Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)

1913-08-03 / 30. szám

FEHÉRGYARMAT Társadalmi hetilap. *■ * W*. '>ii> $ Előfizetési árak: Egész évre Félévre . . . . 8 kor. . . 4 kor. Negyedévre.... 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Felelős szerkesztő: Dr. SZŐKE SÁNDOR. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. kétségbeejtő helyzetét feltárni, ha­nem ex offo, a szükség, a kénytelen- ség kergette az excelenciás urak színe elé. És nem nagyhangú kö­vetelésekkel lépett elő, csak helyze­tének szerény mérlegelését kérelmez­te, hogy javadalmazása szinte ab­szurdum sokoldalú munkásságához, kifejtett tevékenységéhez képest. El­mondta mindazt, ami a szivén fe­küdt, elmondta, hogy javadalmazá­sának javítása nemcsak a magán, hanem a közérdeket is szolgálja, mert lelkiismeretes munkát csak abban az esetben tud végezni, ha az anyagi gondoktól, amely minden felelőségérzettel járó munkának a megölője, mentesitik. Lépéseiben a sajtó meleg hangja kisérte, sőt megígérték nekik, hogy számukra is helyet szorítanak a javadalma­zás javításában és ezzel vége volt a nagy cécónak. Egy pár udvarias parafrázis, egy kis komédia, egy kis parádé, amely közelebb hozott bennünket a nyugati kulturáltam­hoz, ez talán az egész, mit a re­ményekkel megrakott monstrede- putació kivivőit magának. Más kezelésben kellene az ő ügyüket részesíteni, mert olyanok­ról van szó, akik mindenüket felál­dozzák hivatásukért, A kormány­nak oda kellene hatni, hogy meg­szüntessék Báró Eötvös József „A falu jegyzőjé*-ben vázolt állapota­ikat. Oda kellene hatni, hogy ezt a bajt gyökeresen orvosolják, amely csak úgy képzelhető el, hogyha nem csak inci-finci ígéretekkel halmoz­zák el őket, hanem ténylegesen rendezik fizetésüket. Helyzetük javí­tása éppen olyan életbevágó kérdé­se a közigazgatási reformoknak, mint a többi, amelyet a kormány tervbe vett. Mert amint már fen­tebb vázoltuk, ha sokoldalú elfog­laltságukba a mindennapi kenyér kérdése is betolakodik, az megbénít­ja bennük azt a munkaképességet, amely kell, hogy mindent felöleljen és mely annyi felelőségérzettel jár. Az a monstre-deputáció, amely kérelmével a kormányhoz járult, gazdag tapasztalatokkal tért haza, mert jött és — látott, de ezzel még egyengette is neki az utat föl felé Utóhangok a jegyzők mozgalmához. A? a hatalmas jegyzősereg, amely elment magáért szót kérni a magyar kormányhoz, hogy a tervbe vett közigazgatási reformoknál őreá is le­gyenek tekintettel, neki is jutassa­nak egy morzsát abból a sokat hangoztatott üdvös reorgánizáció- ból, élénk megvilágításba helyezi a magyar közviszonyokat. Itt is szembe találkozunk azzal a sötét ponltal, mely mint egy nehéz kórság rágódik Magyarország testén, de csak olykor-olykor veti fel hul­lámait. A községi közigazgatás leghatal­masabb fóruma az a községi jegyző, akinek a válla úgyszólván roska­dozik a reá rakott közterhektől, aki egy személyben képviseli a rendőr- kapitány, a polgármestert, ügyvédet, atyai tanácsadót, adóbeszedőt, a- nyakönyvvezetőt és még a vásárfel- lügyetőt is, eljött a magyar kor­mányhoz közjogi és anyagi helyze­tén változjani. Nem ex passzió jött Lemondás. Az az első kézszoritás, A mit adtam, amit kaptam; Az a szó, amely elsikamlott