Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-06 / 18. szám
II. évfolyam. Fehérgyarmat, 1910. május 6. 18. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .................................8 korona Fé l évre.................................4 „ Ne gyed évre . . ___.__2 „ Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ©r. Magysurádln j&@ir©ss LaJ®§ Megjelenik hetenként pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Baross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. A „vidéki újság.“ Hogy most a vidéki újságírás je- j lentőségéről és feladatáról mondunk el egyet-mást, ahhoz valami különösebb eset aktualitást nem szolgáltat ugyan, de azt tartjuk, hogy lapunk talán minden egyes számának a megjelenése fel-fel szokta ébreszteni legtöbbek lelkében azt a gondolatot, van-e szükség az időszaki irodalomnak ezen ilyetón- szerü termékére s mi egyáltalában értelme és célja a „vidéki“ hirlapirás- nak? Sőt tovább kell mennünk. A közönség — s kisebb és nagyobb vidéki városokban ez csaknem egyaránt igy van — a mikor kézhez veszi az ő frissen érkezett, rendszerint hetenkint egyszer megjelenő helybeli lapját, még pedig — hozzátehetjük — annak a bizonyos családias bensőség- nek érzései között, mint a mely a kommunitás saját külön házi érdekeinek szószólóját megilleti, mindannyiszor egyszersmind, ha nem is mondjuk hogy épen gúnyos vagy kicsinylő és lenéző mosoly jelenik meg ajkai körül, de a lap megpillantásakor mindenesetre legalább is valami kedélyes hangulatnak közeledésétől érzi érintetni lelkét. Ha pedig szóba kerül az a vidéki lap, tapasztalás szerint elmaradhat-e egy kis — bár nem roszakakaratu, de mégis nem igen enyhe élcelődés? Legtöbbször „Trombitának“ nevezik, Mu- csát emlegetik, stb. s jaj annak, a ki elmulasztaná a jóakaró, leereszkedő szánakozásnak bizonyos nemével vagy pedig máskép mint derűs mosoly kíséretében, de okvetlenül csakis kedélyes hangon emlékezni meg a lapról. Nos hát igazuk van-e azoknak, a kiknek szokása ez a magatartás a vidéki újsággal szemben? Mert különben hog) a közönség éppen műveltebb részének túlnyomóan nagy többsége csakugyan igy van a vidéki, a helyi lappal, mint a hogy azt a fönnebbi sorokban meg;ajzoltuk, magát ezt a tényt tagadni persze nem is igen fogja senki, inkább csak arról lehet tehát szó, helyes-e az az álláspont, és amennyiben pedig helytelen, a tévedésnek miféle forrására vezethető az vissza? Hát itt csakugyan egy hatalmas tévedésről is van szó. Látszat szerint a vidéki újság s országos jellegű központi napilapjaink csak arányaikban, méreteikben s tartalmasságuknál fogva külömböznek egymástól s a gyöngébbek előtt úgy is tűnik fel, hogy a szegény vidéki újság legfeljebb csak nem bírja elérni azt a fokot, melyen fejlettség dolgában a központi nagy napilapokat látjuk állani. Valójában azonban egészen máskép áll a dolog és pedig úgy, hogy ez a külömbség a kétféle újság között nem fokozatbeli, vagyis a vidéki hirlap meg az országos napilap egymástól nem annyira arányaikban és méreteikben, hanem sokkal inkább, sőt tulajdonképen lényegben és rendeltetésükre nézve külömböznek egymástól. A kettő csupán abban egyezik egymással, hogy mind a kettő irodalmi kiadvány, sajtótermék. De hát a nyomdából kerül ki péld. a szótár is, valamint egy zenei szerzeménynek a kottája is, pedig a kettő ugyancsak külömbőző valami. S bár annyiból még rokonságban is állanak egymással a vidéki hirlapirás és az országos hírlapirodalom, hogy mindakettő az időszaki sajtónak terméke, azért mégis ép oly numoreszk. ívta: KONYI LAJOS. