Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-09-21 / 38. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. szeptember 21. Magyar hazánk ma már hírneves vadászterületként szerepel világszerte. Méltán. Egyrészt a vadfajok változatossága, másrészt vadászterületeinek természeti szépségei, a vadászatot hazánk területein a mesz- sze külföldről hozzánk kerülő vadászember előtt is keresetté, vonzóvá, becsessé teszik. Nem mondhatjuk azt, hogy a vadászat gyakorlása talán könnyű feladat volna. Mint a hogy nem volt az a nemesi előjogok idején, úgy ma sem könnyű ez azzal a teherrel együtt, amelyet a vadászat az azt gyakorlóra rá ró Az összes érzékek élessége, edzett test, ügyesség, fortélyosság, személyes bátorság, álattani, erdészeti, gazdasági szakismeretek, az otthonosságig teljes jártasság a lőfegyver körül, mindmegannyi tényezők, a melyek nemcsak fejleszteni és tökéletesbiteni hivatottak a modern kor emberét, hanem egyben tanujelei annak, hogy az a vadászat, amely annyi feladatot ró gyakorlójára, egyben megéri, sőt behozza azt a fáradságot és költséget, melyet ráfordítani csakugyan érdemes is volt, Gordon-Bennet, Amerika világlapjának, a „New-York*-nak tulajdonosa, Csehország egyik fogolyvadászterületé- nek bérlétéért évi 100.000 korona ösz- szeget fizetett. Az idényben vadászai által ellövöldözött lőszerek értéke egymagában kitett tízezer koronát! Egy- egy ilyen tétel minden további magyarázat nélkül igazolja a vadászat fejlesztésének szükségességét és gazdasági jelentőségét. Szomszédunk Ausztria, lőstatisztikája szerint mintegy 9 millió vad került ott tavaly terítékre. A vadpiac árak szerint a vadak értéke a 10 millió koronát meghaladta. Ausztria vadászgazdasági Keményné sétálni megy. Irta: Sáründy István. Mindjárt az elején bevallom, hogy az iró nem csekély zavarban van, midőn Kemény Simont készül bemutatni az olvasónak. Ő ugyanis, ellentétben a történelemből jólismert törökverő névrokonával, felettébb puha szivü férfiú s az az egyetlen szerencséje, hogy nem Nándorfehérvár alatt vagy Rigómezőn, hanem a börze-palotában kell megütköznie ellenségeivel naponta. Ha a Gondviselés elvéti a dolgot s mindez megfordítva történik, akkor a mi vitéz Kemény Simonunkra ugyancsak rossz napok járnak, örökké retirál s természetesen arra sem jut ideje, hogy három szobás lakást tartson a legszebb hadi erényekre emlékeztető Hunyadi-utcában. A Gondviselés azonban bölcs, a két Kemény Simont nem cserélte fel sem időben, sem térben, ne is csudálkozzék hát senki, ha ezekben a puskaporos napokban Kemény Simont neglizsében, lábán papuccsal, délutáni csendes emésztés közben találja. Éppen újságot olvas, amig baljával a fekete kávéját kavargatja. A felesége szemben ül vele. Hatalmas nagy darab asszony; azok közül való, akik egy férjet „rendben tudnak tartani“ A gyermekek a fürdőszobában „török-bolgárt“ játszanak, olykor-olykor lelbődülnek, egyébként azonban az idillikus csendet nem zavarja állapotai e tekintetben azért nem jobbak a mieinknél. így pl. az osztrák földmivelési kormány idevágó adatai szerint a vadászterülettulajdonosok ösz- szes személyi kiadásai 33.285 vadászi alkalmazottnál 19,995.500 koronára rúgnak évente, amiből azt látjuk, hogy a vadászat Ausztriában aránytalanul szerény jövedelmet biztosit. Az Ausztriában évente átlag elfogyasztott lövőszerek értéke 2.500,000 koronát képvisel. Ezzel szemben csupán hazánk lőszerkivitele több mint 11 millió korona jövedelmet biztosit nekünk. Földmivelő magyar lakosságunk a vadászat révén ez utón mellékkeresethez is juthat olyan időben, a midőn az őszi és téli vadászidény derekán a mezei munka amúgy is szünetel. Mezőgazdasági Múzeumunk nagybecsű tárlatai s azok keretében a vadászati osztály szemléltethetőleg is igazolja azt, hogy a mező- és erdőgazdaság nélkülözhetetlen kiegészítő részét képező vadászat ma már gazdaságilag is elsőrangú fontosságra emelkedett. Az olyan gazdasági ág tehát, amely évente több millió koronára emelkedő forgalmat és jövedelmet biztosit az államnak és egyeseknek, mindenesetre elég jelentős tényező ahoz, hogy annak fejlesztésén, előbbrevitelén, jövedelmezőségén, fokozásán minden erőnkből közremunkálkodni igyekezzünk. A bűnök korszaka. A szociológusok statisztikai adatokkal támogatva állapították meg, hogy egy bizonyos bűnesetre egy bizonyos időn belül egy hasonló bűneset következik. A bűnözésnek eme megismétlődését egy bizonyos lelki folyamatban találják, az embereknek a rosszra való hajlandóságában, amely a példa láttára elemi erővel kitör és kielégítést kíván. Ha ma Kemény Simon