Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-02-16 / 7. szám
7 szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1912. február 16. r Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZET Él ÁRAK: Fönuinhatárs: BORTNYIK GYÖRGY ......-...x ág. ev. esperes lelkész. Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS Uj eszmék. (Folytatás.) Mig a „Galliei körben“ a vallási dolgok felett két egymással legellentótesebb eszmékkel dicsekvő ellenfél (a nihil és ultra- montán sereg) folytat nehéz és áldatlan küzdelmet: addig a „Magyarországi Kisiparosok Szövetségében“ a „magyar nemzeti politika“ ellen üzennek hadat. Ez a különben hasznos munkára hivatott Szövetség, mely a kisiparosok érdekeit volna hivatva megvédeni, egyszerre politikai éspedig veszélyes politikai céhhé alakult. A darabont korszakból ismeretes Kaffka Lászlót nyug. államtitkárt, megválasztván védnökéül, Szatmári F. Károly előadó a január 22-ik közgyűlésen erősen megtámadja a társadalmi osztályokat, a nagy és közép birtokos osztályt mint melyek csak jogokat követelnek, de kötelességet nem ismernek s ezek egyúttal az antidemokratikus eszméknek képviselői. Most állott elő uj eszméivel Kaffka László védnök ur. Beszédének rövid vázlata ez: az 1848-ik évi harcban, midőn a nemzetiségeket ellenünk felbuj fogatták, már meggyőződhetett volna a magyar hogy tovább nein folytathat magyar nemzetiségi, hanem magyar állami politikát; a magyar állami politika pedig abban kulmi nál, hogy minden tagjának biztos megélhetést nyújt, s fejleszti egyúttal az ipart és a kultúrát. De viszont a polgárok kötelessége, hogy az államot minden oldalról szolgálják, mert evvel erősitik. Ebből látszik — folytatja tovább, — hogy nekünk nem szabad magyar nemzeti politikát Űznünk, hanem minden erőnket az állami politika kifejlesztésére kell fordítanunk. Ez uj eszméket a Szövetségnek oly kedves szószban tálalta fel a nyug. államtitkár ur, hogy a jelenlevő ipari szövetség tagjai egyhangúlag elfogadták, magukévá tették. Pedig veszedelmes eszmék ezek, mert a magyar nemzeti érzések elfojtására, a ma— Nyilttér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. gyár nemzet létjogosultságának letörésére, nemzeti szent ideálunk megsemmisítésére törekszenek. A haza tehát nem ideálunk, nem szent törekvésűink többé, hanem az „állam,“ melyben majd a pán- szlávok és pángermánok vernek mély gyökeret, annyival inkább, mert ezeknek vannak faj és vér- rokonaik, kik örömest fogadják keblükre a Magyarországon annyira elnyomott szlávokat, németeket és románokat. Nekünk pedig, — hisz’ nincs, bár merre tekintsünk is, nincs testvérünk, nincs pártfogónk, — pusztulnunk kell. Veszélyes eszmék ezek, melyek megrontják a lelkeket, lerontják a legszentebb oltárt: a magyar haza szent oltárát; más oldalról élesztik a lappangó tüzet a nemzetiségek lelkében. Az ilyen nemzetbontó eszmék ellen teljes erőnkből küzdenünk kell úgy a társadalomban, mint a sajtóban, úgy a szószéken, — iskolában, mint — ha kell, az utcák téréin. Küzdenünk kell, hogy úgy a magyar társadalmat bontó poliMESS£EFOLDRE. Messzefiidre sokat járdám, utaztam, De tenálad szebbet seholsem láttam. Eszem azt az ibolyakék szemedet, De megfogtál, megigéztél, Jaj, de nagyan elbűvöltél engemet. Szép szemeddel, ha rám nézel, kedvesem, Abban lelem boldogságom, mindenem. Tiszta égen a sötét éj csillaga, Nem néz oly tündöklőén