Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-04-19 / 16. szám
16 szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1912. április 19. Társadalmi, gazdasági s szépirodami hetilap, m if ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..........8 K. Fél évre................4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill „Nehéz idők“ (Folytatás.) A mi aggódással töltötte el lelkünket, sajnos, keserű valóra vált. A sok, mondhatni szokatlan, rendkívüli eső, csapadék megdu- zasztotta a folyókat, csermelyeket, patakokat és ereket, a viz elhagyta mindenütt medrét s árviz árasztotta el a fehérgyarmati járás egész vidékét, utak, szántóföldek, vetések s több község viz alá kerültek; a közlekedés minden irányban megszűnt: szennyes ár boritja mindenfelé e vidéket. A gazda busán nézi a rombolás nagy és aggasztó munkáját s igy szól: mi lesz velünk?! Hogy még teljesebb legyen az üröm pohara, iszonyú orkánok házakat döntenek le, fákat csavarnak ki tövestől, vihar pusztít mindenfelé, a havas eső embert s állatot kétségbeejt, a sik vidéken 30 centiméteres lesz a hó, hegyvidéken csaknem méterre emelkedik Vidékünkön ez a 9-ik árviz, de még az egyik viz el sem megy, már jön a másik, úgy, hogy febfőmunhatárs: bortnyik gyorgy ág. ev. esperes lelkész. Felelős szeitalo és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ruár 8-ika óta a viz egyszer sem tért meg a folyó medrébe. A népnek nincs kenyere, mert őrülni nem tud, valami kiscsomókat hord a hátán, hogy övig érő vízben a 15—16 kilométerre eső malomba, hogy megőrölje. Ez a korai fürdő beteggé teszi a legerősebb embert is, nem is csodálom, hogy annyira köhögnek s többen fekszenek tüdőgyuladásban. Orvosunk nincs, vidékről az sem jöhet, a beteget pedig hozzá szállítani nem lehet. Ha véletlenül egy szekeret látnak az utón, melyet 3 vagy 4 ló nagy kínnal vontat, az csodálkozás számba megy, hogy is mert ilyen vízben utrakelni az a merész ember, hisz’ lovai pusztulhatnak el, ő maga is odaveszhet a sodró árvízben. De menni kell, mert égető kötelesség, nehéz az éhség elviselése. A községi boltocskából már kifogyott minden: nincs liszt, nincs só, petróleum, gyufa..................mig vo lt, akkor is drága volt minden mert a szegény boltos 16 koronát fizetett egy fuvarosnak 3 méter- mázsa teher kihozataláért, de még igy sem kap már fuvarost, mert mint mondja nehány koronáért — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROS LAJOSS ügyvéd Fehérgyarmat, dinére küldendők. nem reszkérozza lovát s magát. E napokban elmulaszthatlan kötelesség teljesítése végett utón voltam s láttam, hogy egy üres szekeret vontatott 4 ökör, de egy mély kátyúban elakadt, a béres kifogta az ökröket, de az egyik ökör csak kidőlt, kiszenvedett szegény pára, áldozatul esett rettentő jó utunknak. Ninos bizton életünk, vagyonunk, elhagyatott vidéken élünk, nem gondol velünk sem állam sem megye. A százezreket a megyei gyűlés vicinálisokra szavazta meg. hogy legyen, a pompás fürdőhelyhez vezető nem egy, hanem kettős vicinális vasul is, az egyik olyan keskeny vágányu, a másik rendes vágányu. A mi pénzünkön épülnek ezek; — a megye gyűlés megszavaz mindent, olyan- korra téve a gyűlés idejét, mikor a mi vidékünkről alig mehet be 1—2 biz. tag, a nagy többség az érdekeltek részéről be van toborozva, hogy megszavazzon mindent a vállalkozók nagy örömére. Hát ez nem igazság édes megyei