Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-08 / 50. szám
Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ^ ■■ december 8. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. 1911. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Nyilttér soronként 30 fillér. Egész évre . . . . .8 K, Fél évre. .............4 „ Negyed é vre.... 2 K Egyes szám ára 20 fill A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Borosa Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Rossz világ járja. Közeledünk az év vége felé s általáuos a panasz, a nagy üzlettelenség, a rossz közgazdasági helyzet s a jövedelmek ijesztő mértékben való csökkenése felett. Az egész ország kereskedelme, mintha megbénult volna, egyszeribe olyan pangó állapotba jutott, hogy kereskedőink szinte kétségbe esnek a jövendő felett. y Magyarázzák ezeket a visszás közgazdasági állapotokat kiilön- félekópen. A pénzszűkénél, a pénz- drágaságánálfogva. Az olasz-török háborút is sokan okolják a nagy üzlettelensóggel, közben azonban közgazdasági intézményeink, kereskedőink, iparosaink elvéreznek s nékik azután rüár semmiféle magyarázat sem segitheí. Az esztendő mérlege igy tehát nem jó eredménnyel zárul majd. Mert ez az üzlettelenség nem mai keletű. Érezhető volt hatásában az egész esztendőn keresztül, de az óv végi depresszió ezidén még erősebb, mint más esztendőkben s erre a nyomott hangulatra a külpolitikai viszonyok mindenesetre befolyással lehetnek. És semmi kilátás sincs arra, hogy egyhamar e kedvezőtlen gazdasági konjunktúrák megváltozzanak. A külpolitikai helyzet változatlanul aggodalmas, sőt a fólónkebbek a tavaszra egy általános európai háborút jósolnak, melyből azután sajnos, a mi monarchiánknak is ki kell, hogy vegye a maga részét. S hogy egy tényleges bábom, melyben nekünk is aktiv szerep jut, minő közgazdasági rombolásokat visz véghez, azt talán egy szóval sem kell magyaráznunk, S igy a kilátástalan helyzet bizony szomorú gondolatokat kell, hogy ébresszen bennünk s magunk is megrettenünk, a falra festett ördögtől, melynek beköszöntése nem tartozik a lehetetlenségek közzé. Ámbátor a mi amúgy is szomorú közgazdasági állapotainknak semmi szüksége sincsen Cgy ilyen gazdasági katasztrófára, még is el kell készülnünk annak beköszöntésére, annál is inkább, mert ha a veszedelmet készülten várjuk, inkább tudunk védekezni ellene, mintha készületlenül s váratlanul lep meg az mind jajunkat. Bizonyos, hogy sokszor állottunk már szemtől szembe, olyan vigasztalan s kilátástalan helyzetekkel, mint a minő most fenyegeti országunkat s a jó sors mindenkor megkimélt a nagyobb megpróbáltatásoktól s igy ebben az Isteni gondviselésben bizakodva, most is reméljük, hogy minden nagyobb baj nélkül lábalunk ki a mostani veszedelmes bonyodalmakból. De szükségesnek tartjuk, hogy előre is figyelmeztessük az országot minden eshetőségre, már csak azért is, mert amúgy is szomorú gazdasági viszonyainknak szüksége van arra, hogy minden őt érhető támadásról tájékozva legyen. Most még csak a karácsonyi vásár az egyetlen biztató momentum kereskedőink előtt. Ha az is kudarccal végződik, mint a hogy az valószinü, akkor bizony ez esztendő eredményét szomorú szívvel regisztrálja minden magyar közgazdasági tényező. S hogy e rossz üzletü év következményeit elsősorban az ország közönsége sínyli meg, az a dolgok természetében rejlik, mert a hol a pénz már olyan drága hogy egyáltalában nem létezik, ott mindennek vissia kell fejlődnie. TOMIKA (A „Fehérgyarmati Hírlap" lárcája.) C