Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-17 / 47. szám
47 szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fekérgyarmat, 1911. november 17. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre .........8 K. Fé l évre...............4 „ Ne gyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ..... Nyilttér soronként 30 fillér. == A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. A magyar ipar jogos követelései. A nemzetállam teóriáját kevt sen ismerik. Legfeljebb politikusaink s jogászaink. Ezeknek is csak igen csekély töredéke. A nemzetállam teóriája úgyszólván egyedül áll. Megalapitója Kunz Ignácz a kolozsvári m. kir. tud. egyetem politikai tanára volt, kit életében, de még ma is kevesen méltányolnak. Kunz több mint két évtizeden keresztül hirdette az egyetem katedrájáról a nemzetállam eszméit szemben az uralkodó politikai felfogással az u. n. társasági állam rendszerrel, mely minden magasabb etikai célt, idealizmust mellőzve tisztán az egyének somma- rátu érdekeinek önző kielógitósére kegyeskedik. A nemzetállam sokkal magasabb pontra emelkedik. Ez a rendszer az államot, mint egységes etikai személyt tekinti, mely mint önélőlény elsősorban önmagáért él, hogy a benne rejlő szellemi és anyagi erőkapitálist a többi államok, mint szinte személyes lények sorában, kellő érvényre juttassa. E mellett a nemzetállam — saját öncélja keretében — polgáraiért is él, kiknek mindegyike maga a nemzet. A nemzet pedig az állam és megfordítva: az állam maga a nemzet. E helyütt jól megkülön- böztetendő a nemzetállam a nemzeti államtól. Ez nem egyenlő két fogalmi. Más az egyik és mást jelent a másik. A nemzeti állam lehet nemzet és társasági állam, mig a nemzetállam csak egy és pedig a fent kürülirt értelemben veendő. Nemzetről közönségesen olyan államban szoktunk beszélni, ahol több nemzetiség van, melyek közül egyik, akár történelmi hivatásánál, múltjánál vagy egyéb erejénél fogva kiemelkedik és saját karakterének s intenciójuk bélyegét nyomja a többi nemzetiségeire, mi által nemzetévé válik, így van ez velünk is A magyar, mint nemzetiség emelkedett ki a többi román, horvát, szerb, tót, ruthén, német nemzetiségek közt miáltal nemzeti állammá fejlődött. Debát mindennemű homály eloszlatása végett elég legyen e fogalom megkülönböztetésére. A nemzetállamok gerince, lényege az miszerint a polgár maga a nemzet, melynek gnndolkodása, akarata és belsőélet processzusa a nemzetet alkotó polgárok milliói egy öttvéve, mint egységes erkölcsi személyes lét gondolkodásának, akaratának és processzusának felel meg. Ha a polgárt minden egyes gondolkodásában, tettében a nemzet öncélja vezérli, akkor az a nemzet aktiv állam a lény s mint ilyen életerős fejlődésre mindenkoron készenáll. A polgár léte a nemzet léte, a polgár vagyona a nemzet vagyona, melyről az, mint személy esléte fentartási eszközéről miként az ember önönmaga rendelkezik a nemzet államban mindent a nemzet öncéljának kell betölteni, a termőföld egyszerű művelésétől kezdve, az emberi agy legszebb megnyilvánulásáig. ±jS ha tovább menve az állam lét többi ágazatán a törvényhozásban, kormányzásban s bíráskodásban, iparban, kereskedelemben, mező- gazdaságban, szóval minden foglalkozási ágban, minden polgár lelkében a nemzete öntudata él, — akkor beszélhetünk igazán nemzet államról. Hogy az idő valóban bekövetkezhessek ebhez való kellék az emberek magasabb szellemi fejlődése s tisztultabb erkölcsi felfogása. Ha az iparos erre emlitettt szellemi kifejlődés s erkölcs mellett keze munkájába, kalapács- ütéseibe a nemzet lehelletét viszi, a nemzet öncéljának tett eleget. Ott kell lenni minden magyar iparos müvében a nemzet öntudaSIN EKEN. Irta: Bányai Zsigmond. