Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-03-10 / 5. szám
G. Fakutya A BOSSZÚ PALOTTA EMHECHT MIKLÓS ÍRJA: c SZÉP „JUJJ” VILÁG : HEVENYÉSZETT FELJEGYZÉSEK s — Kisebb-nagyobb, apró-cseprőbb ntegfigyelések — a Hogyan lehet elsőrendű hajvágásra szert tenni? Az egész úgy kezdődött, hogy elköltöztem az egyik kerületből a másikba. Régi borbélyomat kénytelen voltam elhanyagolni, mert túlságosan messze esett új lakásomtól. Kerestem hát közelebbi borbélyt. A hatalmas szóáradat közepette, amelynek folyamán szinte minden ről kikérdezett (azt hiszem még azt Is elmondtam neki, hogy hányas házipapucsa volt a nagynénérnnek. . .), kénytelen voltam bevallani, hogy nemrégen költöztem erre a környékre és egy megfelelő borbélyt keresek, mert a másik kiváló szakember volt. Vallomásom eredménye egy szokásosnál hosszabb, alaposabb és minden — még pesti ízlést is — kielégítő haj vágás lett. Tudtam, hogy azért kaptam ilyen kiszolgálást, mert a borbély meg akart tartani állandó vendégének. Ettől vérszemet kaptam. Legközelebb egy másik borbélyhoz mentem. Itt is leadtam ugyanazt a mondókát a költözködésről és arról, hogy megfelelő borbélyt keresek. . . Az eredmény talán még sikeresebb volt. A baj vágás nagyszerű lett. Azóta már egész Torontót bejártain és mindenhol sikerült elsőrendű kiszolgálást kapnom. Most — kifogyván a torontói fodrászokból — vidéki körútra készülök. A kiárusítások korszaka Bárhol is sétál az ember Torontóban, szinte egymás mellett sorakoznak azok az üzlelek, amelyek hirdetik: „Végkiárüsítás!“ „El kell költöznünk, lejárt a szerződésünk!“ „Mindent el kell adnunk, csak a puszta falak maradnak! Csődbe mentünk!“ „Hihetetlenül olcsó árak! Utolsó alkalom!“ Stb. stb. Van olyan üzlet, amelyen ezek a felíratok már 6—8 hónapja kint függerek. Vannak olyanok, amelyek el-el hagyják a színes betűkkel teleírt hatalmas táblákat, aztán 3—4 hónap múlva újból kirakják. * Mindkét tábor, az eladók és ;i vevők népes társadalma meg van elégedve ezzel a módszerrel. Legalábbis erre mutat, hogy az emberek vásárolnak és az üzletek, még mindig árúsitának. . . Pesties pillanatkép A földalattin a mellettem lévő ülésről feláll egy férfi és odalép az önműködően nyíló ajtóhoz, hogy a következő állomásnál kiszálljon. Ahogy magam mellé pillantok, egy papírcsomagot veszek észre. Odaszólok az ajtónál álló férfinak: — ön felejtette itt ezt a csomagot? A férfi szó nélkül az üléshez lép, felnyitja a csomagért, kibontja, megvizsgálja, aztán visszarakja az ülésre és így szól: — Nem az enyém! — És kiszáll a vonatból. Pesten ezt az illetőt úgy hívták volna: „okos frájer". . . Az ószeres lova A betonfelhőkarcolók, a gördülő gépcsodák, a csodálatos technikai megoldások és az atomfelhők árnyékában, az égjük legbizarrabb látványt az ószeres ütött — kopott batárja nyújtja. A kocsit egy még ütöltebb és kopottabb, meghatározatlan korú, lompos ló húzza. Az ószeres minden délelőtt megjelenik a mi környékünkön és az ószeresek nemzetközi nyelvén minden öt méteren elordítja magát: „Handlééééé.. . !“ Kocsija tele van üres Coca- és Pepsi Cola-s, és egyéb „soft-dri nk“-es üveggel, ócska matracokkal, rozsdás vasdarabokkal. Az emberen töprengek: mit csinálhat ezekkel a dolgokkal? Aztán a lovat, nézem, ahogy hivatásának teljes iudaiában, húzza a rozoga kocsit a sok csillogó autócsoda között, mint valami őskori szörny.. . Az autók szemmeláthatólag nem zavarják, akármilyen sebesen száguldanak is el mellette. . . Amikor álldogálni látom a házak előtt, néha odamegyek és elnézem bús fejét és végtelenül szomorú szemét, amelyben szinte látszik a tehetetlen beletörődéssel kevert, kérdés: „Mivé lett a régi, szép békés, nyugodt világ...?“ Átadom a helyemet. . . Ha az ember villamoson utazik Torontóban, el kell felejtenie azt, hogy Európában született. Sokszor kerültem furcsa és boszszantó helyzetbe, mert felálltam, hogy átadjam a helyemet egy-egy idősebb hölgynek, aki nem volt túlságosan kifestve és kalapja nem úgy festett, mintha egy futbalcsapatra való trópusi papagáj tanyázna rajta. Ahogy átadtam a helyem, a körülöttem állók és ülők perceken át merően néztek, mintha egyenesen a Marsról cseppentem volna ide, zöld homlokomból kiálló tizenhét rezgő antennával.. . Nem arról van szó, hogy túlsókat adnék egyesek „nézésére“, csak mégis, kissé furcsa ott állni egy