Egy ábrándos pillanatban; Az a hosszú mély tekintet, A mely szemeimben égett-, Az a forró ölelés, mely Annyiszor vont hozzám téged; Az a sok szerelmes levél Soraikban annyi érzés, Lángoló vágy, gyilkoló kin, Szivszakadás, kebelvérzés; Az a sóhaj és az a csók, És azok a forró könnyek; Mind nem gilt már . . . amióta Megnéztem a telekkönyvet. B. G. Levél egy asszony után a messzi Beregbe. Irta: Brsny Rn. Asszonyom, mélyen tisztelt Nagyságos asz- szonyom — picinyke Margot-nak mosolygó mamája — mikor e sorokat írom a hideg, bántóan érzéketlen, kerek márványasztalon, Ön bizonyára hófehér nyoazolyáján alussza álmát egy csendes kis falucskában, ahová hangtala­nul, egyetlen meleg tekintet, egy ellehelt bú­csúcsók nélkül utazott el tőlem hosszú pihe­nésre, nyári nyaralásra . . . Alszik és álmodik. Vájjon az álom álmo- dásában nem zavarja-e meg egy — paloták és kunyhók, hegységek és folyók felett átsu­hanó — mogemlékezés melegsége, mely amint e néma éjszakában Ön felé száll, egyre nö­vekszik forró füzében, és mikor az ön mus­kátlis ablakán belopódzik, mikor az Ön asz- szonyias szép, hófehér arcához közeljut, testet ölt és egy vonagló, mohó, lihegő, szomjas fér­fiajk tapad azokra a bűvösen szép, lecsukott S'emekre . . . S én kimerülve a nagy úttól, halálos fáradt­sággal hanyatlók az ágya szélére . . . lángoló arcomat, csapzott homlokomat két kezembe temetve kezdek el beszélni hozzá, az éjfél sáp- padt, vértelen, testetlen lovagjainak siri szava­ival, cserepes ajakkal, néma szemrehányás­sal .. . — Elmentél, elhagytál, de követtelek. Eljöt­tem Hozzád Te forrócsóku, himszerető asszony, eljöttem utánad és nem megyek el többé tőled. A Te látásod, a Te érintősed, a Te selymes hajadnak zengő zizegése, a Te szemeidnek ki-kialuvó megvillanása — mikor rám tekintesz — a szép, rózsaszínű, muzsikáló életet je- tenti számomra. Ébredj, nézz reám és be­szélj .... FelvJé szemeit hangtalan szavaimra, fárad­tan emelkedett fel ágyáról, csadálkozva, kü­lönösen nézett rám és imigyen kezdett be­szélni : _ — Eljöttél hát utánnam, hogy megrabold álmomat. Tudod mit jelent ez ? Rettenetesen kell magadban bíznod, ha az álomvilág gyö­nyöreinél, a csengő kacaju angyalkák simoga- tásánál is — úgy veled — csodásabb perceket töltök el véled ... S ha igy volna . . . ? Vájjon az elcsókolt csókok, az átölelt éjszakák kiapadhatatlanok ? Vájjon az ölelés csak szorosabbá, a szemeink vágyódása csak su­gárzóbbá válhat ? Felelj és én hallgatni fog­lak . . . Mialatt ő ezeket alig hallhatóan, inkább kiváncsi, mint érzékies hangon igy elmondá, — lassanként, mind világosabbá kezdett szür­külni a minket körülvevő sötétség, szemeinek sugarai nem világitottak már oly vakitó fény­nyel, artisztikusan iveit vonalai kezdtek eltü­nedezni és egybeolvadni a háttér kezdetébe, utolsó szavai még megcsendülve vibrálnak dobhártyáimon . . . s midőn kérdésére felelni kezdek:„Hirdetem az emberfölötti asszonyt. ..“ eddig juthattam el csak, mert amint szóra nyi­tottam fel ajkamat . . . eltűnt a látvány s én lázasan, a kávéház hideg, érzéketlen márvány asztalára dűlve írom tovább e sorokat. Asszonyom, mélyen tisztelt Nagyságos Asszo­nyom, bocsásson meg, hogy felkőltöttem boldog álmodozásából . . »

Next

/
Oldalképek
Tartalom