Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-02-10 / 3. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * «TA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: V ÁRALJAI PÉTER 27. FOLYTATÁS És ő, Fred, ahelyett, hogy alaposan lehordta volna, bárgyún mosolygott és azt mondta: — Ha vár egy kicsit, szerzek valami ennivalót. És kiment a szobából, magára hagyva apja legádázabb ellenségét, családi életük feldúlóját, hogy enni adjon neki. Most is látja, amint nesztelen léptekkel igyekezett az alagsorban, a konyha felé. Kintről, a kertből még behallatszott a detektívek lármája. Nem nyugodtak bele abba, hogy a lány nincsen meg. Köddé nem válhatott, a természet jelenlegi törvényei szerint tehát itt kell lennie a házban, vagy a kertben. Martin, a szakácsnő és a három szobalány a konyhában forgolódtak. Bill, a néger inas bőröndöket cipelt fel az előcsarnokba. — Kaphatnék néhány szendvicset? — kérdezte Fred a szakácsnőtől. Az kinyitotta a hatalmas frizsidert és tálakat húzott elő. Persze, a hölgybizottságot meg akarták kínálni, de a váratlan események elrontották mindenki szájaízét. — FelviSzem a szobába, Mr. Fred. — mondta méltóságteljesen Martin, amikor Fred, kezében egy tányér szendviccsel, ki akart menni a konyhából. — Nem, nem, maradjon csak, Martin — hárította el a szolgálatkész felajánlkozást, mit sem törődve azzal, hogy Martin arcán magasba szaladt a szemöldök és szája keskeny vonallá zsugorodott. Lehetetlen módon viselkednek ezek az amerikaiak, mondta ez az arckifejezés. Lord Brakettnek bezzeg eszébe sem jutott lemenni a konyhába, talán azt se tudta, hogy a ház melyik részében van a konyha. Hiába, az angol arisztokrácia még tudja, mi az előkelő modor. Frednek kisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy Martin véleményével törődjék. Minél előbb vissza akart érni szobájába, hogy enni adjon a lánynak és azután kicsempéssze a házból. Határozott terve volt. Addig ott marad nála, amíg a detektívek el nem kotródnak. Akkor leviszi majd a garázsba, beülteti autójába és elviszi egy biztos helyre, New Yorkon kívül. Egyik barátja farmjára. Két teljes napig fogoly lesz őnagysága! Kapálózhat, kiáltozhat, csinálhat amit akar, be lesz zárva egy szobába és onnan addig elő nem jöhet, amíg két teljes nap el nem telik... Akkor megtörik a hetes csók-széria, apja feje felől elhárul a nevetségesség felhője és ezenkívül... ami a legfontosabb, Dórin nem fogja meggátolni azt a nagyjelentőségű eseményt, amelyre holnapután, .. vagyis éppen a hetedik napon kerül sor... Ez volt Fred terve és ezért lépegetett olyan elégedetten, kezében a szendvicses tállal, felfele a konyhából. Átvágott az előcsarnokon, amikor az emeleti lépcsőfeljárónál feltűnt az anyja. Esőkabát volt rajta és kemény kézzel fogta Herbert karját. Apja sápadt volt, szeme réveteg. Ajka időnként rándult egyet. — Fred! — kiáltotta Dorothy sztentori hangján — Azonnal vedd a kabátodat. — Miért? Mi történt? — Velünk jössz! — recsegte Dorothy és közben Bilit nézte, aki két újabb böröndöt helyezett el az előcsarnok közepén álló másik kettő mellé. — De, anyám... — kezdte Fred, de Dorothy félbeszakította. — Azonnal vedd a kabátodat, ha nem akarod, hogy apádat halálba kergesse az a némber... Most beszéltem telefonon egy régi ismerősömmel... valamikor tűznyelő volt... most világítótoronyőr, kint a nyílt tengeren. Fred kezében remegett, a szendvicsestál. Az anyja megőrült. Semmi kétség. Mit beszél itt össze-vissza, tűznyelőről és világítótoronyról? Motorhajó vár a kikötőben, — folytatta diadalmas hangon Dorothy, úgy, hogy zengett bele a ház. Közben lassan lefele vezette Herbertet a lépcsőn. Az engedelmesen ment vele, cipője tompán koppanl a szőnyeggel borított lépcsőfokokon. — Mi előremegyünk a kocsihoz, — kiáltotta Fred felé Dorothy — amíg berakják a bőröndöket te is elkészülhetsz... — Igenis. — hebegte Fred. Minden terve rombadőlt. Csak az marad hátra, hogy a lányt bezárja a fürdőszobába és betömi a száját. Össze is kell kötni, persze. Majd a dressing-gown övével... — A világítótorony a lehető legbiztosabb hely — harsogta menet közben Dorothy — Tudod hol van? — Nem. — kiáltotta vissza Fred gyorsan. — De nem is fontos. — Hogy-hogy nem fontos? — reccsent az anyai basszushang — Tudod, hogy hol van a Nantucket sziget, nos attól... Fred torkaszakadtából énekelni kezdett. Anyja úgy kiabál, hogy Dorinnak minden szót hallania kell odafent a szobában. Igaz, hogy meg fogja kötözni, de hátha kiszabadul és akkor pontosan tudja, hogy hol van az az elhagyott világítótorony, ahová apját vitték. — Szégyeld magad! — kiáltotta Dororthy — Apád ilyen bajban van és te énekelsz... Gyere azonnal! Kicsörtetett a kertbe. Lassan alkonyodott már. A vasrácsos kapu előtt már várt a hatalmas lukszusautó. Fred gyorsan abbahagyta az éneklést és felsietett szobájába. — Gyorsan... itt a szendvics... — suttogta. Nem kapott választ. A szoba üres volt. Benézett az ágy alá, a szekrénybe, felrántotta a fürdőszoba ajtaját... a lánynak nyomát sem találta. Homlokát veríték öntötte el. Hová lett? Az ablakhoz futott és kinézett. Lent még matattak a detektívek. Lehetetlen, hogy az ablakon át szökött volna el. — Fred!.. Fred!.. — hallatszott Dorothy hangja a kapu felől — Mit bámulsz az ablakból? Siess már... Indulni akarok! — Megyek! — morogta Fred és karjára vette ballonkabátját. Semmi kétség, a lány eltűnt... Hogy csinálta, az rejtély. Egész úton az autóban ezen törte a fejét és most is, ahogy itt áll a hajó korlátjánál, csak az jár eszében, hogyan játszhatta ki ez a lány valamennyiök éberségét. Újra és újra... * Széles ívben dobta be a cigarettacsonkot a tengerbe. Enyhe volt az este, az égen vidáman szikráztak a csillagok. Minden olyan békés és csendes volt. mintha az egész világ a legnagyobb rendben haladna a maga útján. Hogy érzed magad. Herbert? — hallotta Dorothy hangját. — Jól. Apja színtelenül beszélt. Mintha öt nap alatt öt évet öregedett volna. Lelkileg teljesen összetörte a kudarc. Az a tény, hogy hiába pénz, alkalmazottak, detektívek, egész családja... képtelen megküzdeni egy lánnyal, aki egyedül száll szembe vele. Távolból fénysugár villant feléjük. — A világítótorony! — morogta a matróz. (Foh tatjuk)