uraim! az egyik vidék kap duplán utat is, párhuzamos vasutat is, a másiknak pedig nem ÚTI NAPLÓMBÓL. Irta: VESZVERÉSI LÁSZLÓ. A „Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája. (Folytatás.) Másnap délután indultam el Vágfalvá- ról a szomszéd V . . . . ra. Szállongó felhők takarták el néha a nap tányérját s az utszéli fák lombja izgott mozgott; egyszóval fújt a szél. Minek is Írnám én a természetben oly szépen megnyilatkozó tünemények pazar játékát? Tudja és látja azt mindenki (különösen mostl), hogy mily fenséges az erős Isten erejének nyilatkozása szélben, viharban a czikkázó és dörgő villámok mindeneket megremegtető csodás erejében épen úgy, mint a gyenge füvek és virágok, a fák és minden növények relytélyes életében. Minden a maga örök rendje szerint él és mozog, dolgozik és létezik; semmi el nem vész épen úgy, ahogy az örök Istenség ö- rökre megmarad. De hogy messze ne tévedjek s ne adjak alkalmat arra, hogy valaki bírálatot mondjon thémám felett, azért visszatérek a V.... i útra. Hát igen is szél volt, mely épen szembe fújt. körülbelül fél utón lehettem mikór hegedühangok vegyültek bele a szél és falombok danájába. Halgatöztam egy darabig s á hang közelebb és közelebb jött felém. Az ut egy erdő felé kanyarodott. Mentem nem sejtve azt, hogy mi következhetek ezután. Amint épen a kanyarulathoz érek, szembetalálom magam három füstös czi- gánnyal. Az egyik arcának ráncaiból Ítélve a hatvanon már felül lehetett. A másik, kinek álla alá volt szorítva hegedűje jól megtermett alakjáról ítélve 25—30 éves lehetett, mig a harmadik, aki tarka szoknyába volt bujtatva s haja pedig boglyosan göndörödött füstős fején, úgy 18 -20 éves czi- gányleány volt. Megvallom, hogy rám nem valami kellemes hatást gyakorolt ez a találkozás, mivel sokat olvastam már akkor is hasonló találkozásokról s hozzá még semmiféle védő avagy támadó fegyverem sem volt, kivéve hosszú turista botomat, amelynek gyenge dik kezébon két vége lehetett volna. A czigányok a maguk szokása szerint felém jöttek. Köszöntek is illendőképen. Én megálltam. Az öreg reszketős hangon motyogott valamit, de részint gyenge hangja — részint a szél zngása miatt nem értettem meg beszédjét. Ezalatt a másik kettő közrefogott s mikor látta, hogy nem értem az öreget, egyszerre kezdte volna mondani a lány is a marcona muzsikus is. Ez volt talán a szerencsém részben, mert két lépést hátráltam azalatt, mig civakodtak, ki mondja el nekem a mondani valókat. Yégre a lány húzódott közelebb. Botomat magam elé tartva nem engedtem, hogy közelebb férkőzzön hozzám. Elmondta, hogy tudja a tót táncot az u. n. „pozabocski“-t. Sokat hallottam erről a táncról és mert ellenkezni sem igen mertem, tehát ráhagytam, hadd járja. A muzsikus felhangolta ócska szerszámját s elkezdte a nótát. A leány ezalatt két száraz fűszálat kerített az árokból, mely a szalmát pótolta, keresztbe tette az ut közepén s táncra készen várta az alkalmas pillanatot, mikor kezdheti a lejtést. Csodálatos tánc ez 1 Olyan ügyesen kell táncolni, hogy se a szalmaszálra ne lépjen, se helyéről el ne mozdítsa. Azután pedig azok a szökkelések, melyek a nyúl, a zerge, a juh, a kecske szök- koléseit utánozzák olyan hü immitációban jelennek meg egy egy jó táncos lejtése közben, hogy nincs olyan jó művész, aki azokat hüebben tudja visszaadni. A legnagyobb csodálkozással szemléltem én is ezen művészetet. (Folytatjuk.)