Robogunk előre az idő szekerén. Elmaradoznak az ismerős tájak, a régi, kedves emlékek. Néha rákiáltunk a lelketlen kocsisra: Megállj! Állj meg egy pillanatra, hadd száljak le a kocsiról, hadd tegyek egy lépést vissza. Vissza a múltba . . . az ifjúságba .... Esős őszi napon megrohantak az emlékek. Az isten tudja, miért. Talán, mert utam egy hatalmas bérpalota előtt vitt el ? . . . Talán a hely volt ismerős nekem ? . . . Evek tűntek, évek szálltak el és hipp-hopp bent vagyok a vig diák korban................. Rozoga földszintes ház áll itt, benne a diák vendéglő. Nem nagyon Ízletes, de olcsó ebédet adott a Három Vörös Ökör, az ugyanilyen cégerü vendéglő jóltáplált tulajdonosa Tónika pincér volt. Fizető, ételhordó és. borfiu egyszemélyiben. Csak épen újságos nem volt. Az igaz, hogy újság sem volt Aki olvasni akar, az menjen a könyvtárba --- szokta mondani a Három Vörös Ökör. Jókedvű jogásztársaság jár ide étkezni. Csupa ifjú ember élete derűs tavaszán. Tréfáink központja persze ő volt: Tónika. Kicsit buta, hízásnak induló, lompos járású bécsi fiú volt, holdvilágarcából örökké alázatosan pislogtak ki apró szemei. A magyar nyelvet nehezen törte, de csakis magyarul beszélt velünk. Nem annyira hazánk iránti tiszteletből, de mert mi nem igen beszéltük a teuon nyelvet. — Tónika — harsog a hangja egyik jogászimnak — töltött paprikát kérek ! — Ep a persz — vágja rá Tónika, mi nála „ebben a percben,,-nek felel meg. Apró mókáinkért nem haragudott meg soha. Sőt velünk tréfált a maga ügyetlen módja szerint. Ha valaki idegen iiolait talált a főzelékben és bediktála a fizetésnél: — Egy levesj — 6 krajcár. — Egy főzelék feltétellel. — 36 krajcár. — Egy darab üveg. — 38 krajcár, vágta ki Tónika zavartalanul. Ha elsején és másodikén nem látott bennünket, nem aggódott, hogy elmaradunk.. Tudta, hogy pénz jött hazulról s ilyenkor jobb kosztot eszünk 1 — 2 napig. De ha harmadikén megpillantotta a társaságot, felderült á képe, rendelés nélkül hozta már a korhelylevest és jóindulatú feddéssel ismételgette : lumpoltuuk ? lumpoltunk ? Ha egyikünk, még a hónap vége felé is hatvan—hetven krajcárt, fizetett ki ebédért, Tónika bámulva rázta fejét: — Mék fan, mék fan talán voltpétlörés ? Hozzám különösen ragaszkodott. Mert nem csúfoltam ki soha. De még nekem sem hitte el, hogy a nagy asztal egyik tagját országgyűlési képviselővé választották meg, hiába mutattam az újságban, Tónika széles mosolyra húzta szét vastag száját: — Én elhiszek. Nekem lehet aztat einlausn. Tónika jó tyerek. — És kacagott hozzá nagyokat. Egyszer kiöntötte előttem szive bánatát. Elmondta, hogy apja Bécs egyik kül- vái’osában vendéglős, de van rajta kívül, még kilenc gyermeke, ő szerelmes égy fűszeres lányába, a Lizibe. Nem veheti el addig, mig üzlete nincs. Otthon szégyeli pincéri mivoltát, azért jött Pestre. Meklátja fiatal ur, Tóuikának lessz sok piz, nyitja Bécsben egy vendéglő „Zum Goldene Fisch" és elveszi magának feleséget, a szép Lizit. Oly boldogan mesélte a jámbor, hogy önkénytelen fohászkodtam! bár meglenne minél előbb. Mikor társaimnak elmondtam Tónika bus históriáját, voltak, akik elérzékenyültek, de sokan újabb tréfákra használták fel a titkot. Persze, hogy a libahúst Lizihusnak hívták azontúl, hiába vetett rám Tónika bánatos, szemrehányó pillantásokat. A közeli kávéházból majd mindennap átszaladtak Tónikához, hogy Becsből kérik telefonhoz. Ilyenkor természetesen a kávéház másik Felelős szerkesztő is loptulajúoifQS: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS
