Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 7-12. szám
I FÁKLYALÁNG 29 Az 1956-os október-novemberi forradalom és szabadságharc alatt a magyar nép hitet tett az egész nemzet szabadságszeretetéről, a függetlenség utáni vágyról, és a szociális igazságokhoz való ragaszkodásról, különös tekintettel az egész nemzet érdekeit kielégítő földreform megvalósítására és az igazságosság és tisztes jövedelemelosztás figyelembevételével a nagyüzemeknek, bankoknak, bányáknak köztulajdonba való tartására olyan mértékben, ahogy az a közjónak megfelel. Aki ezekből a követelésekből — melyekért a magyar ifjúság a vérét hullatta — bármit is elsikkaszt az a szabadságharcos magyar népet árulja el és nem méltó az 1956-os október-novemberi forradalom és szabadságharc képviseletére. A Kongresszus a forradalom és szabadságharc célkitűzéseinek értelmében határozatokban szögezte le a magyar szabadságharcosok követeléseit, amelyeket a Magyar Szabadságharcosok Parlamentje cimü rovatunkban hozunk. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség, mivel tagjai és vezetői kizárólag aktiv szabadságharcosok, akik a szabadságharcban betöltött szerepük és tisztségeik alapján a magyar nemzet utolsó szabadon választott képviselői, s akik alapitó tagjai az 1957 elején elsőnek megalakított Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetségnek a jogfolytonosság alapján önmagát tekinti a szabad földön élő magyar szabadságharcosok jogos képviselőjének. Minden más u.n. Szabadságharcos Szövetséget, amelynek tagjai és vezetői a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség alapszabálya értelmében nem minősülnek szabadságharcosoknak (legfeljebb a szabadságharc menekültjeinek) nem tekintjük az 1956-os október-novemberi forrradalom és szabadságharc jogos képviselőinek. A fentiek figyelembevéteével, éppen ezért a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség VI. Amerikai Kongresszusa létrehozta a Magyar Szabadságharcosok Parlamentjét; mint a magyar szabadságharcosok legmagasabb képviseleti szervét, amelynek tagjai csak azok a szabadságharcosok lehetnek, akik; vagy parancsnokai voltak a fegyverrel harcoló csapatoknak, vagy járási, kerületi, megyei vezetői voltak “Forradalmi, Nemzetőr és Munkás Tanácsoknak, vagy Nemzeti Bizottságoknak. Azokat a Szabadságharcosokat, akik a fentebbi követelmények bármelyikének megfelelnek (s azt igazolni tudják és az emigrációban eltöltött évek során is hűek maradtak a szabadságharc szelleméhez) ezúton hívjuk meg a Magyar Szabadságharcosok Parlamentje tagjai sorába. Mivel a magyarországi kommunista diktatúra megfosztotta a magyar népet a szabad választások lehetőségétő az u.n. magyarországi parlament tagjai nem képviselik a magyar népet. Ezért amig a magyar nép szabad választásokon meg nem választhatja képviselőit addig a Szabadságharcosok Parlamentjét tekintjük a magyar nép egyedüli és legmagasabb fokú képviseletének, mert megbízatásukat a felszabadult magyar néptől nyerték helytállásukért 1956 október-novemberében. A kongresszus résztvevői megvitatták a tizedik éves évfordulóval kapcsolatos ünnepségek megrendezésének ügyét és az alábbi határozatot hozták; 1., Szövetségünk önmagát tekinti az 1956-os október-novemberi forradalom és szabadságharc kizárólagos képviselőjének. Szövetségünk központja New Yorkban a világ fővárosában rendezi meg a Szövetség hivatalos ünnepélyét, más magyar egyesületek és egyházak támogatásával 1966 október 22.