Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-09-28 / 39. szám
1913. szeptember 28. FEHÉRGYARMAT 3-1k óléi]. 8Őleg lezüllött ember nem tud védekezni egy erős járvány hatalma ellen, összeroppant. Ezért oly erős a kolera a balkáni államokban és azért nincs hatalma a nyugati és északi népek között. Ezt meggondolás tárgyává tehetnék hatóságaink. A tiszta ember erősebb és erkölcsösebb a tisztátalannál. Az előzetes óvintézkedések tétessenek meg az egész éven át, tanítsák a népet testi tisztaságra és ezzel aleghathatósabb óvintézkedéseket foganatosították. Erre gondoljanak mindazok, akiknek föladatuk a népet vezetni. Ha ezt keresztül vitték, akkor megrend- szabályozták a kolera behurcolását. Eltűnések korszaka. Egy uj speciálitása a magyar riportásznak. A télen egy huszonnyolcz éves egészségtől és ambiciótól duzzadó fiatal ember, dr. Havas Ernő tűnt el Nizzában minden nyom nélkül. Semmi o- ka az eltűnésre nem volt. Gazdag családja, előkelő befolyásos rokonsága, kitűnő hivatala volt, csupa olyan tényező, a_ mely egy banktisztviselő pályáján az előmenetelt gyorsítja. Amint azt a pesti riporterek fürgén megállapították, Havas Ernőnek szerelmi élete sem volt olyan, hogy okot adhatott volna öngyilkosságra. Szerelmi élete nem tért el a sablontól, mint minden más pesti arany- ifjú, az éjjeli mulatóhelyeket látogatta, elseje táján pezsgőt ivott, a hónap vége felé szerény pikoló mellett élvezte a dalcsaronkok kétes értékű művészetét. Amikor pénze volt, akkor egy táncos-nőt ültetett az asztalához, de a- mikor csak nikkelpénztől duzzadt a bugyelárisa, akkor egy kalapos, de facér szobaleány is megtette. Az ilyen szerelem élet drámai bonyodalmakat nem szokott fejleszteni. Dr. Havas Ernő egy esős napon Nizzából nyomtalanul eltűnt, az ottani rendőrség a párisival egyetemben dolgozott a rejtélyes ügy kibogozásán, a világsajtót is igénybe vették, mindent tűvé tettek miatta, de a fiatal embert sem élve, sem halva nem lehetett föltalálni. Hiszen ha rablóromantikába még ma is lehetne hinni, akkor ez az egyetlen megoldás megadná a rejtély kulcsát. De a romantikának már vagy egy évszázada nincs talaja a kulturnépek között és igy hinnünk kell, hogy dr. Havas Ernő bűnténynek lett az áldozata. Ez természetesen csak föltevés, mert hiszen az utolsó évtizedben alig volt bűntény, amelyet a közbiztonsági hatóságok nagy, internacionális összeköttetéseiknél és modern aparátusoknál fogva ki nem derítettek volna De. Havas eltűnése egyike ama rejtélyeknek, amely úgy látszik örök kérdőjele marad a kriminológiának. Egynéhány hónappal utóbb egy újabb esetet jegyez föl a rendőri krónika. Egy Róth nevű jómódú pékmester Abáziába utazott nászúira fiatal hitvesével. Csak a trafikba ment szivarokat vásárolni és azóta nyoma veszett. A világ összes kikötőinek rendőrségei talpon voltak, hogy esetleges partraszállása alkalmával előállitsák és beszolgáltassák őt ama hatóságnak, amely kerestette Róla sincs semmi hírünk. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Legtragikusabb és legszenzációsabb volt Bogdanovits Lucián szerb pátriárka eltűnte. A szent férfin egyike volt azoknak, akik kis sorsból a legmagasabb egyházi méltóságok egyikére emelkedett. Nagy ésszel, nagy akaraterővel és kitartó munkássággal jutott erre a magas polcra. Itt már össze roskadt a kemény és tehetséges férfiú, a nagy küzdelem megőrölte erejét és már csak mint saját árnyéka jártkelt ezen a földön. Gasteinban ment üdülni a pátriárka, aki valóban a pátriárkák nemes és szent példája szerint élt, minden fényűzést kerülve, úgy élt mint egy zarándok, vagy mint egy erdei remete. Egy napon elhagyta szállóbeli kis szobáját és egyedül ment kóAz ajtó hirtelen kinyílt s a szobalány sürgős levelet adott át a kisasszonynak. Klára kissé csodálkozva forgatta kezében a nagy, esetlen, pecsétes, szürke borítékot. Kádár másokkal beszélt, ám felesége meglátta az Írást és f alfehér lett a