Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 1. szám
4 Fakutya KABDEBÓ TAMÁS: PÓL NYÚBÖRG BESZÉL A NÉPHEZ Úgy adódott, hogy november 21-én este 7 óra tájban a Fehér Szarvas-hoz hímzett csárdában szálltam partra, Bedford főterén, a postahivatal tőszomszédságában. Egyik angol kocsma, gondolják önök, még Bedfordshire-ben is olyan mint a másik, pedig tévednek: a Fehér Szarvasban bonyolítják le minden évben november 21-én Bedford város amatőr kuglibajnokságát. A kugiipálya az ivóban van, kicsi, kopott és kezdetleges, egyszóval valahol a lélek mélyén hasonlít a nagy baracskaira, ameiy Mateovics csárdájának udvarában állott a Ferenc-csatorna partján, valamikor a harmincas évek végén. Ezért mertem a Bcdfordshire-i Fehér Szarvast, — a bácsmegyei „Tükörponty“-ra emlékezvén, — csárdának nevezni. A Fehér Szarvas agancsára meg azért akasztottam a kalapom, hogy a csaplárostól egy borítékot kérjek, amit ő a kuglibajnokságra való tekintettel megtagadott. A borítékot azért kértem. hogy a kalauz lyuggatójától gondosan megóvott, London- Bedford-i vonatjegyemet visszaküldjem Szent Pancras állomás főnökének. „Tisztelt Uram“, szólt a levél. „Társam nem jött velem a bedfordi kirándulásra következésképpen előreváltott jegyét mellékelem és az érte járó 12 6-ot tisztelettel visszakérem.“ Az áilomásfönököt látásból ismertem, még fagylaltárus koromból, és bár méltóságának alulinak és az angol etikettel öszszeegyezhetetlennek tartotta hogy valaha is fagylaltot vegyen tőlem, egyizben felémbiccentett köcsögkalapos fejével elismerésképpen. Az történt ugyanis, hogy Ingrid nevű svéd barátnőm segítségével — aki olyan szép volt mint egy svéd festmény, csak még annál is unalmasabb — 2 drb. Eldorado csokoládéfagylaltot eladtam a svéd konzul gyér-.A^VVWWJWVWVWVVAA“ i| Ne sajnálja a fáradságot, !| jöjjön el |j jj FALUD I-hoz jj 5 férfi és női méret utáni Ji ;■ szabóság ;! ]! alakítás, régi ruháját '! | i modernizálja ■ [ «I 22, Burnham Court. !| Moscow Rd., London, W.2. I1 !; Tel: BAY 7015. j! !' (Bayswater és Queensway [! ]i station mellett.) WVWJVWAW.V/Z/J'AW mekeinek. (A svéd vonatok a Szt. Pancras állomásról indulnak.) De térjünk vissza a Fehér Szarvasba, mert az idő múlik s az egyik tekejátékosnak — akit már kigolyóztak volt a bajnokságból s most szomorúan üldögélt az ivó legtávolabbi zugában, egykedvűen bámulva a falra akasztott rádió-televízió készülék ITV műsorát — akadt egy piszkos borítékja számomra, amelyet olajfoltos overallja bal felső zsebéből húzott ki. — Uram, — szóltam meghatottan a váratlan kedvességtől. — engedje meg, hogy meghívjam egy pohár sörre, ha levelemet bedobtam a postán. Elhárító mozdulatot tett, de köszönte. Mire visszaértem, már az újdonsült bajnokot ünnepelték. Természetesen egy egész rundót fizettem, s a bajnoknak — fiatal vállas péklegény volt, akkora markokkal, mint egy-egy sütőlapát — viszkit. A tavalyi baj nők — többen csodálták állóképességét: egész este kuglizni, hajnalban tejet kihordani, sok az egy javakorabeli embernek a vesztes angolok nyugodt eleganciájával fizette a második rundót. Borítékadó barátom állta a harmadikat. A korcsmáros is odajött és az újdonsült bajnok színezüst vándorserlegét szinültig töltette, amely cselekedet a bajnokot oly jó kedvre ingerelte, hogy hatalmas tenyerével rápaskolt a tombolajegyeket áruló leányzó domborművére. Borítékos barátom orra kivörösödött — ki tudja, tán gyengéd szálak fűzték a hajadonhoz — és oda nyilatkozott, hogy jövőre ő lesz a bajnok. Soha angoltól még ekkora dicsekvést nem hallottam, még illuminált állapotban sem. Meg is