Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-08-17 / 32. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. augusztus 17. Magyar Tudományos Színház, a melyek szélesebb körű szerkeztüknél és sokoldalú eszközeiknél fogva a fent elősorolt intémzények között országos jelentőségűek nemcsak azért, mert egyetemes jellegüeknél fogva az egész országban egy magukban állanak, hanem különösen azért, mert működésüket az egész országra, a fővároson kívül nemcsak az ország majdnem minden városára kiterjesztették, hanem az ország legkisebb községébe is el jutnak felvilágosító, oktató, és nemesitő tevékenységükkel. Egy kis baj. Bármint gondolkoztam is rajta, hogy valamiképpen ne a nyomorúságos viszonyokkal kezdjem ezt a pár sort, csak oda lyukadtam ki, hogy a legaktuálisabb kezdet: Ebben a csapásos esztendőben . . . Igazán úgy vagyunk vele, hogy ha a magunk, meg a mások, szóval a mindnyájunk dolgával törődünk egy kicsit, nem tudunk egykönnyen szabadulni bizonyos gondolatoktól, melyek aztán, hogy ha beszólni Is kezdünk róluk, ily kifejezésekké sűrűsödve ülnek a nyelvünk hegyére : szegénység, nyomor, rossz termés, viz, betegség, eső, kivándorlás stb. stb. Én már régen úgy vagyok vele, hogy bele sem fogok az olyan ujságczikkbe, melyről megsejtem, hogy ilyen kifejezések fordulnakelő benne; félve vigyázok, hogy keresztül ne fusson ismét meg ismét A „FEHÉRGYARMAT“ TÁRCÁJA. A CILINDER. Irta: —n—y. Hirtelendy Győző jó otendes jogász gyerek volt. Mindaz egyesült benne, ami egy jórava- ló jog&sinál elengedhetetlen. Volt jó kedélye, tanulni nem szokott, tudott táncolni, szépen köszönni, nagyokat mondani, az udvarlás mesterségét is sejtette, csak, s itt volt a bökkenő: kevés volt a pénze, vagy helyesebben: a pénze mindig kevés volt. Oly szépen, elegánsan tudott mulatni, urasán reprezentálni, de mikor fizetésre' került a sor 1—2 koronával, vagy ha en gros ment a dolog, 10—20 kroncsival mindig kevesebb volt nála. Vele történt meg az a nagy blamage is, hogy egyszer egy hölgy-társaságot megvendégelvén a czuk- rászdában, az egész társaság szemeláttára helyezte zálogba névjogyétés óráját a kissé bizalmatlan kasslrnőnél. De ezek mindennapi balesetek voltak vele, úgy hogy utóljára már egészen megszokta a kölcsönkérést. Még ha volt aki adott! * Nem az azonban a fontos. Győzőnek nem volt cilindere, de volt imádottja. 8 mivel az em- frcr sstodif inkább vágyik az után, ami nincs ő is lelkimen az a hangulat, mely végeredményben a szemből egy pár könnycseppet, s a zsebből egy pár koronát sajtol ki azokért a nálunk is szerencsétlenebbekért, kiknek sorsa több thémát a- dott másnak, mint nekik kenyeret, — vigyázok, nem annyira a pénzem, mint inkább a könnyeim miatt, mert ki tudja, holnap nem-e olyan idő jön, melyben saját érdekemben kell azokat hullatnom. De elkezdem már, amint akartam: Ebben a csapásos esztendőben olyan sok nagy bajról lehet beszélni, hogy a kis bajokat, melyek pedig csak úgy meg vannak, mint máskor, szóra sem méltatjuk, ügy ődöngnek most ezek a kis bajok a nagyok között, mint mikor a nagyok mulatságába egy nehány gyermeket is elvisznek, s azok ott esetlenek, botlanak, mindenütt láb alatt, és mégsem veszi őket észre senki. Bizony megesik, hogy el is tapossák őket. Egy ilyen újabb bajt akarván most kikerülni, megfogom egy kis bajnak a kezét szépen, és kivezetem a sokaságból. De azért a világért sem szeretném, ha a kezem alatt naggyá nőne. A villanyról lesz szó. Nem tudnám elég mély hajlással kifejezni elismerésemet és köszönetemet annak, kinek a- gyában a gyarmati villanyvilágítás első lámpája megyuladt. Sajnálni csak azt tudom, hogy a sikerült eszmeszülött nem lett megfelelő ruhába öltöztetve. Hiszen igaz, kezdetben nem is adtuk lejjebb a „tündéri“ jelzőnél, de sok idő telt el már azóta, s a mi igényeink is növekedtek. Mást tartunk ma tündédnek, mint akkor. Az igények növekedészive egész vágyakozásáéval