rémülettől. Fel akart állni, hogy Klára mellé lépjen, hogy védje, bátorítsa, erősítse, ám a másik perczen örömmel látta, hogy a lány nyugodtan futja át a tentafoltos, görbe sorokat, mikor átolvasta, összehajtja s még keze sem remeg közben. Most hirtelen fölemeli szemét és pillantása találkozik Kádárné remegő, riadt, esengő tekintetével. Klára gyöngéden, szeretettel mosolyog az anyja szeme közé. Az asszony lelke felszabadul, vigan repül megint fölfelé, mintha rabláncoktól szabadult volna meg. Mikor a vendégek eltávoztak, megszólítja a lányt: — Klárikám, levelet kaptál. . . . — Igen, — felelt elfogulatlan hangon a leány — épen beszélni akartam róla veled. A- pának szólni sem kell, csak ingerelnénk, idegesítenénk a dologgal. Nyugodtan beszélt, mig Kádárné egész testében remegett.- Ő irt? — Igen. Az asszony, kitől örökbefogadtatok, aki Írásban adta ki a nyilatkozatot, hogy egyszersmindenkorra lemond rólam. Azt Írja hagy beszélni akar velem, de én jobban tudom, hogy mit akar. . . . — Mit ? ... — kérdezte Kádárné, lélegze- zetét visszafojtva, — Pénzt, — felelt nyugodtan a lány. — Már többször irta, hogy meghal, ha nem lát, de mindig megelégedett azzal a kissebb, vagy nagyobb summával, amit levelére küldtem. Most azonban nagyon eseng utánam, hát több pénzre lesz szüksége, mint amennyi zsebpénzemből futná. Hozzád fordulok hát, anyus- kám.. . — Oh szívesen. . . . ezer örömmel. . . — hadarta Kádárné boldogan, — amennyit a- karsz. . . De miért nem mondtad soha, hogy levelet ir neked ? — Nem akartalak nyugtalanítani téged, sem apát. Ti mindentől úgy rettegtek és nem a- karjátok megérteni, hogy ő az életemben nem jelent semmit. Ti neveltetek, gondoztatok, sze- szerettetek és a tietek vagyok egészen. De olyan lealázó rámnézve, hogy ezt még bizonyítgatni kell. — Nem, — nem, kis lányom, ne beszélj igy, ezt nem bírom hallgatni. ... A többi már csókba és könnybe fuladt. Oly gyöngéden simogatta az asszonyt, mint az okos, fölényes anya a csacsi, érzékeny, ok nélkül siró gyermekét. A pénzt elküldték s azonfelül még igen sokszor küldtek pénzt, de Klára nem látta anyját soha. Sehogy sem tudta megérteni, hogy miért kelljen neki azzal az asszonnyal találkozni, aki aonak idején lelencházba adta kis lányát, mert a szeretője igy kívánta. Pénzért lemondott a gyermekről idegen emberek javára s pénzt fogadott el kárpótlásul, valahány- | szór közeledését visszautasították. Nem haragudott, nem volt felháborodva, csak közömbös volt a lelke legmélyéig. Egyszer aztán pénz sem kellett többé a szerencsétlen, elzüllött teremtésnek. Meghalt,elfelejtették, nem beszólt róla senki. A dokto.rkisasszony közén férjhez ment s i- gen boldog asszony lett. Mikor aztán a kis fia is megszületett, úgy érezte, hogy mindent megkapott az élettől, amit haladó ember várhat. A betegágy után azonban nagyon ideges lett. A férj, a szülők remegve nézték a fiatal asszony sápadt, borongás arcát. Ha kis fiára nézett, mindig megnedvesedett a szeme és lelkében különös, titkos gondolatok röpködtek: — Vajon mit érezhetett ő, mikor én megszülettem ? Szenvedett-e ilyen halálosan, ujjongott-e ilyen földöntúli örömmel ? 1 Akkor, ott, abban a szent pillanatban nem volt ott a nyomorúság, a pálinka, a szerető . . . Akkor mindez semmit sem jelentett számára. Anya volt, mint én, ki ott vonaglik az életet adó, halálos fájdalmak alatt ............Akkor az övé voltam, a testéből kiszakított darab és senki hozzá oly közel nem állott, mint én .... Az ő kebléből szivtam az élet első forrását s az ő tekintete alatt pihentem, aludtam el, hogy aztán ne lássam és ne akarjam látni soha. Pedig mi egyek voltunk valaha s nekünk nem lett volna szabad örökre elszakadnunk egymástól. S ha ő vétett is ellenem nagyot, halálosat, vajon nem nagyobb-e az én bűnöm, amit ellene követtem el ? Hiszen ő szegény volt, tudatlan, elhagyott; rabja vágyainak, alacsony szenvedélyeinek. Én pedig ember voltam, erős, tanult,
