Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-14 / 41. szám

2. oldal. FEHÉRGYARMATI HIRLAP 1910. október 14. a pillanatnyi lemaradás következménye az elmaradás, mely ejyben erőgyen­gülést s végleges hullást von maga után. ősz van. A tar lett bokrokon ökör­nyál himbálódzik. Messziről harangszó panaszos hangját hozza a késő őszi langyos szellő. A szüretelők víg danája lelkűnkbe kap s könnyes szemekkel tekintünk a mi véreink jövendő sorsa felé. — Hej! Mikor függetleníthetjük mi majd sorsunkat a természet sze- szeszélyeitől, mikor lesz boldog a ma­gyar majd akkor Is, ha a termése vé­letlenül nem vág be neki. Mikor lesz hegyen-völgyön lakodalom, még akkor is, mikor a súlyos gerezdek nem csil­lognak a szőlőtőkén s lesz heje huja akkor is, mikor a bu;::a ára nem olyan magas, mint ebben az áldott aszten- dőben. Mikor! Talán sohasem! Vagy mégis! Majd ha a m országunk tá­maszát és talpkövét, a tiszta erkölcsön felül, az ipar s a vele kapcsolatos kereskedelem alkotja. Hús nélkül. Ma egy nagyon érdekes, szociális és gazdasági problémákkal foglalkozó könyv jelent meg, mely hiteles statisz­tikai adatok alapján kimutatja, hogy Magyarország az az ország, hol arány­lag a legkevesebb húst fogyasztják. Ezen a ponton vitatkozni nem lehet, sőt fölösleges is. A számok adatai minden ékesszólásnál szebben beszél­nek és ha humort keresnének a szo­morú tény mögött, azt kellene hin­nünk, hogy a vegetáriánusok hódították el a húsevőket. Pedig nálunk nagyon kevés a meggyőződéses vegetáriánus itt elkényszeredett, korgógyomru em­Ugy látszik, hogy a XIV. és XY. szá­zad Tolt a Kandó-család hivatalbeli méltósá­gainak virágzási kora. Ezentúl hosszú időkön át csak birtokszerzéseik révén ismerkedünk meg velők. Így Kandó György 1575-ben egy nemesi kúriát szerez Farmoson, honnan (Egerfarmos, Borsodm.) az előnév származik de ezt utódai 1653-ban zálogba adták. 1659-ben I. Lipót sztregovai Kandó Jakabot és Miklóst, valamint mindkét nem- zettségbeli össze utódait megerősíti Bogáth, Péter és Szentkozma pestmegyei, Pesztó, Lada csongrádinegyei, Fehéregyház, Sajthi és Szanad Soltmegyei, végül Barony, Czanicza, Temeria, Obroncza, Paska, Czurok, Máhsz- tercze, Szentandrás és Kisfüle bácsmegyei birtokaikban. Egerfarmosi Kandó István fiai pedig 1718-ban adományba kapták Domonyt és Aucsot, Zsigmond és István pedig 1730- ban visszaszerzik az említett Farmost ado­mányképen. Ugyancsak a i 1730. esztendőben az utóbb megnevezett egerfarmosi Zsigmond István, valamint édes testvéreik József és Ferencz kérésére Koháry István gróf helytar­tó meghagyja a jászói konvetnek, hogy ad­ják ki a négy testvérnek a levéltárukban lévő összes leveleket, amelyek a Kandó csa­ládra vonatkozik. Úgy látszik a török há­borúk által veszélyeztetett délmagyaroszági birtokaik jogcímének evidenciában való tar­berek élnek akik vasárnapnak látják a közönséges hétköznapot, amikor né­mi húsféle kerül az ebédhez. Vacso­rára megteszi a kávé is, vagy gyü­mölcs, vagy bármi más olcsó eledel. Most már elmélkedjünk, honnét van mindez. Csakugyan annyira sze­gény náció volnánk mi magyarok, hogy nélkülöznünk kell a legtáplálóbb eledelt a húst? Annyira oda van már ez a tejjel-mézzel folyó Kanaan, hogy nem telik már húsra sem? Hiszen kétségtelen, hogy szegények vagyunk. De csak körül kell néznünk és találunk még szegényebb nemzetet is. Ott van például Olaszország, amelynek nyomo­rúsága szinte páratlanul áll és mégis aránylag sokkal több húst fogyaszt Olaszország népe, mint a miénk. Azt mondhatnánk, hogy a parasztság nem él hússal. Csakhogy a paraszt minde­nütt egyforma. A francia paraszt épen olyan szigorúan megvonja magától a gasztronómiai élvezeteket mint a ma­gyar. És nincs is az a jólét, amely nagyobb változást tudna előidézni a nép étkezési szokásaiban és rendjé­ben. Az a bizonyos tyak ma még rit­kábban fő a paraszt fazékban, mint IV. Henrik idejében, de ezt nem sza­bad a szegénységre visszavezetni. El­lenben igen nagy baj, hogy a „sze­gények vagyunk, de jól élünk“ elve már csak elv, amely mosolygásra kész­tet, de egyre kevesebb és kevesebb hive akad. A közép osztályról beszélünk, a- melynek életét módunk van megfi­gyelni, mert magunk is közöttük élünk. A közép osztályról, amely kezdődik az első rosszul vasalt, de vasalt