Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)

1912-12-25 / 1. szám

1912. december 26.

FEHÉRGYARMAT

3-ik oldal.

háború esetén az egyes polgároktól, mert azokra feltétlen szüksége van, de csak azok értékének megtérítése mellett. Az állampolgárok vagyonát elvenni, őket megkárosítani azonban nem szabad.

De nem szabad ezt megtennie egy győzelmes ellenségnek sem. A nemzetközi jog szabályai ettől kifejezetten eltiltják.

A háborútól való félelem tehát ne legyen indoka a betétek felmondásának. Pénzitézeteink túlnyomó nagy része, mint azt a mostani gazdasági válság lefolyása igazolta, szilárdan áll s eddig nem fordult elő Magyarországon oly eset, melyben a betétek vagy akár azoknak bármely kis része elveszett volna,

Pénzintézeteink a betéteket oly módon hasznosítják, hogy az arra szorulók hiteligényeit kielégítik, saját érdekükben s az igazgatóság teljes vagyoni felelőssége tudatában a pénz legjobb elhelyezését szivükön hordják. A tőkések betéteikkel éltetik, segítik a kevésbé vagyonos, de szorgalmas s törekvő polgárok tömegét, kik munkájukkal a közjólétet s közgazdaságot előmozdítják. Viszont az általános jólét emelkedése e tőke biztonságát és erejét még jobban növeli.

Az egészséges gazdasági vérkeringést elzsibbasztani képes azonban a betéteknek a takarékpénztárakból való rohamos elvonása. A pénzintézet a felmondott belétet pótolni kénytelen, uj betétek nyeréséről szó sem lehet, akarva nem akarva kénytelen adósait a felvett hitel gyors, idő előtti visszafizetésére szorítani. Erre a legtöbb adós telyesen képtelen s bekövetkezik az adósok nagy tömegének fizetésképtelensége.

megint a költőt, akinek szeme azt mondta: én szeretlek, Rebeka, szeretsz-e te is? Szeretlek, felelték Rebeka szemei.

Weisz Dániel értette a szemek beszédjét. Ha vásznat, harisnyát vagy Jäger-ingeket rakott a vevő elé, kiolvasta szeméből, melyik tetszik neki. Hirtelen összehasonlította magát a költővel, rágondolt a versre és érezte, hogy alul maradt. Nem hagyom magamat, — kiáltotta magában kétségbeesetten.

— Tudja ön, hol van Árkádia ? — kérdezte a költőtől szigorúan.

A költő fölrezzent. Utálkozva nézett Weisz Dánielre és immel-áramal felelt.

— Igen. A mithológiában.

A vászon és szövöttáru kereskedő megso- florta fölgöndöritett bajuszát, aminek az lett a következménye, hogy az egyik ága lefelé lógott, mint a szomorú fűz ága a másik meg fölfelé törekedett, mint a büszke fenyő.

— Nem igaz, mert Árkádia Amerikában van, Öhió államban. Van nekem ott egy unokabá- tyám, szobafestő, de fehérnemű-tisztitó üzlete is van. Ön nem hiába, hogy költő, de hasból is ir. Nem elég az, ha az ember leírja, hogy Árkádia, Árkádia. Tudnia kell, hogy hol van.

— ügy van, — szólt a mama.

— Nemi — szólt tulhangosan Berta kisasszony a harmadik emeletről. — Nem! a költőnek nem kell földrajzot tudnia. De a Weisz Ur nem is tudja, hogy mi az a versírás.

Néma csend támadt a szavak után. Weisz Dániel általános tiszteletnek ömndett a családban. Már ki is bérelte a helyiséget a Mester-utcában, ahol vászon- és szövött árukkal

Még a gazdasági és pénzügyi dolgokban kevésbbé járatos ember is tudja, hogy a megszorított adós igyekszik túladni minden pénzzé tehető vagyonán, hogy adósságait fedezze; ha erre nem képes hitelezői bírói utón adatják el a vagyont; kényszereladás esetén vagyonok értéke tetemesen csökken. Kétségtelen, hogy a vagyonérték stilyedése (devalvatio) első sorban az anyagilag gyengébb rétegeket sújtja.

Téves azonban a hit, hogy ez a vagyonosabbakra kihatással nem lenne. Az általános értékcsökkenés a gazdagok vagyonát is megnyirbálja, hitel- képességüket csökkenti, terheiket pedig növeli.

Az állami, községi és egyházi járulékok mindig magasabbra nőnek, minden egyes embernek oda kellene törekednie, hogy mentői több fizetőképes tagja legyen a közösségnek, miáltal a terhek több részre oszolván jóval kevesebb jut egyre-egyre. Ha azonban egy községben a fizetőképes lakók száma csökken, az azokra eső terheket is a megmaradó néhány vagyonosabbnak kell viselnie, a túlságos megterhelés pedig őket is összeroppantja.

Kiváló közérdek, de minden helyesen gondlokodó polgárnak saját egyéni érdeke, hogy a mai válságos gazdasági időben mentői kevesebb polgártársa menjen tönkre s ez érdekből folyóan mindenkinek arra kell hatnia, hogy a gazdasági válságot a maga kis körében enyhítse.

