Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-03-25 / 6. szám
4. Fakutya EMLÉKALBUM Derűs epizódok innen-onnan az írás művészete Amikor Heltai J-nő a „111-es“ cimíí regényét irta át filmre Lón donban, a filmgyárban megszóli tóttá egy csinos színésznő: — Tudja, mester, újabban olthatatlan vágyat érzek az írás után. Kérem, ne haragudjék a kérésért, de árulja el nekem a titkot, hogyan kell írni? Heltai először meghökkent a kérdéstől, majd töprengő arccal elgondoikodott. Kisvártatva felderült arccal így kiáltott: — Egyszerű, asszonyom! Balról jobbra! SZERZŐI EST Szenkár Dezső, az ismert operettkomponista, a negyvenes évek második feléken szerzői estjére készült. Néhány nappal előtte örömtől sugárzó arccal közölte a hírt a Fészekben az egyik népszerű festőművésszel. Centennáriumi hangv.rseny lesz? — kérdi a festőművész. — Nem vagyok én százéves! csattan fel Szenkár. — Te nsm — csak a melód áid... DIAGNÓZIS Kellér Dezsőt állandóan nagy füleivel ugratta egyik kollégája a régi Pódium Kabaréban. A kis Kellér egyideig csak tűrte, mig egy szép r apon megelégelte a dolgot és visszavágott: — Tökéletesen igazad van. Az én füleim túlságosan nagyok egy embernek, de a te füleid túlságosan kicsinyek — egy szamárnak. ÍGY IS LEHET ÚSZNI Keleti László, az ismert komikus, tudvalévőén igen erősen gesztikulál beszéd közben. Egyszer Rátonyi Róberttel beszélgetett és szokásához híven hatalmas taglejtésekkel kisérte szavait. Rátonyi csak nézte a hadonászó komikust, majd így szólt: — Lacikám, te pompásan tudhatsz úszni. — Miből gondolod? — kérdezte Keleti meglepetten. — Mert csak bemész a vízbe és beszélni kezdesz... BOMBAÜZLET E sorok írója egyizben a magyar rádió egyik sportközvetítőjével beszélgetett a stúdió folyosóján. Cigarettaszjnet lévén az egyik cigányzenekar tagjai is a közelben álldogállak. Az egyik cigány, talán rendezőt vélve a riporterben, tisztelettel megszólította: — Kérem, tessék már mondani. .. ugyan hányán hallgatják a mi muzsikánkat? A sportközvetitő meghökkenve vállat vont. — Én bizony nem tudom. . . talán egymillió ember. . . A cigány megköszönte a válasz- és távozóban nagyot sóhajtva dünnyögte maga elé: — Hej, Istenkém... ha én egyszer ezek között tányérozhatnék... H. J. Külön kasszán élünk Megunván az agglegénység keserű kenyerét, elvettem feleségül egy dolgozó angol nőt. Komoly, megfontolt, férfias elveket valló nő a feleségein, aki házasságunk kezdetén kijelentette, hogy ő is keres, én is keresek, külön kaszszán fogunk élni. Megbeszéltük azt is, hogy ő ideadja majd nekem a keresetét, mert én banktisztviselő vagyok, értek a pénzügyekhez. Egyhez azonban ragaszkodik, mivel takarékos angol család sarja: köteles vagyok minden fillérrel elszámolni. Az első hetekben alig aludtunk valamit, mert egész éjszakánk azzal telt el, hogy én elszámoltam a nekem adott összegekkel. Ereztem, hogy erőm véges. Ezért trükkliöz folyamodtam. Kivettem egy liáromszobás lakást és azt mondtam, hogy ez nem kerül semmibe, mert barátom a háziúr és nem kér egy pennyt sem házbér fejében. — Miért volt a háziúr ilyen nagylelkű? — kérdezte. — Mert megtudta, hogy nekem ilyen szimpatikus, kedves, csinos nő a feleségein — feleltem. Ezt elhitte! Az ebédkosztot egy másik barátom adta ingyen. Az egyéb kiadásokat egy kis adminisztrációs munkával el lehetett intézni. Ha vásároltam valamit, mindig két számlát állíttattam ki. Az elszámolások azonban, sajnos, egyre bonyolultabbak lettek. Miután néha mással is foglalkozom, nem tudtam kellő gondot fordítani rájuk. Ehhez még az a kényelmetlenség is járult, hogy a feleségemmel együtt töltött órákat is megmérgezte a számolás. Néha együtt .ültünk a félhomályos szo-A magyar »migráció legnagyobb könyvkereskedése: Dr. Bródy Sándor C P. 6366, Sao Pauk». Rua Conselheiro Crispiniano 404. 