döbbent az egész társaság, s a jelenlegi bajnok kijelentette, hogy balkézzel legyőzi a nencegőt. A legszebb bácsmegyei virtuskodások jutottak eszembe. Az öregem, amint egy jólsikerült körvadászat után nekiállt kuglizni a helybeli parisztokratákkal, zimankós novemberi estén, toroksimogató kunbajai borok kortyolgatása után. Az ellenfelek bizonytalanul álltak a lábukon. A bajnok meglódította a golyót; elsőt, másodikat, harmadikat, és győzött balkézzel is, habár alig: egy találattal csak. A vesztes fizetett, a bajnok ivott. —• Megpróbálnám én is, — szóltam a bajnokhoz, mert győzelme bosszantott, aztán mert sajnáltam a vesztest s mert szeretek kuglizni. A bajnok tántorgott és ellenem is balkézzel játszott, jobbmancsát hanyagul nadrágzsebébe süllyesztve. Vesztettem. Amikor hozták a magnum áldomást és az ezüstserleget ismét körülhordozták, mint véres kardot, a televízió fölött fityegő órára esett a pillantásom. 8.55-öt mutatott. Villámcsapásszerűen ötlött eszembe, hogy most. e pillanatban Neuburg Pál barátom beszél az angol néphez, a BBC Third Programm-ján, és ha most azonnal kikapcsolnák a televíziót és be a rádiót, akkor mindannyian meghallgathatnók egy 56-os menekült élményeit Angliában. Én ugyanis megígértem Neuburg-nak, hogy meghallgatom szózatát a néphez. Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, segíts! Hogyan beszélem rá az angol munkásosztály kuglinak hódoló 12 tagját arra, hogy kedvemért végighallgasson egy Third Programm talk“-ot? Az idő múlt, én izzadtam. Kuglizni könnyebb. És akkor hirtelen, deus ex machina, a megboldogult Kellér Andor párizsi játéka jutott eszembe. — Nálunk Magyarországon, — szóltam, torkomat köszörülve, — az iskolában tanítják a kuglizást. Elismerően bólogattak. — A középiskolában? — kérdezte egy farmer. — Ó, már az elemiben is. Jómagam otthon igen közepes kuglizónak számítottam, be sem kerültem az iskolaválogatottba. Az érdeklődést sikerült felcsigáznom. A bingó jegyeket osztogató leányzó letette rózsaszín cédulákkal töltött pléhdobozát és a sörtől lucskos bárpultra könyökölt. — Uraim, — folytattam ékesszólóan. — A sors különös kegye abban a kivételes szerencsében részesített bennünket, hogy most mindannyian végighallgathatjuk Magyarország 1955-évi ifjúsági kuglibajnokának élményeit a rádióban. Apró „óh és ah“ kiáltások és visszafolytott elismerő mormogás hallatszott. A tombolás lány kikapcsolta a televíziót és bekapcsolta a BBC Third Programm-ot. Neuburg Pál éppen ott tartott, hogy „our intellectuals are often boringly wity“. A sörtől, a ködös levegőtől, és a marhahústól kipirult arcok figyeltek. Neuburg mesélt otthonról, itthonról, Cambridge-ről, Londonról, erről meg arról, de a kugliról valahogy nem esett szó. Nem lincseltek meg. Ezért választottam Angliát második hazámul. SIRALOMHÁZBAN Három kémet fognak el a Szovjetunióban: egy csehet, egy magyart és egy kínait. Mindhármat halálraítélik, de kivégy.és clött megkérdik: mi az utolsó kívánságuk. — Én azt kívánom, — mondja a magyar, — hogy halálom után égessék el a testemet és hamvaimat szórják Rákosi elvtárs sírjára, — Én azt kívánom, — folytatja a cseh, — hogy engem is hamvasszanak el és hamvaimat szórják Masaryk elnökünk sírjára. — Engem is égessenek el, — szól a kínai, — és az én hamvaimat szórják szét Mao Cse-tung elvtárs sírján. — Hohó, — szól közbe a börtönör, — de hiszen Mao még nem halott. Mire a kínai: — Kérem, én várhatok. . . 1964 első pesti találós kérdése — Fel lehet-e építeni a kommunizmust egyetlen országban? — Igen, de akkor azonnal más országba kell menni élni.............