A világgazdaság forgatagába bele nem merülhetünk, de mindazoknak kik készpénzzel rendelkeznek, támogatására kell sietniük a megszorultaknak,

fogja önállósítani magát. Csak asszony kellett, csak hozomány kellett, hogy kifizesse a megrendelt áru negyedét. Mióta Weisz kibérelte a helyiséget, ami szándéka komolyságára vallott, a költő szálka lett a mama szemében.

A költő hallgatott, Levette szemét Rebekáról, mert úgy látta, hogy a leány az asztal alatt megbökte Bertát. Kis kígyó — gondolta a költő és elkeseredett. Szembe vele, a falon egymás mellett lógtak Kossuth Lajos és Montefiore Mózes képei. A szakállas, mordarcu Kossuth Lajos gőggel, gúnnyal nézett a szerelmes költőre, mintha mondaná: kifele áll ám a szekered rudja. .Hát te mit szólsz?* — kérdezte a költő Montefiore Mózestől. — A csupaszképü mosolygó emberbarát, mintha megszánta volna a költőt és igyen beszélt : No, nem kell azért búsulni. Gombház . . .

A mama dühös volt. Fölvette azt a hangját, amelyen a hátralékos szobaurakkal szokott diskurálni és szólt:

— Berta kisasszonynak nincs igaza.

Berta kisasszony ravaszul mosolygott. Nagyot lélegzett és megölelte Rebekát. Arcát az arcához szorította és a szemével intett a költőnek.

— De igazam van. A költő, az egy kivételes lény. És azért a Weisz urnák sincs igaza, ugy-e Rebeka?

Weisz Dániel az asztalra könyökölt, a két tenyerére fektette fejét, lélegzetét visszfojtva, leste a választ. A mama is abbahagyta az asztalkendőn szétszórt dió és narancshéjjak rakosgatását s érdeklődéssel nézett leányára. A költő, mintha nyakszirtmerevedésbe esett volna, egyre az átelleni képeket nézte. De a sziezzel segítve azokon s közvetve saját magukon is.

Mikor azonban azt látjuk, hogy ezzel ellentétben a kis tőkések nemhogy uj betétekkel keresnék fel a pénzitézeteket, mint a gazdasági életfolyamat levezető csatornáit, de a régi betéteket is felmondani készülnek, fel kell emelnünk intő szavunkat, hogy e romboló s helytelen irányzatot megállítsuk. Semmi ok sincs arra, hogy a pénzintézeteinkbe vetett bizalom meggyöngüljön, ezt a háború réme sem teszi jogosulttá.

Kívánatos volna, hogy a nagy izgatottság, melyet a háború puszta lehetősége okozott országszerte s nálunk csillapodjon. Országunk elegendő tőkeerővel, teljesen kiképzett kiváló hadsereggel, elsőrendű felszereléssel, egész Európában legjobbnak elismert katonai emberanyaggal, igen jó tisztikarral rendelkezik, semmi kétség tehát abban, hogy képesek leszünk határainkat bármely ellenséges támadással szemben megvédeni.

Egészséges alapon nyugszik gazdasági és pénzügyi berendezésünk, ha tehát kellemetlen is a háború viharának előérzete, semmi ok sincs a félelemre és csüggedésre.

C>ak ismételhetjük tehát, hogy betéteseink nyogodtan hagyhatják tőkéiket pénzintézeteinknél, köz és egyéni jól felfogott érdekből pedig ez feltétlenül ajánlatos.

Fehérgyarmaton ,1“;

donát képező vendéglő 1913. január

1-től bérbe kiadó.

Bővebb felvilágosítást id. Spitz Adolf úr ad Fehérgyarmaton.

ve majd kiugrott a helyéből. Csend és izgalom szállt a kis szobára, mindnyájan érezték, hogy döntő pillanat következik.

És Rebeka, az okos Rebeka egy utolsó, szerelmes pillantást vetett a költőre s hirtelen, ideges mozdulattal fejtette le nyakáról Berta kisasszny karját. Még maradt ideje, hogy a barátnőjének is szenteljen egy tekintetet: tudtam, hogy neked is tetszik a költő. Aztán teljes arcával AVeisz Dániel felé fordult, mosolygott és szólt:

— Weisz urnák van igaza, mert neki egy rokona van Árkádiában. Ő tudhatja a legjobban, hol van Árkádia.

— Óh, én okos Rebekám, — tört ki a mamából az izgalom. —Most hozom a benediktinert, hozom a rózsalikört! Édes, okos Rebekám,

Megcsókolta a leányát és kiszaladt a konyhába. Rebekát az egész asztal ünnepelte a költő és Berta kiszasszony kivételével. AVeisz Dániel ünnepélyes mozdulattal állt fel székéről és ünnepélyes léptekkel közeledett Rebeka felé, Leült a mama üresen hagyott székére, megfogta Rebeka kezét és megcsókolta.

— Köszönöm kisasszony, hogy nekem adott igazat. Higyje el, kisasszony, egyszer s mindenkorra, hogy mindig nekem van igazam.

— Egyszer és mindenkorra I ? Ez pompás ! — kiáltotta kacagva Berta kisasszony, és mohó pillantást vetett a költőre.

Ez még mindig a képeket nézte. A vér most már hűvösen, lomhán járt az ereiben s a szive nehéz volt, mint még soha. Montefiore orrára egy álmatlan légy szállott s ettől az