Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-02-10 / 3. szám
10. Fakutya HÁT LOPOM ÉN A PÉNZT? Negyedórája ordítoztak egymással. A fiafal puha, tésztaszerű arcát vérhullámok öntötték el. Az idősebb ráncos szemhéjai alól gyülöletteli pillantásokat lövelt a másik felé. — Szóval nem vagy hajlandó? — ordította a fiatalabb. — Nem. — Annak ellenére, hogy megígérted? — Nem Ígértem meg semmit. — Hazudsz! — Te hazudsz! Fújtattak. Közös üzleti vállalkozásba fogtak és most, amikor elszámolásra került a sor, egyik sem akarta kitenni kártyáit az asztalra. A fiatal azt akarta, hogy az öreg adja oda előbb a neki járó részt és utána majd ö is átadja azt, amit neki kell kifizetnie. Az öreg, minden hájjal megkent, cinikus aggastyán, erre nem volt hajlandó. Tegye le először a fiatalabb a pénzt, aztán ő is elszámol. ...— Tudhattam volna, hogy ilyen alakkal nem szabad társulnom! — zihálta a fiatal és vizkék szeme üvegesen csillogott. T- Hiába üvöltesz, — vonta meg rozzant vállát az öreg, — addig nem kapsz egy vasat sem, amig le nem teszed a te részedet. — Mit képzelsz? — üvöltötte a fiatal, magából kikelve, — te fogsz engem átejteni, mi? Te megrágott múmia! Te erotikus Drakula. . . Fizess, vagy kitekerem a nyakadat! — Előbb tedd le a részemet! A fiatal hörögve rikácsolta: — Ebből nem eszel!. . . Ismerlek! Elteszed és többé nem látlak. ., Azt hiszed, te piszok, hogy lopom én a pénzt? Ebben a percben kopogtak az ajtón. Két civilruhás férfi lépett be. — Azt hisszük! — mondta az egyik hűvösen és felmutatta rendőrségi igazolványát. A vitának ezzel vége lett. Ugyanis mindkettőről kiderült, hogy igenis. . . lopta a pénzt. S. P. (Svájc) IFJÚSÁG — BOLONDSÁG — Olyan szép az idő, Elemér. .. Menjünk ki és csináljunk egy ülősztrájkot az atombomba ellen? PÁSZTORÓRA — Mit nevezünk pásztorórának? — Amikor nyájas az ember a másikhoz. Te sosem hívsz fel! Blazsnyikot hajnali fél négykorhívtam fel telefonon. — Ki az? — szuszogta elhaló hangon. — Én vagyok. — mondtam, a világ legtermészetesebb hanghordozásával. Néhány percig tartott, amíg megértette, hogy ki az az „én.“ — Szervusz. — mondta akkor végre. — Valami baj van? — Dehogy, semmi. — nyugtattam meg. — Csak érdekelne, hogy vagytok, mit csináltok mindig? — Megörültél? — harsogott és hallottam, hogy az álom teljesen kiment a szeméből. — Hajnali.. . fél négykor felhívsz és. . . és megkérded, hogy vagyok. . . Ez ez. .. mégiscsak... — Bocsáss meg, — szakítottam félbe, — arra szeretnélek emlékeztetni, hogy' te bíztattál fel arra, hogy hívjalak fel. Egy héttel ezelőtt, szemrehányóan telefonáltál és nagyon is epés hangon közölted velem, hogy én sohasem hívlak fel téged. így van? — Így. — mondta, dühtől fojtott hangon. — De ez nem azt jelenti, hogy legmélyebb álmomból. . . — Várj! Amikor erre én azt feleltem, hogy rettenetesen sokat dolgozom, semmire sincs időm, erre te félbeszakítottál és azt mondtad, hogy ez lehetetlen, egy' telefonra mindig lehet időt szakítani, így van? — így. . . de nem hajnali. . . o Nem hagytam szóhoz jutni. Kö{''zöltem vele, hogy szavait annyira telkemre vettem, hogy elhatároz tam, minden ismerősömet és barátomat felhívom, akik az elmúlt időben azt panaszolták, hogy én sohasem telefonálok nekik. — Ma volt az első nap. — folytattam, mit sem törődve a vonal túlsó végéről hangzó fogvicsorgatással. — Tudod, hogy délután fél hatig dolgozom, akkor hazamentem és elkezdtem telefonálni. A vacsorát úgy ettem végig, hogy egyik kezemben volt a kagyló, másikban a kanál. Nem olvastam, nem televízióztam, hanem felhívtam azokat, akiket én sohasem szoktam felhívni. Volt, akit fürdés közben zavartam. Nem érdekelt. Hám ne mondják, hogy soha nem hívok fel senkit. Volt, akinél kigyulladt a villanyvasaló, mert vasalás közben hívtam és nem engedtem el a kagylótól, hanem beszéltein neki, beszéltem, hogy lássa, én igenis felhívom őt. Nos, te vagy az utolsóelőtti... Fél négy van, most még felhívom a Huziikékat, aztán végeztem. Nyugodt lelki is me rettel dőlhetek ágyba; mindenkit felhívtam. Igaz, nem fogok sokat aludni, de holnap csak fél napig vagyok bent a hivatalban és így remélheted, hogy este tizenegy és egy óra között hívlak. — Fulladj meg! — mondta lllazsnyik tompán és lecsapta a kagylót. Es ettől fogva, ha nein is hiszi el, hogy nekem napközben sokat kell dolgoznom a megélhetésemért és nem érek rá állandóan telefonálni, mondom, lia ezt nem is hiszi el, de többé legalább nem mondja nekem szemrehányó hangon: „Te sosem hívsz fel!“ 0. K. AZ ÍRÁS ELSZÁLL, A SZÓ MEGMARAD! LAPUNK ELSŐ, HANGLEMEZRE VETT, IRODALMI KABARÉMÜSORA KIS ÍZELÍTŐ A MŰSORBÓL: Kis nép vagyunk, de elterjedt (Konferansz) Fogas kérdés (Sanzon) GULLIVER UTAZÁSA EMIGRÁCIÁBAN (Metro-Fakutya-Mayer „film“ - produkció) és ezenkívül viliámtréfa, dal, operettrészletek, egyszóval igazi, régi. békebeli, hamisítatlan IRODALMI KABARÉMÜSOR BÁN KATÓ énekel, > ADORJÁN ANDRÁS zongorázik A FAKUTYA-együttes mókázik. Konferál : VAJDA ALBERT A 33 73-os. LONGPLAY HANGLEMEZ ÁRA $2.75 (Angliában 18/6) Postaköltség külön 40 cent (2/6 shilling) KÜLÖN KEDVEZMÉNY A FAKUTYA ELŐFIZETŐI SZAMARA! 15 SZÁZALÉK engedményt kap a Fakutya minden előfizetője. (Számukra egy lemez ára $ 2.35 (Angliában 16/-) Postaköltség külön 40 cent (2/6 shilling) MEGRENDELHETŐ az összeg előzetes beküldése mellett FAKUTYA KIADÓHIVATALA 146, Bridge Arch, Sutton Walk, London, S.E.l. England.