-én este 8 órai kezdettel, New York egyik legnagyobb szállodájában, ahol egy bankett keretében emlékezik meg a forradalom és szabadságharc hősihalottairól és adja ki az 1966-os Szabadság Dijakat tiz közéleti személyiségnek. 2., Szövetségünk tovább folytatja akcióját az amerikai városok polgármestereinek megnyerésére, hogy nevezzenek el egy utcát vagy teret a magyar szabadságharcról, ahol a lehetőségeknek megfelelően szobrot vagy emléktáblát kíván felállítani a forradalom és szabadságharc hősihalottai emlékére. A Fairfield-Bridgeport-i Kongresszus után egy hétre az álszabadságharcosok is megtartották a már szokásossá vált összejövetelüket Toronto (Kanadá) -ban. Összejövetelük akkori érdekességét az u.n. Koordináló Bizottság azonos időben tartott megbeszélése jelentette. Mert alakult egy ilyen nevö bizottság is. Születéséről csak annyit, hogy a Pogány, Pásztor, Vitéz Bán, Gereben, Horváth, stb. együttes a politikai nyüzsgés biztosításáért szépen lemondott az 1956-os magyar forradalom és szabadságharrc eszmei tartalmáról (könnyű volt nekik, mert soha semmi közük nem volt hozzá) és a hátsóajtón visszahozták a magyar emigrációs politikai életbe a dzsentrik és iparbárók társaságát, melyet határozottan bizonyít az a tény, hogy a Széchenyi Társaság, a Piarista Diákszövetség és hasonló Habsburg restaurációs posványon tévelygő egyesületek anyagi és erkörcsi támogatásának reményében, velük mondották ki először a “nagy koordináló bizottság” megszületését. Három pontban foglalták össze politikai hitvallásukat és ebből óriási vita kerekedett. Régi barátok (egyesületek) egymás torkának estek és csak néztük, hogy ebből mi lesz? Varga Béla nem állt szóba Pogány Andrással, Eckhardt közvetített, Kővágó a lábait félig lejárta, bizonygatván, hogy ő a legilletékesebb a dolgok összefogására. Varga László Telegdy Györgygyel pedig egymásra licitált a kenyér és pénzadó társaságoknál. Ha egyszer eljön az idő, hogy szatírát írjanak a magyar emigrációról — nyugodtan kiiktathatják a fantáziát, mert az előbb emitett nevek viselői valamennyien prototípusok egy jó emigráns szatírához. Szervezeteink vezetősége kongresszusainkra meghívott minden magát szabadságharcosnak nevező egyesülést. Ebből eredően mi is útnak indítottunk Torontóba egy tiz tagú bizottságot megfigyelői minőségben, hogy lássuk mit is kívánnak tenni valójában a koordinálók a mi nevünkben a mi szabadságharcunk tiz éves évfordulójának alkalmából. A megjelenést kötelezően parancsota Pásztor László nekem címzett levele, amelytől sajnálatra méltóbb förmedvényt még nem volt szerencsém életemben látni. A választ megírtam és a Pásztor hozzám irt levelének sokszorositása mellett a magamét is sokszorositattam. Nagy volt az ijedelem és a megrökönyödés a Torontói Magyar Házban. Valaki közülük értesítette Pásztor Lászlót megjelenésünkről, aki halvány arccal jött le az emeleti helységből és miután egyikünk sem volt hajlandó kezet fogni vele szinte siró hangon kérdezte, hogy akkor minek mentünk oda? Kiosztottuk a Fáklyaláng példányait, a Fairfield-Bridgeport-i Kongresszusunk záró-nyilatkozatát és a Pásztor nekem irt levelének másolatát válaszlevelemmel. Éreztük, hogy puszta megjelenésünk pánikot keltett. A jóérzésü megtévesztettek egymás után jöttek köszönteni bennünket és jó volt látni, hogy az egykori bajtársak, milyen szeretettel vették körül a megjelent négy Pongrátz fiút és a többieket. Az éjszakát hotel szobáinkban töltöttük, ahová egymás után küldték utánunk közvetítő embereiket különféle kéré
