Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-07-26 / 30. szám
30. szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fekérgyarmat, 1912. jnlías 26. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi ketilap. ■ ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ..........8 K. Fél évre................4„ Megél hetési viszonyaink. Ha igy aratás idején, midőn rengő búza s gabona táblákat lát az ember mindenfelé, jön nálunk idegen vidékről valaki, bátran elmondhatja, ily áldott s gazdag vidéket még alig láttunk. Még inkább elcsodálkozik, ha számba veszi a határ (termőföld) nagyságát, szemben a lakosság csekély számával. Bizony ily tágas, termő határokon két annyi — tán 10 annyi nép is megélhetne, boldog, vagyonos, megelégedett lehetne. De sajna, nem igy van. E tisztán szinmagyar vidék lakossága évtizedek óta nem emelkedik, hanem stagnál, vagyoni emelkedést csak ritkább esetben tapasztalunk, ezek ellenében pedig több család elpusztult, vagy még vagyona romjain tengődik túlterhelve, eladő- sodva. Megfogyott a munkás kéz is, sokan vándoroltak ki Amerikába, a nagyobb városokba, a szomszéd megyékbe. Azt mondják, itt megélni sem kisbirtokosnak, sem munkás embernek nem lehet, Negyed évre .... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Főmnnhatárs: bortnyik GYÖRGY t ■ • ág. ev. esperes lelkész. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyilttér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. mennek tehát uj és jobb hazába, hogy eladósodott birtokukat és családjukat megmentsék az elpusztulástól. Csakhogy ez csak némi részben sikerül. Az amerikai dollárok már gyengébben hullanak, az itthon maradtak, kivált az úgynevezett amerikás feleségek markába, az eddigi 300—400 koronás küldeményeket felváltják, de mind ritkábban, a 20—50 koronás küldeménvek azon kikötésXJ sei, hogy ezek is váltók törlesztésére fordittassanak. Eltűntek tehát a régi fényes napok, midőn még Amerikában is jobb pénzügyi viszonyok voltak, odaát jobban keresett s igy többet küldött hozzátartozóinak a magyar munkás, itthon pedig többet költöttek, keveset vagy éppen semmit sem dolgoztak a drága, itthon elárvult családtagok. A levelek is ritkábban jönnek már a dollárok hazájából, ha jönnek is, siralmas a tartalmuk, nincs pénz, nincs munka, végre hazakerül az amerikai magyar munkás feketére aszalt arccal, üres zsebbel, de telítve veszélyes socialis eszmékkel. Ilyen gyöngy élet most az amerikai élet! Több vidékre származott kertész-dohányossal találkoztam e napokban, tudakozódtam hogylétük- ről és megélhetési viszonyaikról. Válaszuk leverő volt. A dohány- termésük nem ütött be a múlt évben, élni pedig csak kellett s erre az előleget vették fel, a dohányt sem jól váltották be, ezért adósak maradtak, ott kellett maradni ez évre is, mert nem volt pénz kiváltásukra. Közben megtudtam, hogy rövid két év leforgása alatt a tehénke, a tinó, még a koca is elcsúszott, dohány poráron-é vagy anélkül, már azt nem sikerült kitudakolnom. Az asszonyka azonban könytelt szemekkel vallotta be, hogy serdülő hajadon leánya a dohány portól szárazon köhécsel, Weisz orvos is alig biztatja; két derék fia pedig azóta, hogy Rátáról elköltöztek, iskolába sem járt, mert a tanya messze van a községtől 2 3 kilométer, innen nem szokták pláne szekerén beszállítani a tanyai gyermekeket a községi iskolába. Vannak pedig a tanyán 25—30 iskolaköteles gyermekek, de Rózsavölgyi nagyságos ur úgy intézkedett, A FÉLTÉKENYSÉGRŐL. A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája. Nincs kinzóbb lelki betegség a féltékenységnél. A megbántott szerelem a halál; a féltékénység több, mert az a halál félelme! Ha megcsalattunk, kijátszattunk, a nemesen érző kebel bizonyos önuralommal elviseli a mély sebet, de a féltékenységet még a legedzettebb lélek sem képes legyőzni. Különben a féltékenységről épp úgy, mint a szerelemről tömérdek sok okos dolgot s elvétve sok hihetetlenséget összeírtak már. Dumas teszem azt mondja, hogy a ki igazán szeret, az nem félt; és a ki félt, az nem szeret igazán. — Sand Gerges ellenben úgy vélekedik, hogy a ki szeret félt is. Asszony volt, nem is mondhatott mást, noha különben meghajlunk szelleme előtt. Schiller, Goethe stb. úgy gondolkodtak, hogy a kit igazán és mélyen szeretünk s viszontszerel- méről meg vagyunk győződve, abban tökéletesen s föltétlenül megbízunk s nem — féltókenykedünk. Mi is azt hisszük! A féltékenység a legnagyobb ostobaság s hiábavalóság a világon, mert vagy indokolt a féltékenység, vagy nem. Legyen azonban bármennyire indokolt, az nem segit a bajon. Olyan az, mint a láz. Némelykor makacsabbul, másoknál rövidebben tart, de utoljára is elmúlik és magunkhoz jövünk. Féltókenykedésünkkel nem nyomjuk el a más iránt felébredt érzelmet: az ideál, a kedves, vagy a feleség haladni fog tovább is as utón, sőt igy még óvatosabbá és elővigyázöbbá tesszük őt, ha pedig indokolatlan, vagyis üfos vizis a féltékenység (soknak már vérében van) úgy ismét csak hasztalan kínozzuk magunkat s okoztunk fájdalmat annak, a kit szerettünk! Egészen más módja van az ideál vagy feleség, nemkülönben az udvarló és férj szerelmét megőrizni, melyet minden tapintatos nő és férfi recipe nélkül is ki fog találni s nincs arra szüksége, hogy az „orvosságot“ más adja ... A kiknek pedig semmi féle recipe nem használ, azokról azt mondják, hogy „halálos bajban“ szenvednek, halál ellen pedig nincs orvosság! Ekis bevezetés után pedig rátérhetünk történetünkre, főleg tulideális lelkületű mindkét nembeliek figyelmébe ajánljuk. * * * * Zoltán nemes hévvel szereti Klárikát. Egy bálban megbántödik szerelmében, a mennyiben Klárikának egy fess huszárkapitány dühösen udvarolt. Ezt jól látta Zoltán, valamint azt is jól látni vélte, hogy Klárika nagyon j ó 1 mulat. Másnap az alábbi levetet küldte Klárikához: „Tisztelt kisasszony! A tegnap köztünk lejátszódott jelenet után, kötelezve érzem magamat Ön előtt egy tökéletes és Őszinte vallomást tenni. Én valakit szeretek és ezen kedvesről akarok önnek írni. A dicséret, melyet e kedves kiérdemel, szolgáljon Önnek büntetésül mindazon apró szenvedésekért, melyekkel engem oly sokszor, legkiváltképpen tegnap megszomori- tott. Azon kedves, kit én szerettem, mielőtt még ismertem Önt, már nagyon sokszor megvigasztalt. Sok kincset rejtett és rejt e kedves magában. Bevallom, hogy már nem fiatal ugyan, de annál tökéletesebb; bevallom azt is, hogy én nem vagyok az egyedüli, kit a legszivélyesebben fogad és mégis nem támadt és nem támad fel bennem a féltékenység, mert nem szeszélyes, nem makacs.
