Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 7-12. szám
30 FÁKLYALÁNG sekkel és Ígéretekkel. Mi tudtuk utunk célját; Pogánynyal, Pásztorral és a klikk többi tagjaival nem volt tárgyalni valónk, mert viselkedésük után ez méltatlan volt hozzánk. Kárpáthy Sándor kérésére elfogadtuk, hogy az u.n. Koordináló Bizottság ülésén félórás időtartam alatt ismertetjük véleményünket. Abban állapodott meg bizottságunk, hogy a rendelkezésünkre bocsátott félórát Pongrátz Gergely, Pongrátz Ödön és Hóka Ernő tiz-tiz perces felszólalásaikkal töltik ki. A Koordináló Bizottság ülése alatt küldöttségünk megfigyelői minőségben az egyik oldal asztalnál foglalt helyet. A nagy asztalnál vagy ötvenen ültek. Szinte majdnem valamennyien ott voltak az emigrációs magyar élet szerencsétlenségei. Az idült akoholizmusáról közismert Telegdy György, a bolygó hollandit megszégyenítő utazó Varga László (sokan tudják már, hogy milyen ügyben utazik) és igy mehetnék végig valamennyin, de ehelyett inkább arról Írok, hogy egymás után itt is — ott is megszólalt a lelkiismeret hangja. Kővágó József örömének adott kifejezést bizottságunk láttán és amit a görög tragédia hasonlattal mondott az több volt mint dicséret és az a sok megátalkodott, sokszor megdöbbentően kisképességü ember utána elgondolkozhatott a lényegén. Kővágó a kórus és a főszereplők minőségét méltatta s kijelentette — igen itt a nagyasztalnál ülők mi csak a kórus voltunk, de azok a fiatalemberek — mondotta bizottságunkra mutatva — főszereplői voltak a nagy tragédiának és tudnunk kell, hogy főszereplők nélkül nincsen dráma. Ilyen megkülönböztető vélemények után a visszautazás kényszere mellett kért Pongrátz Gergely öt perces lehetőséget Írott álláspontjának ismertetésére, s ami azután következett el az a szabadságharc leggyávább arculcsapása volt; Vitéz Bán elnök szavazásra tette föl a kérdést, hogy az u.n. Koordináló Bizottság — egy magát szabadságharcos konferenciának nevezett összejövetel keretében a tizéves évforduló előestéjén szavazzon afölött, hogy a szabadságharc legkiemelkedőbb helyének a Korvin Köznek a hősiességéről közismert és választott főparancsnokának ad-e öt perces felszólalási lehetőséget — annak a Pongrátz Gergelynek, aki éppen érdemei miatt a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség elnöke is. S voltak petrákovicsok, zsédeyek és pogányok, akik lehorgasztott fejjel bár, de Pongrátz Gergely felszólalása ellen szavaztak. Olyan petrákovicsok, akik például a dicsősséges forradalom első napjaiban, amikor az egész magyar nemzet váll-váll mellett harcolt a magyar szabadságért már külföldön voltak és itt ők akarják képviselni a mi harcunk és áldozatunk eszmei értékeit, amelyeket felfogni sem képesek. Pongrátz Gergely nyilatkozatát lapunk más helyén adjuk. Az utolsó polarizálódás volt ez. A Koordináló Bizottság teljes bukása egyszer és mindenkorra maga alá temette az emigráció fekélyét. A legkirívóbb esetek közül csak a Washingtoni Bankettről és a New York-i Carnegie Hall-i Hangversennyel foglalkozunk itt a többi hasonló fiaskót csak hadd lepje be a por szerte a világon. Bár a szószátyárok, mint Pogány és társai telironditották förmedvényekkel az emigrációs magyar sajtót-segitte őt ebben Lőte Pál is aki annyira okos, hogy még Pongrátz Gergely Statementjét is, amely pontosan a lőtefélék ellen irányult a maguk oldalára tudta kanyarintani a többi füllentéséről nem is beszélve. Fontos, hogy már közel kétszázszor jelentett és Szebedinszky Jenő, László András, Eszterhás István, Halmágyi Lajos, Tollas