Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-07-01 / 7-9. szám
12 FÁKLYALÁNG A A SZOVJET NAGYBÁCSIK Amint előző lapszámunkban irtunk róla egy Pintér(?) István nevű párttolnok tiz folytatásban ‘dokumentum” sorozatot tett közzé a magyarországi “Tükör” c. folyóiratban a múlt év nyarán “Amerikai és más nagybácsik” címmel. A cikksorozattal azért foglalkozunk, hogy felhívjuk olvasóink figyelmét arra a gátlástalanul aljas módszerre, amivel ezek a pintérek még ma is dolgoznak minden “liberalizálódás” ellenére a Szovjet nagybácsik érdekében. Jelen vizsgálódásunk címéül bátran választhattuk volna a régi magyar közmondást, hogy; bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejü. Senki sem akarja menteni az “amerikai és más nagybácsik” és védenceik tevékenységét, amikor azok a magyar nép érdekei ellen irányulnak, de a pintérek éppen olyan jól tudják, mint mi, hogy az “amerikai és más nagybácsik” még inasok sem lehetnek a “szovjet nagybácsik” és védenceik mellett, ha magyar népellenességről, sőt népirtásról van szó. Helyszűke miatt nem foglalkozhatunk Pintér hosszú lére eresztett meséjének minden állításával, csak a legkirívóbb eseteket említjük meg. Már az első hasábokon plágiumot követ el Pintér, amikor a Free Europe Committee megalakulásáról ir. Az alakuló ülés lefolyását szó szerint Sulyok Dezső: “A magyar emigráció szerencsétlensége” cimü tanulmányából veszi, anélkül, hogy megjelölné a forrást, és ami még ennél is lényegesebb teljesen elhagyja a tanulmány konklúzióját, ami egyáltalán nem hízelgő a hazai kurzusra. A Free Europe Committee-vel foglalkozó fejezet után az 1945-ös eseményeket tárgyalja; párhuzamosan az emigrációs és a magyarországi “fejleményeket”. Különösen az a rész undorító, amelyikben a megszálló szovjet horda magyarországi tevékenységét “leírja”. Pintér csak segítőkész, a magyar érdekekért küzdő, a lakosságot minden ügyben támogató szovjet embereket lát, igazán kár, hogy a tízmilliós magyar nép csak részeges, koszos, a magyar nők tízezreit meggyalázó vérbajos, és minden gátlás nélkül rabló és gyilkoló söpredéket volt kénytelen elviselni azokban az időkben. Micsoda aljasság kell ahhoz, hogy valaki a teve hátán meglássa a szőrtüsző pattanást, a teve púpjait pedig ne vegye észre. Megható az is, ahogy leírja a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tagjainak gondoskodását, amellyel azok nappalt éjszakává téve tevékenykedtek a magyar nép sorsának “elrendezésén”. Azután az első “összeesküvési” perekről ir, köztük a Bilkey- Papp féléről. Kár hogy nem írja le azt is — biztosak vagyunk benne, pedig hogy az egész magyar nép érdeklődését magára vonná — hogy hogyan végezték ki Bilkey Papp Zoltánt, ezt a bátor fiatal orvostanhallgatót 1951. március 15-én(!), akinek egyetlen bűne az volt, hogy magyar hazafi volt. írhatott volna arról a borzalmas tortúráról is, amelyen keresztül kellett mennie Bilkey Papp Zoltánnak, amig a halálos ítéleten, majd Tiídy kegyelmén és az újabb orosz elhurcoláson keresztül a Konti utcai katonai börtön bitófájáig eljutott. Amit pedig Mindszenty bíboros “ügyéről” ir Pintér az legalább annyira vérforraló, mint annakidején a Boldizsár-Bettelheim Iván tollából megjelent írások voltak. Tehát még most, több mint húsz év után is aktuális a “kikeresztelkedett” Bettelheimek vérbosszúja a magyar katolikus egyház feje ellen. Annak ellenére, hogy szinte betüváltoztatás nélkül idézte Pintér Sulyok Dezső Írásait, amikor az terveibe beleillett, egy fejezetet Sulyoknak is “szentelt” Írásaiban, amelyben azt veti Sulyok szemére, hogy bízott Amerika győzelmében. Általában az un. kém és összeesküvési pereket nagyrészben felsorakoztatja Pintér saját tételének alátámasztására; azokat a pereket, amelyeknek koholt voltát és törvénytelenségeit még a kommunisták is elismerték közvetlenül a forradalom és szabadságharc előtt és alatt. Ezek az un. koncepciós perek Sztálin és Berija receptje szerint folytak le Rákosi Róth Mátyás és Péter Auspitz Gábor irányítása alatt. S ha ezeket Pintér érvül hozza fel 1970-ben Magyarországon az egyenlő annak elismerésével, hogy lényegében semmi sem változott a kádári patkánykurzus alatt. (következő számunkban folytatjuk) Quislingről irt egy cikket G. M. a budapesti Tükör 1970 szeptember 8,-i számában. A cikkíró a következő mondatokkal fejezi be cikkét: “Elárulta, megtizedelte, kirabolta Norvégiát” — igy kezdődött az ellene megfogalmazott vádirat. Minden vádpontban bűnösnek mondotta ki a halálos Ítélet.” Kádár János ezerszer rosszabb Quinslingnél, mert: “ELÁRULTA, MEGNEGYEDELTE (különösen az abortusz rendelet érvényben tartásával) KIRABOLTA MAGYARORSZÁGOT - igy fog kezdődni az ellene megfogalmazandó vádirat. Minden vádpontban bűnösnek fogja kimondani a halálos Ítélet.” FIGYELŐ
