézet alakult, úgy hogy az 1910. óv végén összesen 5392-re rúgott a magyarországi pénzintézetek száma, melyből 2221 intézet részvénytársasági és 3171 intézet szövetkezeti alapon működött. A nagy pénzintézetek fönt vázolt eljárása ugyanis oly iránya fölfogást érlelt meg bizonyos körökben, hogy pénzintézetek alapítása minden kockázatot nélkülöző válalkozás, mert bizonyos hallgatólagos bátorítás rejlett a kis intézetek javára ama, szinte a köztudatba átment föltevésben, hogy ha a kis intézetek bajba jutnak, a nagyok a közveszedelem elhárítása szempontjából azonnal segítségükre fognak sietni. Célszerűnek tartom, hogy ezt a téves hitet most, a midőn a válság végének, még előjelei sem észlelhetők, teljesen eloszlassuk, mert nézetem odairányul, hogy esetleges válságok beál- tával nem a beteg intézeteket kell menteni, hanem az általuk ártatlanul bajba sodort gazdasági exisz- tenciákat kell a pusztulástól megóvni. Az intézeteket magukat és pedig különösen azokat, a melyek meg nem engedett pénzügyi és káros gazdasági tevékenységet fejtenek ki és a melyek száma — sajnos— nem csekély, nem volnaajánlatos oltalomba venni ,mert hisz tudvalevő, hogy eme törpejintézetek zöme nem az ajtón kopogtató szükségletből keletkezik, hanem rendszerint egyéni érdekek szüleménye. Ezek a kis intézetek túl nagy rezsivel dolgoznak (sőt lehetne állítani, hogy legtöbb esetben a nagy főleg személyes kiadásokra fordított költségek alapitáusknak tulajdonképen okai) betétekért meg nem en-