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája.) ----•---.. .. Az esti személyvonat már teljesen készen áll a peron mellett. Még egy-két tolakodó hordár, aztán halk kürthang és csendes tempóban neki indulunk az éjszakának. Isten veled Szatmár, falun nevelkedett emberek golgotája. Mire elszáll az utolsó sóhaj, a mozdony is kitalál a zöld jelzőlámpák, tolatókocsik és keresztező sinek labirintusából. Nyílt pályán, fokozódó iramodással törtetünk előre. Fák, kertek, állomások maradnak mögöttünk. Vonatkerekek kattogásával megszokott melódiák születnek. E dalikók mellett az ember jóleső érzéssel elfelejteni azt az eltompuló nagyszerű döngicsélést, a mit közönséges emberek elneveznek robotolásnak. Kis fülkém ablakán félrehúzom a függönyt, leeresztem az ablakot, úgy gyönyörködöm a csillaginiliárdban. . . . Odakünu csodaszép éjszaka borul a magyar földre. Titkokat rejtő varázslata belenyilalik a szívbe, hogy ujhodásra és és ébredésre ösztökéljen. — Suhanó hónapok és évek gurultak le az Idő lejtőjén, amióta eljöttem hazulról, haladtak a napok, haj! futnak az órák . . . Még enyhék a tovatűnő délutánok, de a fakuló emlékek rőzselángja mégis csak lidércfény, mert a legszebb álmok is valóságból fakadoznak . . . A mig lelkemet ilyen egymásba kapcsolódó gondolatok dolgozzák, a veszteglő vonat mellett suhogó nyárfák bugása tiszta szerelemről beszélget. Olyanokról, mint az enyém, meg a magáé. Mert akárhogy csürjük-csavarjuk, mi talán még olyanobbak vagyunk, mint akkor, mikor először vettem kezét a kezembe. Olyan az a melegség, meg a maga csodálatos szelídsége, jósága. És igy van ez rendén. Hiszen a sorsát csak részben intézi az ember, akkor is más valakinek az akarata érvényesül. Ez az akarat diktál most is, mikor kalimpálózó kerekek röpítenek magához. Tudom: várta és várja ezt a napot maga is. Kár volna tagadni, úgyse hinném el. Mi nem találkozhatunk máshol, csak a Kálmán bácsi névestélyén. Mert a maga mamája azt hiszi, hogy a nagyvárosok elrontottak, bohém és rossz lettem. Hogyha mindenki igy csalódna! Tapsoljon, ma vissza csinálom a múltat, hogy még a jövőből is örök, szép jelen legyen. . . . Piroska még sem jött el a névestélyre. — Nem baj ! Ha számitgatásom kudarcot vallott: zsebrevágom a csalódást; elhúzódok, hogy gondolkozhassam az álmok múlandóságáról. Ott az erdő, meg az erdei magányos utak, miket azoknak kedviért formált a Teremtő, a kik tele vannak filozóf hajlamokkal. . . . Néha-járt magányos utak kanyargó ösvényeire különös formákat rajzol a sárguló tölgylombokon keresztül szövődő napnyugta. A Szenke vize felől ismeretlen tájakról, szakadatlanul halk ütembe fuvolázó szelek érkeznek. A megsárgult levelet hul- latot bokrok között titokzatosan finom illat bujkál és fáradhatatlanul beszél a csönd. Hogyan? a múltkor csupa oár, pocséta volt errefelé minden. Vagy a természet megakarja mutatni, amit akkor eltakart? — Ni-ni, ez a margaréta is még milyen szép. Ebből viszek magammal. Csók helyett az ő virágját Jó helye lesz a selyemkendője mellett. Három a tánc, azt tartja a magyar. Harmadikra majd csak eljön ö is. Mindezek újra meg újra vissza jöttek és gondolatokba formálódtak. Sőt vonzerejük párhuzamosan növekedett a legyűrendő ut csökkenésével. S igazában akkor húzott csak vissza, mikor egészen Szatmár alá értünk. Lelkem vissza-vissza kóválygott, do az agy mást diktált, s az okosabb volt most is.
