Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-04-10 / 7. szám
6. Fakutya KÉP A KÖZELJÖVŐBŐL . . . és sok-sok ember ült mindig bent és nézett egy bizonyosfajta televíziót és ezt úgy hívták, hogy mozi. , . Torontoi humorhalászunk gyűjtéséből: A tréfa a földön hever Hidegháború Egy amerikai és egy szovjet politikus találkozik. Arról beszélgetnek, hogyan lehetne beszüntetni a hidegháborút. Az amerikai a következőt ajánlja: — Ha önök beszüntetik a hazugságokat Amerikáról, akkor megígérjük, hogy mi sem fogjuk elmondani az igazat a Szovjetunióról. .. Amilyen a kérdés, olyan a válasz Egy kiváncsi újságíró meglátogatja a falu legöregebb emberét, aki 101 éves. — Hány éves most, öreg? — Éppen százegy... — Hát, öregem, elég jó kondícióban van, de nem hiszem, hogy megélne még száz évet... — Én nem vagyok olyan biztos ebben... Sokkal erősebbnek érzem magam, mint amikor elkezdtem az első százat. Bizonyíték A házaspár nagy légy vadászatot rendez a házban. Egy idő múlva az asszony megkérdezi: — Hány legyet ütöttél agyon, Aladár? — Három hímet és három nőstényt. — Honnan tudod ilyen pontosan? — Egyszerű... Hármat a szivarosdobozon csaptam agyon, hármat pedig a tükrödön... Szerencsés találkozás Egy politikus egyszer átúszott egy öblöt, ahol rengeteg cápa tanyázott és minden bántódás nélkül ért partot. Egy cinikus a következő megjegyzést fűzte a dologhoz: — Kartársi szolidaritás... Palotta (Emhecht) Miklós SZELLEMES ELŐFIZETŐ S. M. londoni előfizetőnk a következő sorokkal újította meg előfizetését: „Kedves Fakutya, mellékelem a félévi ebadót. Baráti vakkantással.. Olaszországi humortudósitónk írja: Az őrület éjszakája Egyedül ültem a kedves kis étterem egyik sarokasztalánál, amikor mellémtelepedett. Udvarias hangon kért engedélyt arra, hogy leülhessen, aztán hirtelen felém fordult és azt mondta: — Uram, én egy őrült vagyok. Nagyon halkan és kedvesen közölte ezt, úgy, mint amikor az ember bemutatkozik, csak éppen érthetőbben. — Örvendek. — feleltem, higgadtan, mert magam sem jöttem normális családból. — De igazán! — mondta erre ő. — Őrült vagyok. Klinikai eset. — Részemről a szerencse. — Időnként tombolni szoktam és üvölteni is. —- jelentette ki és üveges tekintettel nézte a nyakamat. — Kérem, kérem, — nyugtattam meg, — tegyen csak kedve szerint. — Ilyenkor, összetöröm ami a kezemügyébe kerül és ezenkívül fojtogatni is szoktam a jelenlevőket. Erre már nem feleltem. Elvégre, azért, mert ő ennyire nyiltszívű, ez nem jogosít fel engem arra, hogy beleavatkozzam magánéletébe. — Múltkor megettem egy kerámia hamutartót és két üveg eperdzsemet, üveggel együtt. — Közelebbhúzódott hozzám. Szeme villogott. Ajka szélén időnként fehéres hab jelent meg. — Egyik ápolómnak letéptem a fülét. Az egyik orvosnak átharaptam a torkát. Egy asszisztensnőről leszakítottam a ruhát és bedobtam őt az égő kandallóba. — Uram, — mondtam elismerő hangon — önről igazán nem lehet mondani, hogy semmittevéssel tölti drága idejét. Szavaim úgy hatottak rá, mint a hideg zuhany, amely ilyen dühöngések után, minden bizonnyal, kijár neki. — De kérem, — nyögte panaszos hangon — maga nem fél tőlem? — Miért félnék? — néztem rá csodálkozva, de mivel láttam, hogy higgadt magatartásom teljesen összetörte, megveregettem a vállát. — Fel a fejjel, őrült úr! Szavaimnak nem várt hatása volt. A szemekből kihunyt a tűz, a hab eltűnt a szájszélről, a feldúlt vonások helyresiklottak. Még a hangja is egészen megváltozott, amikor szelíd, barátságos mosollyal azt mondta: —• Uram, vicc volt az egész... Én teljesen normális vagyok... Úgy ugrottam fel, mint akit puskából lőttek ki. Csak nem maradok egy asztalnál egy normális emberrel? Minden pillanatban kitörhet rajta az elmebaj... G. H. — Mindjárt készen vagyok, Gyula! AZ NEM IS KÉTSÉGES