eközben apostoli türelemmel olvas egy cikket. „Gazdasági zülőttségünk látható és láthatatlan okéiról“. Csupa keserű igazság, azonban a fekete kávé még keserűbb igazság, annak okáért megkockáztatja az újság mögül: — Még egy cukrot kérnék. A hang, ahogyan ezzel a négy szóval a levegő könnyű szekerét megterheli, nagyon jellemző Kemény Simonra. Tudniillik nincs benne karakter. Se nem parancs, se nem kérelem, hanem csak egyszerű véleménynyilvánítás. Nem fest, nem tisztit és nem robban. Azért hát Kemény Simonné őnagysága egy szemöldök ránditással vesz róla tudomást csak. A rettenhetetlen tőzsdejátékos-felhajtóban erre már vakaródzni kezd az a rész, amit mi sejtelmesen öntudatnak nevezünk. Vihart, vagy legalább is felleges eget szimatol s úgy szólal meg ismét, mint aki szeretne végre tisztába jönni a környülállásokakl: vagy tőled, vagy hozzád ! — Nohát ez határozottan rettenetes I Ő nagysága meg sem moccan, da azért ő s megerősíti: — Határozottan rettenetes! Kemény Simon, dicső nevéhez méltatlanul, egyszerre válla közé hunyja a fejét. És méltán. A felesége hangjának sötét karaktere van s az ize . . . noshát, az ize keserű, mint a vesztés. — Azt mondom — kockáztatja meg Kemény Simon ártatlanul — hogy a mi közgazdasági állapotaink egyszerűen gyalázatosak és ha ez tovább is így tart, éhen kell vesznünk. — És te mégis négy kockacukorral akarod inni a feketédet — állapítja meg az asszony. valahol egy fojtogatás által okozott gyilkosságról olvas az az ember, akiben a bestia a szokottnál erősebben fejlődött ki, akkor meg lehetünk róla győződve, hogy más országokban talán, de meglehet, hogy ugyan abban az országban is, valaki megismétli a bűnözést. Ez egy oly gyakori jelenség, hogy már törvényeket is állíthattak fel róla azok, akik a társadalomban következetesen megismétlődő tünetekkel szakszerűen foglalkoznak. A lapok mostanában sokkal dusab- ban tudják a szenzációra falánk közönség vágyait kielégíteni, mint azelőtt. Párisban kiderült egy csomó telefonkisasszonyról, hogy egy nagy gabona- kereskedő cég megvesztegetett alkalmazottjai voltak, akik a kereskedő konkurenseit rosszul szolgálták ki, beszélgetéseiket, amelyek súlyos és drága titkok voltak, kihallgatták és besúgták és ezeket a titkokat eladták. Mühlhausenben egy tanár négy házat felgyújtott, amikor meg akarták fogni, revolvert rántott elő, nyolc embert agyonlőtt, tizet pedig megsebesített. Zentán egy korcsmái bálon egy rendőrt gyilkoltak meg, a mulatozók egyike egyszerűen leszúrta. Londonban letartóztattak egy kitünően szervezett tolvajbandát, akik ellopták a világ egyik legértékesebb nyakékét. Az aradi esküdtszék egy bűnügyet tárgyalt, amely szerint egy Newyorkból hazakerült jómódú gazdát a felesége arzénnel megmérgezett. Az asszony állítása szerint egy másik nómber gyilkolt, legalábbis az adta a mérget. Ugyanezen nő ellen felmerült az a vád is, hogy tavaly három más asszonnyal megmérgeztette férjüket. Egy dunántúli községben egy jómódú magyar legény beleszeretett egy földijében szerb leányba. A szerelemből há- zásság lett és a fiatalok boldogan élItt már nincs kitérés. Ez nyílt hadüzenet. Kemény Simon keményen közibe vág: — Hogy jön ez „Hozzá?" Az asszony egy percre égnek emeli a karját, aztán felsír, mint egy veszendő lélek, csakhogy a szemei szárazak: — Úgy jön hozzá, hogy te csak a magad gyomrával törődsz. A házon kívül csak jól eszel, mert „igy kivánjá az üzlet.'* Idehaza minden jó, ami olcsó, mert igy kívánják "köz- gazdasági viszonyaink." Te autón jársz, nekem villamosra sem telik. Te dúskálsz az élvezetekben, én csak nem is kóstolhatok belőle. Hát ez ... ez disznóság! Tudod? Disznósági Kemény Simon most már leteszi az újságot, a hangjá lágy lirai tenorrá puhul és résztvevőén, esdekelvé kérdi: — Dehát mit akarsz ujfent, Reginám? A Regina arca lassankint rózsaszínbe csap ennyi bujkáló szemtelenségre. — Ki akarok menni 1 Ki, ki, a levegőre! Nem itthon senyvedni és fonnyadni I Ha már leeszed rólam itthon a húst, vigyél ki olykor valahová! Nem bánom akárhová, csak emberek közé, emberek közé! — Hát iszon jó fiacskám, de nincsen csak hatvan koronám, ez pedig, amint te is jól tudod, éppen egy harmadrésze annak a házbérnek, amelyet holnapután le kell tennem . . . — Mondtam én, hogy pénzt kell költened? Mondtam én, hogy lakodalmat muszáj csinálnod? Én csak annyit kérek, hogy vasárnap délután menjünk ki valahová ... a ligetbe . . . — Ha éppen erről van szó . . . — Lámcsak, milyen kegyes vagy. Persze; séta, gyalog-séta, a gyerekek elől, én utánuk, aztán egy pádon leülünk. Köszönöm. A tőzz-
