Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-05-10 / 9. szám
4. Fakutya A SZOVJET PROPAGANDA MINISZTÉRIUMBAN Ezekből az imperialista lapokból is láthassa az elvtárs, hogy már ruhára se tellik a kapitalistáknak. . . ÖCSÉM, PÁL BENEDEK öcsém, Pál Benedek hét éves és HÖLGYVÁLASZ írja: FACICA híres verekedő. Három éves sem volt, amikor Olaszországba jött szüleivel-és, bár abban az időben olaszul nem tudott, de az első perctől kezdve meg tudta magát éltetni az olasz gyerekekkel, részben pofonok, részben rúgások formájában. Ma már, mondanom sem kell, folyékonyan és hadarva beszél olaszul, de a verekedési fronton magyaros lendületét a legteljesebb mértékben megtartotta. Napokban rettenetes állapotban érkezett haza. Édesanyánk kétségbeesve csapta össze kezét, Pál Benedek balszeme be volt dagadva, arcán keresztben legalább húsz karmolás látszott, az orra uborkanagyságúra dagadt és egyik kezét kétesen tiszta zsebkendővel kötötte be. — Mit csináltál már megint, te komisz kölyök? — kiáltott rá anyánk, amikor meggyőződött arról, hogy nincs komolyabb baj. — Verekedtem Marioval. — ismerte be Pál Benedek, mert meg kell hagyni, sosem hazudik. — Megint verekedtél! — mondta szigorúan anyánk. — Hát nem megmondtam neked, hogy mielőtt verekedni kezdenél, számolj magadban százig és akkor elmúlik a haragod? Biztosan nem számoltál százig! — De igen, anyu, én számoltam — mondta ártatlan arckifejezéssel öcsém, Pál Benedek, — de Manónak azt mondta a mamája, hogy számoljon ötvenig... MEGFOGTÁK A BETÖRŐT És ezután elmosogat és kivasalja a férjem ingeit. KÉSZÉTEL Ismét itt vagyok, derűsen és napbarnítottan, ha valakit érdekel barátnőim közül. Néhány hetet utazgattam Olaszországban és komolyan mondom, legnagyobb gondban vagyok, mert derékbőségem tú’ment azon a határon, amelyet egy érző kebel el tud viselni. (Különösen, ha az érző kebel arányai is változtak.) Az olasz koszt nagyszerű és most, hogy ismét itt vagyok, a ködös Albionban, bizony, nehezemre esik újra belezökkenni a rendes kerékvágásba. Nagyon sok levél várt, amelyek távollétemben érkeztek. Ezúton közlöm veletek, kedves barátnőim, hogy akik levélbeli választ kértek, azt napokon belül megkapják. Ugyancsak most köszönöm meg a kedves húsvéti üdvözleteket is. Mivel még bennem a napsütés és a nyaralás, szeretnék néhány sort írni Semsey Károlyné kedves olvasónk problémájáról. „Külön, vagy együtt, ez itt a kérdés“ — írja Semseyné — „Tizenöt éve vagyunk házasok, minden évben együtt nyara'tunk. Házaséletünk példás, már amennyire egyáltalában példás lehet. Sosem veszekszünk, szeretjük, megbecsüljük egymást, mindig van és volt mondanivalónk egymás számára. Most férjem azzal az ötlettel hozakodott elő, hogy menjünk külön nyaralni. Ö elutazna Spanyolországba, két hétre, én pedig menjek Olaszországba, vagy Ausztriába, vagy, ahová akarok. Mit szólsz hozzá, Faciea, mi a helyes: hagyjam külön menni, vagy sem?“ Persze, hogy hagyjad, lelkem, de még mennyire, hogy hagyjad! Mert nézd, miről van szó: minden férfi szereti érezni, hogy ő még mindig fenegyerek. Biztosan látott valami színes prospektust, ahol mélykék ég volt, tengeröböl, zenekar, estélyiruhás nagyon karcsú nők táncoltak... erre eszébejutott, hogy micsoda remek dolog lenne nőtlenként, egyedül nyaralni. Amilyen buták a férfiak (mindegyik az, állítom) eszébe sem jut, hogy aki tizenöt éve házas, annak életszükséglet a felesége jelenléte. Majd, ha ott lesz abban az elegáns spanyol szállodában és szaggatni kezd a reumája, (mert szaggatni kezd, azt állítom) és nem tudja, hová tette a fájdalomcsillapítót. .. aztán, ha leül az étterembe és öszszeeszik mindenfélét (mert összeeszik, azt állítom) és attól megfájdul a gyomra, amire Te vigyáztál és vigyázol. . . ha leszakad az inggombja és a szobalány éppen nem ér rá fel varrni... ha lemegy táncolni és azzal a karcsú szőkével táncol és táncol és ő meg izzad és izzad és fáj már a lába, meg a dereka, de nem lehet azt mondani, hogy üljünk már le, a mindenségit neki, mert ez egy idegen karcsú szőke, nem pedig a családi bútor, a feleség... — Nos, ha mindez az első néhány nap alatt megtörténik vele, (mert megtörténik, azt állítom), akkor jön ám majd a távirat: „Azonnal gyere. Nem jói érzem magam. Esti repülővel várlak. Csókol örökké szerető férjed.. * Végezetül pedig a legújabb római vicc, amit hallottam: A szomszédasszony amolyan kölcsönkérő fajta. Mindennap másért állít be, kanál kell neki, daráló, palacsintasütő... A szomszéd végülis megunja. Legközelebbi alkalommal, amikor azzal állít be, hogy adja neki kölcsön a hajszárítót, ezt feleli: — Sajnálom, nem tudom kölcsönadni, mert ép most szaggatom ki a tésztát. — Micsoda? — mered rá a kölcsönkérő — De hiszen hajszárítóval nem lehet tésztát szaggatni. — Vegye tudomásul, — feleli a másik — hogy hajszárítóval mindent lehet csinálni, ha az ember nem akarja kölcsönadni, MINDEN FÉRJ EGYFORMA
