Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1912-12-25 / 1. szám
4-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1912. december 26. Jegyzők fizetésrendezése. gitőt, hogy a szertelen sok hivatalos teendők közben előforduló magánmuokálatokat is el tudja végezni. Minden jegyzőnek a vezetni köteles sorkönyvből lesz megállapítva a magánmunkálatokból eredő jövedelme, Ez adatok igen sok jegyző karára úgy fogják feltüntetni a jövedelmet, mintha semmi szükség nem volna állami segítségre. Pedig a sorkönyvből kijegyzett munkadij még nem nevezhető jegyzői jövedelemnek, csak egy olyan bevételnek, melyből még ki kell fizetni azt a segédmunkaerőt, ki a sorkönyvbe jegyzett magánmunkálatoka', vagy a magánmunkálatok végzésekor egyidőben teljesítendő hivatalos munkát segített elvégezni. — E kiadás levonása után fennmaradó összeg tekinthető csupán jegyzői magánmunkálatokból eredő jövedelemnek. Nagy méltánytalanság lesz tehát igen sok jegyzővel szemben, ha a segédmunkaerő tartására egyes jegyzők által sajátjukból fordított összegek nem lesznek levonva. — Még nem múlta idejét, hogy e fontos adat belekerüljön a Belügyminiszter által elkészíteni rendelt kimutatásba. Legalább a Belügyminiszter is tudomást fog szerezni arról, hogy még sok azon jegyzők száma, kik az illetékes tényezők részben nem törődömsége, részben szükkeblüsége miatt kényszerülve vannak egyedül huzni a községi közigazgatás kátyúba akadt túlterhelt szekerétt. Felkérendő volna tehát a Belügyminiszter, hogy e bizonyára téves elnézésből mellőzött adatot sürgősön kérje be. S ha már a Belügyminiszter egyáltalán nem tartja fizetésrendezésünket a magánmunkálatokból eredő jövedelem figyelmen kivül hagyásával eszközölhetőnek, legalább a többször hangoztatott szánalmas anyagi viszonyok megállapítása a mindenki által respektálandó közönséges számtani műveletek szerint történjék. Vagyis a jegyzői jövedelem a bevétel és kiadás egybevetése után állapítandó meg. Ha e számtalan sok jegyző óhaját tolmácsoló felszólalás a miniszter urnái meghallgatásra nem talál, úgy kívánatos volna a járási jegyző egyleteknek az adatok gyűjtésével megbízott főszolgabíró urakat felkérni, hogy a jegyzői magánmunkálatokból eredő jövedelem hivatalos megállapításánál a segédmunkaerő tartására sajátunkból fordított összeget vegye figyelembe. Bakó Jakab. A kém szerepe háborús időben. Irta: BÁRSONY ERNŐ. A mai háborús viszonyok között, amikor, katonai műszavaktól, harczászati szakkifejezésektől visszhangzik az egész ország, amikor telítve van a levegő háborús izgalmakkal, ugyhi- szem nem érdektelen foglalkozni röviden azokkal a fontosabb momentumokkal sem, melyek — a diplomába mőködése a háború tartalma alatt szünetelvén — az erőhatalom, a vezérlet, a vezénylet, szóval a testi, fizikai produktumok mellett, ha nem is döntő, de mindenesetre nagy befolyással vannak. Egyik ilyen fontos momentum például a modern háborúban: a kém szerepe Meg kell különböztetni a kém helyzetét háborús és a háborút megelőző időben. Kétségtelen, hogy háborúban is nagy szolgálatot tehet egy rendszeresen kiképzett, a viszonyokkal ismer"s, bátor és elszánt kém, ma azonban a kémszol- gálatnak ezt a módját majdnem lehetetlenség teljesíteni. Ugyanis a modern háború, ellentétben pl. a régi kurucz-labancz, vagy más középkori portyázásoktól, ahol az „espión“-nak nagy szerep jutott, — rendszeresen kiképzett teljes csapatokat használnak fel ily célra. Ezek az u. n. felderítő szolgálatok, melyek a hadállások kikémlésére, élelmiszerek felkutatására s más egyébb ily ténykedésekre