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) Szegény poéta! Egyre ez a gúnyos sajnálkozás zsongott fülébe. Nohát majd megmutatja ő, hogy nincs igaza a kisasszonynak. Ő fog, ö akar prózát is írni. Igaz, hogy eddig még nem igen próbálkozott véle, mert a dicső rimfa- ragás foglalta le minden szabad idejét, hanem mi volna lehetetlen egy akarni kész léleknek, főleg poétának?! — Nemcsak, hogy megírom a tárczát, fogadom, hogy meg is fog jelenni kedves kisasszony! — Adja az Isten rimkovács, pardon Érdi ur! válaszolt a kisasszony!-----------És ifjú barátunk, Érdi leült megirni az első tárczát Ül, ül egy negyed óráig .... félóráig. Rágja a tollszárat, tűnődik, gondolkozik. Hiába. A czimnél nem tud tovább jutni. Pedig milyen szép hangzatos, sokat mondó czim ez: Szerelem még a siron túl is. . . . Mennyi titokzatosság, sejtelmes varázslat érdekfeszitő jelenség van e czimben kifejezve. És a tár- cza csak nem óhajtja meglátni ezt a szép napvilágot. Érdi homloka már valóságos niagara zuhatag a sok izzadságtól. Előbb áhítattal fohászkodik a múzsákhoz, hogy illessék meg ez egyszer prózára is lelkét. Majd mikor az imádság nem segít mérgelődni próbál. Ezzel azonban még kevesebbet ér. Végtére nagy léptekkel kezdi végig mérni a szobát (miként a színdarabokban szokás), hátha akad valami mentő eszmére. Egyszer csak homlokára üt (a mint szintén színdarabokban látta) és felkiált: Hah! egy eszme! Heuréka! Megtaláltam! Nagyszerű! Elmegyek a tárczám cziméhez tárgyat keresni. Azzal sebtiben fogja a kalapját és rohan — témát keresni. Keresztül-kasul járja az utczákat. Megfordul a legnépesebb sétáló helyeken. Hasztalan. Nem talál a czimnek megfelelő témát. Sehol sem láthat senkit, a ki a siron túl is szeret. Sorba látogatja ismerőseit. Sehol semmi. Néhol azt hiszik, hogy Érdi urnák valahol el méltóztatott veszíteni a jobbik e- szét, olyan furcsaságokat kérdez. — Különösen hölgy ismerőseit faggatja rendre: Drága Nagysád, tudna kegyed a siron túl is szeretni? A hölgy csudálkozó szemekkel bámul Érdire, ö pedig újólag hajótörést szenvedve folyvást szomorúbban folytatja látogatásait. De végre, ugylátszik felragyog szerencsétlen csillaga. Egyik ismerősnél bemutattak neki egy leányt. Bókós Bellát. Igaz, hogy nem volt szép, meg talán több tavasz virágait élvezte mint Érdi, hanem igen regényes hajlamú volt, amint a házi kisasszony titokban értésére adta a kérdezősködő Érdinek. Érdi a boldogság (limonádé tavában) kezdett úszkálni ennek hallatára. Regényes hajlamú hölgy. Hiszen ez a várva várt tárgyszolgáltató lehet. Nyomban őrülten kezdte tenni neki a szépet. Bókolt, sziporkázott szellemtől, előszedett emlékezetének tárából minden elkopott szójátékot, élcet. Idézett a hölgynek saját költeményeiből. Szóval önmagát igyekezett felülmúlni, csakhogy a regényes hajlamú hölgy magas tetszését megnyerje. Még rögtönözött is egy nézete szerint roppant találó és elmés verset, a mely a leányt teljesen meghóditá, Hangozzék pedig a költemény e képen: „Most pillantám meg először önt, És ime már a szerelem elönt. ügy megigézett a csillaga szemének, Hogy le nem festheti se próza, sem ének!“ Majd engedelmet kért, hogy ő kisérhesse haza a csillagos éjszaka poózisével vetekedő szellemű hölgyet, a mire ez hódításának öntudatában kegyes gráciával adott engedelmet. Az első lépés tehát már meg vala téve a kezdet nehézségein átesett immáron. Csak rajta tovább 1 A mint leértek az ut- czára, már az alkonyat kezdő piros hálókar