3. em. 300-5. Magyar szépirodalmi művek, klasszikus és modern írók, irodalmi, művészeti, tudományos szakkönyvek, folyóiratok, újságok, szaklapok. MAGYAR HANGLEMEZEK Kérjen díjtalan könyvjegyzéket. Levelezési cím: LIVRARIA BRÓDY LTD A. Sao Paulo, Brazília bábán, kéz a kézben, miközben az őszi eső monoton kopogását hallgattuk és feleségem révedezve szólalt meg: — Tegnap bedobtál hat pennyt egy jótékonysági perselybe. Annak a fele engem terhel. — De drágaságom, csak egy nadrággombot dobtam be. . . — Mindegy! írd csak be, az is pénzbe kerül! Néhány hétig bírtam ezt, aztán felvettem egy könyvelőt. Ezen még nem mentein volna tönkre, de feleségemnek volt egy rossz szokása: arányosított. Ha például vettem neki egy rókaboát alkalmi vételben ,,1 font 10 shillingért“, akkor azt mondta, hogy vegyek neki ugyanott egy perzsabundát is. Ha egy róka ilyen! olcsó, mennyi lehet egy perzsabunda? Maximum 3 font 4 shilling. Szóval fizetésem kezdett kevés lenni. Adósságokat csináltam, de azért hálát adtam az Istennek. Mit csinálnék, ha olyan feleségem lenne, akit nekem kell eltartani? De az adósságokból mégis baj lett. A feleségem megtudta a dolgot és szörnyű botrány kerekedett. Egyszer, egy óvatlan pillanatban, besurrant a szobámba és felkutatta a feljegyzéseimet. Mindenre rájött. Hatalmas botrányt csapott. Kijelentette, hogy egy percig sem marad egy fedél alatt egy ilyen gonosz csalóval. Kiszámitot ta, hogy házasságunk tiz hónapja alatt kerek 1680 fonttal csaptam be. Mindent vissza fog nekem fizetni! Havonta törleszt 2 fontot a saját keresetéből. Körülbelül hetven év múlva kész lesz az egészszel. Még aznap elment tőlem és beköltözött egy pincébe. Felkutattam és utánamentem. Két hétig jártam oda a pinceablakhoz, mig be tudtam könyörögni magam a pincébe. A lakást feladtam. Csak nem lakhatom háromszobás lakásban, mikor a feleségem pincében lakik. Petróleum-lámpával világítunk és lavórban fürdünk. Gyalog járunk és nem eszünk mást, mint főtt krumplit. Közben kineveztek igazgatónak és duplájára emelték a fizetésemet. Nem tudok a pénzzel mit csinálni, beteszem a bankba. Mire mindketten éhenhalunk, egész csinos kis tőkém lesz! BECSÜLETES MEGTALÁLÓ — Elmondja egy angol taxis — Állok a standon a kocsimmal, amikor látom, hogy közeledik egy úriember. Kifejezetien útiember, mert fekete kalapja van, ernyője,, fehér gallérja. Csak az a furcsa, hogy kezében, aktatáska helyett nagy szürke macskát tart. Odalép a kocsihoz, beszáll és megadja a címet. Én rámosalygok a macskára, hogy lássa, angol vagyok magam is. Nem szól semmit, aztán amikor megá lünk a ház előtt, azt mondja: — Akar keresni egy fontot? Mutasson nekem valaki egy íaxisoffőrt, aki nem akar. — Látja ott távolabb azt a sárgabejáraíú házat? Vigye oda be ezt a macskát és a kaput nyitó hölgynek mondja, hogy az utcán találta. Nyomban fog kapni 5 font jutalmat. Azt idehozza nekem és kap belőle egy fontot. Már épp rá akarom vágni, hogy macskatolvajjal nem társulok, amikor gyorsan hozzáteszi: — Ne gondoljon semmi rosszra. Én vagyok annak a hölgynek a férje és én is ott lakom. De tudja, az asszony nagyon szűkmarkú, nem ad nekem elég zsebpénzt, elloptam hát a macskát és így csinálok egy kis pénzt magamnak. Magam is nős vagyok, így hát megértem. Kapom a macskát, beviszem, aztán pár perc múlva jövök már vissza az 5 fonttal. — így. — mondja az úriember és átad egyet, meg a fuvardíjat, — Köszönöm szépen a szíves segítségét. — No, no, — mondom én, lassan, de megfelelő nyomatékkai, — aztán azt hiszi, hogy én csak úgy segédkezet nyújtok egy ilyen fondorlatos bűnügyben, mi? Macskát lopni, mi? Becsületes megtalálót játszani, mi? Látom, hogy el apad és a zsebe felé kaparászik, hogy adjon még valamit a zsákmányból. — Nem kell a pénze, uram! — szólok rá. — Hanem, holnap, ugyanabban az időben legyen megint ott a standomon... és akkor majd nálam lesz a mi macskánk és maga viszi fel az én feleségemhez és én is adok egy fontot a becsületes megtalálónak járó jutalomból. Megkönnyebbült rrosollyal néz rám és megígéri, hogy pontes Fesz. Miközben beindítom a motort, arra gondolok, hogy hiába, az ötletes embereké a jövő. Mennyi pénzt fogunk mi ketten keresni ezzel a két macskával...