irányulnak. Nagyon fontos azonban a kémek szerepe — békés időben. — Hiszen köztudomású dolog, hogy ennél az elvnél fogva „habékét akarsz, készülj háborúra1* minden állam álandóan fel van készülve háborúra s óhajtván a békét (:Törökor- szág!:), vagy rettegvén a szomszédos riválistól Német-Francia) szüntelenül állig fegyverben van. A fegyverkezést azonban csak saját területén eszközölheti. Gondoskodni kell tehét arról s törekedni kell arra, hogy háború esetén az illető ellenséges államnak lehetőleg minden viszonyával ismerős legyen. Vonatkozik az illető állam területviszonyaira, főként országutainak állapotára, az exponált részek fekvésére, erőditvényeire, a népesség szociális viszonyaira, a katonaság A belügyminiszternek múlt hetekben megjelent adatgyűjtési rendeletéről örömmel vett tudomást minden jegyző. — Nem tudjuk, milyen mödozatok szerint tervezi a Belügyminiszter fizetésünk rendezését, csak a rendeletben jelzett adatokból merjük következtetni az irányt. — Tehát sejtelemből, mely lehet téves is, nem szólhatunk érdemlegesen e nagy horderejű előkészülethez. S ha mégis foglalkozunk vele, csupán azért tesszük, hogy nagy örömünk mellett lelkünket eltöltő nem csekély aggodalomnak idejekorán kifejezést adjunk. Nem kételkedünk: a Belügyminiszter urat a legjobb indulat vezérelte, midőn fizetésünk rendezendő, adatok gyűjtését rendelte el, s épen ezért csupán vétlen elnézésnek tartjuk, hogy a gyűjtendő adatok közül egy igen fontos, — a jegyzői jövedelem igazságos megállapításánál nélkülözhetetlen — adatról nincs szó. Nem kiváncsi a Belügyminiszter ugyanis arra, hogy egyes jegyzők mennyit kénytelenek sajátjukból segédmunkaerő tartására evenként fordítani. Hogy mennyire tévesen lesz a Belügyminiszter informálva ez adatok nélkül azon jegyzők jövedelméről, kik sajátjukból kénytelenek még ma is segédmunkáéi őt tartani, talán mondani sem kell. Elég egyszerűen jelezni, hogy ez adatok nélkül az a cél, melyet a Belügyminiszter rendelete sejteni enged, nem lesz elérve. Az adatgyűjtési rendelet ugyanis arra enged következtetni, hogy a Belügyminiszter tudomást akar szerezni minden jegyző jövedelméről. Helyes. Legalább meggyőződést fognak szerezni a jegyzők tarthatatlan helyzetéről azon illetékes tényezők is, kik eddig elleneztek minden olyan intézkedést, mely a jegyzők anyagi helyzetén lett volna hivatva segíteni. A való tényállás megállapithatása végett feltétlenül kívánatos és szükséges — ha tiszta képet akar látni a Belügyminiszter — azon adatokat is begyűjteni, melyekből meglehessen állapítani, hogy épen a legrosszabb viszonyok között levő jegyzőnek mennyi a készkiadása azon magánmunkálatokra, a melyekből eredő jegyzői jövedelem számba lesz véve. Mert azt hiszem, már az csak nem szorul bizonyításra, hogy a segédmunkaerőt épen a legmostohább viszonyok között levő jegyző nélkülözi, — miért is kényszerülve van sajátjából tartani kiseemberbarát arca is gúnyos, rosszakaratú kifejezést öltött. — Vége, gondolta magában a költő. Fölállott. Halkan, szerényen bucsuzkodott a társaságtól. Még Weisz Dániellel is kezett lógott. Berta kisasszony arcán nagy, meleg köny- nyek gördültek végig, ám a költő a földre nézett. Rebeka nyugodt, büszke főhajtással viszonozta a „jó éjt“, de amikor a költő az ajtónál volt, utána kiáltott s a hangja kissé remegett. — A verset, a szép verset itt tetszett felejteni. A költő a kezével legyintett. — Nem baj, tegye el emlékül. Odakünn a langyos őszi éjszakában még sok ember járt s a villamosok bőszen csillin- geltek. A költő hosszú léptekkel mérte végig az utcákat s kerülte