Tibor, Gombos Zoltán és a többiek vették és ették a jelentéseket (szégyenére a magyar újságírói etikának). Szóval több mint harminc U.S. Szenátor jelenik meg a Washingtoni Banketten a képviselők százairól nem is beszélve — jelentette az irás. Lesz szobor, lesz bélyeg, lesz kalapból osztott Magyar Szabadság Dij___ Ilyen volt a hangulat és szabadságharcunk pogányái úsztak a boldogságban. És mi lett a valóság; Szabediszky leírta “Egyedül vagyunk” cimü cikkében. Egy (!) képviselő jelent meg, de öt perc múlva az is távozott, hogy ne kelljen mások helyett szégyenkeznie (a bankett rendezői is beleértendők). De mindezek tetejének mégis csak a New York-i Carnegie Hall-i ünneprontás számit. A népgyilkos Kádár rendszer szovjet fegyvereken nyugvó hatalmának első percétől egyet szeretett volna bebizonyítani az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, mégpedig azt, hogy azt külföldről a nagytőke a volt magyar úri osztályon keresztül szervezte és pénzelte restaurációs törekvésekkel. Az egész világ tudta és tudja, hogy ez nem igaz, hatványozottan tudjuk mi szabadságharcosok. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a világ első értelmes tömegmozgalma volt, amelyben a magyar munkás, a magyar paraszt és a magyar ifjúság egyemberként harcolt a kizsákmányoló gyilkos kommunisták ellen. A magyar nép tudta, hogy miért harcolt és tudja, hogy mért harcol ma is. Csak a megátalkodott hazaárulók és a fejlődésre képtelenek, volt dzsentrik és iparbárók nem akarják tudomásul venni ezt. Tíz év fáradságos harc után, amely abban telt el, hogy védjük szabadságharcunk tisztaságát a méltatlanoktól bekövetkezhetett a Carnegie Hall-i inzultus és megbocsáthatatlan sértés, hogy az Ede bárók és Lili bárónők képviselték a magyar szabadságharcot. Hogyha már valójában semmi közük nem volt hozzá, legalább megerősítették a kádári patkánykurzus hazugságait. Kapott pénzen tízezer dollárokra menő összeggel zenei ünnepélyt rendeztek New Yorkban a diplomáciai világ fővárosában, hogy megosszák a magyarságot, hogy meggátolják a magyar szabadságharcosok külföldön élő legjobbjait politikai küldetésük élvégzésében. Sajnos sok honfitársunk szereti az ingyen jegyet (aminél kevés megalázóbb dolog van) és elment az ünneprontásra és tapsolhatott a közönség azoknak .akik az A.V.H.-val egy szinten meggyalázhatják a magyar érdekeket. Ezért a minősíthetetlen inzultusért a koordinálóknak a magyar nép itélőszéke előtt felelniük kell, de felelni kell annak a Monsignor Varga Bélának is, aki uj magyar pénzt adott ki a forradalom és szabadságharc tizéves évfordulójára, mert csak igy tudott már tarhálni. De akkor, amikor ő azt hiszi, hogy a nevével ellátott éremmel magát a halhatatlan értékű történelmi eseményhez köti, meg kell hogy mondjuk, minket egészen más dolgokra emlékeztet és hisszük még megkérdezhetjük, honnan vette ehhez a tettéhez a bátorságot? Talán onnan ahonnan életének minden korábbi cselekedetéhez, amelyel méltán kiérdemelte minden magyar megvetését? Dálnoki-Veress és társai megdicsérték és azzal indítottak útnak egy ügynököt. A rombolásért, amit tiz éven keresztül az emigrációban Mikófalvy végzett biztos otthon is megdicsérték már. Ő elment — a magyar nép felelőségre vonása egyszer utói éri majd —, de az ügynök volt barátai, pártfogói és támogatói közöttünk járnak az emigrációban, ezért kellett elmondanom a fentebbieket, hogy mindenki számára felismerhetőkké váljanak. Mi hiszünk harcunk sikerében és mind az istentelen, mind a bigott pogányok fölötti győzelmünkben. HÓKA ERNŐ.
