Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-15 / 1-3. szám
8 FÁKLYALÁNG majd erre válaszul 1945 után az országot nem borította volna el a fehér izzásig hevült újabb boszukeresés; ha a Markó utcai fogház udvarán a tömeg nem alakult volna szavalókórussá és nem rikácsolta volna undorító monotonsággal: “Las-san Bogár, las-san Bogár!” és ha a rendőrségi pincékben emberségükből kivetkőzött, felhevült némberek nem kínozták volna agyon saját végkimerülésükig, kifogyhatatlan variációju fogásokkal áldozataikat; vagy ha a “Rákosi klikk” kormányzati alapelve nem a tortúra lett volna, mennyire másként alakult volna minden Magyarországon. Legalább most már meg kell értenünk, hogy egy országban, ahol közel két évtizeden keresztül egy olyan ridegen ortodox doktrína uralkodik, amelyből legfőképen épen a humánum hiányzik, minden újjá rendezésnek első sorban ezt a hiányzó elemet kell felajánlania és szem előtt kell tartania a következő követelményeket: A lelkek megnyugtatására biztosítékot kell adnunk arra nézve, hogy Magyarország eljövendő államvezetése szocialista lesz, a szónak a mainál sokkal nemesebb értelmében. Azok az események, amelyek Magyarországon 1945-ben és azóta is lejátszódtak, végeredményben teljesen felszámoltak egy feudális korszakot és noha ma távolabb állunk még a szabad és demokratikus államformától mint valaha is álltunk, kétségtelenül feltisztitották az utat, hogy egy valóban demokratikus szellemű rendszer alakulhasson nálunk és a hatalom valóban átmehessen a nép kezébe. Ez a mi utunk célja és evégből intézményesen biztosítani akarjuk, hogy semmiféle reakció és boszuállás ne üthessen az ujjárendezés után Magyarországon tanyát: se a baloldali ne maradhasson meg, se a jobboldali ne térhessen vissza. Nem éghetünk mindaddig a gyűlölet tüzében, amig el nem égünk benne. Ha a mai állapotokat a történelemnek valamely robbanás-szerű fordulata változtatja meg Magyarországon, ez egészen bizonyosan megint valami erőszakos kisebbséget lök ott majd be a hatalom birtokába. Csak az hozhat az ország számára békés, sima és megrázkódtatás nélküli átmenetet egy valóban demokratikus életformára, ha a mai állapotok felszámolása és egy uj, szocialista rendszer inaugurálása békés utón, hosszantartó, tárgyilagos mérlegelések és emberi hangon vezetett fáradságos viták után valósulhat meg. Ezer év óta talán először eljött számunkra a honalapitás ez uj formájának a lehetősége és két kézzel meg kell azt ragadnunk. Deák Ferenc lehetőségei korlátozottak voltak, a mieink — ami az inaugurálandó uj szellemet illeti — úgyszólván korlátlanok és a magyar államalkotó géniuszon múlik, hogy mit tudunk ebből a páratlan alkalomból kisajtolni. Mert ha géniuszunk helyes irányban hat, nem lesz erő, mely annak végső érvényesülését meg tudja akadályozni. Deáknak részben restaurálnia kellett; mi újjá építhetünk mindent. És azután: egy területen, amelyet 18 éven vagy még annál is hosszabb időn keresztül elborítva tartott a tenger áradása, a viz visszahúzódása után majdnem semmit sem lehet ott folytatni, ahol a régi élet két évtizeddel azelőtt megszakadt. De nagy fáradsággal, emberi szolidaritással és a káros indulatok ésszerű visszaszorításával fel lehet építeni sok mindent; szebbet, jobbat és ragyogóbbat annál, ami volt vagy ami van. Éhez vagy az a lélek kell, ami 1945 március végén az ország népéből szinte kiáradt, vagy az, ami az 1956-os forradalmat vezette. És e kettő tulajdonképen egy és ugyanaz. Majd végül: van olyan szocialista élet is aminek őre nem a politikai rendőr és nem az 1946. évi VII. t.c., hanem az emberi szolidaritás. Nyugat és Északeurópának főként kis népei már majdnem teljesen eszerint élnek és ezért nem kellett sem Péter Gábort elszenvedniük sem koplalniok. Most tehát nekünk kell a békeoffenzivát kézbe vennünk. Ha akciónk már majd teljesen mozgásban lesz, mindenkinek közérthetően be fogjuk bizonyítani, hogy nem álmokat kergetünk és nem Utópiát akarjuk felépíteni, hanem felelni akarunk Kodály Zoltánnak a Magyar Hirek 1962 karácsonyi számában elhangzott kérdésére, hogy miért nem volt eddig boldog a magyar? Mi abban a helyzetben vagyunk, hogy szabadon felelhetünk erre a kérdésre. Hogy a szellemet, amelyben a kérdés emberi arculatát látjuk, plasztikusabban kidomborítsam, annak meghatározására idézem XXIII. János pápa szavait, amelyeket a II. Vatikáni Ekumenikus Tanácskozás megnyitásának előestéjén mint Róma püspöke abban a körlevélben használt, amit püspöksége híveihez intézett: “Senkit sem akarunk perbe fogni. Nem arra törekszünk, hogy eldöntsük, ki fárt helyes utón és ki helytelenen. A felelősség terhe megoszlik. Mi mindössze annyit kívánunk mondani: ‘Jöjjünk öszsze; tegyünk pontot megosztottságunk után.’ ”1 Amikor a pápa ezeket irta pásztorlevelében, egészen bizonyosan semmit sem gondolt feladni a Katolikus Egyház életbevágóan fontos princípiumaiból, de sok mindent — vagy mindent — feladni gondolt a nem esszenciálisokból. Azt hisszük, hogy ez a bölcseségnek az az útja, ami kivezethet minket is a ma még szinte megoldhatatlannak látszó magyar probléma nehézségeiből. Ez a mi utunk, ha azt a tiszta humánum szempontjából nézzük. Ezt az utat pedig csak a szintetikus látás építheti ki amint azt a Mozgalom programmjában már kifejtettük. Tehát szintézis a humánumban: ez a mi utunk. Magyarország helyzetének rendezése és Szovjetoroszország. Kétségtelen, hogy a mai állapotoknak kiegyezés utján való tartós, igazságos és a szabadság szellemében történő rendezése mindenek előtt Magyarország szerencsétlen népének az érdeke. Úgyszólván a nemzetnek mint nemzetnek további fennmaradása függ attól, hogy ez minél előbb megtörténjék. A történelem tucatszámra mutat fel példákat, hogy a magyarországihoz hasonló állapotok hosszú ideig tartó elhúzódása miként korrumpált végleg nemzeti egyéniségeket. De a szükséglistán, amely feltünteti, hogy mely országok igénylik legjobban a magyarországi helyzet valóságos — és nem látszat szerinti — rendezését, közvetlenül mögöttünk, mindjárt a második helyen Szovjetoroszország áll. A Szovjetuniónak sokkal nagyobb reális érdeke fűződik a magyar kérdés rendezéséhez mint a Nyugatnak. Amit az Orosz Birodalom kormánya a magyar nép ellen 1956 november 4.-én és az utána következő hosszu-hosszu időn keresztül vétett, az ma már történelem s majd ha történelmet Írunk, tárgyilagosan meg is fogjuk irni, hogy mi történt ezekben a tragikus időkben, De az Október 23 Mozgalom