rám Mint a te szép fénylő szemed sugara! Zengő. ..........................: i ~-| „K RASZNAHORKA BÜSZKE VÁRA . . . “ A »Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája. (Folytatás.) Ezekután gyerünk mi is Krasznahor- kára, és nézzük meg közelebbről annak dicsőségét. Utunk gyönyörű völgyön visz keresztül.; Északról a »Rákos“ tereli vissza a kellemetlen szeleket. A nap most kell fel éjelil álmából s messze teríti bágyadt sugarait,' mintha visszanézne pihenő helyére: a gyönyörű „Szádellői völgybe.“ A harmatgyöngyök még ott csillognak a fűszálakon. A madarak vidám dala zeng a közeli fenyves zuzmós ágain. Oly üde minden! Teli tüdővel szívjuk a friss reggeli levegőt, mintha pótolni akarnánk a nap hátralevő részét; hisz’ régi emlékeket fogunk nézni s az azok árasztotta levegőben fogunk elmerengni. Még alig egy félórája annak, hogy a vonatról leszállva az „apostolok lovaira“ ültünk, s ime keleten ott látjuk az ódon várfalakat. Festői látvány. Mint mikor a sas egy hozzáférhetetlen szikla tetejére rakja fészkét, úgy rakták fel Krasznahorka várát a kúpos hegytetőre. Egy időre megállunk s úgy bámuljuk a régi mesterek remekművét. Hanem ezután már nem érünk rá a bámulásra! Utunk sietős lesz, a kíváncsiság ösztökél bennünket arra, hogy siessünk. Nem törődtünk a kies fekvésű faluval, nem a csobogó patakkal, nem érezzük a fáradtságot. Valami mindig csak azt súgja: siess! Alig vesszük észre és már ott vagyunk a háromszáz méter magas hegytetőn — a várkapu előtt! Csak itt pihenünk, meg egy kissé, — de csak testileg — megkezdődik; a-lelek munkája; hiszen ott ülünk az egyik régi ágyú hideg érctestén Öt ágyú egy sorban. Szájukkal a völgy felé néznek, mintha most is a labancokat lesnék. Még — egyet kivéve — neveik is vannak. Kettő Babek Ferenc nevét viseli 1545 és 1547. főszámokkal. Egy II. Maxmi- lián császár nevével ékeskedik s szája 13 cm. átmérőjű. A negyedik Rudolphus Binger mester nevét örökíti meg 1597-ből. Csak az ötödik névtelen. Ez vasból van s lehet vagy 200 éves. Ott voltak ezek Kassán Maxmiliáht kivéve, — hogy egykori uruknak H. Rákóczi Ferencnek diadalutját ékesítsék. Nem haragosak már, nem zárják el az utat a kiváncsi vedég előtt Szelídek, némák, csendesek. Bemehetünk tehát az első kapun. — Jobbra lépcső vezet fel Szt János kápolnájához. Ez most sírbolt, hová az Andrássyak temetkeznek. Be nem bocsátanak, nehogy lépteink zaja zavarja az elhunytak örök álmát. Gyerünk tovább innen. A második kapu előtt csak egy láncos kutya vakkant néha-néha egyet, jelzi, hogjy vendégek érkeztek. A kapus előjön, kezében egy csomó rozsdás kulcscsal. Tiszteletteljesen meghajtja magát s indul előre. A kulcs csikorog s mi egy meredek lépcsőn haladunk a vártemplomba. Nem templom volt ez hajdan, hanem bástya, a „Dobogó bástya* Itt pihent Serédi Zsófia, kinek mumifikálódott tetemeit a templomépitéskor lelték meg. Csodálatos múmia! Az arcvonások finomsága még most is látható. A felemelt jobbkóz még századok múltán is úgy maradt s talán úgy is fog maradni az idők elmúltáig! Azon helyen, ahol a tetem volt, a betonirozott padlózat is megrepedezett. Mi lehet ott, nem tudni! Szótlanul nézzük a kis templom belsejét, csak lépteink kopogása szakítja meg a halálos csendet. Veszverési László. (Folytatása következik.) Egész évre ..........8 K. Negyed évre.... 2 K. Fé l évre...............4 „ Egyes szám á'; 20 fill.