az emberek tekintetét. Kiért egy térre s mert nem nézett a lába elé, belebotlott egy padba. Leült a padra, nagyot sóhajtott és fölnézett az égre. Mélán ragyogott odafönn a félhold. — Hol vannak a szép csillagok? — kérdezte a bánatos költő, — a csillagok, amikről annyit írtam? Kereste a csillagokat, de csak egyetlenegyet tudott fölfedezni, amely valahogy a Sashegy felé ragyogott. — Egyetlen csillag! egyetlen szerelem! * * * Mire a hir szárnyára vette a költőt s az első levelet megkapta a bankámétól, ki verseibe lett szerelmes, a költőnek szép fekete bajuszában megjelent az első ősz hajszál. Nem tépte ki, sőt büszkélkedett vele. — Ez az első ezüst, amit magamnál tartok. A bankáménak nem válaszolt. Nappal aludt, a nőket csak éjjel szerette. Csendesen, szótlanul üldögélt az éjjeli vendéglők, vagy a tánctermek asztalánál, ahol vidám és kecses nők sü- rögtek-forogtak körülötte. A költő nem volt büszke hozzájuk, inkább nagyon szerette őket, mosolygott rájuk, vacsorájukat fizette és mindegyikhez voltak lágy, kellemes szavai. Énekesnők, táncosnők, pincórnők rajongtak a költőért és szavalták a verseit. Tisztelték őt valamennyien és boldog volt az a leány, akit hajnalonta liazakisért, néha kocsin, sokszor gyalog. Ha magas, karcsú alakja fölbukkant a füstös, zsongó atmoszférában, a leányok vidáman jelentették egymásnak: itt a költő ........... Min t minden költőhöz, hozzá is mostoha volt az élet és sokszor rosszkedvű. Ilyenkor zárkózott volt és szomorú és egymagában ült az asztalnál. A leányok leolvasták a költő arcáról, hogy szomorúságok vonaglanak a lelkében. Ne zavard a költőt, — mondták egymásnak és lopva szorongó pillantásokat vetettek rá. Ilyenkor irta meg a költő legszebb és legszomorubb verseit, amiket bánatos gyönyörűséggel olvastak el a leányok Ezt itt irta minálunk! mondták büszkén, kitépték a verset az újságból és a szivük fölé rejtették. A költő nagyon boldog volt amikor hébe-hóba szerelmes kedvébe itt látta viszont a verseit . . . Egy szomorú, esős, őszi hajnalon, amikor már az öreg lumpok is puha, magányos ágyba kívánták magukat, a költő utálta életét és mord arccal, összeráncolt homlokkal ült az asztalnál. Mit keresek én itt ? kérdezte magától és nem tudott válaszolni. — A lába szárába faradságot érzett, elővette a tükrét s számlál- gatta a ráncokat a szeme alatt. Öregszem, — mordult 'föl. — Még egy-két évi fiatalság, aztán lassan-lassan le kell mondani kellemetességekről, miket a jó gyomor, jó csontok adnak. A hajam még nem hull — morfondírozott tovább. A hajam dús, ha megőszül, egy ezüst erdő lesz a fejemen. Szép öreg leszek és akkor, nem is fogok szerelmes verseket írni. Minek, kinek, miről ? A halálról fogok irni. Brr. . . Sört, — mondta a költő a pincérnek. — Keserűt, hideget. A költő ajkához emelte a poharat, aztán röktön letette. A sör állott volt és fanyar. — Nincs más, — mentegetőzött a pincér, nem érdemes már csapolni. A költő megolvasta a pénzét, kifutja-e egy liordő sör ára. Nem futotta ki. — Friss csapolás ? Ilyenkor ? Bizony csak a vásárcsarnoki korcsmában. Ott már ilyenkorig sokat dolgoztak az emberek és megszomjaztak. Ott most fogy a sör. — Hát megyek a vásárcsarnokba. Hé leányok, — ki jön velem ? A leányok, kik szerették a költőt s az ilyen csúf, sivár hajnalon minden bolondságra kaphatók voltak, tetszett az ötlet. Fölcihelődtek énekesnők, táncosnők, pincérleányok, kacagva zsongtak a költő körül, aztán mngindult a vidám, bolond karaván a vásárcsarnok felé. Itt már nyüzsgött az élet. Mészárosok, hahalászok, zöldség- gyümölcsöskofák, sajtosok,