nézegette a kirakatokban a szép, fényes s cilindereket, fájdalmas lemondással gondolt a nyomorúságos életre, mely nem osztogatja egyformán a világi javakat, S ha imádottjára gondolt, akkor is az járrt az e- szében: A Ciliben bizonyára jobban tetszenék nekil Egyszer meg is kérdezte: — Mondja Szidike, szereti maga a kürtös fánkot ? — No igen, különösen, ha jó mandulás, — elelte Szidike. — Hát a kürtő kalaphoz mit szól, tetszik ? hidalt át ügyesen a cilinderre. — Kürtőkalap ? Az a nagy fényes ? Jaj de nevetséges. Vájjon hogy nézne ki maga abban ? — Ha megsegít a jó Isten, meg az apám is gondol rám, nemsokára megláthatja s ha valaha tetszettem magának, akkor bolondulni fog utánam 1 — Óh ne Győző, maga nem tetszhetik nekem jobban soha, ha a világ legmagasabb cilinderét tenné is fel, még ha az égig érne is, akkor sem tudnám jobban szeretni. Az én szerelmem végtelen, nem fér el egy cilinderben. Hiába, Szidike még olyan középkori, naiv várkisasszony, aki nem tudja értékelni az elegántiát. Győző azonban liberális ember, megbocsát neki, s elhatározza, hogy legközelebbi elsején cilindert vesz. Ez pedig, még a legközelebbi is oly messze van. 20 nap. sére elkészülve, tudtommal évi két, azaz kettő lámpaszaporitást kötött ki az e- lőljáróság a vállalattal szemben. Lehet, hogy ezen kötelezettségének a vállalat becsületesen meg is felelt, én a lámpákat soha meg n^m olvastam, de az mégis feltűnt, hogy csak ott nem szaporítottak a lámpákat, ahol arra a legnagyobb szükség lett volna: nevezetesen az aszfalt végétől az állomásig vezető ut mentén. A vonat este 9—10 órák között érkezvén, ezen utón meglehetős forgalom van estenként. Minthogy pedig Fehérgyarmat vasúton utazó közönségének 4/ö-e nem használ fiakkert, a fennt említet rövid ut pedig, amellett, hogy sötét, egyik oldalon árokkal, a másik oldalon fákkal és oszlopokkal van szegélyezve, könnyen előfordulhat, aminthogy elő is fordul, hogy, vagy az ároknak, vagy a fáknak \gyalogol neki az ember így fogadjuk a hazatérő földit, kinek esetleges öröme faluja viszontlátásán ebben a közmondásban fül el: nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen falu á- rok nélkül; s igy üdvözljük az idegent, a vendéget: keltünk benne falusi hangulatok, s impressziókat, melyeket magunk sem akartunk. Ha komolyabb szerencsétlenségtől nem is kell tartanunk, elég ok ez arra, hogy egy vagy két lámpával ez az ut is elláttassék. Vezeték, oszlopok kellenének, esetleg az állomás épületének és környékének bekapcsolása a sodrony-hálózatba, egyezkedés a vasúttal, nagy befektetés; ezek lennének az ellenvetések, tudom magamtól is, s ezzel el is értünk szerencsésen oda, honnan kiindultunk: EbAddig a pincse is kinöhetné magát cilinderré ha tudná. Miért is nincs minden pines arra praedestinálva, hogy vén korában cilinder legyen belőle. Az övé már elég vén hozzá. Sok más metafizikai gondolat is megiogamzik még Győző agyában, de belátja, hogy ezek rajta csoda közbejötté nélkül nem segíthetnek. Valami mást gondol hát. Elsején levon állandó szállítóinak, hitelezőinek részleteiből valami húsz koronát. Ah mily kéjes érzés azt a ropogós húsz koronást simogatni. Már most is mintha cilinderré alakult volna; de szép sima fényes, könnyű, mint e pehely: Reménydus kebellel lép a boltba s félvállról odaszól: — Kérek egy cilindert! — Kérem aássan, milyet méltóztatik parancsolni ? — Simát, fényeset, magasat, — feleli Győző, kit zavarban hoz a váratlan kérdés. — Igen kérem, de talán valami finomabbat, mert az olcsóbb fajták kifogytak a legnagyobb sajnálatunkra. — Igen, feltétlenül finomat, feltétlenül. — Úgy melegíti az a piroshau bankó. — Itt van egy igen finom, méltóztassék lelpróbálni — Mesés kérem, egyszerűen mesés. Vagy Itt egy még finomabb. Méltóztassék 1 Győző a tükör elé áll, majd leszédül a gyönyörűségtől.. Ö volna az? Úgy néz ki, mint egy angol trónörökös. Szidike, ha maga ezt meglátja 1