nad­rágnál és csillogó eleganciával végző­dik. Ebbe a határozatlan körbe tarto­zik Magyarország népességének a zö­tása bírta őket rá erre a kérésre, amelyet 111. Károly teljesittotett is. A nagykiterjedésü Kandó-családnak ter­mészetszerűleg nemcsak az eddig felemlített vármegyékben voltak és lehettek birtokaik, hanem egyebütt is. így a zemplénmegyei Miglész XVII. századi birtokosai között ta­láljuk a Kandó családot is, amelynek régi kúriáját még a Kandó-család építette. Velők majdnem egyidöben birtokos ott a gróf And- rássy-család is, mely most is ott birtokos és a Kandó-család által épilett kúriának a bir­tokosa. Ugyancsak Zemplénmegyében, Bá­nyapatakon is (Abauj-Torna határán) találjuk a XIX. század első felében birtokosnak a Kandó családot. 1800-ban, midőn 1799-ben öt hatalom szövetséget kötött Napoleon ellen és az egyptomból visszatért Napoleon több véres harcban leverte az osztrák hadsereget, ismét fegyverre s/.óllitották a nemzetet. Abaujmegye egy gyalog- és egy lovasszáza­dot áliitott ki. A lovasszázad parancsnoka Kandó László volt; 1809-ben Abaujvárme- gye újra egy század lovast állított ki. A 207 embert ismét Kandó László, mint kapi­tány vezette és pedig Kandó Gábor ezredes ezredében. A fölkelt nemesi csapatokat Győr alá rendelték, ahol azonban hátrálni kény­szerültek Jenő olasz alkirály csapatai előtt. Amily lojálisán küldte fiait a várme­me és kétségtelenül ennek a hatalmas osztálynak élete billenti ránk nézve olyan kedvezőtlenné a húsfogyasztás mérlegét. Csak körül kell nézni nyitott szemmel ebben a társadalomban és rögtön bizonyossá válik, hogy itt van a baj. A középosztály nem eszik húst, mert drága. De vájjon csakugyan ek- kora-e a szegénység itt, hogy ezek az emberek kénytelenek megtagadni ma­guktól a táplálkozás legelső leginten­zivebb szükségletét? A felelet: nem. Mert, ugyanekkor, amikor az első kér­dést fölvetettük, szemünk elé tárult ennek a társadalomnak külső képe is, amely hazugságokból alakult ugyan ki, de elég jólétet mutat. Az erőnkön felül való költekezés nem okolja meg azt, hogy ott spóroljunk magunktól, hol egyáltalán nem szabadna szüksé­get szenvednünk, de mégis igy van. Egy pesti polgári család kávéházi költ­ségágéi rendszerint nem aránylanak a könyhaköltségekhez, de azért nincs egy józan ember sem a családban aki erélyesen tiltakozna a kávéház járás ellen. Azonkívül még ezer és ezer ki­növése van a modern életnek, amelyek mind arra valók, hogy a szegénységet leplezzék. De mikor a leleplezés mód­jához folyamodunk, beleesünk a tu- lajdonképpenvaló szegénységbe és nem eszünk húst, mert különben nem me­hetünk a bálba, vagy nem kocsikáz- hatunk a korzón, nem ülhetünk a ra­gyogóan fényes kávéházak kipárnázott boxjaiban és nem vacsorázhatunk egy­szer egy héten vendéglőben. Nem me­hetünk páholyba, bár viszonyainkhoz képest a karzatra sem telik, nem me­hetünk nyáron fürdőbe, ámbár idehaza is éppen csak hogy megéltünk. Főnt az ernyőn nincsen kas — ez a mi Potemkim társadalmunk képe és in­gye a dinasztia védelmére a nemzetek sza­badságát veszélyeztető Napoleon ellen, époly kereken tagadta meg a katonát, midőn az abszolutizmusra tért Ferencz király 1821-ben újoncot követelt Zemplén vármegyétől. És nem lehet kétség, hogy tiltakozása jeléül terjesztetett elő az ez évi julius 9-iki köz­gyűlésen, hogy az 1809-iki győri ütközetben elesett zemplénvármegyei nemesi felkelők emlékszobra elkészült. Az ünnepély sorrendje szerint azok, akik az akkori felkelők közül még életben vannak, az ünnepélyen szemé­lyesen meghívandók, hogy akkori egyenruhá­jukban — ha az még megvan, jelentkezzenek Kandó Gábor hajdani ezredesöknél. A most említett Kandó Gábor nagybir­tokosnak s nemesi felkelési ezredesnek, kinek mint ilyennek emléket állított Zemplénvár- megye, — első neje Fáy András nővére volt, második felesége Bernáth Zsuzsánna, mely utóbbitól született 1811. március 16-án mig- lészi birtokán Kandó Kálmán, a családnak méltán XIX. századi dísze. Életrajzát bőven adja a Fallas Lexikon Kandó Kálmán, feleség Vladár Klára révén, sok oldalról rokonságban állott a felsőmagyarországi előkelő családokkal. Mi­után Sárospatakon elvégezte tanulmányait, a közpályára lépett s mint csertészi földbirto­kost Ung vármegye egyik kerülete a

Next

/
Oldalképek
Tartalom