Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-06 / 18. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP külömböző egymástól a kettő mint amazok, a fentebb példának említett két sajtótermék: a szótár és a zenemű. (Folytatása köv.) Krasznay Zsigmond' Vörös május elseje. A szociálizmus, ime szemlátomást tért hódit már nálunk is. Amit oly nagy hévvel követeltek, amire már oly régen törekedtek Gergely pápa jóvoltából, ime a kalendárium megadta nekik. Május elsejét piros betűvel jelezték ez évben, mint ahogyan az ünnepeket szokták, piros betűs napot kapott a naptárban, hogy minden szem azonnal észrevegye, ünnepnapot ül az ország, ünnepel a munkás, a here, a szegény, a gazdag egyaránt, mert május elseje van. Ám egy bökkenő! Nem a szoci- álisták győzelmét hirdeti a vörös május a kalendáriumban. Még korai az öröm, a nemzetközi és hazai szociális- ták között, a vörös betűket nem az ő küzdelmüknek, nem az ő győzelmüknek köszönhetik, csak csupán annak az e- gyetlen körülménynek, hogy május elseje az idén vasárnapra esett s igy a kalendárium csinálok, nem a munkás- ünnepet akarták a rikító színnel kiemelni, hanem a vasárnap szentségét, munkaszünetét jelezni. A mi országunk még nem olyan erős, hogy elbírja azt a megrázkódtatást, melyet a nemzetközi áramlat diadalmas térhódítása maga után vonhat. bátját a városra bontani. A bérkocsik és villamosok zörgése a szaladgáló inasok fütyülése, az újságárus rikkancsok kiabálása stb. mind nem bírta Érdit kizökkenteni a költői hangulatból, melybe annyira belelovalta magát, hogy Bella kisasszony azt hitte, hogy vele jár az egekben, oly élénken vázolta a költészet istenitő hatalmát ,,e sivár sárgolyó (érted: a föld) vigasztalan, kietlen érdekharczai és gyötrő gondjai közepette:“ Bella kisasszony el volt ragadtatva s midőn Érdi szent esküvel erősité, hogy életének ezentúl csak egy czélja lesz, t. i. ő érte élni, akkor már Bella kisasszony alig birt erőt venni túláradó érzelmein és a nyílt utczán a nyakába akart borulni Érdinek. Érdi felakarván használni az extázis- nak e perczét, olvadékony lágysággal és remek költői frázisokban esengett az Isteni bájak legszebbikével tündöklő Bellához, hogy nyújtson alkalmat a minél előbb való találkozásra. Mit meg nem adott volna most a boldogságtól megindult, regényes hajlamú kisasszony. Felébredtek emlékében az ideálok, akik eddig cserben hagyták, mikor megtudták, hogy nincs pénze. Mennyit szenvedett mind annyiszor, de most uj fényben látja felragyogni a szerelem üdvös napsugarát. Megígérte Érdinek, hogy másnap hét órakor várni fogja őt otthon. Érdi aggódálmát fejezi ki az otthon levők miatt. De Bella nagysád szende mosolyai nyugtató meg őt, hogy holnap szülei és bátyja színházba mennek, a cselédet pedig eltávolítja valami ürügy alatt. kapunál érzékenyen búcsúztak el, biztosítván egymást a sírig tartó szerelemről. A mi oiszágunk ipara még nem olyan fejlett, a mi tőke és munka viszonyaink még nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy már azokat az állapotokat kellene orvosolni, melyeket a nagy tőke túlkapásai okoztak a munkásokkal szemben s érdekeik rovására. Sajnos még nem tartunk ott. Még csak munkásaink intelligentiája sem olyan fejlett, mely egy nagyobb szabású szociális akció sikeres vezetését megköveteli. Sem viszonyaink, sem képességeink még nem értek meg annyira, a nemzetközi szociálizmus, javító áramlatával együtt haladhasson. A mi szo- ciálizmosunk még indokolatlan, indokolatlan abban az értelemben, melyben az a közéletben szerepel. Hol van nálunk még az az idő, amikor a nagytőke túlkapásairól beszélhetnénk. Holl kell nálunk a munkásságnak sorompóba állania, hogy a tröstök, kartellek ereje ellen felvegye eredményesen a harcot?! Hiszen nálunk egyelőre sem nagytőke, sem nagyipar, sem karteliharcz, sem trősztküz- delem nincsen, csak csupán szegénység, vigasztalan nyomor, nagymérvű élhetetlenség s az annyi káros kivándorlás. Ne kívánjuk rneg tehát előbb azt a harczot, mely majd elkövetkezhetik akkor, mikor ozszágunk majd olyan örvendetes ipari fellendülés részese, mint a minő Anglia, Franciaország és Németország. Ne akarjunk előbb meg halni, mielőtt még megszülettünk volna, hanem tekintsünk bizalommal a jövőbe, azzal a bizalommal, melylyel Érdi szemei diadalmasan fénylettek, a mint hazafelé tartott. Hiszen