Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 6. szám
8. Fakutya IFJABB GÖRE GÁBOR FELJEGYZÉSEIBŐL MÖGKEZDÖM AZ OSKOLÁT Kivöttünk egy szobát a Jóskával, amibe vót egy ágy, mög egy dívány. A sarokba ott állt az ongora. Jóska mög szerette vóna röttön mutatni, hogy miilen inteligencs és ki akarta mondani asztat, hogy pianino, de a szöröncsétlen rosszá rakta össze a szótagokat. — Te disznó, — mondok szelíden — nem szégyöllöd magad más népek előtt? Még szöröncse, hogy a háziasszony nem tud egy büdös szót se a mi ritka szép nyelvezetünkből. Rögvest odaballagtam az ongoráhol és lepötyögtettem azt a régi szép magyar nótát, hogy „Kutya, kutya tarka“. Mikó végesztem a nagy művelettel, még le is fordítottam a háziasszonynak a szövegöt. Akkó gyüttem rá, hogy a dalnak nincs se füle, se farka. Ö.m.f. Nem tudtunk mögegyezni az én édös egy komámmal, Jóskával, hogy kié lögyön az ágy. Fődobtunk egy pennyt, én vótam a fej, Jóska az írás. Aki nyer, azé az ágy. Én mindig fejes gyerök vótam, mög is kaptam az ágyat. GANGON ALULI HÁZASSÁG A LEGVIDÁMABB VIDÁM REGÉNY KÉRJE KÖN YVKERESKEDÖJ ÉTÖL, VAGY KIADÓHIVATALUNKTÓL! Ara Angliában: 8/6, más országokban: $1.30. Jóska mög a pamlagot. Jóska igön kényös vót az utóbbi időben, állandóján a mancsait vötte szömügyre és nízte, hogy szép puhák-e. A bizony igasság, hogy soha a rongyos életbe illen szép kéz nem lógott ki rojtos kabátújja végén, mint itt Londonyba. Az okot éppen mög is mondhatom. Mivelhogy mosogatólegény vót egy hotel szálodába, hát azér lőtt illen tisztösségös a tenyere. Egyezör tányért is elöblögetött naponta, némeliket utójjára. Ö.m.f. No, de térjünk rá a tisztőtt címre, az oskolára. Már egy hete készülődök. Mivelhogy a falumbeli pedellusnak is vót bajsza, hát én is möghagytam egy hete a szőrt az orrom alján. Sajnos, utósó napon le köllötött borotfáni, mer a háziasszony, a misziz Smitt rám szót, hogy mér nem mosom le azt a piszkot az orrom tövibűl, mikor van meleg víz bővibe. A tükör is asztat mutatta, hogy ölég mocskos vagyok. Ö.m.f. Arra nem tuttam magam rábeszéni, hogy vigyem-e a hazáról hozott Kossuth kalapot az oskolába, vagy se. Eddigelé mindönkinek igön, igön tetszőit, mer ilyet még a királynő férje se hord. Ölég az hozzá, hogy másnap hajadonfőit, csupasz pofával állítottam be az oskolába. Mindönki röttön mögszeretött engöm, mer hát ámbátor dicseködni ritkán szokok, de az igazat mögvallva, jóállásá legény vótam világéletömbe. Sokszó monták, hogy jó alak vagyok. Az oskolába vót egyezörötszáz gyerök. Ez mán nem is oskola, hanem gyerökgyár. Mindön gyereknek köllötött egy szék a nagy terembe, hogy a reggeli áhitathol leülhessenek. Ezöket a széköket köllötött ízibe kipaküni, aztán bepakáni. Aztán még asztalokat is hordosztam ki mög be az cbédhől. Tejet löhetött inni, amennyi csak belém fért. Az ebéd ölég jó vót. Mindig asztat hiszöm, hogy szüretön vagyok, mer itt birkahús van mindön áldott nap. Ö.m.f. Délután elküttek, hogy adjak föl egy csomagot a postán. Lemérték fontba, mer itt a káót még csak nem is ismerik a szöröncsétlenök. Kifizettem oszt várakosztam az elismervényér. Várok, várok, de nem történt semmi. — Mi lösz az elismervénnyel?- mondok. — Miféle elismervénnyel? — Hát a csomagrü — mondok. — Olyan itt Angliában nincs. — A lőhet, hogy eddig nem vót, — mondok — de most má lösz. Adnak elismervényt, vagy se? —• Nem divat az itt, miszter. — No akkó aggyák vissza a csomagot is, mög a pézt is. —■ Itt a csomagja, de a pénzt már bélyegben rátettük. Mérgömbe olyat káromkodtam, amit nem lőhet sehova mögtáviratozni, oszt rohantam viszsza az oskolába. Félórába tellött, amig röndösen mögmagyaráztam, hogy hogyan akart az a nyamvatt póstamestör minket becsapni. Az igazgató asztat monta, hogy én vagyok az egyetlen embör az Egyesült Kirájságba, aki nem hisz a postába. Nem kő elismervény. Oszt igenyösen visszakűdött. Ott átvötték. Ezt a szót, horv „Elismervény“ mátúl fogva kitörülöm a szótárambúl. Ö.m.f. Este ötre végesztem a munkával, közben háromszó ittunk teát. Mindannyiszó tejet is öntöttek bele. Úgy töttem, mintha mindig így ittam vóna. Igen ám, csak a gyomrom nem vót ám ehhöl hozzászokva és tüstént levegőt engedött ki ugyanazon a járaton, ahun a tea bemönt. Többször is köllötött mondani, hogy „Pardon“. Ilyenkó — tuggyátok meg szeretve tisztőtt atyámfiai — észtét kő mondani Anglijába. De ha rálépők a más lábára, akkó „szarri“ járja. Hogy nem sül le egyesek pofájárul a bőr? Ö.m.f. Még mögérdeklőttem. hogy mikó kapok gubát. Monták, hogy azt csekkön kapom. — Neköm nem kő csekk, — mondok — neköm péz köll. Dehát a csekk egyenlő a pénzzel. — magyarázta a fő oskola altiszt. —• Akkó jó — mondok. (Nem szeretők első nap vitázni.) Amikó éppen hazafelé kászálódtam, gyüttek be a takarítónők. Úgy ki vótak őtözve, hogy ha a faluba láttam vóna őket. Isten bizony keziccsókolommal köszöntöttem vóna minyájukat. így zajlott le az első nap. Jóskának elmontam mindönt, kivéve a postát, mög a csekköt. Nem kő mindönt az orrára kötni. Mögmondom úgy, ahogy van, ez a csekk csak nem nagyon teccik, én má csak jobban szeretőm a pézt. Pardon.