már megvan a szerelem a sírig, most még egy lépés — és meg van azon túl is. A tárcza megszületik, pompásan sikerült s prózairól hire-neve meg van alapítva. Boldogan sixlyedt az álom bársony puha karjaiba. Másnap alig bírta bevárni az estét. Még alig volt 6 óra már ott ólálkodott Belláék ablakai alatt, várva azt az időtt illetve témát hozó 7 órát. Arra azonban hiába várt, hogy egy éltesebb hölgyet és egy idősebb s egy ifjabb urat lásson távozni, t. i. Bella szüleit és bátyját. Hanem ez nem szerzett neki nyugtalanságot. Mikor órájának kis mutatója a YH-hez ért, rohant föl a lépcsőn. A jelzett ajtón csönget. Egy nő nyit ajtót. Az előszobában sötét van. Érdi tudta hogy Bellán kívül senki sem lehet otthon áradozva szorítja karjaiba az ajtót nyitó fehérszemélyt és forró csókot nyom ajkára. De oh irgalom atyja! a nő helyet, hogy ömle- géseit viszonozná harsányan kiáltozni kezd: Rabló! gyilkos! Segítség! Mire fölpattan a belső szobába vezető ajtó és rémülten ugrik ki rajta egy éltes asszonyság. A mint a szobából kisugárzó világosságnál meglátja a fiatalembert a ki a cselédet még mindig átkarolva tartja, rémülten sikoltoz ő is segítségért. A lármára a szomszédok mind összecsődülnek. Érdi a meglepetéstől eleinte szóhoz sem tudott jutni. Mikor nemsokára magához tér, ébred csak tudtára szorongatott helyzetének. Egy pár markosabb szomszéd már nyakon is ragadja a pórul járt Rómeót és ő még csak nem is szabadkozhatik, hiszen csak nem mondhatja itt el mindenki egy reményteljes, tetterős és munkabíró ezeresztendős nemzet tekinthet. Őrizzük meg magyarságunkat, mely az egyetlen biztosítékunk egy szebb jövőben, ne hagyjuk magunkat nemzetközi, előttünk teljesen értelmetlen és érthetetlen jelszóktól félrevezetni, hanem magyaros munkával, szorgalommal, verejtékező fáradsággal teremtsük meg azt az ipart és gazdaságot, melyet azok az országok élveznek ma már, melyeknek a- postolai azokkal a tanokkal óhajtank nálunk hódítani, amely tanok otthon, őnáluk aktuális, talán hasznos is, de nálunk, mint minden koraszülött, éretlen dolog, haszontalan, káros, sőt e- gyenesen veszélyes. A piros betűs május elseje, egy tapodtal sem fogja munkaviszonyainkat megjavítani, mindaddig, mig nagyiparunk nincsen. Nem a munkaszünetek s nem az ünnepek azok, melyek hasznára, szolgálatára lehetnek, egy ország s ugyanakkor egy nemzetnek, hanem azok a szürke hétköznapok, melyeket a műhelyekben szorgalommal, kitartással munkával becsülünk meg. Ezek a szürke hétköznapok az i- gazi ünnepei a munkának, ezeket kell megbecsülnünk s tisztelnünk, mert e- zeknek köszönhetjük majd, hogy mi is egy sorba kerüljünk azokkal a hatalmas országokkal, melyekben a szoci- álismus annak küzdelme s minden fegyvere, jogosult és indokolt. füle hallatára, hogy ő — légyottra jött és nem lopni rabolni. Ez nemvolna lovagias férfiúhoz és költőhöz méltó eljárás. E közben megérkezik a rendőr is a kiért nyomban elfutottak. És Érdinek követ- nia kellett a rend éber őrét. A kapitányságnál igazolta kilétét. Egyúttal pedig kénytelen volt elbeszélni szerencsétlen bekisértetó- sének előzményeit, mert, mert különben még éjszakára ingen szállást is kaphatott volna. Szégyentől, dühtől lángolva érkezett haza s egész éjjel le som hunyta szemét. Mindehhez járult még az a gyötrő tudat is, hogy már-már szájába repült téma sült galambja ismét elszált. Mikor másnap felment ahhoz a családhoz a hol Bellát bemutatták neki, ott természetesen mit sem tudtak szenvedett csúfos szerelmi kudarezáról. Itt értesült aztán róla, hogy Bella tegnapalött este, mikor haza ment annyira felvolt indulva, hogy még az éjjel lázba esett és most veszélyesen beteg. Lázas álmaiban folyvást szerelmet légyottot emleget, most még ” anyja is gyöngélkedik az ijedség miatt, mely tegnap este érte. Aztán elbeszélték Érdinek, hogy be akartak törni tegnap Belláékhoz a- zomban a tolvajt hamarosan nyakoncsipték. És Érdinek mindezt a legnagyobb nyugalommal kellett végig hallgatnia, nehogy elárulja magát. Nem volt tovább maradása. Búcsúzott sietett el. Otthon elkeseredetten ült le Íróasztalához, előszedte naplóját és a következőket irta bele s a mint poétához illik versben: „Nem bánom, ezután bármint gúnyoljanak, Tárcát én nem irok, ha nincs hozzá anyag; Nem megyek kutatni soha többé témát, És nem bolonditok soha többé vén lányt!“
